A húsvétvasárnap hajnali ünnepi szentmise az V. századból származik. A szertartás során, a szentlecke után a XI. századtól kezdődően éneklik a sequentiát, amely a feltámadt üdvözítő Krisztusnak, az igazi húsvéti báránynak a dicséretét zengi. A húsvéti ünneplés részeként a húsvéti gyertya mindig a szentély vagy az oltár közelében áll, hogy Jézusra, a „világ Világosságára” emlékeztesse a híveket.

Az Ószövetségben a bárány a zsidó húsvét eledele. Ahogy az Egyiptomból való kivonuláskor a bárány vére egykor megmentette a zsidókat, úgy mentette meg Jézus az egész emberiséget a haláltól. Ezért nevezi a kereszténység Krisztust Isten bárányának. A jelkép a húsvéti étkezésben is tovább él: sok helyen bárányt fogyasztanak vagy az arra emlékeztető sonkát. Ezt a szokást az Egyház is megszenteli a húsvét hajnali ételszentelés szertartásával.

Húsvétkor az Úr feltámadását az Anyaszentegyház nyolc napon keresztül kiemelten ünnepli, amelyet például a mise végi áldáshoz kapcsolódó alleluja fejez ki. Húsvét nyolcada fehérvasárnappal, az isteni irgalmasság vasárnapjával zárul. Jézus feltámadásának öröme is átjárja az Egyház életét a teljes húsvéti időszakban, amely egészen a húsvétot ötven nappal követő pünkösdig tart.

Nagyheti és húsvéti szertartások a püspöki székhelyeken

Nyomtatóbarát változat