English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Emeljük fel szívünket! – Imalánc Magyarországért
2006. február 1., szerda 14:05

Imalánc Magyarországért„A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia abban a biztos tudatban hirdette meg az imaévet, hogy számosan lesznek olyan hívek, akik az indokokkal egyetértenek, a szándékokat, célokat pedig magukévá teszik. Valójában mindaddig, amíg a bűn jelen van a világban, ellene a leghatékonyabb "fegyver" az imádság” – olvasható Szabó Tamás püspök köszöntőjében az imalánc honlapján.

Az imalánc katolikus hívők kezdeményezése, amelynek célja, hogy minél többen bekapcsolódhassanak a nemzeti imaévbe. A kezdeményezés a már meglévő hagyományokra épít. A cél nem új, saját imaforma bevezetése, hanem annak elősegítése, hogy az egyes közösségek (imacsoportok, bibliakörök, rózsafüzér-társulatok, papi közösségek), s valamennyi keresztény hívő egybekapcsolódhasson az imalánc által.

Az egyes imaalkalmaknak nincs előírt, kötött menetük, csupán három olyan elem van, amelyet szabadon be lehet építeni: minden napra egy imaszándék, egy elmélkedés és egy közös imádság.

A lánchoz bárki szabadon csatlakozhat a honlapról letöltött anyagok vagy az ingyen kapható imafüzet által. 2006. február 2. és december 31. között minden naphoz tartozik egy imaszándék. Az imádságok középpontjában nyolc különböző téma áll. Minden fohászt elmélkedés egészít ki, amely a szándék mélyebb megértéséhez vezet.

A lánc épülését az IMA (Imalánc Magyarországért) Közösség segíti – szolgálatuk támogatásához segítők jelentkezését várják. A www.imalanc.hu oldalon részletes információ található az imaláncról, s a résztvevőktől érkező visszajelzések, bemutatkozások is elolvashatók itt.

További információ:
www.imalanc.hu
info@imalanc.hu

Forrás: Magyar Kurír








Napi evangelium
Hogyan adhatja testét eledelül nekünk?
  Jn 6,52-59

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum