|
|
|
Az egyházmegyei imaév megnyitása a Magitszigeten
Erdő Péter bíboros szentbeszéde 2006. január 16., hétfő 15:01
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az idei esztendőre nemzeti imaévet hirdetett. Erdő Péter bíboros Budapesten január 15-én, Árpád-házi Szent Margit ünnepén 11 órakor a margitszigeti szabadtéri oltárnál ünnepi szentmisével nyitotta meg a főegyházmegyei imaévet.
A szentmise elején elhangzott köszöntés
Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, kedves testvérek, akik a téli hideg ellenére szép számmal összegyűltetek erre a szentmisére! Szeretettel köszöntöm mindazokat is, akik a rádió vagy a televízió közvetítésével kapcsolódnak közös ünneplésünkbe. Püspöki konferenciánk felhívását követve, imaévet tartunk nemzetünk lelki megújulásáért. Kezdhetjük-e méltóbban lelki programunkat, mint Szent Margit példáját szemlélve és pártfogását kérve? Szent Margitét, a nagy imádkozóét, aki imában és önmegtagadásban élve a maga és mások bűneiért kérte Isten bocsánatát. Különösen azokban az időkben, amikor édesapja, IV. Béla és bátyja, az ifjabb király, V. István állt szemben egymással. A pusztító viszály idején Szent Margit számára a legnagyobb erő a folytonos ima és vezeklés volt. A kortársak szent meggyőződése lett, ahogyan a korai legendákból tudjuk, hogy Margit imája eszközölte ki a megbékélést. V. István elfogadta, hogy a szigeten találkozzék apjával. Szent Margit előtt nyújtott kezet egymásnak a két volt ellenség. IV. Béla visszafogadta szeretetébe V. Istvánt, „mint ahogyan az apa szereti kedves fiát.” (A. Theiner, Monumenta…I, 279). Szent Margit példája minket is figyelmeztet, hogy felelősséget érezzünk egymásért és mindannyiunkért, tiszteljük egymást, nyissuk meg szívünket egymás felé akkor is, ha ez néha nehezünkre esik. És figyelmeztet arra is, hogy bízzunk az imádság erejében.
Szentbeszéd
Krisztusban Kedves Testvérek!
1. A mai evangélium Jézus második eljövetelének várásáról szól. Ennek az evangéliumnak a példabeszéde sajátos műfajba tartozik. Nem valamiféle allegória, hogy minden egyes elemének az értelmét kellene kutatnunk, mintha mindegyiküknek meglenne a pontos üzenete. Nem ilyenfajta elbeszélés ez, hanem a csattanójára kell figyelnünk, mert abban van a lényeg, a mellékes körülmények csak ennek a kidomborítására szolgálnak. Ebben az értelemben nem kell sokat tűnődnünk azon, hogy miért pont tízen voltak azok a nyoszolyólányok és miért nem tizenketten vagy nyolcan, nem kell sokat töprengenünk azon, hogy miért éppen éjszaka hangzik a kiáltás és miért nem nappal. Tudjuk, hogy a palesztinai szokások szerint az esküvő gyakran a késő éjszakába nyúlt. Arról sem kell sokat gondolkodni, hogy vajon önzésből nem adtak-e ezek az okos szüzek a többieknek, nem erről akar bennünket tanítani a mai evangélium. Hanem tanítani akar bennünket arról, hogy a mennyek országa hasonló egy lakomához. Egy olyan lakomához, amelyet – az evangélium képe szerint – várni kell. S akik várnak, azoknak fel kell készülniük arra is, hogy a várakozás hosszúra nyúlik. Ez a kulcsszó: a vőlegény késett. Nem akkor jött, amikor számították, később. És bizony, aki erre a késésre nem készült föl, annak elfogyott az olaja, az akkor, amikor ténylegesen közeledett a vőlegény, fölkészületlennek bizonyult, az ajtó pedig bezárult.
Akik viszont fölkészültek arra, hogy esetleg a várakozás hosszabb lesz, azok meg tudták várni a vőlegényt, üdvözölni tudták, és vele együtt be tudtak menni arra a lakomára, ami az örök boldogságnak a képe.
Így vagyunk ezzel mi is mindannyian. Jézus mindannyiunk életében eljön. De ha mi úgy gondoljuk, hogy kellően fel vagyunk rá készülve, hogy elég az, ha örömmel várjuk, egyébként pedig más dolgunk nincsen, akkor könnyen előfordulhat, hogy elfogynak a tartalékaink. Hogy elfogynak az illúzióink, hogy elfogy a hitünk, hogy elfogy belőlünk a szeretet meg a jóság, és mire odakerül a sor, hogy elszámoljunk, üres kézzel állunk.
2. A mai napon itt, Szent Margit sírjánál ünnepeljük őt, a nagy imádkozót, aki a régi fegyelem szerint egész életére a kolostorba vonulva, mégsem volt az országtól elzárt személy. Az események elhatottak a kolostorba is, a maga módján Margit is részese lett hazája történelmének. Átérezte felelősségét az egész nép iránt. Népe számára Isten áldását akarta kiesdekelni. A tatárjárás pusztítása után következő újjáépítés nem sok nyugalmat hozott. Feszültségek és viszályok osztották meg a népet, sőt magát a királyi családot is. És ebben a küzdelmekkel és szakadásokkal teli időben, Szent Margit korának lelkisége szerint bűnbánatot tartott és imádkozott, szeretettel szolgált másoknak, különösen a szegényeknek és a betegeknek. Mindezt Krisztus iránti személyes és lángoló szeretetből tette. Önmegtagadásai és áldozatai nem öncélúak voltak, hanem arra segítették, hogy Krisztust mind jobban felismerje, neki szolgáljon. Krisztust tekintette jegyesének, érte vállalta a kolostori életet és a szüzességet, neki szentelte egész életét. És ez az izzó szeretetkapcsolat, melyet gyönyörűen kifejez a legenda beszámolója, amely szerint láng, fény jelent meg a haldokló Margit feje felett, ez a szeretet indította arra, hogy szolidaritást érezzen egész népével és minden emberrel. Ez a szeretet vonzotta, hogy az ország megbékéléséért imádkozzék. Ez a Krisztus iránti személyes szeretet tette számára közvetlenül nyilvánvalóvá, hogy a legtöbb, hogy a legnagyobb, amit embertársaiért tehet, éppen az imádság és az engesztelés. Mert Krisztus mindenható, és végtelenül szeret minket.
3. Kezdjük hát el mi is imaévünket itt, az imádkozó Szent Margit sírjánál. Sokan megkérdezik – és teljes joggal –, hogy mit is jelent, hogy mire is való, egy imaév meghirdetése. Keresztény ember számára az imádság nagy erő. Az Atyához fordulunk, Krisztus által a Szentlélekben. Méltán fejeződnek be ilyen szentháromságos formulával liturgikus imádságaink is. Hiszen maga Krisztus mondta tanítványainak: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják Mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18, 19-20). Ezért hát egy országos imaév hitünk szerint nagy erő, a közös és állhatatos imádság nem hiábavaló dolog, nem is csupán saját lelkünk vigasztalása.
4. Milyen eredménye van annak, ha mi magunk közösen vagy egyénileg imádkozunk? Általában olyan eredménye van, hogy keressük Isten akaratát. Ha kérünk Tőle valamit, előbb háromszor meggondoljuk, hogy az Ő színe előtt valóban merhetjük-e mi ezt kérni? Tehát növeli a saját felelősségünket, rákényszerít bennünket, hogy belenézzünk Isten akaratának a tükrébe. Ebben a tükörben kell, hogy áttekintsük az egyéni és a közös dolgainkat. Tehát egyfajta megtisztulást várunk az imádságtól is. Szándékainknak, vágyainknak, a nagylelkű felülvizsgálatát, megtisztítását, hozzáigazítását Isten akaratához. A lelkiéletnek, a mentalitásnak, a gondolkodásnak egyfajta megszépülését, és talán a szíveknek a megújulását is.
Várjuk az imaévtől azt is, hogy Isten valóban megadja, amit kérünk. Megadja az irgalmát és a segítségét ennek a népnek. Megadja a mentalitásunknak a megújulását. Ezt úgy hívták az Újszövetségben, hogy megtérés. Ha az önzésből a nagylelkűségre, a felelőtlenségből a felelősségre, a jövőtlenségből a jövőre gondoló felelős szeretetre, a megosztottságból a szolidaritásra, egymás, főleg a leginkább rászorulók konkrét, cselekvő segítésére tudunk fejlődni, alakulni, ha csak egy lépéssel is előbbre tudunk haladni ebbe az irányba, akkor azt hiszem, hogy nagy értelme és nagy eredménye lesz ennek az imaévnek.
Keresztény ember nem a segítő szeretet és a tettek helyett imádkozik. Szent Margit végezte a súlyos betegek mellett a legnehezebb szolgálatot. Szent Benedeknek, Európa védőszentjének pedig ma is érvényes a figyelmeztetetése: ora et labora – imádkozzál és dolgozzál. Hitbeli meggyőződésünk, hogy a lelkület megújulásából új, tisztább cselekedetek is következnek. Meggyőződésünk az is, hogy kötelességünk az emberi fáradozás, az evilági élet építése. De ugyanígy meggyőződésünk, hogy végső soron Isten segítségétől és áldásától függ munkánk eredménye.
Az utóbbi években is többször fordultunk imádsággal a történelem Urához. Így tettünk például az Európai Unióhoz való csatlakozásunk előtt is, amikor megújítottuk hazánk felajánlását a Boldogságos Szűz Máriának. Az idei évben, amikor Kapisztrán Szent János halálának és a nándorfehérvári győzelemnek 550., az 1956-os forradalomnak pedig 50. évfordulójára emlékezünk, méltó, hogy szolidáris szeretettel gondoljunk egész népünkre, imádkozzunk hívőkért és nem hívőkért egyaránt, újuljunk meg lelkületünkben, hogy így Isten segítségével szebbé váljék körülöttünk az élet. Szent Margit, könyörögj népünkért!
Ámen.
A záró áldás előtt elhangzottak
Mielőtt a szentmise záró áldását megadnám, nagy örömömet osztom meg a kedves testvérekkel: lelki megújulásunkért hirdetett imaévünk kedvező visszhangra talált határainkon túl is. Több helyről hírt kaptunk arról, hogy plébániák, sőt egyházmegyék is bekapcsolódnak közös imádságunkba. Lehetséges, hogy az idei évben teljesül boldog emlékű Mindszenty bíboros úr álma, és leszünk 1 millióan, akik együtt imádkozunk? Nagy örömmel értesülök arról is, hogy családok, lelkiségi mozgalmak, plébániai imaközösségek fogadták szívesen püspöki karunk felhívását. Közöttük olyanok is vannak, akik évek óta imádkoznak hasonló szándékra. Nagy örömmel hallottam arról is, hogy nem katolikus keresztény testvéreink közül is többen magukénak érzik ennek a közös imádságnak a gondolatát. Adja Isten, hogy az együtt imádkozó szeretet előmozdítsa a keresztények egységének szent ügyét is.
Imaévünk következő budapesti eseménye, a betegek világnapján, február 11-én lesz. Mivel közös imádságunkat az Országos Onkológiai Intézet kápolnájában tartjuk, ott nagy számú külső résztvevő bekapcsolódására nem lesz lehetőség. Kérem viszont a kedves testvéreket, különösen azokat, akik betegségüket, szenvedéseiket is felajánlják, vagy akik a betegek ápolásán faradoznak, hogy imádkozzanak együtt betegeinkért, az orvosokért, az egészségügyi dolgozókért, a családtagokért, hogy beteg testvéreink mindig megtapasztalják személyes, segítő szeretetünket. Most pedig kérem Isten áldását népünk lelki megújulásáért.Fotó: Magyar Kurír
(Forrás: MKPK Sajtóiroda)
|
|
|
Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!
Mk 16,15-20
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
A nap szentje
Szent Márk evangélista
Zsidó papi családból származott. Zsidó neve: János. Az Úr szenvedése idején még ifjú volt.
|
|
Nyomtatóbarát
változat
