English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Amit tudni illik a Bibliáról
2008. január 17., csütörtök 10:52

A Szent Könyvekben a Mennyei Atya végtelen szeretettel siet fiai elé, és beszélget velük – állapította meg a II. Vatikáni Zsinat. Ezért az Egyház arra buzdítja a hívőket, hogy a Szentírás gyakori olvasásával ismerjék meg Jézus Krisztust. „Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust.” (Szent Jeromos) Az alábbiakban a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye honlapjáról átvett összeállítással szeretnénk segítségére lenni a Szentírással elmélyülten foglalkozni kívánó testvéreinknek.


MI A BIBLIA?
Egy 72 könyvből álló könyvtár, mely egyetlen kötetben elfér. A legfontosabb, legismertebb és legolvasottabb könyv a világon, mert Isten szavát közvetíti. Az Ószövetség 45, az Újszövetség pedig 27 könyvet tartalmaz.

MI ISTEN SZAVA?
A Szentírás minden szavával egyetlen szót mond Isten: az Ő egyszülött Igéjét, akiben teljesen kimondja önmagát. A Biblia Isten szavát írásban csak részben tartalmazza. Az megnyilvánul az „egyházi hagyományban”, a zsinatokon, a törvényes pásztoraink tanítása által és a liturgiában. Az Egyház az isteni írásokat mindig úgy tisztelte, ahogyan az Úr testét is tiszteli.

KI A BIBLIA SZERZŐJE?
A szent könyvek megírására Isten embereket választott ki, akiket erejük és képességeik birtokában úgy használt föl, hogy azt foglalják írásba, amit Ő akar közvetíteni számunkra. Az elsődleges szerző tehát Isten, a másodlagos szerző az ember.

MIKOR ÍRÓDOTT?
A Szentírás Krisztus előtti második évezredtől Krisztus után 100-ig íródott. Különböző helyszíneken készült – Palesztina, Babilónia, Egyiptom, Róma, Korintus stb. – és különböző nyelveken (héber, arámi, görög).

MEGBÍZHATUNK-E A BIBLIÁBAN?
A Palesztinában és a szomszédos országokban végzett ásatások tanúsága szerint a Biblia adatai hitelt érdemelnek. Számos történelmi részlet (időpontok, helyszínek, szokások) megfelel a történeti valóságnak.

A BIBLIA KÉT SZÖVETSÉG
Egy régi mondás szerint az Újszövetség az Ószövetségben van elrejtve, az Ószövetség az Újszövetségben tárul fel. Az Ószövetség írásai a Jézus első eljövetele előtti időszakra vonatkoznak. Előképét látjuk benne mindannak, amit Jézus Krisztus beteljesített. Az Újszövetség Jézusról, az ő üzenetéről és az Egyház kezdeteiről szól.

A BIBLIA KÖZPONTI ÜZENETE
A Biblia – a történelemkönyvektől eltérően – mindenekelőtt hitről való tanúbizonyság, amelyben felfedezhetjük az Atya különleges szeretettervét. Isten terve részeként azt akarja, hogy minden ember egy nagy családot alkosson, ahol szeretetben és békességben él, szabadon a bűntől, elrejtve az Ő szeretetében, aki minden emberrel baráti szövetséget kötött. Isten minden jóakaratú embert a testvériség és a szeretet vezérelte életre hív. Ennek feltétele a mi részünkről a nagylelkűség, az adakozás és a lemondás készsége.

A BIBLIA HELYES ÉRTELMEZÉSE
A Biblia az Egyház könyve. Az Egyház olyan közösség, mely a lelkipásztorok, a pápa és a püspökök vezetése alatt felfedezi és értelmezi a Szentírás segítségével Isten megváltói működését. A Biblia elénk tárja a személyes életünkben jelen lévő Istent, aki teljes és tökéletes választ ad minden kérdésünkre. Az Egyház által értelmezett Biblia a Szentlélek közbenjárásával a hiteles isteni tanítást nyilatkoztatja ki számunkra.

HOGYAN KELL KÖZELÍTENÜNK A SZENTÍRÁSHOZ?
Hittel, nem mint emberi beszédhez, hanem Isten beszédéhez. Alázattal, mivel ezek a dolgok el vannak rejtve a bölcsek és okosak elől és fel lettek fedve a gyermekeknek. Imádságos lélekkel, könyörögve az Úrhoz, hogy világosítson meg bennünket Szentlelkével, és hogy fedje fel nekünk isteni üzenetének titkát.

OLVASNI ÉS ÉRTENI A BIBLIÁT
A Biblia megértéséhez figyelembe kell vennünk az adott kor általános irodalmi műfajait és a korabeli gondolkodás-, beszéd- és elbeszélésformákat. A következő kérdéseket érdemes feltenni az értelmezés során: Ez a bibliai rész mit jelent számomra, hogyan érinti az életemet? Isten ott jelenlévő szava mit mond? Mit kérdez, milyen választ vár tőlem?

A PÉLDABESZÉDEK JELENTŐSÉGE JÉZUS EVANGÉLIUMÁBAN
Jézus példabeszédei arra hívják az embert, hogy hagyjon fel önző boldogságkeresésével, és tudatosítsa magában, mit jelent Isten országa, és képes legyen felismerni azt mindennapi életében. A példabeszédek Isten országát nem úgy mutatják be mint helyet, hanem mint folyamatot. Isten országa az a dicsőséges élet, ahová Isten mindenkit meghív. Aki ide törekszik, a Szentlélek erejében már most is ezt az országát építi.



(Forrás: MKPK Sajtóiroda)






Napi evangelium
Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.
  Jn 6,60-69

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum