English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





II. János Pál és XXIII. János szentté avatására készülve – interjú Erdő Péter bíborossal
2014. április 25., péntek 14:17

Az ízesen népi XXIII. János és a felejthetetlen kisugárzású II. János Pál pápa alakját egyaránt felidézi az az interjú, amelyet Erdő Péter bíboros adott honlapunknak.
Bíboros úr még gyermek volt XXIII. János pápa szolgálatának idején. Akár családi, akár iskolai emlékek nyomán milyen kép alakult ki, és milyen kép él ma róla Önben?

– Édesapám éjjeliszekrényén volt egy fénykép XII. Piuszról, melyet jó katolikus emberként tisztelettel ott tartott. Megválasztása után XXIII. Jánosról is keresett képet. A Jézus Szíve-templom bejáratánál, a kapualjban egy néni könyveket és kegytárgyakat árult, nála lehetett kapni. Így került ki XXIII. János képe is az éjjeliszekrényre.

A zsinat idején vettem egy szentkép méretű ábrázolást XXIII. János pápáról, és ezt évtizedekig az Újszövetségi Szentírásomban őriztem. XXIII. János híre és kisugárzása olyan erős volt, hogy még a nyugati kapcsolatoktól elzárt Magyarországon is – legalábbis a vallásukat gyakorló katolikusok – felfigyeltek rá és megszerették, tudtak érte lelkesedni. XXIII. János idején az egész egyházat egyfajta lelkesült hangulat jellemezte. Természetesen a hatvanas években az egész világ hangulata is más volt. Édesapám egyszer azt mondta: milyen nagyszerű, hogy XXIII. János pápa, Kennedy elnök és Hruscsov egyszerre vannak hivatalban, mert a legnagyobb bajok így elkerülhetők. Valószínűleg arra gondolt, hogy a kubai rakétaválság idején sikerült megelőzni a katasztrófát.

Már középiskolás voltam, mikor az Ecclesia Kiadónál megjelent a pápa egyik könyve Egy lélek naplója címmel. Nagy szeretettel olvasgattam. Kispap koromban egy erdélyi papnövendék barátomnak is elküldtem, de ő persze nem kapta meg. A könyvnek valószínűleg két hibája is volt: az egyik, hogy magyarul volt, a másik pedig, hogy szent témáról szólt. János pápát tiszteltük és szerettük: ami keveset hallhattunk a beszédeiből vagy a személyes megnyilatkozásaiból, az nem közvetlen tapasztalat volt, inkább közmondásszerűen terjedt köztünk. Ennek ellenére elgondolkodtató mai szemmel olvasni a Vigília II. Vatikáni Zsinat alatt közzétett beszámolóit. Azok az intelligens világi katolikusok, akik ezeket a beszámolókat írták, pontosan tudták, hogy miről van szó, és pontosan értették a zsinati események lényegét, járatosak voltak az egyház fogalomrendszerében, a teológiai kérdésekben, hiszen a maguk idejében nagyon magas szintű kultúrát szereztek. Ezeknek az értékes beszámolóknak a nyomán alakult ki itthon a II. Vatikáni Zsinat és XXIII. János pápa tisztelete és szeretete, akit „jó pápaként” és a zsinat kezdeményezőjeként tartunk számon.


Ahogy Bíboros úr is utalt rá, XXIII. János pápát ezzel a két jelzővel szokták emlegetni: a jó pápa és a zsinat pápája. Számos területen indította el a megújulást…

– Pápasága kezdetén egy lélegzettel meghirdette az egyetemes zsinatot, az Egyházi Törvénykönyv reformját és a római egyházmegyei zsinatot, amely még egyáltalán nem mutatta a későbbi nagy újítások jeleit. Ő ugyanis az egyházi latinitás fontosságát nagyon hangsúlyozta. Érdekes visszanézni a korabeli filmfelvételeket: külsőségek szempontjából egy rendkívül régi vágású emberrel találkozunk, aki azonban nagyon szeretetteljes, nagyon spontán. Érdekes visszahallgatni azt a beszédét, amelyben bejelenti a zsinat összehívását. A Szent Péter téren lévő tömegnek mondott esti beszéd úgy ér véget, hogy a pápa azt mondja: és most menjetek haza és cirógassátok meg a gyerekeiteket, mert valami nagyszerű dolog kezdődik. Mindezt ráadásul nagyon ízes dialektusban, erőteljes tájszólásban mondta. XXIII. János egész alakjában volt valami nagyon népies – olyan ízesen népi vonás, amely ma már nagyon ritka, hiszen a tömegtájékoztatás nagyon egyformára csiszolta a beszédet és a kifejezési formákat.

Tartogat-e meglepetéseket ma XXIII. János pápa személyének és tevékenységének újrafelfedezése?

– Sok kiadvány jelent meg róla, sok mindent megtudtunk a háború alatti szerepéről, de legújabban is merülnek fel olyan dolgok, amelyek korábban nem voltak a köztudatban. Azt tudtuk, hogy törökországi apostoli delegátusként az üldözöttek érdekében is tevékenykedett. Nemrég jelent meg például egy olasz történész által gondozott könyv annak a Verolino érseknek a visszaemlékezéseiből és személyes irataiból, aki a nehéz időkben Angelo Rotta mellett a budapesti nunciatúrán titkárként működött. A kiadvány egyik nagy érdekessége, hogy bemutatja, ahogyan Roncalli mint törökországi apostoli delegátus és Angelo Rotta mint budapesti nuncius együttműködik abban a történetben, amelynek során Roncalli Törökországon keresztül beszerzi az angol hatóságoktól a Palesztinába szóló beutazási engedélyeket, és eljuttatja a budapesti nunciatúrára, ahol ezerszámra kiosztják olyanoknak, akik ki akarnak vándorolni a Szentföldre. Mindez a legnagyobb üldöztetések idején történt. Ilyen módon akár Magyarországgal kapcsolatban is új vonások válnak közismertté a jó János pápáról.

XXIII. János 1959. január 25-én meghirdette a Kánonjogi Kódex revízióját. Egyházjogászként hogyan értékeli az Egyházi Törvénykönyv átdolgozását? Mit jelentett ez akkor?

– A revízió kifejezés szerényen hangzik. Való igaz, hogy az a hosszú, több évtizedes munka, amely az 1983-as egyházi törvénykönyv kihirdetéséhez vezetett, az 1917-es kódexet tekintette alapnak, és jelentős mértékű szövegszerű átalakítással ugyan, de mégiscsak arra támaszkodott. Az ’59-ben meghirdetett program azonban a zsinat nyomán és a zsinat következtében – a szerényen hangzó elnevezés dacára – bizonyos szempontból radikálisabbnak bizonyult, mint az 1917-es kodifikáció. A feladat ugyanis nemcsak az volt, hogy új szerkezetben kapjuk kézbe a joganyagot, hanem egy reális, a II. Vatikáni Zsinat tanításán alapuló átdolgozás is időszerűvé vált. Ezért kellett – ahogyan II. János Pál pápa a kódexet kihirdető apostoli rendelkezésében mondja is – megvárni a zsinat végét ahhoz, hogy a munkák igazán intenzíven elkezdődhessenek, és ezért mondhatta II. János Pál, hogy az Egyházi Törvénykönyv a II. Vatikáni Zsinat utolsó nagy dokumentuma.

 

Sokat beszélünk a II. Vatikáni Zsinat okmányairól, de nagyon kevesen értjük és éljük meg a bennük foglaltakat. Hogyan látja ezt a Bíboros úr?

– Hogy hányan éljük meg, az is fontos kérdés, de az is, hogy hányan olvassuk el egyáltalán. Nem olyan misztikus dokumentumok ezek, amelyeknek valami különleges jelentése lenne, függetlenül a szövegtől. Meg kell ismerni a szöveget, jól meg kell érteni azt, hogy mi a bennük foglaltak lelkülete, iránya, tartalma, és hogy mit kíván tőlünk. A zsinat dokumentumainak tanulmányozása ma is időszerű, megnyugtató, erőt árasztó, sőt lelkesítő is tud lenni. Ha mindazt, amit a zsinat dokumentum formájában kiadott, valóban életre váltanánk, akkor azt hiszem, hogy sokkal elevenebb és gazdagabb lehetne a közösségeink élete. A II. Vatikánumnak olyan korszakos jelentősége volt – és ahogyan az idő telik egyre inkább érezzük –, mint a Trentói Zsinatnak. Mindkét zsinat a hit fényében, ugyanakkor szellemi téren egy-egy új kor kihívásaira kívánt válaszolni. Sok munkába kerül még, amíg a II. Vatikáni Zsinat nagystílű megújulási programját teljes gazdagságában fel tudjuk használni és életre tudjuk váltani.

Bíboros úr életében meghatározó II. János Pál pápa személye, hiszen 2000. január 6-án Rómában ő szentelte püspökké, majd 2003-ban az érseki palliumot is tőle vette át. Hogyan él a Bíboros úrban II. János Pál pápa képe?

– Lenyűgöző egyéniség volt: olyan ember, aki ha belép egy térre, akkor ezt az ott lévő félmillió ember rögtön megérzi. Olyasvalaki, akinek megjelenését a szinódusi aulában az ott lévő háromszáz ember fizikailag is átélte, és aki a legnagyobb tömegekkel is tudott emberi módon, de a hit által átlényegítetten kommunikálni. Érzelmeket, meggyőződéseket tudott továbbadni, azt érezték benne az emberek, amire a lelkük mélyén mindannyian vágynak: az Istennel való kapcsolatot. Ezért tudott ő a médián keresztül is akkora hatást elérni. Ez nem íróasztalnál megtervezett dolog volt, hanem személyes életszentsége és zsenialitása. Az utolsó éveiben, nagybetegen is képes volt a legalapvetőbb és a legmélyebb dolgokról kommunikálni. Nemcsak a közvetlen környezetével, hanem a tömegekkel is. Ez egészen csodálatra méltó és felejthetetlen jelenség.

Volt figyelme az egyes emberre és a helyi egyházak gondjaira is. Alkalmam nyílt néhányszor beszélni vele, amikor már nagyon nehezen beszélt. És sokszor előre készülvén azt gondoltam, hogy bizonyos problémákat megemlítek neki. De nem kellett megemlíteni: ő hozta szóba.

 

Hogyan emlékszik vissza magára a püspökszentelésre?

– Vízkereszt a liturgikus szövegek üzenete és hangsúlya szerint annak az ünnepe, hogy Krisztus örömhíre minden embernek, minden nemzetnek, minden kornak szól. A Szent Péter-bazilikában tizenkét új püspököt szentelt II. János Pál pápa, különböző nemzetiségű püspököket, többen voltunk magyarok is – Veres András püspök úr és Kósa Antal (Anton Coşa), aki most chisinaui megyéspüspök. Éreztük azt, hogy küldetésünk az egész világra szól, mint annak idején az apostoloké. Azóta is él bennem, hogy a püspöki feladatkör missziós küldetés, ahogy Jézus az apostolait küldi, hogy – elmenvén a világba – tanítsanak minden népet.

Milyen jelentőséggel bírt a pápa két magyarországi látogatása?

– A látogatások során nem volt központi szerepem. A Szentatya első útja idején Budapesten tanítottam, azokban a napokban beteg is voltam, ennek ellenére nagy örömmel és meghatódottan kísértem végig a szertartásokat. Ez a látogatás a rendszerváltozás beteljesedésének a jelképe is volt.

Felejthetetlen mozzanat volt, hogy II. János Pál pápa elment Esztergomba Mindszenty bíboros sírjához, és ott imádkozott, valamint az is, ahogyan nagy szeretettel találkozott a betegekkel vagy a protestánsokkal. A megnyílás a társadalom felé, a világi kultúra intézményei felé, vagy a szentmiséje az ifjúság számára: ezek mind felejthetetlenek.

Budapesten, az Úri utcában találkozott a püspöki kar tagjaival, és a magyar püspökökhöz intézett ottani beszéde rendkívül fontos volt. Többek között ott szólította fel a püspöki kart arra, hogy tartsanak egyházmegyei zsinatokat. Több év kellett, míg ezek létrejöttek, először 1994-ban Esztergomban, aztán Szegeden, majd országszerte. Közben ő volt az is, aki átalakította az egyházmegyék határait. A II. Vatikáni Zsinat Christus Dominus kezdetű határozata az egyházmegyei felosztásról fontos és nagyon modern irányelveket fogalmaz meg. A volt szocialista országokban a rendszerváltozás után vált lehetővé, hogy ezeknek az irányelveknek a mentén építsék újjá az egyházmegyei szerkezetet. Magyarországon így lett az Esztergomi Főegyházmegyéből Esztergom–Budapesti Főegyházmegye, három egyházmegyénként egyháztartomány alakult, a latin szertartásban pedig két új egyházmegye született. Fontos volt, hogy központjuk megyeszékhelyre kerüljön, olyan városba, ahol az emberek élnek. Budapesten nem volt rezidens katolikus püspök, ezt II. János Pál pápa nyilvánvalóan korszerűtlennek érezte, és a Hungarorum Gens kezdetű bullájában, amelyben az egyházmegyei határmódosítások voltak, nagyon határozottan kitért arra, hogy lelkipásztori egységbe kell foglalni a magyar fővárost.

A második pápalátogatástól 1996-ban mindenki azt remélte, hogy Pannonhalmán nagy találkozó lesz a moszkvai pátriárkával, amelyre végül nem került sor. Jómagam a győri szentmisén vettem részt, ahol a Szentatya megint nagyszerűen rögtönzött. Együtt misézett olyan papokkal, akik a legtöbb időt töltötték börtönben a kommunizmus alatt, például Lénárd Ödön atyával. Másrészt nagy szél volt, olyannyira, hogy félni kellett, hogy mindent magával ragad. És ő erre mosolyogva azt mondta, érezni lehet, hogy a Szentlélek működik…

 

II. János Pál pápát úgy is szokták emlegetni, mint az ifjúság pápáját, de talán ugyanennyire a családok pápája is volt, hiszen egyik fontos enciklikája a Familiaris consortio. Azt idei évben családszinódusra készül az egyház. Mi az a legfontosabb – akár máig is ható – tanítás, amelyet maga II. János Pál pápa megfogalmaz ebben az enciklikájában?

– II. János Pál gondolkodása a családokról nagyon egyházközpontú volt: családegyházról beszélt, és azt mondta, hogy a család egy olyan közösség, amelyben az egyház él. A Familiaris Consortio szerint nemcsak a társadalomnak, hanem az egyháznak is alapvető sejtje a család. Fölméri a házasság, a szerelem, a család mint a legelemibb emberi közösség legmélyebb dimenzióit. II. János Pál pápa erőteljes filozófiai gondolkodó volt, antropológiai mélységeket tartalmaz a tanítása. Ebben az összefüggésben kell látni a családról szóló tanítását is. Abból a kérdésből kiindulva, hogy kicsoda az ember, tisztán megfogalmazza, hogy az egyház útja az ember útja, sőt az egyház útja maga az ember. Ez a súlyos kijelentés azt is jelenti, hogy a Teremtő akaratából családból kifejlődő, családra rendelt, családra hivatott lény az ember.

Maga a szentté avatás az életszentségen túl arra is ráirányítja figyelmünket, hogy életünk célja az üdvösség. II. János Pál pápa ezt úgy fogalmazza meg, hogy ne féljünk szentnek lenni. Mit jelent ez 2014-ben egy olyan világban, amikor akár a keresztények, akár a nem hívők körül minden mozgásban van, életünkben kevés a biztos kapaszkodó?

– Jó lenne, ha legalább az apostoli hitvallást, vagyis a rövid Hiszekegyet minden hittant tanuló fiatal és minden hívő tudná. Mi hisszük a test feltámadását és az örök életet, a személyes örök életet. Ez persze misztérium, nyilván nem tudjuk pontosan, természettudományos pontossággal leírni, hogy miként képzeljük el ezt. Isten örökkévalósága fantasztikus dolog, de nem irreális. Ha mi ezzel az Örökkévalóval személyesen kapcsolatba tudunk kerülni – ő erre hív bennünket –, onnantól kezdve nincs lehetetlen. Akkor elfogadhatjuk az örömhírt, amely tőle jön, és ráépíthetjük az életünket, mert a vele való kapcsolat minden másnál fontosabb. Az életszentségre való hivatás nem valami plusz dolog, nem kiváltság, nem dísze a keresztény világnézetnek, hanem alapja. Nem véletlen, hogy hitünk titka maga Krisztus halála és föltámadása, és ebben az az örömhír, hogy mindez bizonyítéka annak, hogy az Úr bennünket is örök boldogságra hív.

Fotó: Thaler Tamás

Kuzmányi István/Magyar Kurír








Napi evangelium
Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.
  Mt 16,13-19

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



A nap szentje

Szent Péter apostol székfoglalása
 
A nap 
szentje
 
A IV. századtól kezdve ünneplik ezt az ünnepet, az Egyház egységének kifejezésére. Péterre, a kősziklára épül az Egyház, de Jézus Krisztus az, aki kősziklává tette Pétert, és aki kegyelmével erősíti ma is Egyházát.



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum