English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Erdő Péter: Isten a béke és az áldás Istene
2015. január 26., hétfő 10:04

Keresztény-zsidó imaórát tartottak a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban január 25-én, vasárnap este, a 2015. évi ökumenikus imahét nyolcadik napján.

 

„Minden keresztényben lakik egy zsidó. Senki sem lehet igaz keresztény, ha nem ismeri el zsidó gyökereit!” – Ferenc pápa tanítása szolgált mottóul az imaórán, amelyen Erdő Péter bíboros és Kardos Péter főrabbi mondott megnyitó beszédet. A negyedik alkalommal megrendezett keresztény-zsidó imaóra résztvevőit Horváth Zoltán, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa köszöntötte.

Erdő Péter bíboros Izajás próféta békéről szóló látomásából kiindulva elmondta: mintha egy emberhez méltóbb kor jött volna el számunkra a hetven évvel ezelőtti időhöz képest. A prófétai perspektíva más, hiszen a teljes béke és a teremtett világ tökéletes harmóniája az Alkotójával olyan ígéret, amely a messiási jövőben teljesedik be. Mégis, nekünk is van okunk a hálaadásra a saját életünkben. Ezért fel kell tennünk a kérdéseket: hogyan őrizhetjük meg és építhetjük tovább az isteni ajándékot, hogyan tudjuk tisztelni Istent és az embereket, akiket Isten a saját képére alkotott?

Bármennyi háború és keserűség van is a világban, Isten a béke és az áldás Istene – hangsúlyozta a bíboros. – Még Ninivét, a bűnös várost is meg akarta menteni. Mi magunk hajlamosak vagyunk arra, hogy kevésbé legyünk nagylelkűek, Isten azonban a béke Istene, nem akarja ma sem a kultúrák világméretű konfliktusát. Nem akar igazságtalanságot, elnyomást, nem akarja, hogy a gyűlölet tüze borítsa be a világot. Minket is hív – mint akkor Jónást – hogy felelős, alkotó szeretettel éljünk, legyünk a munkatársai.

Kardos Péter főrabbi Berzsenyi Dániel szavainak aktualitására hívta fel a figyelmet beszéde kezdetén: „Forr a világ bús tengere, ó magyar”. Ma is ölnek a vallás nevében, ahogyan hetven évvel ezelőtt is tették – mondta. Felidézte azt a hetven évvel ezelőtti jelenetet, amikor Pest már felszabadult, de Budán a nyilas pribékek esztelen öldöklésbe kezdtek, megtámadták a Bíró Dániel zsidó kórházat, kivégezték a betegeket és az orvosokat egyaránt.

A kereszt és a csillag a történelem során ellentétet képviseltek, most mégis testvérként ülünk itt. Hosszú út vezetett el idáig – mutatott rá Kardos Péter. Felidézte Szent II. János Pál pápa alakját, aki a zsidókat idősebb testvérnek nevezte. Emlékeztetett arra, amikor hetven évvel ezelőtt a csillagot sokan keresztre cserélték a menekülés reményében. Megemlékezett Boldog Apor Vilmosról, a vatikáni védett házakról, Angelo Rotta nunciusról, Boldog Salkaházi Sáráról, Slachta Margitról és másokról, akik életük feláldozása árán védték meg zsidó testvéreiket. „Sok vér festette az utat, amelyen elindultunk egymás templomába” – állapította meg.

A szertartáson részt vett is imát mondott Gáncs Péter evangélikus püspök-elnök; Tarr Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa; Kalota József, a Konstantinápolyi Patriarchátus érseki vikáriusa; Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke; Hecker Frigyes nyugalmazott metodista szuperintendens; Tokics Imre, a Hetednapi Adventista Egyház lelkésze; Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke; Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke; valamint Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára.

Az igehirdetések, imádságok között zsoltárok, orgonamuzsika és taizéi énekek hangzottak el.

Fotó: Lambert Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír








Napi evangelium
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
  Jn 13,1-15

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum