English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Advent, éber várakozás Krisztus eljövetelére
2005. november 25., péntek 20:38

Már napokkal ezelőtt megjelentek a virágárusoknál az adventi koszorúk. A „szabályos” koszorú fenyőből készül, rajta három viola és egy rózsaszín gyertya. Más díszek is rákerülhetnek, de azok már nem tartoznak a lényeghez. A katolikus templomokban és családi otthonokban egyaránt elhelyezik, és a négy adventi vasárnap, vagy már előző este mindig eggyel több gyertyát gyújtanak. A gyertyagyújtást közös énekkel, szentírási szakaszok felolvasásával és közös imádsággal végzik.

Az Advent (az Úr eljövetele) Szent András ünnepe körül – idén november 27-én – kezdődik. Négy ádventi vasárnap van karácsonyig. A katolikus templomokban ebben az időszakban nem díszítik virággal az oltárt, az orgona csak az ének kíséretére szorítkozik, a miséző pap viola miseruhát használ, de a harmadik vasárnap lehetséges a rózsaszín. Az Advent eredete a 4. századig nyúlik vissza.

Régi szokás templomainkban, hogy az adventi hétköznapokon hajnali, úgynevezett rorate misét végeznek.

Az adventben a keresztény ember készül karácsonyra, Krisztus születésének ünnepére, de egyben Krisztus világvégi eljövetelére is. A népi jámborság megnyilvánulásai az adventi koszorú mellett a karácsony előtti betlehemezés, és a keresztény család közös Szent Család-járása. Amíg a betlehemezés karácsony eseményeit mondja el, addig a Szent Család-járás inkább a felkészülés ájtatossága a családi otthonokban.

Ebben az időben sokszor felhangzik a csodálatos gregorián himnusz: Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum – Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.




(Forrás: MKPK Sajtóiroda)






Napi evangelium
Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.
  Jn 6,60-69

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum