Jézus az utolsó vacsorán önmagát adja tanítványainak, rajtuk keresztül pedig minden keresztény hívőnek. Ezzel újítja meg a Kivonulás könyvében szereplő húsvéti lakomát, amelyet a zsidók az Egyiptomból való szabadulásra emlékezve ünnepeltek. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. Testével és vérével új életre segíti az éhezőket.

Nagycsütörtök este a szentmise elején Krisztust dicsőítik a hívek. Az orgona, a templomok csengői és harangjai ekkor szólnak utoljára: legközelebb a nagyszombati szertartáson hallhatjuk. A néphagyomány úgy tartja, a harangok Rómába mennek, hogy ott gyászolják Krisztust. A nagycsütörtöki szentmise különösen is megindító része a Krisztus tettére való emlékezés: az utolsó vacsorán, szeretetének jeléül megmosta tizenkét tanítványának lábát. A miséző pap sok helyen követi Jézusnak ezt a tettét.

Az utolsó vacsorára emlékező nagycsütörtöki szentmise végén Krisztus ruháitól való megfosztásának jelképét, az oltárfosztást végzi el a pap: ekkor minden díszt eltávolítanak az oltárról, az Oltáriszentséget pedig a pap egy külön erre az őrzésére kialakított kápolnába viszi. A mise végén a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoznak a templomból, kezdetét veszi Krisztus szenvedése. Ettől kezdve húsvétig az Egyház nem mutat be szentmisét.

Nagyheti és húsvéti szertartások a püspöki székhelyeken

Nyomtatóbarát változat