English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Százhúsz év két kötetben
2009. december 15., kedd 10:24

Egyházunk két főpásztora is születésének kerek évfordulóját ünnepli ebben az esztendőben. Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye első főpásztora decemberben tölti be 70. életévét, egykori tanítványa, Veres András szombathelyi megyéspüspök pedig éppen védőszentjének napján ünnepelte 50. születésnapját. E két jeles naphoz kapcsolódva jelent meg egy-egy interjúkötet a Szent István Társulat kiadásában.

II. János Pál pápa 1993-ban a korábbi, hatalmas kiterjedésű egyházmegyék területéből új püspökségeket is alapított. Ezek egyike a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye az ország egyik legkevésbé katolikus vidékén.

Első főpásztorát, Bosák Nándort az élet nem kényeztette el: családját a Csallóközből kitelepítették, és a szegény Szabolcs lett új hazája. Közel másfél évtizedig volt káplán, ugyanennyi ideig spirituálisa, majd rektora az egri kispapoknak. Az új egyházmegye irányításának feladatára úgy kérte fel a Szentatya, hogy nem volt egyházkormányzati tapasztalata, még plébános se volt soha. De korábban is minden rábízott feladatot kiválóan teljesített. Az új püspökség megszervezéséhez nagy diplomáciai érzékre, türelemre, alázatra, határozottságra és kreativitásra volt szükség. A nulláról indultak, és mára papi utánpótlás tekintetében az ország legjobban álló püspökségei közé tartoznak. Bosák Nándor a püspöki karban is megbízhatóságával, következetességével szerzett tekintélyt magának. Alelnöke volt a testületnek, ma is az Állandó Tanács tagja és a Hivatásgondozó, valamint a Liturgikus Bizottság vezetője.

A Pásztorok sorozatban megjelenő kötetben életéről, példaképeiről, az egyházmegye-építésről, a szép liturgia szeretetéről, a papi és püspöki élet örömeiről és nehézségeiről, a hivatásgondozás fontosságáról beszélget Szerdahelyi Csongorral a hetvenévesen is fiatalos püspök.

Tanítványát, Veres Andrást is a püspöki szolgálatra választották ki. Elmer István vele folytatott beszélgetése az elmúlt évtizedekben felnőtt nemzedékeknek is tükröt tart. Hogyan indult el egy fiatalember a múlt század hatvanas–hetvenes éveiben Pócspetriből azon az úton, mely a papsághoz, a Pápai Magyar Intézet rektori, az MKPK titkári, majd pedig megyéspüspöki feladatok ellátásához vezetett. Lehetett-e megalkuvások nélkül élni ott, ahol a társadalmi és a politikai viszonyok kisebb-nagyobb kompromisszumokra kényszerítették az embert?

A szombathelyi főpásztor életútja is bizonyítja, az ember sosincs kiszolgáltatva a történelmi–politikai körülményeknek olyan mértékben, hogy azok feltétlenül maguk alá gyűrjék őt: erkölcsi értelemben mindig tisztának lehet maradni.

Veres püspök kritikával tekint az 1989–90-ben bekövetkezett változásokra is, s az eltelt húsz év tapasztalataira támaszkodva rávilágít azokra a jelenségekre, amelyek kérdésessé teszik mai demokráciánk és az Európai Unió létét.

Veres András sosem kereste a feladatokat, nem törekedett karrierre. A szülőfalujában szolgált lelkipásztor jelentette számára a papi ideált. A püspökként János evangéliumából választott jelmondatáról, mely egyben életprogramja is, így vall: „Miután András apostol Jánossal Jézushoz csatlakozott, a »Mester, hol laksz?« kérdésre azt a választ kapták? »Gyertek, nézzétek meg«. Másnap, amikor András találkozott testvérével, Péterrel, közölte vele: »megtaláltuk a Messiást« – és »elvitte őt Jézushoz«. A püspöknek is az a szolgálata, hogy elvigye az embereket Jézushoz.”






Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum