English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Erdő Péter: szent dolog a keresztények egységének építése
2014. január 20., hétfő 08:47

Szent dolog a keresztények egységének építése, és fontos, hogy "látható közösségeinket ne egymással szemben, hanem Krisztus kedvéért erősítsük" - mondta Erdő Péter bíboros, az ökumenikus imahét országos megnyitó istentiszteletén, január 19-én, vasárnap Budapesten, a Kálvin téri református templomban.


Erdő Péter felhívta a figyelmet arra: "közös hivatásunk, hogy együttesen is tanúságot tegyünk a világban Krisztus örömhíréről. Tehát nem az emberi szervezés puszta logikája, hanem Krisztus ereje és evangéliuma késztet bennünket arra, hogy keressük a közösséget, keressük az együttes tanúságtételt is ebben a világban".

A bíboros a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) rendezvényén kiemelte: "nekünk, keresztényeknek, mindnyájunknak el kell mondanunk, hogy magával Krisztussal tartunk, hogy vele vagyunk közösségben. A keresztségben Krisztusba öltöztünk, a kegyelem állapotába kerültünk. Tagjává lettünk Isten megújuló népének".

Utalt arra: Jézus kijelenti, hogy aki a tanítványok között első akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája, és másutt is arról beszél, hogy az elsőségnek, a vezetésnek az ő tanítványai körében szolgálatnak kell lennie. Tehát nem utasítja el teljesen, hogy ezen a világon látható, szervezett népet gyűjt egybe, "de ez a választott nép nagyon másmilyen, mint az evilági országok" - fogalmazott.

Megemlítette: "tanulhatunk a kultúrából, nem is tudjuk elfelejteni azt a kort, amelyben élünk, fogalmaink is azok, amelyek a világban használatosak. Mégis mindezt szerényen és kritikusan kell alkalmaznunk az egyházra. Tudnunk kell, hogy nem egyszerűen mi építünk vagy alkotunk egy hatékonyabb szervezetet, hanem bármit teszünk is szervezésben vagy technikában, végül mégiscsak a Szentlélek az, aki az egyházban működik, mi pedig csak nagyon alázatos eszközei lehetünk".

Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök, a MEÖT alelnöke igehirdetésében kiemelte: Pál apostol arra kérte a korinthusiakat, hogy jussanak egyetértésre, amivel nem uniformizálni akarta a már akkor is sokszínű kereszténységet, de hangsúlyozta, hogy a Jézushoz való feltétlen hűségben és a neki való engedelmességben egyeknek kell lenniük.

Megjegyezte: a Kálvin téri templomban az úrasztalához összegyűjtött ajándékok mind Jézusra utalnak, így a szent könyvek, az ikonok és a Szentlélek szimbólumát ábrázoló kép is Jézus igéjére hívja fel a figyelmet.

Az evangélikus elnök-püspök a kereszténységet Isten által "felülről szőtt köntösnek" nevezte, amelyet "Krisztus teste, az egyház hordoz" és amelyen ugyan vannak szakadások, de az imádságok, illetve a keresztség összekapcsolják a hívők közösségeit. Ha felfedezzük a csodálatos egységet, ami "Krisztusban a miénk", akkor a világ is el fogja hinni, hogy Krisztus Isten fia - tette hozzá.

Gáncs Péter úgy fogalmazott: a kereszténység nem öncél, "hanem azért vagyunk, hogy megmutassuk a világnak, hogy lehet sokféle embernek is együtt lenni, találkozni közös célokban".

Az április 6-ai parlamenti választásokra utalva annak az óhajának adott hangot, hogy "bárcsak ne szakadna szét ez az ország, ne indulna romlásnak, hanem most, 25 év szabadság ajándéka után végre megtanulnánk mit jelent, hogy a másik is ember. Lehet politikai ellenfél, de nem ellenség, lehet, hogy másként lát gazdasági, politikai kérdéseket, de nem hazaáruló. Lehet vele vitatkozni, de nincs helye a verbális erőszaknak, a mocskolódásnak, a másik sárba tiprásának". Isten csak oda tud áldást küldeni, ahol az atyafiak legalább az alapkérdésekben egyet tudnak érteni - mutatott rá.

A liturgiai szolgálatban részt vett Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke, ott voltak a MEÖT tagegyházainak vezetői. Az istentisztelet keretében megáldották a Kálvin téri megújult református templomot Bogárdi Szabó István református püspök szolgálatával.

A rendezvényen megjelent, mások mellett, Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, Szentes Tamás főpolgármester-helyettes és Bácskai János, a IX. kerület polgármestere.

Az idei ökumenikus imahét bibliai mottója Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első leveléből származik: "Hát részekre szakítható-e Krisztus?" Az egyetemes imahét anyagát a kanadai ökumenikus csoport készítette, a végső szöveget pedig az Egyházak Világtanácsa Hit- és Egyházszervezet Bizottsága és a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács által felállított nemzetközi bizottság tagjai hozták létre.

Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, először még csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt rajta, akkor még csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg. Az ökumenikus imahétre 1968 óta készítenek imafüzeteket, amelyeket elküldenek a világ minden tájára, hogy a helyi nyelvekre lefordítsák.

Az esemény mintegy két évtizedes hagyományra tekint vissza Magyarországon. Az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért.

A MEÖT 1943-ban alakult, jelenleg 11 tagegyház, valamint további 22 egyház és egyházakhoz kötődő szervezet működik együtt benne. Tagegyházai között találhatók a református, az evangélikus, a baptista, a pünkösdi, a metodista és az anglikán felekezet, valamint az ortodox egyházak. A katolikus és az unitárius egyház együttműködőként vesz részt a MEÖT munkájában.

Fotó: Thaler Tamás

MTI/Magyar Kurír








Napi evangelium
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
  Jn 13,1-15

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum