English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Péterfillér-gyűjtés a katolikus templomokban
2005. június 30., csütörtök 13:13

Péter és Pál apostolfejedelmek ünnepét követő vasárnap, idén július 3-án világszerte adományokat – péterfilléreket – gyűjtenek a Szentatya karitatív tevékenységének támogatására. A hívek így nemcsak anyagilag segítik a pápát apostoli küldetésében, hanem osztoznak is felelősségteljes szolgálatában. Tavaly a magyarországi katolikus templomokban mintegy 35 millió forint gyűlt össze – négymillióval több, mint 2003-ban –, amelyet továbbítottak a pápának.

A kereszténységgel egyidős gyakorlat a rászorulók anyagi támogatása. Korunk pápái különös figyelmet fordítottak a szegény országok létszükségleteire, a nehéz helyzetbe került hívekre, a perifériára szorultakra, a háborúk és a természeti katasztrófák áldozataira. Külön segítséget jelent a péterfillérek gyűjtése a katolikus oktatás és nevelés területén, valamint a menekültek megsegítésében.

Angliában alakult ki a szokás a 8. században, hogy évente gyűjtenek a pápa javára. Így született meg a „Denarius Sancti Petri”, azaz a „péterfillérek” kifejezés, amely azóta a Szent Péter utódainak szánt adományt jelenti. Ez az ősi hagyomány elterjedt egész Európában, és jelenleg az Egyház humanitárius és missziós munkájának támogatására szolgál.

II. János Pál már pápai szolgálatának kezdetén kérte, hogy az evangéliumi hagyományokat követve a hívők és a jóakaratú emberek segítsék ilyen irányú tevékenységét: „Sokan várnak támogatást az Apostoli Szentszéktől, amit máshonnan nem remélhetnek. Ebben a megközelítésben a péterfillér-gyűjtés az evangelizáció művének hatékony eszköze, és az egyetemes Egyház iránti közös felelősségünk kifejezésre juttatása.”



(Forrás: MKPK Sajtóiroda)






Napi evangelium
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
  Jn 13,1-15

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum