English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Szent Imre–ösztöndíj
2007. augusztus 21., kedd 08:10

A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a Szent Imre ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-12. osztályos középiskolás, vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal. A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre jutó jövedelem, a testvérek, eltartottak száma, a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel alapján történik. Döntés és kiértesítés decemberben várható.

Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni. A kuratórium döntése után az Alapítvány az ösztöndíjassal szerződést köt az ösztöndíj folyósításának feltételeiről. A megkötött szerződés egy tanulmányi évre szól, az ösztöndíj újabb pályázat alapján ismételten elnyerhető. A Kuratórium határozata értelmében nem fogadható el annak a pályázata, aki az előző évi ösztöndíj-szerződésben foglalt kötelezettségének nem tett eleget!

Az ösztöndíjra pályázni kizárólag pályázati űrlapon lehet. Nyomtatványt bélyeggel ellátott válaszborítékkal az Alapítványtól lehet igényelni. Felhasználható az újságból kivágott űrlap minta, de internetről is letölthető a katolikus.hu honlapról. Információ telefonon: (06-1) 342-6959 /munkaidőben/. A pályázathoz csatolható az oktatási intézmény vezetőjének, diák-önkormányzatának és a helyi plébánosnak, hitoktatónak az ajánlása. (Az írásbeli ajánlások az elbírálást megkönnyítik, de nem jelentenek előnyt a pályázó számára.)

A pályázatokat 2007. szeptember 25-ig kell benyújtani postán a Katolikus Központi Alapítvány címére: 1406 Budapest, Pf. 79. A borítékra kérjük ráírni: „Ösztöndíj pályázat”. Csak a határidőre beérkezett és pontosan kitöltött pályázatokat tudjuk elbírálni.

A pályázathoz bélyeggel ellátott, megcímzett válaszborítékot kell csatolni!








Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum