• BEVEZETÉS
• A MEGÚJÍTÁS MŰVE
• I. A HÁZASSÁG MEGÚJÍTÁSA
  • 1. A HÁZASSÁG ŐSFORMÁJA
  • 2. A HÁZASSÁG ROMLÁSA A POGÁNYOKNÁL ÉS A ZSIDÓKNÁL
  • 3. A HÁZASSÁG FELBONTHATATLANSÁGÁNAK HELYREÁLLÍTÁSA
  • 4. A HÁZASSÁG SZENTSÉGI RANGRA EMELÉSE
  • 5. AZ EGYHÁZ A MEGÚJÍTOTT HÁZASSÁG ŐRE
• II. AZ EGYHÁZ HÁZASSÁGI JOGHATÓSÁGA
  • 1. AZ EGYHÁZAT MEGILLETI A JOGHATÓSÁG, MERT A HÁZASSÁG SZENT
  • 2. AZ EGYHÁZAT MEGILLETI A JOGHATÓSÁG, MERT A HÁZASSÁG SZENTSÉG
  • 3. A TÖRTÉNELEM TANÚSÁGA
    • a) Az Egyház nem elbitorolta a polgári jogot.
    • b) Az Egyház nem uralkodóktól kapta joghatóságát.
    • c) Az uralkodók elismerték joghatóságát.
  • 4. A HÁZASSÁGI SZERZŐDÉS ÉS A SZENTSÉG ELVÁLASZTHATATLAN
• III. A VÁLÁSRÓL
  • 1. A TERMÉSZET ŐRZÉSÉNEK ALAPTÖRVÉNYE
  • 2. A VALLÁS NÉLKÜLI HÁZASSÁG KÖVETKEZMÉNYE A VÁLÁS
  • 3. A VÁLÁS ÁRTALMAI
  • 4. A TÖRTÉNELEM TANÚSÁGA A VÁLÁSRÓL
  • 5. AZ EGYHÁZ SZOLGÁLATA A FELBONTHATATLANSÁGÉRT
  • 6. AZ EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM EGYÜTTMŰKtSDÉSE
• IV. BUZDÍTÁS A PÜSPÖKÖKHÖZ TANÍTANI KELL A KERESZTÉNY HÁZASSÁGOT
• BEFEJEZÉS

Igaz, hogy a megújításnak ez az isteni műve elsősorban és közvetlenül a kegyelem rendjében érinti az embert, mindazonáltal drága és üdvös hatásai és gyümölcsei bőségesen kiáradnak a természet rendjére is; ezért minden területen nem kis tökéletesség részese lesz mind az egyes ember, mind az egész emberiség egyetemes közössége. Amióta ugyanis a kereszténység létezik, az egyes embereknek lehetősége nyílik arra, hogy megtanulják és megszokják az Isten atyai gondviselésében való megnyugvást, és éljen bennük a mennyei segítség elnyerésének csalhatatlan reménye. Ezekből pedig bátorság, mértéktartás, állhatatosság, kiegyensúlyozott és békés lelkület és sok más nagyon értékes erény fakad, a polgári társadalom és a család számára pedig csodálatos méltóság, szilárdság és megbecsülés következik. Méltányosabb és szentebb lesz a kormányzók tekintélye, készségesebb és könnyebb a népek engedelmessége, szorosabb a polgárok összetartozása és biztonságosabb állapotba kerül a tulajdonjog. A keresztény vallás törődik és foglalkozik mindazzal, ami a polgári élet számára bármilyen formában hasznos lehet. Olyannyira, hogy Szent Ágoston szerint az Egyház akkor sem tehetne többet az emberiség földi boldogulásáért, ha csak ennek szolgálatára lenne teremtve.

E sok jó közül most nem áll szándékunkban mindet egyenként részletezni; kizárólag a családi életről kívánunk szólni, melynek kezdete és alapja a házasság. 

I. A HÁZASSÁG MEGÚJÍTÁSA

Az evangéliumban látjuk, hogy Jézus Krisztus isteni tekintélyével ugyanezt nyíltan hirdette és megerősítette. A zsidók és a tanítványok előtt tanúskodott arról, hogy a házasság alapításától kezdve egy férfi és egy nő kapcsolata, s a kettőből szinte egy test lesz; a házassági kötelék pedig Isten akaratából oly bensőséges és oly erős, hogy emberek közül azt senki föl nem oldhatja vagy el nem szakíthatja. "Az ember feleségéhez ragaszkodik és ketten egy test lesznek. Így tehát már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza." (Mt 19, 5-6)

2. A HÁZASSÁG ROMLÁSA A POGÁNYOKNÁL ÉS A ZSIDÓKNÁL

Szinte hihetetlen, hogy a pogány népeknél mennyire megromlott és eltorzult a házasság, mert a legkülönfélébb tévedések és a legocsmányabb szenvedélyek áldozata lett. Úgy tűnik, hogy az összes nemzetek többé-kevésbé elfelejtették a házasság eredetét és eredeti eszményét, s ezért idővel olyan törvényeket hoztak a házasságról, amelyeket az állam látott jónak, s nem olyanokat, melyek megfeleltek volna a házasság természetének. A törvényhozók által előírt ünnepélyes szertartások megtartóit tisztességes feleségnek, meg nem tartóit ágyasoknak nevezték. Az is kialakult, hogy az állam vezetői szabták meg, ki házasodhat, s ki nem, és a sok méltánytalan törvény miatt sokakat ért jogsérelem. Ezenkívül a többnejűség, a többférjűség és a válás következtében nagy mértékben fellazult a házassági kötelék.

De magán a házasságon belül is nagy felfordulás keletkezett a jogok és kötelességek tekintetében. A férfi ugyanis tulajdonjogot nyert a feleség felett, és úgy bánt vele, mint egyszerű használati tárggyal; önmagát pedig féktelen és nyers szenvedélyei élvezetében teljesen szabadnak vélte, s megengedettnek tartotta, hogy utcanőkkel és szolgálóival éljen, mintha a bűn nem az akarat kérdése volna, és a méltóság fölmentene alóla. A férj ezen szabadossága által megalázott nő számára az volt a legszomorúbb, hogy vagy az érzéki vágyak kielégítésének, vagy a gyermekek nemzésének eszköze lett. Nem szégyellték azt sem, hogy a feleséget úgy adják és vegyék, mint az élettelen tárgyakat. Az ilyen házasságból születő család szükségszerűen az állam vagy a családfő jogkörébe tartozott és olyan törvények alatt állt, melyek nemcsak azt tették lehetővé, hogy a családfő köthette és bonthatta gyermekei házasságát; hanem azt is, hogy életük felett is kénye-kedve szerint rendelkezhessék.

3. A HÁZASSÁG FELBONTHATATLANSÁGÁNAK HELYREÁLLÍTÁSA

Ami isteni tekintéllyel mint határozat és törvény elhangzott a házasságról, azt az isteni törvény hírnökei, az apostolok, hogy emlékezetét fenntartsák, részletesebben és teljesebben írásba foglalták. Így az apostolokra kell visszavezetnünk azt, amit az egyetemes Egyház, a szentatyák és a zsinatok mindig tanítottak, nevezetesen, hogy az Úr Krisztus a házasságot szentség rangjára emelte; úgy intézkedett, hogy a házastársak az Általa kiérdemelt kegyelem érejével és oltalmával magában a házasságban szentelődjenek meg. A házasságban, amely csodálatos módon hasonlit az Úr és az Egyház misztikus kapcsolatához, a természetes szeretetet is tökéletesítette, s a férfi és a nő természetes kapcsolatát is nemesebbé tette az isteni szeretet kötelékével. Szent Pál így ír "Férfiak! Szeressétek feleségteket, mint Krisztus is szerette az Anyaszentegyházat, és önmagát adta érte, hogy megszentelje.... Úgy kell a férfiaknak is szeretniük feleségüket, mint saját testüket... Mert soha senki a maga testét nem gyűlöli, hanem táplálja és ápolja, mint Krisztus is az Anyaszentegyházat; mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő húsából és csontjaiból. Ezért az ember elhagyja atyját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy testté lesznek. Nagy titok ez, én pedig Krisztusra és az Anyaszentegyházra nézve mondom." (Ef 5,25-33.)

