English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





SZALÉZI SZENT FERENC-SAJTÓÖSZTÖNDÍJ
2005. július 22., péntek 11:12

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (továbbiakban MKPK) nevében az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a konferencia médiáért felelős tagja, Veres András püspök ebben az évben is meghirdeti a Szalézi Szent Ferencről elnevezett sajtóösztöndíjat.

Az ösztöndíj célja a katolikus értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítése az írott és az elektronikus sajtóban.

Az ösztöndíjat egy éven keresztül kaphatja egy-egy olyan újságíró, aki Magyarországon működő országos és regionális sugárzású rádió vagy televízió, illetve írott sajtó munkatársa. A jelölt eddigi munkásságával tanúbizonyságot tett a keresztény értékrend követéséről és azt szakmailag igényesen képviseli a hazai tömegtájékoztatásban.

Az országos és regionális sugárzású rádiók vagy televíziók, illetve újságok szerkesztőségeinek vezetői 2005. július 31-éig tehetnek javaslatot szerkesztőségenként egy-egy munkatársra, akit a fenti szempontok alapján méltónak találnak az ösztöndíj elnyerésére. Az MKPK kéri a tisztelt javaslattevőket, hogy ha jelöltjük elnyeri az ösztöndíjat, a továbbiakban is tegyék lehetővé rátermettségének és szakmai alkalmasságának nyilvánosság előtti folyamatos bizonyítását. Az ösztöndíj nyertese az év elteltével az adásban sugárzott műsorainak, illetve cikkeinek jegyzékével kiegészített írásos beszámolót készít munkájáról az MKPK-nak.

A díjat odaítélő bizottságba az MKPK nevében a hazai sajtó országos szakmai szervezeteiből – MUOSZ, MUK, MAKUSZ, Sajtószakszervezet – kér fel tagokat Veres András püspök. A bizottság 2005. augusztus végén hozza nyilvánosságra döntését. A nyertes szeptember végén kapja meg először ösztöndíját, melynek összege havi bruttó 50.000 Ft – egy éven keresztül.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a jelöléseket levélben várja az MKPK Titkársága címére (1406 Budapest, Pf. 79.). Felhívását abban a reményben teszi, hogy szerény kezdeményezésével hozzájárul a hazai elektronikus és írott sajtó színvonalának emeléséhez, a hiteles tájékoztatás és tájékozódás esélyének növeléséhez.

Az előző évek díjazottjai



(Forrás: MKPK Sajtóiroda)






Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum