English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





A világmissziót ünnepelték
2008. október 13., hétfő 11:50

A misszió mindig élő és friss küldetése az egyháznak – ezt mutatta meg a világmisszió országos ünnepe, amelyet október 11-én immár hetedik alkalommal rendeztek meg Budapesten a ciszterci Szent Imre-plébániatemplomban. Az egész napos programon az Isteni Ige Társasága, azaz a verbita szerzetesrend és a Pápai Missziós Művek közös munkájának köszönhetően vehettek részt az érdeklődők.

A verbiták alapítójuknak, Szent Arnold Janssennek és a rend első kínai misszionáriusának, Szent Freinademetz Józsefnek a centenáriumi emlékévét ünneplik idén, ezért kezdődhetett a változatos programok sora József atya életének bemutatásával. A többi műsor középpontjában is a missziós lelkület állt. A krisztusi küldetésből fakadóan a misszió minden keresztény ember személyes ügye, ezért a szervezők időseket és fiatalokat egyaránt igyekeztek bekapcsolni a programokba. Kvízjáték, illetve közös éneklés csalogatta a betérőket, de alkalom nyílt személyes beszélgetésre is a kispapokkal, nővérekkel, sőt a délelőtt folyamán gyónási lehetőség is biztosítva volt.

Nagy érdeklődést keltett Balczó András olimpiai bajnok öttusázónk tanúságtétele. Az Erdélyből érkezett csángó gyerekek énekükkel és táncukkal meghatották magyarok és külföldiek szívét egyaránt. Esiobu Anayo Augustus nigériai misszionárius előadásában azt a kérdést járta körül, hogy Magyarország missziós terület-e. A Pure Fashion – Divatmisszió pantomim jelenetével fiatalok szólították meg kortársaikat, hogy bátran merjék követni a keresztény értékeket, hiszen az evangélium igenis élő, és mindenkinek szól, így a mai fiataloknak is.

A nap kötetlen hangulatáról és a közös ünnepi szentmise énekeiről az esztergomi Jó Pásztor közösség gondoskodott keresztény könnyűzenei dalokkal. A szentmisét Székely János esztergom–budapesti segédpüspök mutatta be a jelenlévő paptestvérekkel közösen.


(Forrás: MKPK Sajtóiroda)






Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum