|
Üzenet a hivatások 43. világnapjára XVI. Benedek pápa
2006. május 7.
Tisztelendő Testvéreim a püspöki rendben!
Kedves Testvéreim! A soron következő Hivatások Világnapja azt a
lehetőséget kínálja, hogy Isten egész népét hívjam a „Hivatás az
Egyház misztériumában” téma elmélkedésére. Pál apostol
ezt írja: „Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja… mert őbenne
választott ki bennünket a világ teremtése előtt… eleve arra
rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és
tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk” (Ef
1,3-5). A világ teremtése előtt, létrejöttünk előtt, a
mennyei Atya Jézuson keresztül – aki a testté lett Ige –, a
Szentlélek vezetésével személyesen választott ki bennünket a Vele
való fiúi kapcsolatra. Jézus, aki meghalt értünk, bevezetett az Atya
szeretetének misztériumába, amely szeretet teljesen betölti őt, és
amelyet mindenkinek felajánl. Ily módon, Jézussal egyesülve, aki a
Fő, egyetlen testet alkotunk, amely az Egyház.
A történelem két évezredes súlya megnehezíti az isteni örökbefogadás
magával ragadó misztériumának újdonságát megérteni, amely Szent Pál
tanításának középpontjában áll. Az Atya – emlékeztet az apostol – „Tudtunkra adta
ugyanis akaratának titkát…, az őbenne előre meghatározott
jóságos tervét, hogy Krisztusban újra egyesít mindent” (Ef 1,9-10). És
lelkesedéssel hozzáteszi: „Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik,
azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából
választotta ki őket. Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra
rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ő
elsőszülött a sok testvér között” (Róm 8,28-29). A távlat valójában
lenyűgöző: arra kaptunk meghívást, hogy Jézus testvéreiként
éljünk, és ugyanazon Atya gyermekeinek érezzük magunkat. Olyan
ajándék ez, amely minden emberi elgondolást és tervet felülmúl.
Az igazi hitvallás nyitottá teszi az elmét és a szívet Isten
kifogyhatatlan titkai előtt, amely átjárja az emberi létet. Mit
is mondjunk a napjainkban oly erősen jelenlévő kísértésről,
amikor annyira önellátónak érezzük magunkat, hogy Isten rólunk
alkotott titokzatos terve előtt képesek vagyunk bezárkózni? Az
Atya szeretete – amely Krisztus személyében feltárulkozik –
megszólít bennünket.
Ahhoz, hogy Isten hívására válaszoljunk és elinduljunk az úton, nem
szükséges, hogy már eleve tökéletesek legyünk. Tudjuk, hogy a bűnök
beismerése a tékozló fiú számára is lehetővé tette a visszatérés
útján való elindulást és így tapasztalhatta meg az Atyával való
kiengesztelődés örömét. Az ember törékenysége és korlátai nem
jelentenek akadályokat, hiszen ezen feltételek között tudatosul
egyre inkább bennünk a tény, hogy szükségünk van Krisztus megváltó
kegyelmére. Szent Pál tapasztalata is ez, amikor azt írja: „Ezért a
legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje
költözzön belém” (2Kor 12,9). Az Egyház misztériumában –
amely Krisztus misztikus teste – a szeretet isteni ereje
megváltoztatja az ember szívét, és képessé teszi arra, hogy Isten
szeretetét testvéreinek továbbadja. Az évszázadok folyamán férfiak
és nők sokasága, akiket átalakított az isteni szeretet, saját
létformájukat szentelték oda az Isten Országának ügyéért. Már a
galileai tengerpartnál is sokan hagyták magukat Jézus által
meghódítani: a test vagy a lélek gyógyulását keresték és
megérintette őket kegyelmének hatalma. Másokat ő választott ki
személyesen és apostolai lettek. Találkozunk olyan személyekkel is
mint Mária Magdolna és más asszonyok, akik saját elhatározásukból
követték őt, egyszerűen szeretetből, de hasonló módon – mint ahogyan
János, a szeretett tanítvány is – különleges helyet foglaltak el a
szívében. Ezek a férfiak és nők, akik Krisztuson keresztül az Atya
szeretetének titkát megismerték, az Egyházban mindig is jelenlévő
hivatások sokféleségét mutatják. Mária, Jézus édesanyja, aki
közvetlen társként kapcsolódott hitének zarándokútján a
Megtestesülés és a Megváltás titkához, példaképe mindazoknak, akik
arra kaptak meghívást, hogy Isten szeretetéről különleges módon
tanúskodjanak.
Krisztus titokzatos testében, azaz az Egyházban, amelynek ő a Feje,
a keresztények „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet,
tulajdonul kiválasztott nép, hogy annak dicsőségét hirdesse” (1Pét
2,9). Az Egyház szent akkor is, ha tagjainak szüksége van
megtisztulásra, hogy az életszentség – amely Isten ajándéka – bennük
teljes fényességében ragyoghasson. A II. Vatikáni
Zsinat rávilágít az életszentségre szóló egyetemes meghívásra és
kijelenti, hogy „Krisztus követői, akiket Isten nem a cselekedeteik
alapján, hanem az Ő kegyelme és terve szerint hívott meg és tett
megigazulttá Jézus Krisztusban, a hit keresztségében valóban Isten
gyermekei és az isteni természet részesei lettek, és így valóban
szentté váltak” (Lumen gentium, 40). Ebben az egyetemes
meghívásban Krisztus – a Főpap – az Egyház iránti gondoskodásában
minden korban hív személyeket, akik népének gondját viselik;
különösképpen a papság szentségére hív olyan férfiakat, akik az
atyai szolgálatot gyakorolják, azt, amelynek forrása maga Isten (vö.
Ef 3,15).
A papi küldetés az Egyházban pótolhatatlan. Ezért, annak
ellenére, hogy bizonyos helyeken a papság hiánya mutatkozik, nem
csökkenhet a bizonyosság afelől, hogy Krisztus folyamatosan hív
olyan embereket, akik – az apostolokhoz hasonlóan – elhagyják
mindenüket és teljesen a szent titkok megünneplésére, valamint az
evangélium hirdetésére és a pasztorális küldetésre szentelik
magukat. Tiszteletre méltó elődöm, II. János Pál pápa a Pastores
dabo vobis apostoli buzdításban ezzel kapcsolatban írta: „A
pap kapcsolata Jézus Krisztussal és benne az ő Egyházával létében,
amit a szentségi fölszentelés-fölkenés erejéből kapott, és
cselekvésében, azaz a küldetésben és a
szolgálatban áll. Nevezetesen »a szolgáló pap az Egyház
misztériumában, közösségében és küldetésében jelenlévő
Krisztus szolgája. Mivel Krisztus 'fölkenésében' és 'küldetésében'
részesedik, képes megörökíteni az Egyházban az ő imádságait,
szavait, áldozatát, üdvözítő tevékenységét. Az Egyház
misztériumának szolgája, mert szentségi és egyházi jelekkel
meg tudja jeleníteni a föltámadt Krisztust«” (Pastores dabo
vobis, 16).
Egy másik különleges hivatás, amely az
Egyházban méltóságteljes helyet foglal el az a megszentelt
életre szóló meghívás. A betániai Mária példájára, aki „odaült az Úr lábához és hallgatta a
szavait” (Lk 10,39) férfiak és nők sokasága szenteli
magát teljesen és kizárólagosan Krisztus követésére. Bár
különböző szolgálatokat végeznek az ember formálása és a
szegények segítése terén, a tanításban, vagy a betegek
ápolásában, e tevékenységeket mégsem tekintik életük elsődleges
céljának, ahogyan azt az Egyházi Törvénykönyv jól hangsúlyozza:
„Minden szerzetes első és legfőbb kötelessége az isteni
dolgokról való szemlélődés és az imádságban az Istennel való
állandó egyesülés legyen” (CIC. 663.kán.-1.§.). II.
János Pál pápa a Vita consecrata apostoli buzdításában
megjegyezte: „Az Egyház hagyományában a szerzetesi
fogadalmat a keresztségi Istennek szenteltség sajátos és
egyedülálló elmélyítésének tekintették, mert a keresztség
által már megkezdett bensőséges Krisztus-kapcsolat az evangéliumi
tanácsok vállalásával tökéletesebben kifejezett és megvalósított
Krisztus-hasonlóság ajándékában bontakozik ki” (Vita consecrata,
30).
Emlékezzünk Jézus parancsára: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés!
Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz” (Mt
9,37), és mélyen érezzük szükségességét, hogy imádkozzunk
papi és szerzetesi hivatásokért. Nem meglepő, hogy ott, ahol buzgón
imádkoznak, virágoznak a hivatások. Az Egyház szentsége a
Krisztussal való egységtől függ és a kegyelem titkaira való
nyitottságtól, amely a hívők szívében működik. Ezért szeretnék hívni
minden hívőt a Krisztussal való bensőséges kapcsolat ápolására, aki
népének Mestere és Pásztora, Máriához hasonlóan, aki szívében őrizte
az isteni titkokat és el-elgondolkodott rajtuk (vö. Lk 2,19).
Vele együtt, aki központi helyet foglal el az Egyház misztériumában,
imádkozzuk:
Ó, Atyánk, add, hogy a keresztények közül
számos szent papi hivatás szülessen,
akik élő hittel őrzik Fiad, Jézus szent emlékét,
igéjének hirdetése, és a szentségek kiszolgáltatása által
amelyekkel folyamatosan megújítod híveidet.
Adj szent szolgákat oltárodhoz,
legyenek figyelmes és lelkes őrzői az Eucharisztiának,
amely szentség Krisztus legfőbb ajándéka
a világ megváltásáért.
Hívj szolgákat a te irgalmasságod kifejezésére,
hogy a kiengesztelődés szentsége által
megbocsátásod örömét terjesszék.
Add meg, ó, Atyánk, hogy az Egyház örömmel fogadja
Fiad Lelkének számos sugallatát,
és iránta való tanulékonysággal gondoskodjon
papi és szerzetesi hivatásokról.
Erősítsd meg a püspököket, papokat, diakónusokat,
szerzeteseket, és minden Krisztusban megkereszteltet,
hogy hűségesen teljesítsék küldetésüket
az evangélium szolgálatában.
Kérünk Téged Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
Mária, Apostolok Királynője, könyörögj érettünk!
Vatikán, 2006. március 5.
XVI. Benedek pápa
|
|
|
Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk. Jn 14,7-14
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|