English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





A kereszténység tiszteletben tartja minden nép kultúráját
2013. október 5., szombat 10:28

Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke a testület pozsonyi ülésének keretében október 4-én szentmisét mutatott be a nyitrai Szent Emmerám-székesegyházban.

Az európai püspöki konferenciák elnökei éves plenáris ülésüket idén Pozsonyban tartják – abból az alkalomból, hogy Szent Cirill és Metód 1150 évvel ezelőtt érkeztek erre a földre.

Homíliájában a bíboros a szent testvérpár életéről, küldetéséről beszélt, hangsúlyozva, hogy mindannyiunk számára példát jelentenek a hit továbbadásában a mai Európában.

Cirill és Metód küldetésének kezdeti időszakából többek között kiemelte: Konstantinápolyból útnak indulva hamarosan megtalálták Szent Kelemen vértanú pápa ereklyéit, később pedig lefordították szláv nyelvre a Szentírást és néhány liturgikus könyvet. Első missziójuk végén Rómába mentek, hogy munkájukat a megtalált ereklyével együtt felajánlják a pápának.

Cirill és Metód, a szent testvérek a keleti és nyugati kereszténység egységét szimbolizálják – hangsúlyozta Erdő Péter. Nem véletlen, hogy tiszteletük egyre növekedett a századok során, és életpéldájuk a XX. században különösen aktuálissá vált. II. János Pál, az első szláv pápa 1980-ban Európa társvédőszentjeinek nyilvánította őket. Személyük a két tüdővel lélegző európai kereszténységet, Rómát és Konstantinápolyt testesíti meg, melyeket akkor még összekötött a közös hit. A testvérpár nemcsak megtalálta és tisztelte Kelemen pápa ereklyéjét, hanem el is helyezték Rómában, a Szent Kelemen-templomban.

A két szent bemutatásával, valamint a kereszténység Magyarországra érkezésének példájával Erdő Péter bíboros rámutatott: a kereszténység tiszteletben tartja minden nép kultúráját. Hiszen Jézus Krisztus üzenete mindannyiunkhoz szól, nem törli el, és nem is teszi egyformává az embert, hanem megtanít tisztelni a másikat és önmagunkat is. Ez ma éppúgy aktuális Európában, mint 1150 évvel ezelőtt.

Homíliája végén a bíboros Isten áldását, valamint Cirill és Metód segítő közbenjárását kérte minden jelenlévőre és mindazokra, akik missziós vagy evangelizációs tevékenységet végeznek az európai népek között.

Magyar Kurír






Napi evangelium
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
  Jn 13,1-15

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum