English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Hangos Máté evangélium
2005. december 1., csütörtök 12:49

A napokban mutatták be az Euro-City Kiadó Hangzó Biblia sorozatának első darabját, melynek három CD lemezén Máté evangéliuma hallható. A Békés-Dalos fordítás felhasználásával közreadott szentírási könyvet Halász Judit olvassa fel. A kiadó célja, hogy az eredeti, teljes és hiteles szentírási szövegek közérthető interpretációban jussanak el az emberekhez.

A hanganyag – amellett, hogy minden emberhez szólni kíván – kiemelten hasznos vakoknak és gyengénlátóknak, akiknek a beszéd, a hallás csaknem az egyedüli lehetőség az evangéliumi ige megismerésére és befogadására. Máté evangéliuma hallgatás közben írásban is nyomon követhető a mintegy szövegkönyvként mellékelt füzet oldalain. Az együttesen hallgatható és olvasható bibliai szövegek segítségére lehetnek a határainkon túl elő másod, illetve harmadgenerációs magyarságnak is az anyanyelv megőrzésében.



(Forrás: MKPK Sajtóiroda)






Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum