|
HUMANAE VITAE VI. Pál pápa enciklikája
a helyes születésszabályozásról
RÓMA,1968
BEVEZETÉS
I. A probléma új szempontjai és a Tanítóhivatal illetékessége
2. Új szempontok
4. A Tanítóhivatal illetékessége
5. A kérdések különleges tanulmányozása
II. A TANÍTÁS ALAPELVEI
7. Az ember egységben való szemlélése
8. A házastársi szeretet
9. A házastársi szeretet jellemző vonásai
10. A szülői felelősség
11. Tisztelet a házasélet célja és természete
iránt
12. Két elválaszthatatlan szempont: az egyesülés
és a termékenység
13. Hűség Isten tervéhez
14. A születésszabályozás meg nem engedett útjai
15. Gyógymódok megengedettsége
16. A terméketlen periódusok
17. A mesterséges születésszabályozás súlyos
következményei
18. Az Egyház a hiteles emberi értékek őre
III. LELKIPÁSZTORI IRÁNYELVEK
19. Az Egyház „Anya és tanító”
20. Az isteni törvény megtartásának lehetősége
21. Az önuralom
22. A tisztaságnak kedvező környezet megteremtése
23. Üzenet az államok vezetőinek
24. A tudósokhoz
25. A keresztény hitvesekhez
26. A családok egymás közti apostolkodása
27. Az orvosokhoz és az egészségügyi dolgozókhoz
28. A papokhoz
30. A püspökökhöz
BEFEJEZÉS
BEVEZETÉS
1. Az emberi élet továbbadásának súlyos feladata, amely a
házastársakat Isten szabad és felelős munkatársaivá teszi, mindig
nagy örömök forrása, de ezeket az örömöket olykor nem kis nehézségek
és aggodalmak kísérik.
E feladat vállalása mindig komoly kérdéseket jelentett a házastársak
lelkiismeretének, de az emberiség újabb időszakában olyan változások
történtek, amelyek új kérdéseket vetettek fel. E kérdéseket az
egyház nem mellőzheti, hiszen olyan dolgokról van szó, amelyek az
emberek életéhez és boldogságához szorosan hozzátartoznak.
I. A PROBLÉMA ÚJ
SZEMPONTJAI ÉS A TANÍTÓHIVATAL ILLETÉKESSÉGE
ÚJ SZEMPONTOK
2. A történt változások valóban nagy jelentőségűek és különfélék.
Elsősorban a születések számának gyors növekedéséről van szó, amely
miatt sokan attól félnek, hogy a világ népessége gyorsabban
szaporodik, mint azt a rendelkezésre álló javak megengednék, s ezért
sok család és fejlődőben lévő nép a korábbinál nagyobb gondok közé
kerül. Ez könnyen arra indíthatja az államokat, hogy a
legradikálisabb eszközöktől se riadjanak vissza a veszély elhárítása
érdekében. Ehhez járul még, hogy nemcsak a munka- és lakásviszonyok,
hanem a gyakori gazdasági és oktatásügyi nehézségek is olyan
körülményeket teremtenek, melyekben nehéz lenne nagyobb számú
gyermek megfelelő ellátása.
Azt is megjegyezzük, hogy valamiképpen megváltozott a nő személyének
és a társadalomban betöltött szerepének értékelése, valamint a
házastársak közötti szeretet és a hozzá kapcsolódó házasélet
értelmezése.
Végül különösen arra kell tekintettel lennünk, hogy az ember
csodálatra méltó módon előre haladt mind a természet erőinek
megfékezésében, mind ezek tudatos alkalmazásában. És ezt az uralmat
a maga egész életére – azaz testére, lelki erőire, a társadalmi
életre, sőt az élet továbbadását irányító törvényekre is – ki akarja
terjeszteni.
3. Ilyen körülmények között új kérdések merülnek
föl:
- Vajon nem volna-e megfelelő – szem előtt tartva a mai
életkörülményeket, illetve a házasélet aktusának azt a
jelentőségét, amellyel a házastársak kölcsönös megértése és
hűsége szempontjából bír – felülvizsgálni a ma érvényben lévő
erkölcsi normákat, főleg ha meggondoljuk, hogy csak nagy
nehézségek, olykor csak hősies erőfeszítések árán lehet azokat
megtartani?
- Vajon nem lehet-e az úgynevezett „totalitás elvét” ezen a
téren is alkalmazva megengedni, hogy egy számszerűleg kisebb, de
észszerűbb termékenység szándéka egy olyan beavatkozást, amely
terméketlenséget okoz, a születésszabályozás szabad és bölcs
eszközévé tegyen?
- Vajon nem volna-e megengedhető, hogy a születendő gyermeket
mint célt nem az egyes aktusokhoz tartozónak, hanem inkább a
házasélet egészéhez tartozónak véljük?
- Azt a kérdést is fölteszik, hogy a modern ember megnövekedett
felelősségtudata miatt nem érkezett-e el az idő, amikor az élet
továbbadásának feladatát inkább az értelemre és az akaratra,
mint a szervezet biológiai ritmusára kell bízni?
A TANÍTÓHIVATAL ILLETÉKESSÉGE
4. Ezek a kérdések az egyházi Tanítóhivataltól az isteni
kinyilatkoztatással megvilágított és gazdagított természettörvényen
nyugvó, a házasságra vonatkozó erkölcsi tanítás elveinek új és
mélyebb meggondolását követelték.
Egyetlen keresztény sem vonja kétségbe, hogy az erkölcsi
természettörvény magyarázata az egyházi Tanítóhivatal feladatkörébe
tartozik. Kétségtelen ugyanis – amint ezt Elődeink gyakran
kijelentették (vö. X. Pius: Singulari quadam enciklika 1912. – XI.
Pius: Casti connubii enciklika 1930. – XII. Pius: Magnificate
Dominum. Beszéd a földkerekség püspökeihez 1954. – XXIII. János:
Mater et Magistra. 1961.) –, hogy amikor Jézus Krisztus Pétert és a
többi apostolt isteni hatalmának részesévé tette és minden
emberekhez küldte tanítani (Mt 28,18-19), az egész erkölcsi törvényt
– azaz nemcsak az evangéliumit, hanem a természettörvényt is –
őrzésükre és értelmezésükre bízta. Hiszen a természettörvény is
Isten akaratát fejezi ki, és az Ő akarata iránti hívő engedelmesség
szükséges az emberek számára az örök üdvösség elnyeréséhez (vö. Mt
7, 21).
Az Egyház ezt a parancsot követve mindig, de különösen az újabb
korban, mind a házasság természetéről, mind a házastársi jogok és
kötelességek helyes értelmezéséről megfelelő dokumentumokat adott ki
(XIII. Leó: Arcanum enciklika. – XI. Pius: Divini illius Magistri
1939; Casti connubii 1930).
A KÉRDÉSEK KÜLÖNLEGES TANULMÁNYOZÁSA
5. A feladat tudatától vezetve hagytuk jóvá és bővítettük ki azt a
bizottságot, amelyet tiszteletreméltó Elődünk, XXIII. János pápa
1963 márciusában hozott létre, s amely a kérdéssel foglalkozó
tudományok szakemberein kívül házastársakból állt. A bizottság célja
nemcsak az volt, hogy a házaséletre, illetve a születésszabályozásra
vonatkozó nézeteket és véleményeket vizsgálja, hanem hogy olyan
eredményre jusson, melynek alapján az egyházi Tanítóhivatal
megfelelhet e kérdésben a keresztények és az egész világ feléje
tekintő várakozásának. - E szakértők kutatásainak eredményei, s azok
a vélemények és javaslatok, melyeket sok Püspök testvérünk részben
önként, részben kérésünkre küldött hozzánk, lehetővé tették
számunkra, hogy ennek az összetett kérdésnek minden részletét
gondosan mérlegelhessük. Ezért mindannyiuknak hálás köszönetünket
fejezzük ki.
6. A következtetéseket azonban, amelyekre a
bizottság jutott, nem tekinthettük sem biztosaknak, sem
véglegeseknek annyira, hogy felmenthettek volna minket e nehéz
kérdés személyes tanulmányozásától. Már csak azért sem, mert a
bizottságon belül nem volt teljes egyetértés az előadandó erkölcsi
normák tekintetében, sőt olyan megoldási változatok is merültek föl,
amelyek a Tanítóhivatal házasságról szóló állandó tanításától
eltértek.
Ezért, miután a hozzánk küldött aktákat gondosan áttanulmányoztuk, a
dolgok komoly megfontolása és Istenhez intézett szüntelen imádság
után a Krisztustól kapott parancs erejéből most válaszolunk ezekre a
nehéz kérdésekre.
AZ EMBER EGYSÉGBEN VALÓ SZEMLÉLÉSE
7. A születés problémáját éppúgy mint az ember életét érintő többi
problémát a részleges szempontokon túl (ilyenek a biológiai,
pszichológiai, demográfiai és szociológiai szempontok) úgy kell
szemlélni, hogy az egész embert és teljes hivatását, azaz nemcsak
természetes és földi, hanem természetfölötti és örökkévaló hivatását
is tekintetbe kell venni. Mivel sokan, akik a születésszabályozás
mesterséges módjait védelmezik, a házastársi szeretetre vagy a
szülői felelősségre hivatkoznak, kell hogy a házasélet e két fontos
elemét pontosan megvilágítsuk és meghatározzuk. Ezt úgy tesszük,
hogy emlékezetben tartjuk azt, amit e tárgyról a legutóbbi Zsinat
legfőbb tekintéllyel a Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori
konstitúcióban mondott (vö. 47-52).
A HÁZASTÁRSI SZERETET
8. A házastársi szeretet akkor mutatja meg igazi természetét és
nagyszerűségét ha végső forrásként Istenből származtatjuk, „aki a
szeretet, és akitől minden atyaság nevét kapja az égben és a földön”
(vö. 1Jn 4,8) . A házasság tehát nem véletlenül vagy a természet vak
erőinek játékaként születik, hanem a teremtő Isten bölcsen és
előrelátóan azért alapította, hogy az emberek között megvalósítsa
szeretetének tervét. A kölcsönös és személyes önátadás által, amely
sajátosan és kizárólag az övék, a házastársak olyan személyes
közösséget érnek el, amellyel egymást tökéletesítik, hogy az új
életek létrehozásában és nevelésében Istennel együtt munkálkodjanak.
A keresztények számára a házasság – mint kegyelemközlő szentség –
olyan nagy méltóságra jutott, hogy Krisztus és az Egyház kapcsolatát
jelzi.
A HÁZASTÁRSI SZERETET JELLEMZŐ VONÁSAI
9. Ebben a megvilágításban láthatóvá válnak a házastársi szeretet
sajátos vonásai és követelményei, melyeknek megfelelő értékelése
nagyon fontos.
Ez a szeretet mindenekelőtt egészen emberi, azaz érzékelhető és
lelki. Nem merő ösztönről vagy érzelmi indulatról van szó tehát,
hanem elsősorban szabad akarati tettről, amely nemcsak arra
törekszik, hogy megmaradjon, hanem hogy növekedjék is a mindennapok
örömei és fájdalmai között, úgy, hogy a házasok egy szív és egy
lélek legyenek, s emberi tökéletességüket együtt érjék el.
Ez a szeretet teljes, azaz a személyes barátság olyan különleges
formája, amelyben a házastársak mindent nagylelkűen megosztanak
egymás között, nem engednek meg igazságtalan kivételeket és nem
törekszenek csak a saját előnyeikre. Aki házastársát szereti,
nemcsak azért szereti, amit tőle kap, hanem önmagáért; és örül, ha
saját magával gazdagíthatja őt.
A házastársi szeretet hűséges és kizárólagos egész az élet végéig.
Ilyennek látják szeretetüket a jegyesek azon a napon, amelyen
szabadon és tudatosan megkötik házasságukat. Jóllehet a házastársak
hűsége néha nehézségekkel jár, senki nem állíthatja, hogy ez a hűség
megtarthatatlan, hisz épp ellenkezőleg minden időben nemes és
érdemszerző. Századokon keresztül oly sok házaspár példája nemcsak
azt bizonyítja, hogy a hűség megfelel a házasság természetének,
hanem azt is, hogy bensőséges és hosszan tartó boldogság forrása.
Végül ez a szeretet termékeny, azaz nem merül ki a házastársak
közösségében, hanem arra van rendelve, hogy folytatódjék és új
életeket fakasszon. „A házasságnak és a házastársi szeretetnek a
természet szerint az a rendeltetése, hogy utódoknak adjon életet és
fölnevelje őket. A gyermek a házasság legszebb ajándéka, s éppen a
szülők számára lesz a legnagyobb kincs.” (GS 50)
A SZÜLŐI FELELŐSSÉG
10. Ezen okok miatt a házastársi szeretet azt igényli a
házastársaktól, hogy feladatukat valóban ismerjék, s legyenek
tudatában szülői felelősségüknek, melyet ma – joggal – annyira
sürgetnek. Éppen ezért helyesen kell érteni. A szülői felelősséget
több egymással összefüggő törvényes szempont szerint kell szemlélni.
Ha a biológiai folyamatokra gondolunk, a szülői felelősség a
hozzájuk tartozó funkciók ismeretét és tiszteletben tartását
jelenti, mivel az emberi értelem az élet továbbadásának képességében
az emberi személyhez tartozó biológiai törvényeket fedez fel (vö.
STh I-II. 94,2).
Ha a velünk született ösztönökre és szenvedélyekre nézünk, akkor
ezek azt az uralmat igénylik, amelyet az értelemnek és az akaratnak
kell felettük gyakorolnia.
Ha a fizikai, gazdasági, pszichológiai és szociális feltételekre
tekintünk, akkor azokat kell felelős szülőknek mondanunk, akik okos
megfontolás és nagylelkű elhatározás után több gyermeket fogadnak
el; vagy akik komoly oknál fogva és megtartva az erkölcsi
törvényeket, meghatározott vagy bizonytalan időre úgy döntenek, hogy
több gyermeket nem hoznak világra.
A szülői felelősség továbbá magával hordozza az objektív erkölcsi
renddel való mélyebb kapcsolatot. Ezt a rendet Isten határozta meg,
s hűséges értelmezője a helyes lelkiismeret. A szülői feladat
felelős megoldása tehát megköveteli, hogy a házastársak teljesen
ismerjék kötelességeiket Isten, önmaguk családjuk és a társadalom
iránt, mindig megőrizve az értékek helyes rendjét.
Ebből adódik, hogy az élet továbbadásának feladatában a házastársak
nem követhetik a saját véleményüket úgy, mintha egyénileg és
teljesen szabadon határozhatnák meg a tisztességes utakat, amelyeken
járnak. Ellenkezőleg: tetteiket a teremtő Isten terveihez kell
alkalmazniuk, amelyet részben a házasság és a házas élet természete
mond el nekik, részben pedig az Egyház állandó tanítása hirdet. (GS
50-51.)
TISZTELET A HÁZASÉLET CÉLJA ÉS TERMÉSZETE
IRÁNT
11. Azok a tettek, melyekkel a házastársak bensőségesen és tisztán
egyesülnek, s amelyek az emberi életet adják tovább, mint a
legutóbbi Zsinat figyelmeztetett: „tisztességesek és
méltóságteljesek” (vö. GS 49), s nem válnak törvénytelenné akkor
sem, ha a házastársak akaratától független okok miatt előre
láthatóan terméketlenek lesznek, mert nem szűnik meg az a
rendeltetésük, hogy a házastársak közösségét kifejezzék és
erősítsék. A gyakorlatból tudjuk, hogy nem minden aktust követ új
élet. Isten ugyanis a termékenység törvényeit és idejét oly bölcsen
rendezte el, hogy már ez maga bizonyos időközöket biztosít a
születések között. Mindamellett az Egyház – miközben az embereket
arra inti, hogy tartsák meg a természettörvényt – azt tanítja, hogy
minden házastársi aktusnak természete szerint (per se) az emberi
élet továbbadására rendeltnek (destinatus) kell maradnia (Casti
connubii enciklika).
KÉT ELVÁLASZTHATATLAN SZEMPONT: AZ EGYESÜLÉS
ÉS A TERMÉKENYSÉG
12. Ez a Tanítóhivatal által többször kifejtett tanítás azon az
Istentől alapított, feloldhatatlan kapcsolaton nyugszik, amely a
nemi aktus egyesülés és termékenységet adó jelentése között fennáll,
s amit az ember saját kezdeményezésével nem törhet meg.
A házasélet aktusa ugyanis – miközben a maga belső természete
szerint a legszorosabb kötelékkel egyesíti a férjet és a feleséget –
alkalmassá teszi a házasokat arra, hogy a természetükbe írt törvény
szerint új életet fakasszanak. Ha mindkét lényeges szempontot (ti.
az egyesülés és a termékenység szempontját) megőrzik, a házasélet
megtartja a kölcsönös, igaz szeretet értelmét és az ember
legmagasabb hivatására szóló rendeltetését, amely a szülőség. Úgy
gondoljuk, hogy a mai kor emberei nagyon alkalmasak arra, hogy
megértsék, ez a tanítás mennyire megegyezik az emberi értelem józan
felismerésével.
HŰSÉG ISTEN TERVÉHEZ
13. Az emberek joggal jegyzik meg, hogy az egyik házasfélre,
állapotára vagy jogos kívánságaira való tekintet nélkül
rákényszerített házasélet nem az igazi szeretet tette, ezért
ellenkezik mindazzal, amit az erkölcsi rend a házastársak
kapcsolatában megkövetel. De ha megfontolják a dolgot, ugyanígy be
kell látniuk, hogy a kölcsönös szeretetnek olyan megnyilvánulása,
amely kárára van az életet továbbadó képességnek – amely képességet
a mindeneket Teremtő Isten különleges törvényekkel írt beléjük –,
szembeszáll mind az isteni tervvel, mely szerint a házasság
alapíttatott, mind az emberi élet Teremtőjének akaratával. Éppen
ezért, ha valaki Isten ajándékát úgy használja, hogy akár csak
részben is megfosztja az ajándékot jelentésétől és céljától, ellene
mond a férfi és a nő természetének és a közöttük fennálló bensőséges
kapcsolatnak, és ellene szegül Isten tervének és az Ő szent
akaratának is. Aki pedig az élet továbbadásának törvényeit megtartva
él a házastársi szeretet ajándékával, az nem az élet forrása urának,
hanem a Teremtőtől kiinduló terv szolgájának vallja magát. Amint
ugyanis a test fölött általában nem rendelkezik korlátlan hatalommal
az ember, ugyanígy nincs korlátlan hatalma nemző erői fölött sem,
mert ezek természetüknél fogva az emberi élet létrehozására
szolgálnak, s ennek az életnek a kezdete az Isten. „Az emberi életet
szentnek kell tekinteni – figyelmeztetett XXIII. János pápa – mert
kezdetétől fogva föltételezi Isten teremtő tettét.” (Mater et
Magistra enciklika)
A SZÜLETÉSSZABÁLYOZÁS MEG NEM ENGEDETT ÚTJAI
14. A házasságról szóló emberi és keresztény tanítás ezen
alapeszméire támaszkodva újból ki kell jelentenünk, hogy mindenképp
vissza kell utasítanunk a már megkezdett nemi aktus direkt
megszakítását, s méginkább a közvetlen abortuszt (még akkor is, ha
gyógyítás céljából történt), mint a gyermekek számának törvényes
szabályozási módját. (Cathecismus Romanus. i. h. – Casti connubii
enciklika – GS 51)
Hasonlóképp elítélendő mind a férfiak, mind a nők akár időleges,
akár végleges szándékos sterilizálása.
Ugyanígy elítélendő minden olyan cselekedet, mely akár a nemi aktus
előtt, akár közben, akár természetes következményeinek kifejlődése
során, akár mint célt, akár mint eszközt azt szándékolja, hogy a
fogamzást lehetetlenné tegye.
A következő érveket sem lehet felhozni a házasélet szándékos
terméketlenné tételének érvényesítése mellett: „két rossz közül a
kisebbet kell választani” , vagy: „ezek az aktusok egységet alkotnak
a korábbi és a későbbi termékeny aktusokkal, s ezért részesei azok
erkölcsi jóságának” . Mert igaz ugyan, hogy néha szabad eltűrni a
kisebb erkölcsi rosszat egy nagyobb elkerüléséért, vagy hogy egy
nagyobb jót meg ne akadályozzunk,” de sohasem szabad, még a
legsúlyosabb okok mellett sem rosszat tenni, hogy abból jó
következzék. Tudniillik olyat akarni, ami természeténél fogva
megszegi az erkölcsi rendet, s ezért az emberhez méltatlannak kell
ítélnünk, jóllehet azért történik, hogy egyes emberek, családok vagy
az emberi társadalom javát megmentsük vagy előmozdítsuk. Ezért
mindenképpen téved az, aki a házas élet egészében előforduló
termékeny aktusokkal igazolhatónak véli a szándékosan terméketlenné
tett aktusokat, amelyek természetüknél fogva erkölcstelenek.
GYÓGYMÓDOK MEGENGEDETTSÉGE
15. Az Egyház azonban nem tekinti tilosaknak azokat a gyógymódokat,
amelyek bizonyos betegségek gyógyításához szükségesek, jóllehet
belőlük akadály származik a fogamzás útjában. Még akkor sem, ha ez
előre látható, csak ezt a fogamzást akadályozó hatást semmiképpen ne
szándékolják közvetlenül.
A TERMÉKETLEN PERIÓDUSOK
16. Az Egyháznak a házassági erkölcsre vonatkozó ezen tanítása ellen
ma felhozzák – mint már fentebb említettük –, hogy az emberi értelem
feladata és joga uralni a természet erőit, s ezeket az erőket a maga
javára megfelelő célra használhatja. Sokan fölteszik a kérdést: „Nem
az volna-e észszerű sokszor az adott körülmények között, hogy a
születést mesterségesen szabályozzák, ha ez az eljárás a család
nyugalmához és békéjéhez hozzájárul, s biztosítja a már meglévő
gyermekek jobb nevelési körülményeit?”
Erre a kérdésre nyíltan kell felelnünk: az Egyház mindenkinél előbb
dicséri és ajánlja az emberi értelem használatát egy ilyen
cselekvésben, amely az értelemmel felruházott embert oly szorosan
összekapcsolja a Teremtővel, de ezzel együtt állítja, hogy ezt az
Istentől megállapított rend tiszteletben tartásával kell tenni.
Ha tehát komoly indokok szólnak amellett, hogy szünet legyen a
gyermekek születése között (ez az indok lehet a szülők testi vagy
lelki állapota, vagy külső körülmények), az Egyház azt tanítja, hogy
szabad a házasoknak követni a szervezetben adott periódusokat, csak
azokban az időszakokban élvén a házaséletet, amikor a fogamzás
lehetősége szünetel, s így oly módon szabályozhatják a születést,
hogy az előbb kifejtett erkölcsi tanítást nem sértik meg.
Az Egyház hű marad önmagához és tanításához, amikor úgy ítéli, hogy
szabad a házasoknak a terméketlen periódusokhoz folyamodniuk,
miközben elítéli minden olyan dolog használatát, ami a fogamzást
közvetlenül megakadályozza; jóllehet ez utóbbi eljárás mellett
tisztességesnek és súlyosnak látszó érveket hoznak fel. A két
eljárás ténylegesen nagyon eltér egymástól: az első esetben a
házasok a természet által nyújtott törvényes lehetőséggel élnek, a
másik esetben megakadályozzák, hogy a fogamzás a természet rendje
szerint megtörténhessék. Tagadhatatlan, hogy mindkét esetben
kölcsönös megegyezéssel és megfelelő okok alapján akarják elkerülni
a fogamzást, és biztonságos megoldást keresnek egy újabb gyermek
születésének elkerülésére. Ugyanakkor meg kell vallani, hogy csak az
első esetben találják meg e megoldást, azaz akkor, amikor igaz ok
miatt nem kívánván új gyermek születését, a termékeny időszakokban
tartózkodnak a házasélettől, mikor pedig visszatér a terméketlen
időszak, élik a házaséletet a kölcsönös szeretet kifejezésére és az
ígért hűség megtartásáért. Így cselekedvén igaz módon és egészen
helyesen tesznek bizonyságot szeretetükről.
A MESTERSÉGES SZÜLETÉSSZABÁLYOZÁS SÚLYOS
KÖVETKEZMÉNYEI
17. A becsületes emberek még jobban meggyőződhetnek az Egyház e
tárgyról adott tanításának igazságáról, ha számításba veszik a
mesterséges születésszabályozás módszereinek következményeit.
Először is azt gondolják meg, hogy ilyen eljárással milyen könnyű út
nyílik akár a házastársak hűtlenségéhez, akár az erkölcsi fegyelem
széleskörű meggyengüléséhez. Nincs szükség hosszú tapasztalatra
ahhoz, hogy valaki megismerje az emberi gyengeséget és megértse,
hogy az embereknek – különösen az érzéki vágyaknak annyira kitett
fiataloknak – ösztönzésre van szükségük ahhoz, hogy megtartsák az
erkölcsi törvényt, és nem szabad könnyű utat engedni a törvény
megszegésére. Attól is tartani kell, hogy azok a férfiak, akik
hozzászoktak a fogamzásgátló eszközök használatához, megfeledkeznek
a nők tiszteletéről, s nem törődve a nők testi-lelki egyensúlyával
saját vágyaikat kiszolgáló eszközzé teszik őket. Az ilyeneknek a nő
többé nem sorstárs, aki felé tisztelettel és szeretettel kell
közelíteni.
Komolyan megfontolandó, hogy a mesterséges fogamzásgátlással milyen
veszedelmes hatalom kerül azoknak a kormányoknak a kezébe, amelyek
semmit sem törődnek az erkölcsi törvénnyel. Ki tehetne szemrehányást
egy kormánynak amiatt, hogy olyan eszközöket használ egy egész
nemzet problémáinak megoldására, amelyek családon belül bizonyos
kérdések megoldására vannak megengedve? Ki tilthatná meg a
kormányoknak, hogy olyan fogamzásgátló eszközöket részesítsenek
előnyben, amelyeket hatásosabbnak látnak, sőt, hogy ezek
használatára mindenkit ne kötelezzenek, valahányszor ezt
szükségesnek látják? Ezáltal az emberek azért, hogy az isteni
törvény megtartásából adódó egyéni, családi, illetve közösségi
nehézségeiket elkerüljék, olyan lehetőséget adnának a közhatalom
kezébe, melyekkel az a házastársak legbensőbb és legsajátabb
feladatába avatkozhatna be.
Ezért ha csak nem akarjuk azt, hogy az élet fakasztásának feladata
az emberek kényére-kedvére legyen hagyva, el kell ismernünk az
embernek saját teste és testének funkciói feletti hatalmának
bizonyos határait, melyeket senkinek sem szabad áthágnia. E
határokat csak annak a tiszteletnek kedvéért vonjuk meg, amely az
egész emberi testet és természetes feladatait megilleti, illetve a
helyesen értelmezett „totalitás elve” kedvéért, amit Elődünk, XII.
Pius pápa világított meg.
AZ EGYHÁZ A HITELES EMBERI ÉRTÉKEK ŐRE
18. Előre látható, hogy nem mindenki fogja könnyen elfogadni ezt az
állítást, mivel nagyon sok, a modern hírközlő eszközöktől
fölerősített hangot lehet hallani, melyek eltérnek az Egyház
szavától. Az Egyház azonban nem csodálkozik azon, hogy isteni
Alapítójához hasonlóan jel lett, ame1ynek ellene mondanak, s azért
nem mulasztja el feladatát, hogy az egész erkölcsi törvényt – mind a
természetes, mind az evangéliumi törvényt – alázatos
állhatatossággal hirdesse.
Mivel az Egyház nem alkotója egyik törvénynek sem, ezért nem is
bírájuk, hanem csak őrzőjük és értelmezőjük lehet, és sohasem teheti
meg azt, hogy megengedettnek hirdessen valamit, ami valójában tilos,
mert természete szerint mindig ellentmond az ember igazi javának.
Az Egyház biztosan tudja, hogy a házasság erkölcsi törvényének
megőrzésével segíti és ösztönzi az embereket arra, hogy igazán
kulturált kapcsolatokat alakítsanak ki, és technikai eszközök
alkalmazásával ne bújjanak ki a felelősség alól: és ezzel biztosítja
a házasemberek méltóságát. Így az Egyház az isteni Megváltó
példájához és tanításához híven megmutatja, hogy őszinte és
nagylelkű szeretettel törődik az emberekkel, kiket segíteni akar
abban, hogy már földi életük zarándokútján „részt vegyenek mint fiak
az élő Isten, minden ember Atyjának életében.”
III. LELKIPÁSZTORI
IRÁNYELVEK
AZ EGYHÁZ „ANYA ÉS TANÍTÓ”
19. Szavaink azonban aligha fejeznék ki a minden népek Anyja és
Tanítója, az Egyház gondolatait és aggódását, ha azokat az
embereket, akiket az imént arra buzdítottunk, hogy tartsák meg és
tiszteljék a házasságra vonatkozó isteni törvényeket, nem
támogatnánk a gyermekek számának tisztességes szabályozásában azon
sanyarú életkörülmények között, amelyekben ma nemzetek és családok
élnek. Az Egyház ugyanis nem érezhet másként az emberek iránt, mint
az Isteni Megváltó: ti. ismeri gyengeségeiket, szánja a sereget,
befogadja a bűnösöket; azt azonban nem teheti meg, hogy ne tanítsa a
törvényt, amely az eredeti igazságába visszaállított és a
Szentlélektől vezérelt emberi élet sajátos törvénye.
AZ ISTENI TÖRVÉNY MEGTARTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE
20. Az Egyház tanítása a születésszabályozásról, mely magát az
isteni törvényt hirdeti, kétségtelenül sokak számára olyannak fog
látszani, hogy csak nehezen vagy egyáltalán nem tartható meg. És
bizonyos, hogy a többi nagy és nemes értékhez hasonlóan ez a törvény
is komoly elhatározásokat és sok munkát kíván az egyes emberektől,
családoktól és társadalmaktól. Sőt, ezt a törvényt másként nem lehet
megtartani, csak az ember jóakaratát támogató és erősítő isteni
kegyelem segítségével. Azok azonban, akik komolyan mérlegelik a
dolgot, bizonyára látni fogják, hogy ezek a fáradalmak növelik az
emberi személy méltóságát és sok jót hoznak a társadalomnak.
AZ ÖNURALOM
21. A születésszabályozás helyes és tisztességes gyakorlása
elsősorban azt követeli a hitvesektől, hogy tökéletesen ismerjék a
család és az élet javait, értékeljék ezeket és szokják meg,hogy
önmagukon és indulataikon tökéletesen tudjanak uralkodni. Az értelem
és a szabadakarat ösztönök feletti uralmához kétségtelenül
aszkézisre van szükség, hogy a házasélet sajátos szeretetének
megnyilvánulásai a helyes rendnek megfeleljenek: erre az aszkézisre
különösen az időszakos önmegtartóztatásban van szükség. A
házastársak tisztaságának ez a sajátos fegyelme nemcsak nem árt
szeretetüknek, hanem egy nagyobb emberi értékkel is megajándékozza
őket. Jóllehet ez a fegyelem állandó erőfeszítést kíván, üdvös
erejével a hitvesek tökéletesen kiművelik és lelki javakkal
gazdagítják egymást. E fegyelem meghozza a család számára a nyugalom
és derű gyümölcsét, s megkönnyíti más nehézségek viselését is;
táplálja a házastársak egymás iránti figyelmességét és egymással
való törődését, segíti őket önzésük legyőzésében, mely akadályozza
az őszinte szeretetet, és jobban elmélyíti felelősségérzetüket;
végül bensőséges és hatékony tekintélyt biztosít a szülőknek a
gyermeknevelésben, miközben a gyermekek az idő múlásával megfelelően
gondolkodnak az igazi emberi értékekről és testi-lelki
képességeikkel derűsen és harmonikusan élnek.
A TISZTASÁGNAK KEDVEZŐ KÖRNYEZET MEGTEREMTÉSE
22. Élve az alkalommal, felhívjuk a nevelők és mindazok figyelmét,
akik a társas együttélés felelős intézői, annak szükségességére,
hogy a tisztaságra való nevelésnek kedvező légkört kell teremteni,
azért, hogy az igazi szabadság győzhessen a szabadosság fölött,
megtartván az erkölcsi rend törvényeit.
Mindazt tehát, ami a tömegkommunikációs eszközökben az érzékiséget
szítja és az erkölcsi bomlást növeli, ezenkívül minden pornográf
írást és szemérmetlen látványosságot nyíltan, egyöntetűen és minden
erővel el kell utasítaniuk azoknak, akik a világ kultúrájának
fejlesztésével, főleg a lelkek javának támogatásával kötelesek
törődni. Hiába próbálják ugyanis ezeket a gonoszságokat a
művészetekből vagy különféle tanításokból, vagy a szabadság ürügyén
– amely szabadságot ezen a téren a közhatalom esetleg engedélyez –
igazolni.
ÜZENET AZ ÁLLAMOK VEZETŐINEK
23. A népek kormányzóinak, akik elsősorban felelősek a közjóért és
olyan sokat tudnak tenni a jó erkölcsök támogatására, mondjuk: ne
engedjék, hogy népük jó erkölcseit valaha is megrontsák,
akadályozzák meg, hogy az állam alapvető sejtjébe, a családba
törvényes úton olyan gyakorlatot lopjanak be, amely ellenkezik a
természetes és az isteni törvényekkel. A népesség növekedésének
kérdését az államnak más úton kell megoldania: egy bölcs
családpolitika és a nép nevelése útján, amely nevelés figyelembe
veszi az erkölcsi törvényt és a polgárok szabadságát.
Jól tudjuk, hogy ez a kérdés milyen nagy nehézségeket jelent a
vezetőknek, főleg a fejlődő országokban. Gondjaik láttán adtuk ki a
Populorum progressio kezdetű enciklikát. Most pedig Elődünkkel,
XXIII. János pápával együtt megismételjük e szavakat: „Ezeket a
kérdéseket úgy kell megoldani hogy olyan utakat és módokat találjon
az ember, melyek nem ellenkeznek saját méltóságával. Ezzel
ellentétes megoldásokat kínálnak azok, akik magát az embert és egész
életét materialista módon értelmezik. Ezt a kérdést csak úgy tudjuk
megoldani, ha a gazdasági és társadalmi fejlődés mind az egyes
ember, mind az egész társadalom igazi javát szolgálja.” (Mater et
Magistra enciklika) Súlyos igazságtalanság lenne, ha a Gondviselést
tennénk felelőssé azért, ami a nem elég bölcs vezetésből, a
társadalmi igazságosság iránti érzéketlenségből, a saját célra
összeharácsolt vagyonokból, vagy azon terhek és munkák vállalásának
megtagadásából következnek, amelyekkel egy népet és minden gyermekét
jobb életmódhoz lehetne segíteni?' Bárcsak megújítanák erőiket a
felelős hatalmak, mint ezt néhányan dicséretes módon már teszik! És
ne hagyják abba a kölcsönös segítségre való törekvést az emberiség
nagy családjának részei között: hisszük, hogy majdnem végtelen tér
nyílik itt a nemzetközi szervezetek működése előtt.
A TUDÓSOKHOZ
24. Most hozzátok intézzük bátorító szavunkat, Tudósok, akik „igen
nagy szolgálatot tudtok tenni a családoknak és a házasságoknak,
illetve a lelkiismeret nyugalmának, ha arra törekedtek, hogy
kutatásaitokkal felderítsétek azokat a tényezőket, melyek elősegítik
a születésszabályozás erkölcsös rendezését” (GS 52). Elsősorban azt
kívánjuk – ez korábban XII. Pius pápa kívánsága volt –, hogy az
orvostudomány eléggé biztos alapot adjon a természetes ciklusokon
alapuló születésszabályozáshoz. Így a tudósok, főleg a katolikusok
kutatási eredményeikkel bizonyítják azt, amit az Egyház tanít: „nem
lehet igazi ellentmondás az élet továbbadására vonatkozó isteni
törvények és az igazi házastársi szeretet ápolása között” (GS 51) .
A KERESZTÉNY HITVESEKHEZ
25. És most közvetlenül gyermekeinkhez fordulunk, elsősorban
azokhoz, akiket Isten arra hívott, hogy a házasságban szolgálják Őt.
Az Egyház ugyanis, miközben hirdeti a sérthetetlen isteni törvények
követelményeit, az üdvösséget hirdeti és a szentségekben megnyitja a
kegyelem útjait, melynek folytán az ember új teremtménnyé válik. És
ez az új teremtmény szeretetben és igaz szabadságban meg tud felelni
Teremtője és Megváltója tervének, s megérzi Krisztus igájának
édességét is.
A keresztény házasok tehát tanulékonyan hallgatva az Egyház szavára,
emlékezzenek rá, hogy a keresztény életre szóló hivatásuk a
keresztségből fakad, s a házasság szentségével megerősödik és
egészen kibontakozik. E szentség „megerősíti s mintegy fölszenteli”
őket, hogy feladataikat hűségesen tudják teljesíteni, tökéletesen
megvalósíthassák hivatásukat, s a világ előtt keresztény tanúságot
tehessenek. Az Úr ugyanis azt a feladatot bízta rájuk, hogy mutassák
meg az embereknek annak a törvénynek szentségét és édességét, amely
kölcsönös szeretetüket szorosan összefűzi az emberi élet
Szerzőjének, Istennek szeretetével.
Semmiképpen nem akarjuk elhallgatni a keresztény házastársak
életében előadódó, olykor súlyos nehézségeket. Hiszen, mint
mindannyiunknak, a házastársaknak is „szűk a kapu és keskeny az út,
amely az életre visz” (Mt 7,14; vö. Zsid 12,11). De ennek az életnek
reménye mint fényes világosság ragyogja be útjukat, miközben erős
lélekkel arra törekszenek, hogy „józanul, igazul és jámboran éljenek
ebben a világban,” (vö. Tit 2,12) tudván, hogy „e világ elmúlik”
(vö. 1Kor 7,31) .
Ezért a hitvesek szívesen fogadják a rájuk bízott feladatot, s a
hitből és a reményből merítsék az erőt, amely „nem csal meg, hiszen
Isten szeretete kiáradt a szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által”
(Róm 5,5) ; szüntelen imádsággal kérjék Isten segítségét, s főleg az
Oltáriszentség örök forrásából merítsenek kegyelmet és szeretetet.
Ha pedig még bűnök tartanák fogva őket, ne veszítsék kedvüket, hanem
alázattal és állhatatosan meneküljenek Isten irgalmához, amelyet
bőségesen áraszt a bűnbánat szentsége. Ily módon eljutnak majd a
házas élet tökéletességére, melyet az Apostol e szavakkal fejez ki:
„Férjek, szeressétek feleségteket, ahogyan Krisztus szerette az
Egyházat... ugyanígy a férfinak is úgy kell szeretnie feleségét,
mint tulajdon testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti. Senki
sem gyűlöli soha a testét, hanem táplálja, óvja, ahogyan Krisztus is
az Egyházat. . . Nagy titok ez én azonban Krisztusra és az Egyházra
vonatkoztatva mondom. De ti is mind úgy szeressétek feleségteket
mint önmagatokat, a feleség pedig tisztelje férjét.” (Ef 5,2-33)
A CSALÁDOK EGYMÁSKÖZTI APOSTOLKODÁSA
26. A gyümölcsök közül, amelyek akkor érlelődnek, ha kemény
elhatározással őrzik Isten törvényét, az egyik legértékesebb az
lesz, hogy a házasok másokat is részesíteni akarnak saját
tapasztalataikban. Ebből adódik, hogy a világi hívő széleskörű
hivatásába belép az apostolkodásnak egy új és szembeötlő formája,
amellyel a többi házasnak tesznek szolgálatot: a hitvesek lesznek a
többi házaspár apostolai, amikor vezetőikké válnak. A keresztény
apostolkodás sok formája között kétségtelenül ez látszik ma a
legalkalmasabbnak.
AZ ORVOSOKHOZ ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKHOZ
27. Különös tisztelettel vagyunk az orvosok és az egészségügyi
dolgozók iránt, akik munkájuk végzésében minden emberi érdek fölött
arra törekszenek, hogy megfeleljenek keresztény hivatásuk
feladatának. Szilárdan tartsanak ki abban az elhatározásukban, hogy
mindig a hitre és a józan észre támaszkodó véleménynek kedveznek, s
törekedjenek arra, hogy ezt a meggyőződést terjesszék
környezetükben. Tekintsék hivatásuk feladatának, hogy ezen a nehéz
területen megszerezzék maguknak a szükséges tudást, s miként joggal
várják tőlük, helyes választ tudjanak adni és igaz utat tudjanak
mutatni a tanácsért hozzájuk forduló házaspároknak.
A PAPOKHOZ
28. Most pedig nagy bizalommal fordulunk hozzátok, szeretett pap
Fiaink, akik egyes emberek és családok lelki vezetői és tanácsadói
vagytok, s főleg Hozzátok, akik az erkölcstant tanítjátok. A ti
elsődleges feladatotok, hogy a maga teljességében és nyíltan
hirdessétek az Egyház házasságra vonatkozó tanítását. Szolgálatotok
teljesítése közben ti legyetek az elsők, akik példát adtok az
őszinte engedelmességre, melyet az Egyház Tanítóhivatala belül és
kifelé, a szívben és cselekedetekben megkíván. Erre az
engedelmességre ugyanis – hisz tudjátok jól – nem annyira a
felhozott érvek, mint inkább a Szentlélek világossága kötelez
titeket; amely világosságot különösen élvezik az Egyház pásztorai az
igazság terjesztése közben. Ne kerülje el figyelmeteket az se, hogy
a lelkek nyugalma és a keresztény nép egysége megőrzése
szempontjából igen nagy jelentőségű, hogy erkölcsi és dogmatikai
kérdésekben mindenki engedelmeskedik a Tanítóhivatalnak, és vele egy
hangon beszél. Éppen ezért a nagy Apostol, Szent Pál aggódó szavait
idézve ismét egész szívvel felszólítunk titeket: „kérve kérlek. . .
benneteket, Testvérek, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében: ugyanazt
mondjátok mindnyájan és ne legyenek köztetek szakadások; legyetek
tökéletesek ugyanabban az érzésben, ugyanabban a véleményben.”
(1Kor1,10)
29. A lelkek iránti szeretet kiemelkedő formája:
semmit el nem hagyni Krisztus üdvözítő tanításából, de ennek
türelemmel és szeretettel kell együtt járnia, amire maga az Úr adott
példát, amikor az emberekkel beszélt és ahogyan velük bánt. Ő, aki
nem azért jött, hogy elítélje, hanem hogy megmentse a világot,
kemény és szigorú volt a bűnökkel szemben, de türelmes és irgalmas
volt a bűnösökkel.
A házasok tehát nehézségeik közepette a pap szavában és szívében
találják meg Üdvözítőnk szeretetének és szavának mását.
Szeretett Fiaink, bizalommal eltelve beszéljetek, biztosra véve,
hogy a Tanítóhivatal mellett álló Szentlélek a hívők szívét is
megvilágosítja és arra hívja őket, hogy egyetértsenek az Egyház
tanításával. Tanítsátok meg a hitvestársakat az imádság útjára, s
alkalmas módon oktassátok őket arra, hogy gyakrabban és nagy hittel
járuljanak a gyónás és az Eucharisztia szentségéhez, s gyengeségük
miatt soha ne veszítsék el kedvüket.
A PÜSPÖKÖKHÖZ
30. Most pedig, befejezvén az enciklikát, tisztelettel és
szeretettel hozzátok fordulunk, szeretett és tiszteletreméltó Püspök
testvéreink, akikkel osztozunk Isten népének lelki gondozásában.
Mindannyiatokat sürgetve arra kérünk, hogy papjaitokkal,
munkatársaitokkal és híveitekkel együtt fáradságot nem kímélve és
halasztást nem tűrve küzdjetek a házasság szent voltának
megmentéséért, hogy a házas élet minél inkább elnyerje emberi és
keresztény tökéletességét. E feladatot a jelen pillanatban a
legfontosabbnak tartsátok. Mint tudjátok, ez gazdasági, kulturális
és szociális területre koncentrált lelkipásztori szolgálatot hoz
magával, melyek ha együtt járnak, akkor a családon belül nemcsak
tűrhető, hanem egyre könnyebb, s egyre örömtelibb lesz a szülők és a
gyermekek élete, s a testvéri szeretettel és igaz békével biztosabb
lesz az együttélés az emberi társadalomban, mert megtartják azt a
tervet, amelyet Isten alkotott a világról.
BEFEJEZÉS
31. Tisztelendő Testvéreink, szeretett Fiaink, s mindnyájan
jóakaratú emberek, az Egyház szilárd tanítására támaszkodva –
amelyet Péter utóda a püspöktestvérekkel együtt hűségesen őriz és
magyaráz – a nevelés, a haladás és a szeretet nagy művéhez hívunk
most titeket. Mélységes meggyőződésünk, hogy ez a valóban nagy mű
mind a világnak, mind az Egyháznak javára válik, hiszen az ember az
igazi boldogságot, amelyre teljes erejével törekszik, nem érheti el,
ha nem tiszteli azokat a törvényeket, amelyeket – mivel Isten írt
természetébe – okosan és szeretettel meg kell tartania.
Erre a műre, mindnyájatokra, s különösen a hitvesekre a szent és
irgalmas Isten bőséges kegyelmét kérjük, melynek zálogául örömmel
adjuk Apostoli Áldásunkat.
Kelt Rómában Szent Péternél, 1968. júl. 25-én, Szent Jakab apostol
ünnepén, pápaságunk hatodik évében
VI. Pál pápa
|
|
|
Jézus köszöntötte őket: Békesség nektek! Lk 24,35-48
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|

|
|