English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Vasárnap világszerte bezárják az irgalmasság szent kapuit
2016. november 11., péntek 12:16

A Pápai Liturgikus Szertartások Hivatala november 7-én, hétfőn tette közzé a részben már ismert tényt, hogy a vatikáni Szent Péter-bazilika kivételével a világ összes templomában november 13-án, vasárnap zárják be az irgalmasság szent kapuit.

A hivatal egyúttal meghatározta a szent kapuk bezárásának időpontját a római bazilikákban. Ennek megfelelően november 13-án, vasárnap a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában délután 5 órakor, a Lateráni Keresztelő Szent János-bazilikában este fél 6-kor, a Santa Maria Maggiore-bazilikában pedig este 6-kor kezdődik a szent kapu bezárásának ünnepi szertartása.

Rómában a négy pápai bazilika szent kapuján kívül a város határában fekvő Isteni Szeretet-kegyhely templomában és a Termini pályaudvar melletti Karitász-központ kápolnájában is nyitottak szent kaput.

A katolikus egyház több mint hétszáz éves hagyományának megfelelően az 1300-as első szentévtől kezdődően csak a római nagy bazilikák szent kapui nyíltak meg az adott rendes vagy rendkívüli szentév során. Ezt a hagyományt bővítette ki Ferenc pápa, amikor tavaly az irgalmasság jubileumának meghirdetésekor kifejezetten kérte, hogy a helyi egyházakban is legyen lehetőség a szent kapukon való átlépésre, mégpedig az egyházmegyék legjelentősebb helyein. Éppen ezért minden egyházmegyében a püspök és az egyházmegyei szenátus jelöltek ki templomokat.

A padovai dóm szent kapujának megnyitása

A szentév kezdetén Federico Lombardi szentszéki szóvivő újságírói kérdésre, mely a szent kapuk száma után érdeklődött, a következő választ adta: „Nem tudom, hány szent kapu nyílik a világ különböző egyházmegyéiben. Van, ahol három, másutt hat vagy kilenc nyílik meg, ez valóban egy teljesen új helyzet az egyház életében, hiszen erre eddig nem volt példa. A világon most 2 898 egyházmegye van, és ha mindegyikben átlagban hárommal számolunk, akkor mintegy tízezer szent kaput nyitnak meg.”

Olaszországban sok szent kapu nyílt: Bergamo egyházmegyében például harmincöt; a hatalmas milánói ambroziánus egyházmegyében mindössze hat szent kapu várta a híveket, de Angelo Scola bíboros, érsek további ötvenkilenc úgynevezett penitencia templomot jelölt ki a rendszeres gyóntatásra a jubileumi szentév során; Novarában hat kaput nyitottak; Genovában Angelo Bagnasco bíboros mindössze két templomot jelölt ki, melyekben szent kaput nyitottak.

A szent kapu megnyitásának ünnepélyes ceremóniája Firenzében

Jelképes értékű esemény volt a szentév kezdetének vigíliáján, hogy Ferenc pápa a Közép-afrikai Köztársaságban, Bangui székesegyházában nyitotta meg a jubileum első szent kapuját. Manilában Tagle bíboros nyitott meg öt szent kaput; Kambodzsában a XVI. Benedek nevét viselő katolikus centrum templomában lehetett átmenni a szent kapun, a kambodzsai vértanúk emlékét őrző múzeum mellett; Kínában a pekingi székesegyházban léphettek át a hívek a szent kapun, valamint a Szentkereszt- és a Kínai Miasszonyunk-kegyhelyen; a Szentföldön Jeruzsálemben, a Getszemáni-kert Szenvedés-bazilikájának szent kapuja fogadta a zarándokokat; Gázában a plébániatemplomban nyílt szent kapu; a főként kurdok lakta észak-iraki Erbílben pedig egy menekülttábor sátorkápolnájának a bejáratát alakították át szent kapuvá.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír








Napi evangelium
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
  Jn 13,1-15

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum