English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Három éve kezdte meg működését a Magyar Katolikus Rádió
2007. május 30., szerda 22:43

A Magyar Katolikus Rádió három évvel ezelőtt kezdte el sugározni műsorát középhullámon és az interneten. Az ünnepi szentmisét Spányi Antal püspök, a Katolikus Rádió vezérigazgatója mutatta be. Köszöntötte a megjelenteket Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke, Spányi Antal püspök, a Rádió vezérigazgatója, és Juhász Judit vezérigazgató helyettes.

Köszöntő beszédében az MKPK elnöke kiemelte: a Magyar Katolikus Rádió három éve működik – méghozzá egyre jobban –, annak ellenére, hogy elindulásakor sokan nem hittek benne. Új lehetőségek nyílnak meg a különböző hazai és külföldi orgánumokkal való együttműködésre is – mondta Erdő Péter. Lassanként kiderül, hogy a választék bővülése nem jelent okvetlenül konkurenciát – hiszen nem szűnt meg az egri Szent István Rádió, és megkezdte működését a Mária Rádió is. A bíboros örömét fejezte ki, hogy folynak a megbeszélések a közszolgálati rádióval való együttműködésről is.

„Nagyon örülök annak, hogy a Városmisszió évében köszönthetjük a Katolikus Rádiót, hiszen a tömegtájékoztatási eszközök az Egyház számára a missziót jelentik, különösen akkor, ha ezek a saját tömegtájékoztatási eszközeink. Aki hallgatja a Katolikus Rádiót, az meggyőződhet róla, hogy ez tényleg a saját rádiónk. Tartalmában és stílusában is az ember a sajátjának érzi” – fogalmazott Erdő Péter, kívánva, hogy egyre több emberhez jusson el az Evangélium üzenete és a keresztény jellegű, színvonalas kultúra. Erdő Péter gratulált az eddigi teljesítményhez, és Isten áldását kérte a Rádió működésére.

„Több mint három évvel ezelőtt sok vívódás után a Szentlélektől ihletett percben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia egy bátor döntéssel létrehozta a Magyar Katolikus Rádiót. És vállalja ennek mindenféle örömét és áldozatát” – emlékezett vissza a Rádió indulására Spányi Antal püspök-vezérigazgató. Ezt a rádiót a semmiből kellett megteremteni, de megfelelő szakértelemmel és lelkesedéssel sikerült – mondta.

Az elmúlt három év alatt több mint 26 ezer műsorórát szolgáltatott a Katolikus Rádió. Megszámlálni sem tudjuk, hogy hány embernek jelentett ezekben az órákban vigasztalást, örömet, reményt, hány embernek adott a műsoraival eligazítást. Ez a Rádió a Püspöki Konferencia megbízásából olyan küldetést teljesít, amely értéket akar teremteni, képviselni, közvetíteni, és preevangelizálni, misszionálni akarja az értékeit elveszítő társadalmat. Amikor a médiumokban egyre inkább eluralkodik az a szemlélet, hogy mindent az üzlet és a reklám határoz meg, a Katolikus Rádió küldetéséhez hűen teljesíti feladatát, amely az értékközvetítésre, és az evangelizálásra irányul – hangsúlyozta Spányi Antal megköszönve a munkatársak elkötelezettségét, lelkesedését és munkáját.

Az ünnepségen bemutatták Gyürki László körmendi plébános, teológiai tanár Szent Pál útjain című kötetét, amely a Magyar Katolikus Rádió és a JEL könyvkiadó Megőrzőtt hangok című sorozatának harmadik darabja.

Neumayer Katalin/Magyar Kurír/katolikus.hu

Kép: Fehér János (www.katolikus.hu)








Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum