Üzenet a betegek 14. világnapjára XVI. Benedek pápa
Kedves Testvéreim!
2006. február 11-én, a Boldogságos Szűzanya Lourdes-i
jelenésének liturgikus ünnepén tartjuk a Betegek XIV. Világnapját.
Az elmúlt évben Yaoundé-ban (Kamerun), a Mvolyé-i Mária-kegyhelyen
tartották a világnapot, amikor a hívek és főpásztoraik az egész
afrikai kontinens nevében újból kifejezték lelkipásztori
elkötelezettségüket a betegek iránt.
Az idei világnap helyszíne az ausztráliai Adelaide, ahol az
események csúcspontjaként az Eucharisztiát a Xavéri Szent Ferenc
tiszteletére szentelt katedrálisban fogják ünnepelni, aki a keleti
népek fáradhatatlan misszionáriusa volt. Az Egyház ilyen módon
kívánja kifejezésre juttatni, hogy különös gondoskodással fordul a
szenvedők felé, és ezúttal hívja fel a közvélemény figyelmét a
mentális betegségekkel kapcsolatos problémákra, amelyek immáron az
emberiség egyötödét érintik, valós és sajátos veszélyt jelentve a
társadalomra és az egészségre.
Emlékezve arra, hogy tiszteletreméltó elődöm, II. János
Pál pápa mekkora figyelmet fordított e nap megünneplésére, én is,
kedves Testvéreim, szeretnék lélekben jelen lenni a Betegek
Világnapján, és az egybegyűltekkel közösségben gondolni a világban
élő mentális betegek helyzetére, valamint arra buzdítom az egyházi
közösségeket, hogy legyenek az Úr szeretetteljes irgalmának és
gondoskodásának tanúságtevői.
Sok országban még nem is léteznek erre vonatkozó
törvények, más országokban, viszont hiányzik egy határozott
állásfoglalás a mentális egészségre vonatkozólag. Meg kell
említenünk azonban azt is, hogy Földünk különböző részein a
fegyveres konfliktusok elhúzódása, az egymást követő borzalmas
természeti katasztrófák és a terrorizmus elterjedése azon felül,
hogy megdöbbentően magas számban okozták emberek halálát, a
túlélők közül sokakra traumaként hatottak, amelyet aztán nagyon
nehéz gyógyítani. A gazdaságilag fejlett országokban a
szakemberek szerint a mentális betegség új formáinak gyökere a
morális értékek elvesztése során létrejött krízis helyzetekben
rejlik. Növekszik a magány érzése, aláássák, sőt szétrombolják a
társadalmat összetartó erők hagyományos formáit kezdve a család
intézményétől, egészen a betegek kirekesztéséig, különösen is a
mentális betegekkel szemben, akik családjuk és közösségük
számára gyakran csak terhet jelentenek. Szeretném itt kiemelni
mindazok érdemeit, akik különböző formában és szinteken
munkálkodnak azért, hogy ne csökkenjen a szolidaritás lelkülete,
hanem kitartóan viselik gondjukat ezeknek a testvéreinknek,
magasztos emberi és evangéliumi értékekből merítve hozzá erőt.
Bátorítok mindenkit, aki azon munkálkodik, hogy
minden mentális betegségben szenvedő hozzájusson a számára
szükséges kezeléshez. Sajnos a világ sok részén nem kielégítő e
betegek gyógykezelése, sőt hiányos vagy éppenséggel lesújtó
állapotban van. A társadalmi környezet nem minden esetben
fogadja be őket korlátjaik miatt és éppen ezért ütközik
nehézségekbe a számukra szükséges emberi és pénzügyi források
felkutatása, amelyekre ugyanakkor szükség van. Fontos, hogy ezen
a munkán belül jobban összehangolják a közelítő terápiát és
a betegséggel szembeni új érzékenységet, hogy azoknak,
akik ezen a területen dolgoznak lehetővé tegyék, hogy nagyobb
hatékonysággal forduljanak a betegek felé és családtagjaikhoz,
ha a családok egyedül nem lennének képesek beteg
hozzátartozóiknak megfelelő segítséget nyújtani. A soron
következő Betegek Világnapja jó alkalom a szolidaritás
kifejezésére a családok iránt, akik mentális betegeket
gondoznak.
Most hozzátok szeretnék szólni, kedves Testvéreim,
akiket próbára tesz a betegség és hívni benneteket, hogy
ajánljátok fel szenvedéseiteket Krisztussal együtt az Atyának,
biztosak lévén abban, hogy a béketűréssel fogadott szenvedés
érdemszerző és Isten jóakaratát közvetíti az egész emberiség
számára. Nagyrabecsülésemet fejezem ki azoknak, akik
otthonokban, nappali ellátást biztosító intézményekben,
fejlesztési és gondozási otthonokban gondoznak benneteket, és
arra buzdítom őket, hogy tegyenek meg mindent, hogy ne kelljen
szükséget szenvednie senkinek az emberi méltóságot tiszteletben
tartó orvosi, szociális, valamint lelkipásztori ellátásban. Az
Egyház a lelkipásztorok munkáján keresztül mindig fel fogja
ajánlani segítségét, annak teljes tudatában, hogy a szenvedők és
gondozóik felé Krisztus szeretetéről és gondoskodásáról kell
tanúságot tennie. A lelkipásztori munkatársakat, valamint az
önkéntes szervezeteket és alapítványokat arra buzdítom, hogy
konkrét kezdeményezéseikkel segítsék azokat a családokat, ahol
mentális beteget gondoznak, valamint azt kívánom, hogy a
befogadás és az együttérzés kultúrája növekedjen és még jobban
elterjedjen, amelyet adott formában egészségügyi törvények
garantálnak és konkrét megvalósulásukhoz a szükséges
erőforrásokat biztosítják. Óriási szükség van azoknak a
személyeknek a képzésére és továbbképzésére, akik a
társadalomnak e nehéz területén dolgoznak. Minden keresztény
elsődleges feladata és felelőssége hozzájárulnia ahhoz, hogy
ezeknek a testvéreinknek ne sértsék emberi méltóságukat, hanem
mindenkor elismerjék és tartsák tiszteletben.
Evezz a mélyre! Krisztusnak
ezen szavaival, amelyeket Péterhez és az apostolokhoz intézett,
hívom én is világ minden közösségét és különösképpen azokat,
akik a betegek szolgálatában munkálkodnak, hogy Máriának, a Betegek
Gyógyítójának segítségével tegyenek tanúságot Isten
jóságáról és atyai gondoskodásáról. A Szent Szűz vigasztalja
mindazokat, akiket a betegség megpróbál és őrizze meg azokat,
akik a jó szamaritánus módjára, testi és lelki sebeiket enyhítve
gondjukat viselik. Imáimban mindannyiukról megemlékezem, és
mindannyiukra küldöm áldásomat.
Vatikán,
2005. december 8.
XVI. Benedek pápa
|