English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





A CCEE elnökének közleménye
2010. március 3., szerda 08:05

Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke közleményben üdvözölte az Európai Bíróság Nagy Kamarája bírói testületének döntését. A közleményt az alábbiakban olvashatják.

Megelégedéssel értesültem az Európai Bíróság Nagy Kamarája öt bíróból álló testületének döntéséről, amellyel elfogadta az olasz kormány folyó év január 29-én kelt fellebbezését, a Lautsi c. Italie perben hozott – a keresztek olaszországi iskolai tantermekben való elhelyezésére vonatkozó –, 2009. november 3-i ítélettel szemben.

Nyomatékosan hangsúlyozom annak szükségességét, hogy a vallási kérdéseket nemzeti hatáskörben, a szubszidiaritás elve szerint kezeljék, hiszen a vallási érzékenység és a laicitás felfogása országonként különbözik. Úgy gondolom, hogy a Nagy Kamara körültekintő bölcsességről tenne tanúbizonyságot, ha az ügy felülvizsgálata során elfogadná ezt a tényt. Biztos vagyok abban, hogy így számos olyan, hívő keresztény és nemhívő európai polgárnak adná vissza az európai intézményekbe vetett bizalmát, akiket ez az ítélet érzületükben mélységesen megsértett.

Erdő Péter bíboros, prímás
esztergom-budapesti érsek
a CCEE elnöke






Napi evangelium
Aki e kenyérből eszik, örökké él.
  Jn 6,44-51

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum