|
|
|
II. János Pál pápa utolsó missziós napi üzenete
„A misszió: megtört kenyér a világ életéért"
2005 október 30-án, vasárnap ünnepeltük a Missziós Világnapot.
Honlapunkon olvasható II. János Pál pápa erre a napra írt üzenete,
melyet még februárban, Szent Péter székfoglalásának ünnepén látott
el kézjegyével.
Kedves Testvéreim!
1. A Missziós Világnap, amelyet ebben az évben az
Eucharisztia jegyében töltünk, hozzásegít bennünket ahhoz, hogy
jobban átéljük létezésünk „eucharisztikus" értelmét. Újra átéljük a
nagycsütörtöki vacsora légkörét, amikor Jézus, szenvedésének
előestéjén, felajánlotta önmagát a világnak: „Elárulásának
éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt:
Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt
tegyétek az én emlékezetemre" (1Kor 11,23-24).
Az emberiségnek szüksége van Krisztusra, a „megtört kenyérre"
2. Korunkban az emberi társadalmat, amelyet, úgy tűnik, sűrű homály
fed, drámai események és katasztrofális természeti csapások sújtják.
De miként „elárulásának éjszakáján" (1Kor 11,23), úgy Jézus
ma is „megtöri a kenyeret" (vö. Mt 26,26) értünk, és az
eucharisztikus Ünneplések során önmagát ajánlja mindenkiért, mint
szeretetének szentségi jelét. Erre azért akartam emlékeztetni, mert
„Az Eucharisztia nem csupán egy közösségi kifejeződés az Egyház
életében, hanem a szolidaritás programja is az egész
emberiség számára" (Mane nobiscum Domine, 27); az „ég
kenyere", amely az örök életet adván (vö. Jn 6,33), nagy remény
előtt nyitja meg az emberek szívét.
Ugyanaz a Megváltó, aki a szükséget szenvedő tömeget látva
megrendülést érzett, „mert olyanok voltak, mint pásztor nélkül a
juhok: elcsigázottak és kimerültek" (Mt 9,36), és ő, aki jelen
van az Eucharisztiában, folyamatosan kifejezi századokon keresztül
együttérzését a szegény és a szenvedő emberiség iránt.
A lelkipásztorok és misszionáriusok az ő nevében haladnak előre a
még ki nem taposott ösvényeken, hogy a megváltás „kenyerét"
mindenkihez elvigyék. Buzdítja őket a felelősségtudat, hogy csak
Krisztussal egyesülvén - „aki nemcsak az Egyház, hanem az egész
emberiség történelmének is a középpontja" (v.ö. Ef 1,10; Kol
1,15-20) (Mane nobiscum Domine, 6) - lehet kielégíteni az
emberi szív legbensőbb vágyait. Egyedül Jézus képes kielégíteni az
emberiség szeretetéhségét és igazság iránti szomjúhozását; csak Ő
teszi lehetővé, hogy minden ember részesüljön az örök életben: „Én
vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik,
örökké él" (Jn 6,51).
Az Egyház, Krisztushoz hasonlóan, „megtört kenyér"
3. Az egyházi Közösség, amikor az Eucharisztiát ünnepli,
különösképpen vasárnap, az Úr napján, a hit fényében megtapasztalja
a feltámadt Krisztussal való találkozás értékét, s egyre inkább
tudatosul benne, hogy az eucharisztikus Áldozat „mindenkié" (Mt
26,28). Ha a keresztre feszített és feltámadott Úr Testéből és
Véréből táplálkozunk, nem tarthatjuk meg ezt az „ajándékot" csupán
önmagunknak. Ellenkezőleg, tovább kell adnunk. A Krisztus iránti
szenvedélyes szeretet azt eredményezi, hogy bátran hirdessük
Krisztust; olyan híradás ez, amely a vértanúsággal együtt az Isten
és az embertársak iránti legnagyobb szeretet felajánlásává válik. Az
Eucharisztia arra ösztönöz, hogy az evangelizációt nagylelkűen előre
vigyük, és tevékeny elkötelezettséggel építsünk egy testvéribb és
egyenlőbb társadalmat.
Szívből kívánom; az Eukarisztia Éve minden keresztény közösséget
arra ösztönözzön, hogy forduljon „testvéri tevékenységgel
mindazokhoz, akik a világunkban levő sokféle szegénységet
megszenvedik" (Mane nobiscum Domine, 28). Azért is,
mert a „kölcsönös szeretetből s különösen is a szenvedőkkel való
törődésből fognak megismerni, mint Krisztus igazi tanítványait (vö.
Jn 13,35; Mt 25,31–46). Ez lesz az alap, amelyre
építve hitelessé válnak eucharisztikus ünnepléseink" (Mane
nobiscum Domine, 28).
A misszionáriusok, mint „megtört kenyerek" a világ életéért
4. Krisztus ma is ugyanazt parancsolja tanítványainak: „Ti
adjatok nekik enni!" (Mt 14,16). A misszionáriusok az ő
nevében mennek el a világ minden részére, hogy hirdessék az
Evangéliumot, és tanúságot tegyenek róla. Cselekvésükkel a Megváltó
szavait visszhangozzák: „Én vagyok az élet kenyere; aki hozzám
jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha". (Jn
6,35); ők maguk lesznek „megtört kenyér" testvéreik számára
olyannyira, hogy némelyek az életük feláldozásáig eljutnak.
Mennyi vértanú misszionáriusa van korunknak! Példájuk sok fiatalt
visz előre a hősies kitartás útján Krisztus felé. Az Egyháznak
szüksége van olyan nőkre és férfiakra, akik készek teljesen
feláldozni magukat az Evangélium nagy ügyéért.
A Missziós Világnap időszerű alkalmat biztosít arra, hogy
tudatára ébredjünk annak a sürgető szükségnek, amely a hithirdetés
részeseivé tesz bennünket. Ide tartoznak a helyi Közösségek, az
Egyház különböző Szervezetei, különös módon is a Pápai Missziós
Művek és a missziós intézmények. Ez a misszió az
imádságon és az áldozatvállaláson felül a konkrét anyagi segítségben
is megnyilvánul. Még egyszer élek az alkalommal, hogy kiemeljem azt
az értékes szolgálatot, amelyet a Pápai Missziós Művek
végez, és mindenkit arra buzdítok, hogy lelki és anyagi
együttműködésével nagylelkűen támogassa őket.
Isten Anyja, Szűz Mária segítsen minket, hogy újból átéljük a
nagycsütörtöki vacsora élményét, hogy egyházi Közösségeink hiteles
„katolikus" közösségekké váljanak, olyanokká, ahol a „missziós
lelkület", tehát a „Krisztussal való bensőséges kapcsolat" (Redemptoris
missio, 88) szoros összefüggésben áll az „eucharisztikus
lelkiséggel", amelynek Mária, az „eucharisztikus Asszony" a modellje
(Ecclesia de Eucharistia, 53). Közösségek, amelyek nyitottak
maradnak a Szentlélek hangjára és az emberiség szükségleteire; ahol
a hívők, s különösképpen a misszionáriusok nem hátrálnak meg attól,
hogy „megtört kenyérré váljanak a világ életéért".
Áldásomat adom mindenkire!
Vatikán, 2005. február 22. Szent Péter székfoglalásának ünnepén
II.
János Pál pápa
|
|
|
| |
Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van!
Lk 1,26-38
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|
Nyomtatóbarát változat