Hasonlóképpen az Apostoloktól tudjuk, hogy Krisztus parancsa szerint a házasság egysége és örök szilárdsága, amely a házasság őseredete óta kötelező volt, szent és mindig sérthetetlen. Ismét csak Szent Pál mondja: "Azoknak pedig, akik házasságban vannak, nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy a feleség ne váljék el férjétől; ha pedig elválik, házasság nélkül maradjon, vagy békéljen meg a férjével" (1Kor 7,10-11). És ismét: "Az asszony kötve van a törvényhez, ameddig férje él; hogy ha a férje meghalt, fölszabadul" (1Kor 7,39). Ebből következően a házasságot úgy kell tisztelni, mint "nagy szentséget" (Ef 5,32), mint mindenben tiszteletreméltó jó, tiszta dolgot, mennyei valóságok képét és jelét (Zsid 13,4).

4. A HÁZASSÁG SZENTSÉGI RANGRA EMELÉSE

A férj a család irányítója és az asszony feje. Az asszony, mivel hús a férj húsából és csont az ő csontjából, úgy engedelmeskedjék a férjének, mint társa, nem pedig mint rabszolganője, azaz engedelmességét méltóságnak és tisztességnek kell kísérnie. Az elöljáró férjben és az alárendelt asszonyban – mert az előbbi Krisztus, az utóbbi az Egyház képmása – az isteni szeretetnek kell vezérelnie a kötelességek teljesítését. "Mert a férfi feje az asszonynak, mint Krisztus feje az Anyaszentegyháznak. . . De amint az Anyaszentegyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy az asszonyok is férjüknek mindenben"(vö. Ef 5,23--24). A gyermekeknek engedelmeskedniük kell szüleiknek és lelkiismeretük miatt kell tisztelniük őket; a szülőknek pedig szüntelenül gondoskodniuk kell gyermekeik védelméről és főleg az erényekre való nevelésükről: "Atyák, . . . neveljétek gyermekeiteket az Úr tanításában és fenyítékében" (vö. Ef 6,4). Ezekből érthető, hogy a házastársaknak számos és nem könnyű feladata van, de e kötelességek a jó házastársaknak a szentség erejéből következően nemcsak elviselhetőek, hanem édesek is.

5. AZ EGYHÁZ A MEGÚJÍTOTT HÁZASSÁG ŐRE

Nem szorul bizonyításra, hiszen közismert, hogy hányszor és mennyire virrasztott az Egyház afölött, hogy a házasság szent volta megmaradjon, s csorbát ne szenvedjen. Tudjuk, hogy már a jeruzsálemi zsinat elítélte a paráznákat, azaz az elváltak és nem házasok kapcsolatát (vö. ApCSel 15,29). Szent Pál kárhoztatta a korintusiak közt előfordult vérfertőzést (1Kor 5,5) Ugyanilyen határozottsággal utasította vissza az Egyház mindig azokat, akik a keresztény házasságot támadták: az ősegyházban a gnosztikusokat, manicheusokat és montanistákat; korunkban a mormonokat, a sansimonistákat, és a falanszteristákat.

Hasonlóképpen az Egyház létrehozta a mindenkit egyformán érintő házasságjogot azzal, hogy megszüntette a rabszolgák és szabadok közötti korábbi megkülönböztetést; hogy egyenlő jogokkal ruházta föl a férjet és a feleséget, mert mint Szent Jeromos mondja: "Nálunk ha valamit nem szabad az asszonynak, azt nem szabad a férjnek sem, mert ugyanannak a szolgálatnak részesei". Mindkét házastársat ugyanazok a jogok és kötelességek illetik meg, hiszen az Egyház helyreállította és védelmezte a nő méltóságát; megtiltotta a férjnek, hogy megölje házasságtörő feleségét, s hogy megsértse a hűséget, amelyre esküt tett. Az is jelentős, hogy az Egyház amennyire tudta, korlátozta a családfő hatalmát a gyermekek házassága fölött, nehogy ezek a házasságkötés kérdésében elveszítsék jogos szabadságukat; hogy a rokonok közötti házasságokat bizonyos fokig bezárólag érvénytelennek nyilvánította azért, hogy a házastársak természetfölötti szeretete szélesebb körben áradhasson ki; hogy törődött az erőszak, a megtévesztés és a tévedés távoltartásával a házasságkötésnél; s hogy a hitvesi ágy tisztaságát, a személyek biztonságát, a hitvesek megbecsülését és a vallás épségét biztosítani akarta. Végezetül az isteni törvények erejével és gondosságával óvta az Egyház a házasság intézményét, annyira, hogy aki a tényeket méltányolja, láthatja, hogy a házasság ügyében kezdettől fogva az Egyház az emberi nem legjobb őre és oltalmazója. Bölcsessége az idők múlását, az emberek gonoszságát és az államok változásait mind győzelmesen túlélte.

II. AZ EGYHÁZ HÁZASSÁGI JOGHATÓSÁGA

1. AZ EGYHÁZAT MEGILLETI A JOGHATÓSÁG, MERT A HÁZASSÁG SZENT

Innen született az úgynevezett "polgári házasság '; innen a házassági akadályokat szabályozó polgári törvények; innen a házassági ügyekben hozott ítéletek, akár jogosan kötötték meg a házasságot, akár jogtalanul. Végülis az Egyháztól elragadtak már minden jogalkotási és ítélkezési hatalmat, annyira, hogy nincsenek tekintettel sem isteni hatalmára, sem hasznos törvényeire, melyekkel oly sok évszázadon át éltek a népek, kikhez a civilizáció is a keresztény bölcsességgel együtt jutott el.

Mindazonáltal a "naturalisták és mindazok, akik imádással hódolnak az államhatalom előtt és gonosz tanításaikkal egész országokat be akarnak hálózni, nem térhetnek ki a hamisság vádja elől. Mivel ugyanis a házasság szerzője Isten, és a házasság kezdettől fogva Isten Igéje megtestesülésének bizonyos előképe volt, egy olyan szent és vallásos mozzanat van benne, amit nem emberek találtak ki, hanem veleszületett; nem járulékosan, hanem sajátságként van a házasság természetébe oltva. Ezért III. Ince és III. Honorius pápa méltán mondhatta: "A hívőknél és a hitetleneknél egyaránt létezik a házasság szentsége." Tanúnak hívjuk a régi kor emlékeit, azoknak a népeknek szokásait és intézményeit, melyek műveltségükben, civilizációjukban és jogalkotásukban fejlettebbek: a házasság ezeknél a népeknél mindig vallásos és szent jellegű. Ezért szerepel náluk a házasságkötésnél pap, illetve főpap szolgálata bizonyos szertartás keretében. Ilyen nagy ereje van az emberiség lelkiismeretének, az őseredetre való emlékezésnek azoknál a népeknél is, melyek nem kapták meg a kinyilatkoztatást!

Így tehát a házasság természete szerint szent. Ebből pedig az következik, hogy nem fejedelmi önkénynek, hanem a szent dolgokat kizárólagosan tanító és őrző Egyház isteni tekintélyének kell szabályoznia. 

2. AZ EGYHÁZAT MEGILLETI A JOGHATÓSÁG, MERT A HÁZASSÁG SZENTSÉG

3. A TÖRTÉNELEM TANÚSÁGA

Hasonlóképpen esztelenség volna állítani, hogy Szent Pál Tiberius, Caligula vagy Néró császár engedélyével, illetve hallgatólagos beleegyezésével tiltotta volna a válást és a vérfertőző kapcsolatot. Egyetlen józan gondolkodású ember sem győzhető meg arról, hogy a házasság szentségéről és fölbontathatatlanságáról (Apostoli kánonok 16-18.), a rabszolgák és szabadok házasságáról hozott törvényeket az Egyház a római császároktól ráruházott hatalommal alkotta volna, hiszen ezek a császárok a kereszténység halálos ellenségei voltak, s nem volt más céljuk, mint hogy Krisztus ifjú Egyházát véres üldözésekkel kiirtsák. Márcsak azért sem eredhetnek az Egyház házassági törvényei a császárokról, mert annyira eltérnek a korabeli polgári jogtól, hogy Antiochiai Szent Ignác (Levél Polikárp püspökhöz), Jusztinosz (Nagy Apológia 15) , Athenagorasz (Legatio pro christianis 32-33) és Tertullianus (De corona militum 13.) nyilvánosan jogtalannak és házasságtörőnek nevezte az olyan együttélési formákat, amelyeket a császári törvények elismertek.

b) Az Egyház nem uralkodóktól kapta joghatóságát.

c) Az uralkodók elismerték joghatóságát.

4. A HÁZASSÁGI SZERZŐDÉS ÉS A SZENTSÉG ELVÁLASZTHATATLAN

Egy ilyen különbségtétel, pontosabban szétszakítás nem igazolható, mert nyilvánvaló, hogy a keresztény házasságban a szentség és a házassági szerződés szétválaszthatatlan; olyannyira, hogy egy igazi és törvényes házassági szerződés nem képzelhető el anélkül, hogy szentség is ne legyen. Az Úr Krisztus ugyanis szentségi rangra emelte a házasságot, a házasság pedig maga a szerződés, ha azt jogszerűen kötik meg. Ehhez járul, hogy a házasság azért szentség, mert szent jel: kegyelmet közvetít, és Krisztusnak az Egyházzal élt misztikus házasságának képe. Mindezek megjelenési formája annak a szoros egyesülésnek a köteléke, amely a férfit és a nőt összekapcsolja, ami nem más, mint maga a házasság. Így tehát nyilvánvaló, hogy a keresztények között minden igazi házasság önmagában és önmagától szentség; semmi sem áll távolabb az igazságtól, mint hogy a szentség a házasságra kívülről ráaggatott dísz, vagy egy olyan kívülről kapott sajátság, amely az emberek tetszése szerint elválasztható a szerződéstől.

Sem értelemmel, sem történeti adatokkal nem bizonyítható tehát, hogy a keresztény házasságok joghatóságát jogosan ruházzák át az állami törvényhozásra. Ha e kérdésben jogsértés történt, azt nem az Egyház követte el. 

III. A VÁLÁSRÓL

1. A TERMÉSZET ŐRZÉSÉNEK ALAPTÖRVÉNYE

Ha meggondoljuk, mire jó a házasság isteni intézménye, nyilvánvalóvá válik, hogy Isten a közjó javára bőséges forrássá akarta tenni. És valóban, mert a házasság azon túl, hogy gyarapítja az emberiséget, jobbá és boldogabbá teszi a házastársak életét azáltal, hogy nehézségeikben támogatják, állandóan és hűségesen szeretik egymást, javaikat közösen birtokolják és a szentségből kegyelmi segítséget nyernek. Mindez a családnak is nagyon sokat segít, mert amíg a házasság megfelel a természetnek és igazodik Isten terveihez, addig meg tudja erősíteni a szülők közti egyetértést, biztosítani tudja a gyermekek jó nevelését, az isteni példával szelidíti a családfő tekintélyét; megtanítja a gyermekeket a szülőkkel, a család alkalmazottait a munkaadóival szembeni engedelmességre. Az ilyen házasságokból joggal vár az állam becsületes, istenfélelemre és szeretetre szoktatott új nemzedéket, melynek tagjai kötelességtudóak, a jogos és törvényes elöljáróknak engedelmeskednek, mindenkit szeretnek és nem bántanak senkit.

Ezeket az üdvös gyümölcsöket a házasság mindaddig teremni tudja, amíg megőrzi szent jellegét, egységét és felbonthatatlanságát, mert ezekből származik üdvös és termékeny ereje. És kétségtelen, hogy a házasság mindig rnegtermi ezeket a gyümölcsöket, ha hű marad az Egyházhoz, mely egységének, szentségének és fölbonthatatlanságának hűséges őre és támasza.

2. A VALLÁS NÉLKÜLI HÁZASSÁG KÖVETKEZMÉNYE A VÁLÁS

Ha ugyanis elűzik az üdvös istenfélelmet és nincs mód a gondok könnyítésére – amire leginkább a keresztény vallás nyújt lehetőséget –, gyakran elviselhetetlennek látszanak a házasság feladatai és kötelességei. És ha alkati különbségek, nézeteltérések, hűtlenség vagy más okok jelentkeznek, esetleg közös megegyezés alapján sokan akarnak megszabadulni a házassági köteléktől, melyről úgy gondolják, hogy emberi jog és saját kedvük szerint vették magukra. Ha pedig tiltó törvényekkel találják magukat szemben, rossznak, embertelennek, a polgári szabadságjogokkal ellenkezőnek minősítik a törvényt, és azt mondják: ezeket az elavult és embertelen törvényeket el kell törölni, és emberségesebbeket kell alkotni, melyek megengedik a válást.

Korunk törvényhozói, mivel ugyanolyan jogi elveket vallanak, még ha akarnák sem tudnák tartani magukat az emberek mondott hamisságával szemben. Azt mondják tehát: engedni kell a kor igényeinek, és meg kell adni a lehetőséget a válásra. Erről a történelem is tanúskodik. Más példákat mellőzve csak a múlt század végi francia forradalomra hivatkozunk: amikor elűzték Istent és az egész társadalom közönségessé vált, törvénybe iktatták a válást. Most sokan ezt a törvényt akarják felújítani, mert Istent és az Egyházat ki akarják űzni a társadalomból és az emberi kapcsolatokból. Oktalanul úgy vélik ugyanis, hogy ilyen törvényekkel orvosolni lehet a korunkban tomboló erkölcstelenséget.

3. A VÁLÁS ÁRTALMAI

Mivel a családok szétrombolására és az országok elpusztítására nincs alkalmasabb eszköz az erkölcsök megrontásánál, könnyen belátható, hogy a család és a társadalom legnagyobb ellensége a válás, mely a népem megromlott erkölcséből születik, s – a tények tanúsága szerint – mind a magán, mind a közéletben a legnagyobb bűnöknek nyit kaput. S még súlyosabb a baj, ha meggondoljuk, hogy semmiféle fékező erő sem tudja többé az egyszer megengedett válás lehetőségét biztos és meghatározott korlátok között tartani. Igen nagy ereje van a példának és még nagyobb az érzéki sznvedélyeknek, melyek ösztönzésére a válási kedv – mint egy ragályos népbetegség – napról napra több lelket fertőz meg, s úgy árad, mint a partjai közül kilépett folyó.

4. A TÖRTÉNELEM TANÚSÁGA A VÁLÁSRÓL

Úgy mondják, hogy a régi rómaiak, amikor először találkoztak a válással, megrendültek. Nem sok idő múltán azonban az emberek becsületérzése eltompult, az érzéki vágyakat fékező szemérmesség kiveszett, s a házasátrsi hűség helyére olyan szabadosság lépett, hogy valószínűnek látsszik, amit egyes íróknál olvasunk: az asszonyok nem a konzulok változása, hanem férjeik cserélgetése szerint számlálták az éveket.

Ugyanígy a protestánsok körében kezdetben csak ritkán és bizonyos körülmények között engedélyezte a törvény a válást. Az imén felsorol okok miatt azonban úgy elszaporodtak a válások Németországban és Amerikában, hogy akik józanul gondolkodnak, siratják az erkölcsi romlást és a vakmerően könnyelmű törvényeket.

Nem volt ez másként a katolikusnak nevezett országokban sem. Aho csak helyet adtak a válásnak, a bekövetkezett bajok sokasága rácáfolt a törvényhozók érvelésére. A válni akarók közül ugyanis sokan hazug módon bizonyitották a törvényes válást lehetővé tevő okokat a bíróság előtt, s ezzel a köztisztesség olyan kárt szenvedett, hogy mindenki úgy vélte: a lehető legsürgősebben ellentétes értelmű törvényekkel kell javítani a helyzeten.

És ki kételkednék abban, hogy nem ugyanilyen gyászos eredményre jutnak mindazok, akik bárhol a válás mellett kardoskodnak? Az emberi vélekedésekben és nyilatkozatokban ugyanis nincs olyan erő, mely meg tudná változtatni a dolgok természetét. Ezért oktalanul értelmezik a közjót azok, akik úgy vélik, hogy büntetlenül forgathatják fel a házasság rendjét. S ha minden vallásos és szent jelleg kiirtásával akarják megcsonkítani a házasságot, gonoszabbat tesznek, mint amit a pogányok műveltek a maguk házasságával. Ha tehát meg nem változik felfogásuk, a családnak és a társadalomnak állandóan félnie kell attól, hogy beleesnek abba a csapdába, amiben már tömegek vannak. Mindebből kiviláglik, milyen esztelenség és képtelenség a közjó előmozdítását várni a válástól, amely inkább vermet ás a társadalomnak.

5. AZ EGYHÁZ SZOLGÁLATA A FELBONTHATATLANSÁGÉRT

Azok a pápák, akik sokszor ellenálltak fejedelmeknek, amikor azok fenyegetve követelték válásuk elismerését, nemcsak a vallás sértetlenségéért, hanem az egész emberiség javáért is harcoltak. Az utókor csodálattal tekint azokra a bátor lelkű pápákra, akik szembe mertek szállni a hatalmas uralkodókkal: I. Miklós pápa Lothárral, II. Orbán és II. Paszkál pápa I. Fülöp francia királlyal, III. Celesztin és III. Ince pápa II. Fülöp francia királlyal, VII. Kelemen és III. Pál VIII. Henrik angol királlyal, végül VII. Pius pápa I. Napóleonnal.

6. AZ EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM EGYÜTTMŰKÖDÉSE

Annál is inkább, mert a katolikus Egyház amennyire nem térhet el jogai védelmétől és vallási kötelezettségeitől, annyira hajlandó az engedékenységre azokban a dolgokban, amelyek nem sértik jogait és szent kötelességeit. Ezért soha nem rendelkezett a házasságról anélkül, hogy tekintetbe ne vette volna a társadalom és a népek állapotát; s amennyire tehette, nem is egyszer, amikor erre jogos és súlyos okok késztették, enyhített a törvény szigorán.

Az Egyház tudja és nem is tagadja, hogy a szentségi házasságnak, mivel célja a társadalom megtartása és gyarapítása, kapcsolata van olyan dolgokkal, amelyek a házasságból következnék ugyan, de a polgári törvények körébe tartoznak. Ezekről a kérdésekről joggal határoznak a polgári törvényhozók.

Senki nem vonja kétségbe, hogy az Egyház alapítója, Jézus Krisztus külön akarta választani a szent és polgári hatalmat és mindkettőt szabadnak akarta a maga ügyei intézésében. Hozzátéve azonban, hogy mindkét hatalomnak javára válik és minden ember érdeke, hogy közöttük kapcsolat és összhang legyen, s azokban a dolgokban, melyekről különböző szempontok szerint együtt kell dönteniük, a földi hatalom birtokosa alkalmas és megfelelő módon attól függjön, aki a mennyei hatalom birtokosa.

Ebben az összhangban és együttesben nemcsak mindkét hatalom legjobb gyakorlási módja van adva, hanem így találják meg a legalkalmasabb és leghatásosabb módot is arra, hogy az egész emberi nemet segítsék földi boldogulásában és az örök élet elérésében. Mert miként, ha az emberi értelem találkozik a keresztény hittel, sokkal nemesebbé válik és erősebb lesz a tévedések elkerülésére és elűzésére, és viszont, a hit nem kis támaszt talál az értelemben; ugyanígy ha a szent Egyház hatalmával barátságosan együttműködik a polgári hatalom, mindkettőjüknek csak előnye származik belőle. Az állam méltósága növekszik, és ha a vallás jár előtte, uralma nem lesz igazságtalan; az Egyházat pedig a hívők közjavára támogatja és oltalmazza.

Mi tehát az elmondottaktól indítva mint máskor is, most is ismét sürgetjük az államférfiakat az egyetértés és a barátság megtalálására. Atyai jóakarattal elsőként nyújtjuk feléjük jobbunkat és felajánljuk legfőbb hatalmunk támaszát, melyre manapság annál inkább szükség van, minél inkább gyengül az emberek sérült közvéleményében a kormányzási jog értékelése. A lelkekben már fellobban a vakmerő szabadság vágya, és minden, még a legtörvényesebb kormány uralmát is le akarják rázni magukról. Ezért a közjó azt követeli, hogy egyesítsük a két hatalom erőit azoknak a károknak megelőzésére, melyek nemcsak az Egyházat, hanem a polgári társadalmat is veszélyeztetik.

IV. BUZDÍTÁS A PÜSPÖKÖKHÖZ TANÍTANI KELL A KERESZTÉNY HÁZASSÁGOT

Főleg arra legyen gondotok, hogy a nép ismerje a keresztény bölcsesség parancsait; mindig tartsa emlékezetében, hogy a házasságot nem emberek akarata, hanem Isten tekintélye és szándéka alapította és ezen törvény alapján egy férfi és egy nő életszövetsége. Krisztus pedig, az új szövetség szerzője, ezt a szövetséget a természet rendjéből szentségi rangra emelte és a kötelékre vonatkozóan az Egyháznak adta át a törvényhozói és bírói hatalmat. E témakörben nagyon óvakodnunk kell, hogy az ellenség téves következtetései, melyekkel elvitatják az Egyháztól ezt a jogot, megtévesszék a hivő lelkeket.

Hasonlóképpen mindenkinek világosan kell látnia, hogy ha katolikus férfi és nő nem szentségi házasságot köt, valójában nem jön létre házasság. Hiába kötik meg a polgári törvények előírásai szerint, nem házasságkötés az, hanem csak egy polgári törvény által bevezetett szertartás. A polgári törvény a házasságnak csak olyan következményeiben illetékes, amelyek az ő hatáskörébe tartoznak. Ilyen ügyek pedig eleve feltételeznek egy érvényes házasságot.

Minderről elsősorban a jegyeseknek kell tudomást szerezniük, akiknek azt is tudniuk kell, hogy a megfelelő kérdésekben szabad a polgári törvények előírásai szerint eljárniuk. Az Egyház ugyanis nem akarja, hogy a házasság bármelyik polgári következményében ők maguk vagy gyermekeik kárt szenvedjenek.

A vélemények mai zűrzavarában azt is tudniuk kell, hogy nincs olyan hatalom, mely a keresztények között érvényesen megkötött és elhált házasságot feloldhatná; ezért nyilvános bűnösnek számítanak azok, akik bármilyen okra hivatkozva előző házastársuk halála előtt újabb házasság megkötését kísérlik meg.

Ha pedig egy házasság odáig fajulna, hogy az együttélés elviselhetetlenné válik, az Egyház megengedi a különválást, és a házasok állapotának megfelelő módon próbálja enyhíteni a különválás káros következményeit; de nem engedi, hogy a felek közti kibékilés érdekében ne történjék semmi, vagy erről reménytelenül lemondjanak.

Igaz, ezek szélsőségek, de könnyen el lehetett volna kerülni, ha a jegyesek, megfontolván a házastársak kötelességeit és a házasság okait, olyan lelkülettel léptek volna házasságra, amilyet a szentség megkövetel; és nem veszekedésekkel folytattak volna egy elhamarkodott házasságkötést, amellyel még Isten haragját is magukra vonják.

Összefoglalva: a házasság akkor lesz derűsen és békésen szilárd, ha a hitvestársak a vallásosságból merítik az életet, mert ez az erény teszi erőssé és legyőzhetetlenné a lelket; ennek következtében képes a lélek arra, hogy az esetleges rossz szokásokat, az erkölcsi és alkati különbségeket, az anyaság gondjait, a gyermeknevelés terheit, az élet nehézségeit és az akadályokat ne csak higgadtan, hanem szívesen viselje.

Attól is óvakodni kell, hogy ne kössenek katolikusok könnyedén vegyes házasságot nem-katolikus féllel. A vallás kérdésében különböző lelkek között ugyanis más kérdésekben sem lehet teljes összhangot várni. Az ilyen házasságoktól főleg azért kell óvakodni, mert alkalmat jelentenek tiltott társaságokba való keveredésre, más vallásokkal való közösködésre; veszélyt jelenthetnek a katolikus fél hitére, akadályozzák a gyermekek nevelését és arra indítanak, hogy félretéve az igazság és a hamisság különbségét, teljesen egyformának tekintsenek minden vallást.

Utolsó helyen, mert jól tudjuk, hogy szeretetünkből senkit sem szabad irekesztenünk, figyelmetekbe ajánljuk, Tisztelendő Testvérek, azokat a nyomorúságban élő lelkeket, akiket elragadott a szenvedély vihara és üdvösségükről megfeledkezve a házasság törvényes kötelékén kívül bűnös életet élnek. Tegyetek meg mindent annak érdekében, hogy visszahozzátok őket! Akár ti magatok, akár mások közvetítésével ébresszétek fel őket, hogy érezzék meg: rosszat tesznek. Tartsanak bűnbánatot és kössenek érvényes, katolikus házasságot.

BEFEJEZÉS

Adja Isten, hogy minél nagyobb súlya és jelentősége van ezeknek a dolgoknak, annál tanulékonyabb és készségesebb akarattal hallgassák mindenütt. Ezért valamenyien alázattal kérjük a szeplőtelen Boldogságos Szűz Máriát, hogy a lelkek hitre-ébresztésével mutassa meg, hogy Anyja és oltalmazója az embereknek. Ugyanilyen buzgósággal kérjük az Apostolfejedelmeket, Szent Pétert és Szent Pált, akik megfékezték a babonákat és elvetették az igazság magvait, hogy hathatós oltalmukkal óvják az emberi nemet az újjászülető tévedések áradatától.

A mennyei ajándékok zálogaként és különleges jóakaratunk jeleként adjuk mindannyiatokra, Tisztelendő Testvérek, és a rátok bízott népre is szívből Apostoli Áldásunkat.

Nyomtatóbarát változat