English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Ternyák Csaba egri érsek közleménye
2010. március 28., vasárnap 11:23

Tekintettel egyes tömegtájékoztatási eszközökben az utóbbi időben megjelent közleményekre, az MKPK Titkársága közreadja dr. Ternyák Csaba egri érsek úr e témában írt nyilatkozatát.

  
Különböző sajtóorgánumokban ismételten bűnpártolással vádoltak meg amiatt, hogy Wildmann János, az Egyházfórum c. folyóirat főszerkesztője szerint nem rendeltem el vizsgálatot egy hozzám még 2006-ban intézett e-mail üzenet ügyében. Az üzenetből azt a részletet emelem ki, amely az interneten is olvasható: "Kedves Csaba! … egy kényes és bizalmas ügyben kereslek. Bizonyára hozzád is eljutott a pécsi egyházmegye vezetésének kétes híre (már a korábbi nuncius, Karl Josef Rauber is tárgyalt ezek némelyikéről néhány érintettel, magam is ott voltam). Két-három hónapja felkerestem Mayer Mihályt és elmondtam neki, hogy időzített bombán ül. Eleinte lesöpörte utalásaimat az asztalról, de néhány konkrét eset említése után - úgy tűnt - megdöbbent."

Az e-mailben foglaltakat, azok jóhiszeműségét és segítő szándékát nem kívánom minősíteni, de ezúton kijelentem, hogy az ilyen stílusú üzenetekre, ahogy a múltban nem válaszoltam, úgy a jövőben sem fogok. Szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy a kimondott és leírt szó hitelének és értékének gyengülését az ilyen jellegű, vádaskodó, bizonyítékokat be nem mutató, pletykálkodó, először bizalmaskodóan fülbesúgó, majd a médiát a nyomásgyakorlás és hitelrontás eszközévé alacsonyító, de közben vizsgálatokat követelő írások terjedése és azoknak mint az ügyek elintézési módjának elfogadása is okozzák. A fentiek miatt kérek minden, a főszerkesztő úrhoz hasonló érzületű üzenetküldőt, hogy az esetleg papságunkat is érintő, törvénysértést vagy bűncselekményt megfogalmazó vádakkal legyen szíves közvetlenül a nyomozó hatóságokhoz fordulni.

Eger, 2010. március 27.

Dr. Ternyák Csaba
egri érsek








Napi evangelium
Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.
  Jn 6,60-69

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum