7. Egyesek talán fölteszik a kérdést, hogy püspöki karunk miért szól hozzá társadalmi és gazdasági kérdésekhez, hiszen az egyház feladata az evangelizáció. Az Evangélium hirdetése azonban nem zárja ki, sőt szervesen magába foglalja azt a feladatot, hogy a keresztény közösség együttesen és egyes tagjain keresztül is fáradozzon az emberek egyéni életének jobbításán, egy igazságosabb és testvériesebb társadalom építésén. "A társadalmi tanítás meghirdetése és terjesztése valóban hozzátartozik az egyház evangelizációs küldetéséhez, és része a keresztény üzenetnek, mivel feltárja ennek konkrét követelményeit a társadalmi életben, a mindennapi munkát és az igazságosságért folytatott harcot pedig a Megváltó Krisztusról való tanúságtétel részévé teszi. Ugyanakkor az egység és a béke forrása is azokban a konfliktusokban, amelyek gazdasági és társadalmi téren elkerülhetetlenül felmerülnek" (CA 5).

8. Az Evangélium nemcsak az egyénnek, hanem a társadalmaknak is Jó Hír:

(a) A világ szebbé és jobbá tétele a keresztény hivatás része. Krisztus megváltói műve, amely eredendően az emberek üdvösségére irányul, az egész evilági rend megújítását is magába foglalja. Az egyháznak tehát nemcsak az a küldetése, hogy megvigye az embereknek Krisztus üzenetét és kegyelmét, hanem az is, hogy áthassa és tökéletesítse az evilági dolgok rendjét az Evangélium szellemével (AA 5.).

(b) Ennek érdekében az egyház - különösen az elmúlt évszázad során - az evangéliumi értékek alapján törekedett arra, hogy irányt mutasson konkrét társadalmi kérdésekben is, vagyis ismételten fölemelte prófétai szavát. "Az egyháznak meghatározott emberi helyzetekben egyéni és közösségi, országos és nemzetközi szinten föl kell emelnie szavát, ezért valóságos tanítást, tanrendszert alakít ki, amely lehetővé teszi számára, hogy elemezze a társadalmi valóságot, véleményt mondjon róla, és irányelveket kínáljon a felmerülő problémák megoldására" (CA 5).

(c) A társadalmi tevékenységekben való részvétel általános emberi és keresztény kötelesség. "Mindenkiben fel kell ébreszteni a szándékot, hogy kivegye részét a közös kezdeményezésekből" (GS 31). "Krisztus összes hívei érezzék át, hogy saját külön hivatásuk van a politikai közösségekben" (GS 75).

(d) Egy-egy országban az ott élő keresztény közösségek kötelessége az, hogy országuk helyzetét a valóságnak megfelelően elemezzék, az Evangélium fényénél megvilágítsák; hogy az egyház társadalmi tanításából merítve határozzák meg az elemzés elveit, a helyzet értékelésének szempontjait és a cselekvés irányait. Erre a feladatra VI. Pál pápa hívta fel a figyelmet Octogesima adveniens című enciklikájában, kiemelve a helyi egyház felelősségét a konkrét, helyi problémák megoldásában. A helyi "keresztény közösségek feladata, hogy a Szentlélek segítségével, a felelősséget viselő püspökökkel egységben, mind a többi keresztény testvérükkel, mind az összes jóakaratú emberrel párbeszédet folytatva eldöntsék, milyen utat kell választani, milyen feladatokat kell vállalniuk azoknak a társadalmi, politikai és gazdasági változásoknak az elindításához, amelyek szükségesnek látszanak, és gyakran nem tűrnek halasztást" (OA 4).

9. Mára világossá vált: nemcsak politikai és gazdasági rendszerváltozás játszódott és játszódik le ebben az országban. Sokkal összetettebb, részint építő, részint viszont romboló események részesei vagyunk. Ezeknek áttekintése, rendszerezése, az okok földerítése, a megoldási lehetőségek felvázolása nélkül aligha alapozhatjuk meg a jövőt. Ahhoz, hogy az ország átalakulása hatékonyan folytatódhassék, számba kell vennünk, mit örököltünk az elmúlt évtizedekből. Ez jó néhány területen - elsősorban a gazdasági életben - legalább részben megtörtént, számos tekintetben azonban mindmáig feltáratlan maradt. Célunk nem az, hogy bűnbakokat keressünk, egyes személyeket vagy csoportokat kipellengérezzünk az okozott károkért, hanem az, hogy közös erővel dolgozzunk nemcsak az ország gazdasági, társadalmi, politikai életének, hanem értéktudatának (benne erkölcsi értékrendjének) átalakulásáért is, azért, hogy segíthessünk a jobb, emberibb élet megteremtésében mindenkinek, aki ebben az országban él, meg nem feledkezve a határainkon kívül élő magyarokról sem.

10. Az emberért, mindnyájunkért kell összefognia hívőknek és nem-hívőknek. Ezt a közös fáradozást nem szabad kisajátítani pártpolitikai érdekeknek. Amikor a Magyar Katolikus Püspöki Kar hallatja szavát, nem az egyház hatalmát kívánja növelni, nem akarja ráerőltetni a társadalomra saját nézeteit, hanem felelősségtudatától indíttatva részt óhajt venni az ország építésében, keresi az egész társadalomnak hasznos cselekvés formáit, anélkül hogy közéleti szerepvállalása címén beleártaná magát a pártpolitikába. "Feladatánál és illetékességénél fogva az egyház semmiképpen sem elegyedik a politikai közösséggel, és nincs kötve semmilyen politikai rendszerhez..." (GS 76).

11. Levelünkben vázlatos leírását adjuk a jelenlegi magyarországi helyzetnek, természetesen a katolikus társadalmi tanítás fényében. A számos fölmerülő probléma közül a gazdasági, a politikai és a társadalmi életre, főként a szociális viszonyokra, végül a kultúra és a nevelés egyes kérdéseire irányítjuk figyelmünket. Mindezek a témák többnyire összefüggnek egymással, ezért elkerülhetetlen, hogy némelyikük - más-más megvilágításban több fejezetben is előforduljon. Mindegyik témával kapcsolatban először a jelenlegi magyarországi helyzet rövid leírását találja az olvasó. Ehhez kapcsolódik - a teljesség igénye nélkül - néhány, a keresztény emberképből és az egyház társadalmi tanításából levonható következtetés. Nyilvánvaló: az egyház hivatása nem az, hogy pontos cselekvési terveket dolgozzon ki korunk társadalmi, gazdasági és kulturális problémáinak megoldására. A felkínált szempontok és ajánlások azonban segíthetik a szakembereket és a társadalom valamennyi tenni akaró tagját a megoldások megtalálásában.

Gondosan törekedtünk arra, hogy megfogalmazásaink érthetőek legyenek mind híveink, mind a világ számára. Evilági életünkről szólunk, a hétköznapi ember nyelvén. Mondanivalónkat szakmai elemzések nyomán állítottuk össze, a közérthetőség kedvéért lehetőség szerint mégis igyekszünk kerülni a szaktudományok nyelvét.

12. Azt reméljük, hogy szavaink felkeltik híveink és a jóakaratú emberek érdeklődését. Bízunk abban is, hogy tovább gondolják az itt olvasottakat, és ha szükségesnek látják, pontosabb' megfogalmazásokat adnak, hogy közösen gondolkozhassunk tovább a tényleges megoldások módjairól. A megoldások keresése során tudjuk majd a mi magyarországi viszonyainkra alkalmazni az egyház által elénk adott keresztény tanítást, és megtalálni köztük azokat is, amelyeket sajátosan az egyház feladatának tekinthetünk. Bízunk benne, hogy az a közös munkálkodás, amelyet ez a körlevél ösztönözhet a mai magyar társadalom viszonyainak elemzésével, serkenti majd a keresztények felelősségvállalását önmagukért és embertársaikért, s elindít egy szélesebb körű társadalmi összefogást is azért, hogy az elemzést - az egyházon belül is - tettek kövessék, s Magyarország ritka történelmi esélyét kihasználva - a boldogabb jövő útján tovább lépjen.

13. Magyarországon ma gyökeres társadalmi, politikai és gazdasági átalakulások mennek végbe. Ezt a mélyreható átalakulást súlyos nehézségek, a társadalom életét megrendítő válságok kísérik. Ennek terhét a társadalom jelentős része veszteségként, nemritkán gyötrelmes áldozatként kénytelen elszenvedni. Az átmenet korának áldozata a betegségtől, a magánytól, a létbizonytalanságtól, a megélhetési gondoktól, nemritkán a jogfosztottságtól, a hajléktalanságtól, a munkanélküliségtől és a kitaszítottságtól szenvedő sok-sok ember. A nyolcvanas évek végéig fenntartott szociális biztonság lebomlása akkor is aggasztó, ha indoklására vannak gazdasági és más érvek, hiszen fedezetét nagyrészt csak hitelekből lehetett megteremteni, és sok tekintetben csak látszólagosnak bizonyult.

14. Hazánkban a legsúlyosabb problémák közé tartozik a növekvő szegénység, amit a nélkülözők számának rohamos növekedése jellemez. Egyre többeknek hiányzik a megfelelő lakás, ruházkodás, táplálék és az emberhez méltó élet többi feltétele. Az elszegényedés folyamata rohamosan halad előre: már a Világbank vizsgálata is megállapította, hogy 1989-ben 5% volt a szegények aránya az összlakossághoz képest, 1993-ra viszont ez a szám megötszöröződött. A KSH létminimum számításait alapul véve az 1980-as években egymillió, 1992-ben kétmillió, 1995-ben már megközelítően 3,5 millió embert élt a létminimum alatt.

15. A pártállami rendszerben létrejött alapvető szociális feszültségek nem csökkentek, sőt tovább növekedtek. A súlyos társadalmi egyenlőtlenségeket eredményező folyamatokat nem sikerült megállítani, sőt azok a piacgazdaságra való átmenet során tovább mélyültek, és újabb formákat öltöttek, jelentősen növelve a szakadékot egy hirtelenül és aránytalanul meggazdagodott szűk réteg és a megélhetés nehézségeivel egyre inkább küszködő nép között. A világszerte tapasztalható irányzat ma már hazánkban is érvényesül: a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények pedig egyre szegényebbek lesznek. 1995-ben a gazdagok és a szegények élethelyzete közötti különbség már nagyobb volt, mint a nyugat-európai országok átlagában, bár a legkisebb a kelet-európai országok között.

16. Különösen válságos helyzetet idéz elő átalakulóban lévő társadalmunkban az, hogy a szociális ellátórendszerek és a társadalombiztosítás átalakítására a gazdasági visszaeséssel, az elosztásra kerülő források nagy mértékű csökkenésével egy időben kerül sor. A pártállami időszakban meglévő szociális védőháló mára elveszítette hatékonyságát: A megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyoknak megfelelő új rendszerű szociális gondoskodás pedig még csak részben működik, és több vonatkozásban még ki sem alakult. Kiemelkedő problémát jelent az elmondottakon belül az, hogy a tartósan munkanélküliek, a jövedelempótló támogatásban részesülők, és a már abból is kiesettek szociális segélyezése, a számukra szükséges szolgáltatásokkal történő ellátása még ma is csak töredékrészben megoldott.

17. Az államháztartás átalakítása a gazdagabb nyugat-európai országok tapasztalata szerint is elkerülhetetlen. Nálunk a közkiadások csökkentése és a szerkezeti változtatás összemosódik. Az előbbit gyakran nem kísérik átgondolt szerkezeti reformok, illetve azok sokáig elhúzódnak. A megszorítások hatása viszont azonnal érzékelhető, az emberek életkörülményei nehezülnek, miközben nem látszik világosan, mi volt a célja a meghozott áldozatoknak.

18. Az átalakulás során néhány társadalmi csoport többszörösen hátrányos s ezért különösen veszélyeztetett helyzetbe került.

Az elszegényedés egyik legfőbb okát a növekvő munkanélküliségben kell keresnünk. Ennek nagyságáról eltérőek ugyan a becslések, de a munkanélküliek száma az aktív korú lakosságnak mintegy 10%-át teszi ki a nyugat-európai átlaghoz hasonlóan. A piacgazdaságra való átmenet együtt jár a "kapun belüli" munkanélküliség korábbi gyakorlatának megszüntetésével, a munkahelyek és a termelés racionálisabb megszervezésével. A modernizálással egyebek között az is elkerülhetetlenül együtt jár, hogy számos munkahely megszűnik vagy úgy alakul át, hogy a korábbitól eltérő, többnyire magasabb képzettséget kíván, ennek elsajátítására pedig sokan képtelenek. Elfogadhatatlan azonban, ha mindezt csupán gazdasági kérdésként kezelik.

A leginkább kiszolgáltatott helyzetbe a gyermekek kerültek. 1994-ben a 19 év alatti fiataloknak 45%-a élt olyan háztartásban, amelyben az egy főre jutó jövedelem alacsonyabb volt a létminimumnál. A szegények közé kerülés kockázata erősen növekszik az eltartott gyermekek számával. A gyermekvállalás elszegényítő hatásai az utóbbi években erősödtek a gazdasági és szociális helyzet romlásával, de számos - a gyermeket vállaló családokat sújtó - kormányzati intézkedés következtében is. Nem fogadható el az a gyakorlat, hogy több gyermek vállalása különleges hősiességet követeljen, és szükségképpen szegénységbe taszítson. A családi pótlék reálértéke az utóbbi években jelentősen csökkent; ugyanakkor pedig megszűnt a gyermekek után járó jó néhány kedvezmény.

Az ország jövőjének egyik legszilárdabb alapját alkotják azok a családok, amelyek nemcsak a gyermekek világrahozását vállalják, hanem fölnevelésüket is: a jó családi környezet nemcsak a boldog gyermekkor biztosítéka s így a megszülető gyermekeknek adható legnagyobb ajándék, hanem a társadalomszámára hasznos és értékes állampolgárok nevelésének leghatékonyabb háttere.

A művi vetélést nagy arányban szociális indokok alapján kérik. A súlyos, sokak számára kétségbeejtő szociális helyzet is felelős azért, hogy a művi vetélések száma 1995-ben 77 ezer körül mozgott. Elsősorban a 20-29 éves, három vagy több gyermekes anyák körében nőtt a terhesség-megszakítások száma, ami nyilvánvaló következménye az 1995 tavaszán meghozott intézkedéseknek, hiszen ezek számos korábbi szociálpolitikai kedvezményt szüntettek meg úgy, hogy a társadalomnak nem volt módja felkészülni az új helyzetre. Pedig a gyermeket vállaló szülő alanyi jogot formálhat fokozott szociális támogatásra, anyagi és erkölcsi támogatásra, úgy, hogy minden születendő és megszületett gyermek esélyegyenlőségé biztosított legyen.

Az utóbbi években jelentősen romlott a nyugdíjból élő idős korosztály helyzete. A nyugdíjak reálértéke a fizetések értékcsökkenésénél is nagyobb mértékben zsugorodik össze. Az egy nyugdíjasra jutó nyugdíj reálértéke az elmúlt öt év alatt 23%-kal csökkent. Az infláció, azon belül is a gyógyszerárak rohamos emelkedése a beteg és az idős embereket sújtja legerősebben. Nem hunyhatunk szemet az előtt a fájdalmas tény előtt, hogy azok a nemzedékek, akik átélték a háború s az azt követő évek szenvedéseit, akik évtizedeket töltöttek el becsületes munkában, most, életük utolsó szakaszában egyre súlyosabb anyagi gondokkal kénytelenek szembenézni. Az idős kor terhe mellett rájuk nehezedik a magukra maradottság, a kilátástalanság, a fölöslegesség tudata: úgy érzik - s ezt a közvélemény és a sajtó is nemegyszer sugallja -, hogy ők csak terhére vannak a többieknek. Sokuknak pedig nemcsak megkeseredik, hanem meg is rövidül az élete, mert képtelenek gondoskodni megélhetésükről, anyagi ellátásukról. A nyugdíjasok száma ma már megközelíti a hárommillió főt, és ez a szám a következő években folyamatosan növekedni fog. Növeli a gondot az egész népesség elöregedése is, ami egyre nagyobb anyagi terhet ró a társadalomra.

Kisebbségi politikánk nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, nem hallgathatjuk azonban el, hogy például a társadalom roma népességének nagyságrendekkel kisebbek az esélyei az emberhez méltó élethez, mint a társadalom egyéb csoportjainak. Illusztrációként csak egyetlen, 1995-ös adatot említünk: az aktív korú, nem roma lakosság 10,6%-a munkanélküli, az aktív korú romáknak viszont 45,5%-a. Az elkövetkező időszakban fokozottabb figyelmet kell szentelnie a társadalomnak a kisebbségek problémáira. Ma még nemigen tulajdonítunk fontosságot az országban tartózkodó menekültek és menedékesek jelenlétének, holott számuk várható növekedése nyomán evvel előbb-utóbb mindenképpen szembe kell néznünk.

Rohamosan nő a hajléktalanok száma, ezzel együtt szaporodnak a velük kapcsolatos tennivalók is: jelenleg kb. 30-40 ezer ember él megfelelő otthon nélkül; de erről még pontos adatokkal sem rendelkezünk.

19. A népességnek először 1981-ben észlelt fogyása napjainkban is folytatódik: a lakosság 15 éve gyorsuló ütemben, csaknem félmillióval fogyott. A csökkenés ezen belül 1990-től mintegy 160 ezer fő volt. A születések aránya 1995-ben alig volt nagyobb tizenegy ezreléknél, s csak némileg lett kisebb a halandóság. Az átlagos életkor növekedése 1982-ben megtorpant, és azóta folyamatosan csökken. A születéskor várható élettartam is csökken, különösen a férfiak esetében (jelenleg 64,8 év; Ausztriában viszont 72,9 év): európai összehasonlításban itt is a legutolsó helyet foglaljuk el. A felnőtt férfiak halandósága a körülbelül hatvan évvel ezelőtti szintre emelkedett. A halálozási arány tekintetében Magyarország egész Európában az utolsó helyek egyikét foglalja el, utána csupán Oroszország, más szovjet utódállamok és Románia következnek.

E fájdalmas helyzetet tovább rontják a társadalombiztosítás krónikus zavarai, a nyugdíjkorhatárnak a csökkenő átlagos életkor határának a közelébe való felemelése, az egészségügyi ellátás romlása. A népesség fogyásában az alacsony élveszületési arány további csökkenése, az idősebb korosztályok magas halálozási aránya és a középkorúak körében is növekvő halálozások játszanak fő szerepet. A demográfiai helyzet romlása napjainkra valóban nemzeti létünk katasztrófájával fenyeget.

20. Veszedelmesen romlik a lakosság egészségi állapota, részben a külső körülmények miatt, részben azonban egészségtelen, nem ritkán kényszerűen önkizsákmányoló, vagy éppen önpusztító életmódunk következtében. A kilencvenes években a pszichiátriai betegségek közül a legdrámaibban a depresszióban megbetegedettek száma növekedett. A szív- és érrendszeri, továbbá a daganatos betegségek száma Magyarországon igen magas. A tbc világszerte újra felütötte a fejét, de Magyarországon különösen terjed. Okai közismertek: egészségtelen, hiányos táplálkozás, rossz higiénés körülmények, a testkultúra teljes vagy nagyfokú hiánya. Sokan itallal, dohányzással teszik tönkre egészségüket. Az alkoholbetegek száma a kilencvenes években megduplázódott: a felnőtt lakosság 10-12%-a, mintegy nyolcszázezer ember tekinthető alkoholistának. Egyre jobban terjed a drogok fogyasztása is, elsősorban az ifjúság körében. Tartós és igen aggasztó jelenség az öngyilkosság, ami a lelki egészség súlyos károsodását is jelzi. A nyolcvanas évek elején Magyarország változatlanul messze a legrosszabb helyen áll e tekintetben az egész világon (45 százezrelék). A nyolcvanas évek második felétől az öngyilkosságok száma csökkent (1995-ben már csak 34,3 százezrelék), de még így is a legmagasabb a világon.

Nem rajzolódik ki pénzügyi forrásokkal megfelelően alátámasztott népesedéspolitika, nincs a gazdaság- és társadalompolitikával összehangolt családközpontú, körültekintően reális kormányzati koncepció, sőt még az alapul szolgáló jövőkép is hiányzik.

21. A közerkölcsök romlásának leglátványosabb és legsajnálatosabb jele a közbiztonság nagyarányú romlása; ezt a tényt még aggasztóbbá teszi az, hogy az elkövetett bűncselekmények súlyossága, erőszakos jellege is növekedett, mégpedig az elmúlt hat évben gyorsuló ütemben. Az ismertté vált bűncselekmények száma 1985-ben 166 ezer,1989-ben 225 ezer,1995-ben pedig 502 ezer volt, vagyis az elmúlt tíz esztendőben háromszorosára növekedett, az elmúlt öt évben megduplázódott a bűnözés. Növekvő méreteket ölt a kábítószer fogyasztása s az ehhez kapcsolódó bűnözés. Mind kihívóbban s hivalkodóbban, immár az ország jóhírét fenyegetően jelent meg a tömeges prostitúció. A közrend fenntartására hivatott intézmények minden erőfeszítésük ellenére is elégtelenek e feladatok ellátására, annál kevésbé, mert a megromlott társadalmi erkölcsök és a felbomlott értékrend helyreállitása nem egyszerűen rendészeti feladat.

A lakosság nagyobbik részét kitevő törvénytisztelő polgároknak így egyre több és egyre nagyobb fenyegetettséget kell elviselniük, hiszen sem önmaguk, sem hozzátartozóik testi és vagyoni épségét nem tudhatják biztonságban. A félelem légköre tartósan rontja mindnyájunk közérzetét. A bűnözés okozta fenyegetettség hatására zárak és rácsok mögé rejtőzünk, és igyekszünk hozzászokni ahhoz, hogy csak a belénk idegződött szorongást legyőzve léphetünk az utcára. Ez azonban nem hoz megoldást, csak a közösség további széteséséhez vezet.

A börtönök jelen formájukban nem képesek az elítéltek számára előkészíteni a szabadulásuk után kívánatos élethelyzetüket sem az elítéltek, sem a társadalom szempontjából. Ha embertársainkat pusztán kirekesztjük a társadalomból, sajnos evvel többnyire megvonjuk tőlük az emberibb életnek még az esélyét is.

22. A bűnözés megfékezésének, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének, továbbá a vállalkozások föllendítésének súlyos akadálya a korrupció, amely átszövi a gazdasági, a politikai, sőt a társadalmi élet különböző területeit. A visszaélések sok esetben nem is válnak láthatóvá, hiszen többszörösen rejtett formában történnek. Mégis nem egyszer kell tapasztalni, hogy közép és felső szinteken büntetlenül előfordulhatnak visszaélések, például szerződéskötések, hitelek odaítélése, közpénzek szétosztása során, a döntéshozóknak anyagiakkal vagy egyéb előnyökkel történő befolyásolása révén. Amíg ezek megszüntetésére nem történnek elegendően hatékony intézkedések, addig aligha alakulhatnak ki igazságos társadalmi viszonyok.

23. Az egyháznak, Alapítója példáját és parancsát követve, különös szeretettel kell gondoskodnia a szegényekről, a hátrányos helyzetbe kerültekről, az elnyomottakról. Ez a katolikus társadalmi tanítás egyik legfontosabb szempontja, amely az elmúlt száz évben egyre határozottabb és sürgetőbb parancsként jelentkezett. "Az egyének jogainak védelmében elsősorban az alsóbb osztályokra és a szegénysorsúakra kell tekintettel lennie. A gazdagok amúgy is körül vannak véve saját védőbástyáikkal, s így kevésbé szorulnak rá az állami védelemre, míg a szegények tömegei, akik semmilyen saját eszközzel nem rendelkeznek érdekeik megvédésére, kizárólag az államra támaszkodhatnak" - mondotta XIII. Leó pápa (RN 29). Az egyház tehát elsősorban azokért emeli föl szavát, akik önmaguk nem képesek érdekeiket, igényeiket kifejezni és megvédelmezni.

II. János Pál is kiemeli "a szegények melletti állásfoglalás és az irántuk való megkülönböztetett szeretet" szükségességét. "Éppen a szegények iránti megkülönböztetett szeretet és az ebből ered megfontolások miatt napjainkban nem hagyhatjuk figyelmen kívül az éhezők, a koldusok, a hajléktalanok, az orvosi segítségre szorulók, de mindenekelőtt a kilátástalanságban élő emberek mérhetetlen tömegét... Ha ezekről nem veszünk tudomást, hasonlítunk a dúsgazdag emberhez, aki úgy tett, mintha nem ismerné a koldus Lázárt, aki az ajtaja előtt feküdt" (SRS 42).

"Az egyház tudatában van annak, hogy társadalmi üzenete inkább a tettek tanúsága által válik hitelessé, mintsem szerkezeti egysége és belső logikája miatt. Ez a meggyőződés vezeti akkor, amikor a szegények mellé áll, ami persze nem kizárólagos, nem zárja ki a többi társadalmi csoportot. (...) Közismert, hogy a modern társadalomban, a szegénységnek számos változata létezik: nemcsak anyagi, de kulturális és vallási szegénységet is ismerünk. A szegények iránti szeretet, amely alapvető jellemzője és örökségének tartós eleme, arra ösztönzi az egyházat, hogy a világ felé forduljon, amelyben a technikai és gazdasági fejlődés ellenére is fennáll annak a veszélye, hogy a szegénység gigantikus méreteket ölt" (CA 57).

24. Az egyház társadalmi tanításából különösen három szempontot kell kiemelnünk: ezeket minden társadalmi és gazdasági reformintézkedésnek tekintetbe kell vennie, ha célját, a közjó szolgálatát el akarja érni. Ezek: a személy elsődleges méltósága, a szolidaritás és a szubszidiaritás elve.

A keresztény társadalmi tanítás kiindulópontja a személy, aki egyszerre egyén és társadalmi lény. A személyiség számára mindkét összetevő nélkülözhetetlen. "Az emberi személy méltósága az Isten képmására és hasonlatosságára történt teremtésében gyökerezik, és az isteni boldogságra szóló meghívásában nyeri el beteljesedését" (KEK 1700). "Minden társadalmi intézménynek a személy az alapja, az alanya és a célja" (GS 25). A személyt senkinek sincs joga feláldozni a társadalom állítólagos javáért, de megfordítva: az egyén is csonkul, ha önérdekét és közösségi létét egymástól elszigetelve kezeli.

A személy tisztelete, az emberi méltóság kijár minden embernek, bármennyire elesett réteghez tartozzon is, függetlenül attól, hogy az elesettség forrása a fizikai erő fogyatkozása, vagy a gazdasági és politikai hatalomnélküliség, a hajléktalanság vagy éppen az illetőknek erkölcsi fogyatékosságai, bűnei. Az egyház kiáll a kitaszítottakért, a sehová sem tartozókért, síkraszáll minden diszkrimináció ellen az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében. Értelmetlennek és károsnak tartja, ha különbséget tesznek az ún. "érdemes" és "érdemtelen" szegények, a "maguk hibájából" és az "önhibájukon kívül" peremre szorultak között. Természetesen meg kell akadályozni azt, hogy egyesek a többiek kárára élősködjenek, elsősorban úgy, hogy becsületre és felelősségtudatra neveljük őket.

25. A társadalmi tanítás második alapelve a szolidaritás: az ember a közösség segítségével tud kibontakozni, azaz rászorul másokra; ugyanakkor magának is hozzá kell járulnia a közösség épüléséhez, segítenie kell a többiek életét. A szolidaritáselv rendezett társadalmat, szabályozott szervezeteket feltételez, s egymás kölcsönös segítését, az együttélés formáinak rögzítését és folyamatos javítását követeli. A szolidaritás: közösségépítés, a társadalom működésének fejlesztése, szervezetének hatékonyabbá tétele; felelősségvállalás konkrét személyekért, ügyekért és eljárásmódokért. Ugyanakkor a szolidaritás-elv általánosabb társadalmi és etikai normákat is tartalmaz: a közjó szolgálatát és az igazságosság képviseletét.

A szolidaritás követelménye a keresztény társadalmi tanításban a szeretetből származik. Napjaink konkrét valóságára alkalmazva azt kívánja, hogy mindenkinek meg kell adni a fölemelkedéshez, az emberibb élethez szükséges segítséget, aki - bármilyen okból - peremre szorult.

26. A keresztény társadalmi tanítás harmadik oszlopa a szubszidiaritás elve: "amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt a hatáskörükből kivenni és a közösségre bízni tilos; éppen így mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és benne rejlő erejénél fogva segíteni - szubszidiálni - köteles a társadalom egyes részeit, ellenben soha nem szabad bomlasztania vagy bekebeleznie azokat" (QA 79). És ez együtt jár azzal, hogy "mindenkiben fel kell szítani a szándékot, hogy kivegye a részét a közös kezdeményezésekből" (GS 31).

27. A szolidaritás és a szubszidiaritás elvének minden egészséges társadalomban érvényesülnie kell. Hogy ez Magyarországon is kialakuljon, ahhoz még sok erőfeszítésre van szükség. Létrejöttét nem várhatjuk csupán a gazdasági vagy akár a politikai élet szerkezeteinek átalakításától. A saját gondolkodás- és életmódunkban is alapvető változásnak kell bekövetkeznie. Új életszemléletet kell meghonosítani, amely kezdeményező, szorgalmas és takarékos, tiszteli a többi embert, és közösséget vállal velük.

Az elmúlt évtizedekben a túlméretezett hatalommal rendelkező pártállam atyáskodva gondoskodott kiskorúnak tartott alattvalóiról, megfosztva őket az önálló gondolkodás, az egyéni kezdeményezés, a szabad és felelős cselekvés lehetőségeitől. A szubszidiaritás elvéből következik, hogy a nehéz helyzetben levőknek nemcsak mástól kell várniuk a segítséget, hanem nekik is mindent meg kell tenniük fölemelkedésük érdekében. Ez azonban semmiképpen sem jelentheti azt, hogy az állam magukra hagyja azokat, akik - bármilyen okból - képtelenek önmagukról gondoskodni. Szükség esetén a szociális szempontokat figyelembe véve be kell avatkoznia a gazdasági folyamatokba, különösen akkor, ha magánkezdeményezésre nem jönnek létre a köz és az egyének javát is eredményesen szolgáló intézmények. A központi jogrendnek kell gondoskodnia a hátrányos helyzetbe jutottak megsegítéséről. Olyan törvényekre van szükség, amelyek megakadályozzák az ilyen emberek (helyi kisebbségek, fogyatékosok, sérültek, rokkantak) lesüllyedését a gazdasági, a kulturális, a politikai és a mindennapi élet bármely területén.

A piaci mechanizmusok körének kiszélesedésével a társadalom- és szociálpolitikának a társadalmi igazságosság és méltányosság értékeit is szem előtt kell tartania, úgy, hogy az összhangban legyen a piacgazdaság követelményeivel és a társadalom egészének hosszú távú érdekeivel is. Így valósul majd meg a szociális piacgazdaság: az átalakulás nehéz és lassú, a folyamatot azonban megfelelő intézkedésekkel lehet és kell is ösztönözni és gyorsítani.

28. "(Az egyház) semmiképpen sem utasíthatja vissza Istentől ráruházott kötelességét: nem azt, hogy technikai kérdésekben ítélkezzék, amire sem alkalmas eszközökkel nem .rendelkezik, sem küldetése nincsen, hanem azt, hogy latba vesse tekintélyét minden olyan dologban, amelyek az erkölcsi törvénnyel állnak összefüggésben" (QA 41). E megállapítás szem előtt tartásával vázolunk fel néhány javaslatot.

29. A kormányzatnak, az önkormányzatoknak, a civil szervezeteknek, a munkavállalók érdekeit képviselő szakszervezeteknek és a munkaadóknak összehangolt és következetes programot kellene kidolgozniuk az elszegényedés és a jogtalan vagyonszerzés ellen.

30. Korszerű, a jóléti elveket és az ésszerű gazdasági szempontokat ötvöző, szociális piacgazdaság megteremtésére van szükség. Ennek feltétele, hogy egymással összefüggésben alakítsák ki és műveljék a gazdaságpolitikát és a szociálpolitikát, s a gazdaságpolitika ne válhasson egyeduralkodóvá. A gazdaság fejlettsége és a .gazdagság nem lehet öncél, hanem az embert, az egész társadalmat kell szolgálnia. A társadalom közös javának, legfőbb értékének kell tekinteni az egész lakosságot. A közjó része a gyermek, a család, a nagyon idős, a súlyosan fogyatékos ember is: oltalmazásukban és gondozásukban s az evvel járó költségek fedezésében a társadalom minden tagjának részt kell vállalnia, arányos megosztásban. Lehetőség szerint meg kell állítani azt a folyamatot, hogy a gazdasági-társadalmi hátrányukat saját erejükből behozni képtelen csoportok esélyei egyre csökkennek arra, hogy emberibb életet kezdve beilleszkedhessenek a társadalomba.

31. A társadalompolitika egyes intézményeinek hatékonyságát számos egyéb tényező is jelentősen befolyásolja, főleg a különböző segélyezések rendje. Sürgető feladat tehát egyebek között a lakásgazdálkodás, az állami oktatás- és foglalkoztatáspolitika fejlesztése, a társadalombiztosítás és az önkéntes kiegészítő biztosítások rendszerének, valamint a szociális segélyezésnek az összehangolása egymással és a társadalmi önsegélyző csoportok, szociális mozgalmak tevékenységével. Föl kell karolni az önkéntes segélyszervezetek tevékenységét, felül kell vizsgálni az állami segélyezés rendszerét, hogy az ne legyen megalázó, az emberi méltóságot csorbító, és a közvetlenül adott segítség mellett gondoskodjék a rászorulók emberi-anyagi talpraállásáról is. A legszegényebbeket hozzá kell segíteni a megélhetésükhöz szükséges minimális jövedelemhez (nemzeti minimum), mégpedig úgy, hogy evvel ne rójanak méltánytalan terhet a társadalom többi tagjára. Az átalakulás során pedig az államnak különösen kell ügyelnie arra, hogy megóvják a lecsúszástól azokat, akik becsületes munkájukból tartják el magukat és családjukat.

32. Az egyház ismételten leszögezte, hogy nemcsak kötelessége mindenkinek becsülettel dolgozni, hanem "mindenkinek joga van a munkához" (GS 67). A társadalom és az állam feladata, "hogy lépjenek fel a munkanélküliség ellen, amely minden esetben rossz, s ha bizonyos mértéket elér, valódi társadalmi csapás lehet" (LE 81). A munkanélküliség csökkentésének gondja "az állam vállaira nehezedik, de ,nem korlátozódhat egyoldalúan a közhatalom tevékenységére (LE 82). Ezt a küzdelmet akkor is folytatni kell a munkahelyek teremtéséért, ha az állami és a társadalmi szervezeteknek rengeteg nehézséggel kell szembenézniük, s ösztönözni kell a munkaadókat is új munkahelyek létrehozására.

33. A társadalombiztosítás reformja elkerülhetetlen, úgy kell azonban végrehajtani, hogy ennek során egyetlen társadalmi réteget se érjen méltánytalan hátrány. Többszintű biztonsági és nyugdíj-rendszert kell kiépíteni a jövő számára, úgy, hogy az garantálja a középrétegek anyagi biztonságát, de a szegényeknek nyújtott szociális védőháló működését is.

34. Az egyház a társadalom legfontosabb elemi sejtjének a családot tartja. A család intézménye jelentős hatással van a társadalomra, hiszen mint alapsejt nemcsak gazdasági egység, hanem a kultúra áthagyományozásának s az ember lelki fejlődésének legfontosabb helye. Itt sajátítja el a gyermek azokat az értékeket, melyek segítségével a társadalom hasznos tagjává válhat. "A családnak úgy kell élnie, hogy tagjai megtanulják a fiatalokról és idősekről, a betegekről vagy hátrányos helyzetűekről, valamint a szegényekről való gondoskodást és ellátást. (.:.) A családokat megfelelő társadalmi intézkedésekkel segíteni és védelmezni kell. (...) A közhatalom tekintse komoly feladatának, hogy elismeri, óvja és erősíti a házasság és a család igazi természetét, védi a közerkölcsöket, és segíti a családok boldogulását" (KEK 2208-2209).

35. Az egyház - ahogyan szerte a világon, nálunk, Magyarországon is - arra törekszik, hogy segítőkészen, de kritikusan, az evangéliumi értékek szem előtt tartásával figyelje az országban zajló társadalmi és gazdasági folyamatokat, kritikusan tekintsen a politikai és a gazdasági élet visszásságaira, s szükség esetén fölemelje szavát az igazságtalanság és a megkülönböztetés bármilyen formája ellen, elsősorban a legszegényebbek, a kitaszítottak, az elesettek védelmében. Emellett pedig mindent elkövet azért, hogy - erőihez képest - maga is részt vegyen a nehézségek csökkentésében és a rászorulók szenvedéseinek mérséklésében.

36. A felebaráti szeretet áldozathozatalt kíván, intézményes vagy egyéni részvételt a másik ember nehézségeiben. Felhívjuk híveinket, papjainkat, egyházközségeinket és egyházi közösségeinket, valamint minden jóakaratú embert arra, hogy az elesettség, a kirekesztettség, a lecsúszás, az elnyomorodás elleni küzdelemben vállaljanak részt, dolgozzanak ki és valósítsanak meg szociális programokat azokon a helyi szinteken, amelyeken élnek és működnek. Különösen nagy a felelősségük azoknak a keresztényeknek, akik országos vagy helyi szinten részt vesznek a közéletben és a politikában.

Az egyetlen elesettet fölemelő, irgalmas szamaritánus az önzetlen és áldozatos felebaráti szeretet mintaképe. Az ilyen a személyes odafigyelés azonban csupán egy-két ember megmentésére alkalmas. Ma viszont olyan tömegben vannak a segítségre szorulók, és mellettük annyira eltörpül a segítők kicsiny csoportja, hogy meg kell találnunk a felebaráti szeretet intézményes, szervezett formáit is, vállalva a szegények érdekeinek képviseletét a társadalomban, s a szociális programok kidolgozását és megvalósítását.

37. A felsorolt nehézségek és gondok szorosan kapcsolódnak Magyarország gazdasági életéhez, szólnunk kell tehát erről is, hiszen a gazdasági helyzet sok más területen megszabja cselekvési lehetőségeinket. Természetesen itt sem az a célunk, hogy átfogó gazdasági elemzést adjunk. Csupán olyan jelenségekre kívánjuk ráirányítani a figyelmet, amelyek alapvető értékeinket közvetlenül vagy közvetve érintik.

38. Amint az előző fejezetben láthattuk, az elmúlt évek gazdasági átalakulásának legkárosabb és legveszélyesebb következménye, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek megnőttek. A társadalom széles rétegei kerültek a szegénységi küszöb közelébe vagy éppen alája. Félő, hogy ebben a folyamatban a társadalmi rétegek között olyan szakadék jön létre, amely tartósan lehetetlenné teszi a piacgazdaság megteremtését. A megnövekedett társadalmi igazságtalanság gátolhatja a gazdaság fejlődését is.

Drámaian fokozódtak a területi egyenlőtlenségek is, főleg az ország nyugati és keleti fele, továbbá a nagyvárosok, elsősorban Budapest és a kis falvak között. A keleti országrészben például háromszor akkora a munkanélküliség, mint a nyugati megyékben. E leszakadt területeken a rendelkezésre álló csekély erőforrásokat sem sikerült hatékonyan felhasználni.

39. Ma sokan hajlamosak megfeledkezni arról, milyen súlyos terheket örököltünk, és a pártállami múltból csak a létbiztonságra és a garantált munkahelyre emlékeznek. Holott a közép- és kelet-európai "szocialista országok" az elmúlt évtizedekben átmeneti szerény felzárkózás után sokat veszítettek viszonylagosan kedvező világgazdasági helyzetükből. Például a mediterrán térség országainak bruttó hazai terméke (GDP) 1973-ban még csak mintegy 25%-kal haladta meg az akkori szocialista országokét, ma viszont több, mint 200%-kal. A fejlett nyugati országokhoz képest a jövedelemszint különbsége 1:2 arányról 1:4 arányra nőtt. Hasonló leszakadást tapasztalunk, ha Magyarország útját Ausztriáéval vagy Finnországéval vetjük össze.

A nemzetközi összehasonlítás jól tükrözi, hogy a magyar gazdaságban alapvető bajok voltak. A szocialista tervgazdálkodásban működő vállalatok a valóságos piactól elszakítva torz fejlődésen mentek keresztül. A szocialista országok a minőséget és a hatékonyságot figyelmen kívül hagyva, kizárólag mennyiségi szempontokat előtérbe helyezve egymás piacain helyezték el a máshol értékesíthetetlen termékeiket. Az állandósult hiány miatt ezek a piacok mindent felvásároltak, így a vállalatokat semmi sem kényszerítette a fejlesztésre, a gazdaságos működésre. A "kollektív felelőtlenség" állapotában a vállalatok eszközállománya, szellemi tőkéje leértékelődött. Nemcsak a gazdasági struktúra torzult el, hanem a piaci formák is torzultan, a második és a fekete gazdaságban kaptak helyet, amikor a pártállam 1968-ban reformokra szánta el magát.

A magyar pártállam diktatúrájának alapgondolata az volt, hogy a viszonylagos jólét fejében a lakosság ne avatkozzon bele a politikába, és csendesen tűrje az MSZMP hatalmát. Az 1973-as olajárrobbanás után az ország akkori vezetése elmulasztotta a szükséges strukturális váltás végrehajtását, így az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő gazdaság képtelen volt a relatív jólét feltételeinek biztosítására. Politikai hatalmuk megszilárdítása érdekében a vezetők külföldi hiteleket vettek fel, amelyeket nem a gazdaság fejlesztésére, hanem a rossz hatékonyságú gazdasági szerkezet fenntartására és az életszínvonal szintentartására fordítottak. Az adósságot és annak kamatait ma kell visszafizetnünk.

40. A múlt terhe mellett súlyos problémát okoz az is, hogy az átalakulás lényegesen megváltozott világgazdasági környezetben zajlik. A gazdasági növekedés Nyugat-Európában is lelassult, a társadalom elöregedett, nem tudja tovább fenntartani a jóléti szolgáltatások megszokott szintjét. Így Magyarország egy lassan növekvő térséghez csatlakozik, amelytől jóval kevesebb segítséget, ugyanakkor jóval keményebb versenyt várhat, mint a 80-as években az Európai Közösséghez csatlakozó országok.

Ezek az összefüggések nagyon kevéssé ismertek a közvéleményben. Ma még elegendő áttekintésünk sincs arról, hogy a csatlakozás mi mindent jelent és mi mindennel jár a magyar társadalom minden rétege számára. Nincs reális alternatívája az Európai Unióhoz való csatlakozásunknak. Súlyos kihívásokat hoz azonban majd magával a várhatóan élesebb verseny, mezőgazdaságunk helye a telített agrárpiacon, a rengeteg alkalmazkodási kényszer a jogszabályok összehangolásában.

41. Az átmenet célja a szociális piacgazdaság kiépítése volt. Ez azt jelenti, hogy a piac működésének káros hatásait az állam kiigazítja azoknál a csoportoknál, amelyek nem képesek részt venni a piaci versenyben (gyermekek, idősek, rokkantak, munkanélküliek, nagycsaládosok). Az elmúlt években valóban létrehozták a piacgazdaság fontos alapintézményeit. Az átalakulás azonban a vártnál sokkal vontatottabban, több fájdalmas mellékhatással megy végbe.

A jelenlegi gazdasági helyzet megítélése szakmai körökben is ellentmondásos. Mindnyájan tapasztaljuk viszont, hogy az átalakulás - alighanem törvényszerűen - hatalmas gazdasági visszaeséssel járt. 1993-ban a bruttó hazai termék az 1989. évinek csak 82%-a volt, azóta kissé emelkedett. Az elmúlt években a lakosság nagy részének süllyedt az életszínvonala. A reálbér 1978 óta sohasem érte el az akkori csúcsértéket, 1993-ban az 1978. évinek mindössze 77%-át érte el. Az egy főre jutó reáljövedelem 1993-ban az 1989. évinek 89%-át tette ki; 1994-ben kissé emelkedett, 1995-től azonban újra csökkent.

42. A gazdaság óriási tehertétele az államadósság. 1995 végére a külföldi bruttó adósságállomány meghaladta a 31 milliárd dollárt, a nettó adósság pedig a 16,8 milliárd dollárt. A probléma gyökerei mélyre nyúlnak. A felvett kölcsönöket nem használták fel hatékonyan, a hitelfelvételeket újabbak és újabbak követték, egyre drámaibban növekvő kamatterhekkel. 1993-ban a belső eredetű államadósság is aggasztóan megugrott. (Az 1990. évi 1412 milliárd forintról 1994 végére 3755 milliárd forintra nőtt, a kamatterhek a költségvetési kiadások 30%-át teszik ki.)

43. Az infláció évek óta 20% felett van, ami nemcsak gazdasági szempontból káros, hanem folyamatosan szegényíti a bérből és fizetésből élőket, a nyugdíjasokat, a gyermekes családokat, növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

44. Kedvező jelenség, hogy meggyőzőnek látszó adatok szerint vállalati szinten megindult a struktúraváltás, nőtt a termelékenység. Ennek fontos eleme a beáramló külföldi tőke, amelyet azonban észrevehetően különféle indítékok vezérelnek, s ezek nem mindig esnek egybe a magyar társadalom hosszú távú céljaival. Magyarországon a külföldi tőke jelentősége kiemelkedő lett a térségben, a 200 legnagyobb hazai társaságból mintegy 110 külföldi ellenőrzés mellett működik.

45. A magánosítás folyamata szintén tele van ellentmondásos mozzanatokkal. Eleve nem lehetett kielégítő, egyértelmű alapelveket találni a privatizációhoz, hiszen olyan zűrzavarosan változtak a tulajdonviszonyok a történelem viharaiban, hogy a régi viszonyok helyreállítása nem volt lehetséges, noha sokan - politikai pártokat is beleértve - ilyen illúziókat tápláltak. A kárpótoltak a kárpótlási folyamat sajátosságai miatt kevés valóságos értékhez jutottak. A kárpótlási jegyek jó része végül nem az eredeti, kárpótlásra jogosult tulajdonoshoz került. Akár a vállalatvezetés szerezte meg a részvények tulajdonát, akár az állami hivatal vezényelte a privatizációt, a lakosság az egész folyamatból annyit érzékelt, hogy hatalmas, ellenőrizhetetlen vagyonok jöttek létre. A gazdasági és a politikai elit magatartásában, fogyasztásában kevés szolidaritást mutat a szegényekkel. A piacgazdaság motorja az ésszerűen gazdálkodó, beruházásokra, fejlesztésre törekvő, de a fogyasztók, a munkavállalók és a környezet iránt felelős vállalkozó lenne. Ennek azonban nem sok jelét látjuk Magyarországon. A gazdaság legfontosabb hatalmi pozíciói részben az állami többségű és a vegyes tulajdonú részvénytársaságok vezetőinek, részben a feketegazdaság illegális üzletembereinek a kezében vannak. Velük szemben a magas adókkal küszködő, a túlélésért harcoló kisvállalkozók tömege áll. A stabil, jómódú vállalkozói középréteg rendkívül vékony.

46. A gazdasági átalakulás egyik veszélyes kísérő jelensége a feketegazdaság rohamos elterjedése, ahol mértéktartó becslések szerint ma már a nemzeti össztermék 25-30%-át állítják elő. A feketegazdaság igen nagy veszélyt jelent a társadalomra. Az adók és a járulékok be nem fizetése miatt nyilvánvalóan olcsóbban dolgozók folyamatosan kiszorítják a piacról a tisztességes vállalkozókat, akik ebben a versenyben reménytelen helyzetbe kerülnek. Ezután vagy a telített munkaerőpiacon próbálnak állást találni, vagy maguk is a feketegazdaság részeseivé válnak.

Sokan kibújnak a közteherviselés alól, s így a tisztességes adófizetők terhei már-már elviselhetetlenné nőnek. "Ördögi kör" keletkezik így: egyre többen vonják ki magukat a közteherviselés alól, ami a tisztességes állampolgárok szűkülő körének még erőteljesebb adóztatásához vezet. Ez viszont jelentősen csökkenti a gazdasági növekedés esélyét, s közvetve hozzájárul a feketegazdaság további növekedéséhez. Mint a világon mindenhol, a feketegazdaság hazánkban is szorosan összefonódik a szervezett bűnözéssel, a korrupcióval. A közvetlen anyagi károkon túl tehát egyéb veszélyt is jelent a társadalomra.

A szürkegazdaság szintén súlyosan veszélyezteti a tisztességes piaci kapcsolatokat. A jogi szabályozás hiányosságai és kiskapui lehetővé teszik, hogy egyes gazdasági tevékenységek formálisan nem jogellenesek ugyan, másoknak mégis kárt okoznak, és a költségvetési bevételeket is megrövidítik.

47. Magyarország - természeti adottságait tekintve - elsőrendű mezőgazdasági terület. A földet művelő parasztság számára a rendszerváltoztatás reményeket és csalódást hozott. A kárpótlás félmegoldása évekre szóló, mindmáig tartó bizonytalanságot okozott. A privatizáció után a birtokszerkezet a végletekig felaprózódott. A nagyüzemi, kényszerrel szövetkezetesített mezőgazdaság szükségszerű átépítése, a privatizáció, az élelmiszeripar és kereskedelem nagy részének külföldi kézbe adása, a tőkehiány, a mezőgazdasági hitelek magas kamata, a támogatások leépítése, a magyar piac védelmének hiánya a mezőgazdaságot mélypontra juttatták. A beruházások visszaestek, az állatállomány nem éri el az 1938-as szintet, a mezőgazdasági termelés jelentősen csökkent. Az átalakulás nehézségei - a munkanélküliség, a fejlesztési források hiánya - hatványozottan sújtják a kistelepüléseket, különösen a pangó régiókban.

48. A jövőt illetően a mezőgazdaság tekinthet a legnagyobb nehézségek elé, mert az Európai Közösséghez való csatlakozásunk bizonyosan korlátozni fogja a mezőgazdasági termelést, hiszen erős versenytársai lehetnénk az európai termelőknek. Számolni kell azzal, hogy a mezőgazdaság egyes ágazataiban tevékenykedő népesség aránya erősen csökkenni fog. A mezőgazdasági munkanélküliség már ma is jelentős. Előrelátó és pozitív stratégiára van szükség a mezőgazdaság (és az egész gazdaság) számára a csatlakozással kialakuló új helyzet kezelésére. A természeti környezet

49. A gazdasági növekedés világszerte megváltoztatta a környezetet, és egyre erősebben károsította a természetet. A fogyasztói szemlélet eluralkodása közelebb vitte a világot erőforrásainak kimerítéséhez, és komolyan veszélyezteti az életbevágóan fontos természeti rendszereket. Közép- és Kelet-Európa totalitárius politikai rendszerei még kevésbé törődtek a környezet megóvásával, mint a nyugati demokráciák. Ennek következtében a környezeti veszélyek Magyarországon is sokkal komolyabbakká váltak, mint Nyugaton. Noha a környezet állapota 1990 óta bizonyos területeken javult, és a legszennyezettebb területeken a szennyeződési folyamat lelassult - főleg a környezetet súlyosan károsító, ugyanakkor gazdaságtalan nehézipari üzemek leállítása következtében -, még mindig hatalmas feladatokat kellene megoldani a környezet védelmében és a természeti értékek megóvásában. A felsorolt bajokat tetézi az, hogy a lakosság nagy része nincs tudatában a környezetvédelem fontosságának. Sajnálatos tény, hogy a gazdasági, politikai élet szereplőinek figyelmét és erejét a rövidtávú gazdasági problémák megoldása köti le. Biztató jel, hogy legalább a megnyilatkozások szintjén tisztában vannak a probléma fontosságával. A hosszú távú gondolkodás azonban többnyire hiányzik, még alapvető létérdekeink esetében is.

50. Hazánk természeti környezetének helyzete ellentmondásos. Számos helyen az egészséget komolyan károsító szennyezések találhatók (ipari létesítmények környéke, illegális hulladéklerakók, nagyvárosok, vegyszerekkel túlterhelt, ellenőrizetlenül kezelt mezőgazdasági területek, laktanyák stb.). Különösen jelentős károk figyelhetők meg néhány gigantomániás vállalkozás környékén. Örvendetes viszont, hogy számos terület megőrizhette ősi arculatát. Ahol a pénzszűke miatt nem tudtak iparszerű mezőgazdálkodást folytatni, ott a természeteshez közelálló életközösségek maradhattak fenn. Ezeken a helyeken viszonylag rövid idő alatt sikerült öt Nemzeti Parkot létrehozni, és számos területet védelem alá helyezni.

A környezetvédelem egyik lényeges problémája, hogy kevés pénz jut a meglévő károk elhárítására, még kevesebb a környezetet kímélő eljárások bevezetésére. Itt kell felhívni a figyelmet arra a veszélyre, hogy a fejlett országok elavult technológiáikat és hulladékaikat igyekeznek hazánkba exportálni. Ehhez járul a privatizációt sokhelyütt követően a természetet kirabló gazdálkodás.

51. A gazdasági növekedés hagyományos mutatói (mint például a bruttó hazai termék, a bruttó nemzeti termék, az éves növekedési ráta stb.) nem fejezik ki sem az ország valódi gazdasági fejlettségét, sem pedig a természeti erőforrások kimerülését. Az ilyen mutatók növelésére való kizárólagos törekvés vezetett világszerte a környezet és az élet minőségének romlásához. A valódi, "fenntartható" fejlődés feltételeinek megteremtéséhez s irányának kirajzolásához szükség van a nemzetgazdaság új számbavételi rendszerének kidolgozására és az eredmények új mutatóinak felhasználására.

52. A katolikus társadalmi tanítás egyfelől elismeri a gazdaságnak mint a társadalom egyik szférájának önállóságát, sajátos mozgástörvényeit; másfelől azonban a leghatározottabban elutasítja azt a felfogást, amely ebből a viszonylagos önállóságból kiindulva nem ismer más mércét a gazdaságban, mint az egyének és csoportok önös érdekeinek érvényesítését. "A saját módszerei és törvényei szerint kell ugyan gyakorolni a gazdasági tevékenységet, de az erkölcsi rend korlátainak tiszteletben tartásával" (GS 64).

Nem hagyhatjuk tehát szó nélkül; hogy a szociális piacgazdaság jelszavának hangoztatásával is a döntések többnyire csak a különböző érdekcsoportok rövid távú érdekeinek megfelelően, esetlegesen születnek, a gazdaságpolitika évtizedek óta sodródik a pillanatnyi kényszerek között. A fentebb leírt nehéz gazdasági helyzetben csak akkor következne be változás, ha a gazdaságpolitika irányítói s a gazdasági élet összes résztvevői kellő alázatot, nyitottságot, önzetlenséget tanúsítanának a megoldások keresésében - miután senki sincs gazdaságpolitikai csodaszer birtokában -, másrészt az egyes érdekcsoportok józan önmérsékletet tanúsítanának. Enélkül a gazdasági hatalom elviselhetetlen koncentrációja jön létre.

53. A gazdaság és a "termelés alapvető célja nem a termékek halmozása, sem pedig a haszon vagy a hatalmaskodás, hanem az ember szolgálata. Mégpedig a teljes ember szolgálata, amely tehát tekintetbe veszi egyfelől az anyagi szükségleteknek, másfelől pedig az értelmi, erkölcsi, szellemi és vallási életnek az igényeit" (GS 64).

Az egyház az elmúlt száz évben következetesen elutasította a gazdaság megszervezésének mindkét egyoldalú elképzelését: mind a kollektivizmust, mind a kizárólag a szabad versenyre építő liberális kapitalizmust. "A fejlődést nem szabad rábízni sem kizárólag az egyének gazdasági tevékenységének mintegy ösztönös menetére, sem csupán a köztekintély hatalmára" (GS 65). 1991-ben még "ünneprontásnak" számított, amikor II. János Pál Centesimus annus kezdetű enciklikájában a kapitalizmus fényes győzelme után sem tartotta indokoltnak, hogy a kívánatos társadalmi berendezkedés kérdésében leegyszerűsítve egy modell mellett törjön lándzsát. "A válasz természetesen összetett. Ha a >>kapitalizmus<< olyan gazdasági rendszert jelent, amely elismeri a vállalkozás, a piac, a magántulajdon és ebből következően a termelőeszközök felhasználásával járó felelősség, valamint a szabad emberi kezdeményezés alapvető és pozitív szerepét a gazdasági életben, a válasz természetesen: igen. De ha >>kapitalizmuson<< olyan rendszert értünk, amelyben a gazdasági téren érvényesülő szabadság nem olyan szilárd politikai rendbe illeszkedik, amely a gazdasági szabadságot a teljes emberi szabadság egyik összetevőjének tekinti, amelynek etikai és vallási magja van, akkor a válasz egyértelműen: >>nem<<. A marxista megoldás megbukott. (...) (De) fennáll a veszélye annak, hogy olyan radikális kapitalista ideológia terjed el, amely (...) vakon bízik abban, hogy a piac erőinek szabad fejlődése mindent meg fog oldani" (CA 42). Ma már az egész világ kijózanodott a rendszerváltásokhoz fűzött illúziókból, az enciklika szavai fájdalmasan igazolódtak.

54. A multinacionális vállalatok akkor töltik be igazi feladatukat, ha a fejlettebb gazdaságok rendjét is magukkal hozzák, s ezzel a hazai gazdasági kultúrát, morált fejlesztik. A gyengébb gazdasági partnerrel szemben mindig fennáll a lehetősége és kísértése az erőfölény érvényesítésének. A katolikus egyház tanítása nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy a világgazdasági globalizálódás együtt jár a felelősség egyetemessé válásával - ezt a Magyarországon egyre nagyobb súllyal jelenlévő külföldi tőke birtokosaiban is tudatosítani kellene.

55. A katolikus társadalmi tanítás szerint az államnak fontos szerepe van abban, hogy a piac működésének káros következményeit kiigazítsa. A társadalmi igazságosság fogalmába mindig beleértette az osztó igazságosságot, azaz az anyagi egyenlőtlenségek bizonyos csökkentését. Az utóbbi években a közgazdászok körében elterjedt az a nézet, hogy a jóléti állam szolgáltatásai korlátokba ütköznek, mert akadályozzák a gazdasági fejlődést. Az állam feladatainak szűkítése persze nem azonos az állam kivonulásával a gazdasági életből, hiszen fel kell építenie és fenn kell tartania a piacgazdaság intézményrendszerét; védenie kell az emberek jogait a gazdasági életben; a monopóliumok korlátozásával és a verseny szabályozásával pedig óvnia kell a verseny szabadságát (CA 48).

56. Nemzeti érdek, hogy a vidék társadalma, a mezőgazdaságból élő lakosság magára találjon, gazdaságilag megerősödjön, közösségi élete és erkölcsi értékrendje megújuljon. Az egész ország érdeke, hogy a mezőgazdaságban dolgozó állampolgárok minél szélesebb köre sajátjának tekinthesse azt a földdarabot, amelyet megművel. Ennek érdekében meg kell kapnia mindazt a szellemi és anyagi támogatást, amely szükséges ahhoz, hogy mezőgazdaságunk újra termelékeny és hatékony legyen.

A modern mezőgazdasági szemlélet szakít a szakosított termékelőállítás gyakorlatával. Napjainkban szívesebben beszélnek tájgazdálkodásról. Ez azt fejezi ki, hogy a mezőgazdasági termelés csak akkor tartható fenn hosszú távon, ha az egész tájat, és nem egy növénytermesztési táblát vagy állattartó telepet tekintenek egységnek. Hangsúlyozzák a mezőgazdasági tevékenység mellett a vidék összehangolt fejlesztését, új vállalkozások létrehozását, a meghagyott természetes területek, az emberi kapcsolatok és a helyi hagyományok fontosságát. A tájnak és az embernek harmonikus kapcsolatban kell élnie egymással.

57. Nemcsak a szociális kérdés miatt, de a gazdaság jövője érdekében is meg kell akadályozni a társadalom végleges kettészakadását. Ha társadalmunk a jövőben is egy szűk elitrétegből és a társadalom peremén élő tömegekből áll majd, akkor az Európai Unióban - ha egyáltalán bejuthat - csak kiszolgáltatott helyzetben tengődhet. Az elmúlt években számos nyilatkozat elhangzott az ember fontosságáról, az oktatásról mint húzóágazatról; hiányoztak azonban a hatásos állami és társadalmi erőfeszítések, amelyek képesek lettek volna gátat szabni az esélyegyenlőtlenségek végletes megnövekedésének. Minden államháztartási reformlépés végső mércéje éppen az, hogy a kiadáscsökkentés mellett nem vezet-e a jövő feléléséhez. "Az állam feladata, hogy a közösségi javak védelméről gondoskodjon, amihez hozzátartozik a természeti és az emberi környezet. Ezek védelmét nem képesek biztosítani kizárólag a piaci mechanizmusok. Miként a korai kapitalizmus idején az állam feladata volt a munka alapvető jogainak védelme, hasonlóképpen az újkapitalizmusban is neki és az egyetemes társadalomnak kell megvédeniük a közösségi javakat, amelyek többek között keretet alkotnak, amelyen belül mindenkinek módjában áll, hogy törvényesen valósítsa meg személyes céljait" (CA 40).

58. A feketegazdaság felszámolása csak összehangolt intézkedéssorozattal képzelhető el. Az adóterhek ésszerű mértékre csökkentése mellett biztosítani kell a törvénytelenségek gyors feltárását és szigorú büntetését. Ezek együttes hatásaként egyre inkább érdemes lesz a legális gazdaságban részt venni, ez pedig csökkentheti annak veszélyét, hogy a társadalom kettészakad gazdagokra és szegényekre. Minden erőfeszítés hiábavaló viszont, ha az intézkedésekkel párhuzamosan nem változik meg az egyes emberek felfogása, s ebben a keresztényeket különösen nagy felelősség terheli.

Csak szilárd piaci intézményrendszer és stabil, kiszámítható jogrend mellett várható, hogy a vállalkozók megtartsák az üzleti tisztességet, s hosszú távra tekintve, felelősséggel gazdálkodjanak. Itt is együtt kell változnia az állam gazdaságpolitikájának és az egyéni magatartásnak.

59. A munkanélküliség elleni küzdelem szintén nem ígér látványos, gyors győzelmeket. Ez azonban nem menti fel sem az államot, sem a társadalmi és a gazdasági élet szereplőit attól, hogy sajátos feladataiknak megfelelően állandó erőfeszítéseket tegyenek a minél teljesebb foglalkoztatásért.

60. A társadalom nem takaríthatja meg azt a fájdalmas felismerést, hogy reálisabb várakozásokat kell táplálnia anyagi jólétünk növelésének lehetőségeiről. Előtérbe kell kerülnie az egyszerűbb, természetesebb, egyben egészségesebb életmódnak. Ez vonatkozik mind a hazai és a világgazdasági folyamatokra, mind pedig a globális környezeti problémákra. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a Föld lakosságának nagyobbik része nálunk összehasonlíthatatlanul nagyobb nyomorúságban él, százmilliók éheznek szerte a világon, elsősorban a déli féltekén.

61. Igen fontos lenne a nevelés segítségével már a legkisebb gyerekeknek is megtanítani: a Földet azért kaptuk, hogy ápoljuk és utódaink számára megóvjuk. A keresztények számára külön feladatot, világos utasítást jelent a természeti környezet védelme: "Az Úristen fogta az embert, és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze azt" (Ter 2,15). Önkritikusan állapíthatjuk meg, hogy erkölcsi nevelésünkben ezt a szempontot meglehetősen elhanyagoltuk. Pedig mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy szűkebb és tágabb lakóhelyünk tisztaságát, rendjét és szépségét őrizzük és ápoljuk, s hogy védjük a természetet, az országot és a Földet. A környezetvédelemben tehát jelentős szerepet játszik az emberek személyes viselkedése is.

62. Az egyház következetesen tanítja, hogy az ember alapvető jogai közé tartozik a tulajdonhoz való jog. Azonban ez a jog nem abszolút, hanem használata, működése során a köz javát is kell szolgálnia. A társadalom szegényebb rétegei hazánkban évek óta egyre súlyosabb terheket cipelnek. Arra az imént már utaltunk, hogy az erős gazdasági-politikai helyzetben levő rétegeknek az eddigieknél sokkal nagyobb önmérsékletet és szolidaritást kellene mutatniuk. A tőkefelhalmozás szükséglete nem zárja ki, hogy a politikai elit és a gazdasági vállalkozók fogyasztásukban visszafogottak legyenek, s a megszerzett jövedelem nagyobb hányadát fordítsák mások megsegítésére. "Isten minden ember és minden nép használatára szánta a földet mindazzal egyetemben, ami hozzátartozik... Az ember tehát, amikor a teremtett javakat használja, köteles úgy tekinteni jogszerűen birtokolt vagyonát, hogy az nemcsak a sajátja, hanem egyúttal közös is; közös abban az értelemben, hogy ne csak neki magának, hanem másoknak is hasznára lehessen" (GS 69).

"Az egyház elismeri a haszon jogszerű funkcióját, mint amely a vállalkozás jó működését jelzi... A profit tehát szabályozó szerepet tölt be a vállalkozás életében, de nem kizárólagos. Itt ugyanis más emberi és erkölcsi tényezőket is számításba kell venni, amelyek - legalábbis hosszú távon - ugyanúgy lényegesek a vállalkozás életében" (CA 35).

63. A munkavállalók körében együtt él a munkanélküliségtől való félelem s az ebből táplálkozó szélsőséges kiszolgáltatottság, másfelől a fegyelmezetlen, pontatlan munkavégzés. A munkavállalók jogainak és kötelezettségeinek a gazdaság minden szegletében egyensúlyba kell kerülniük: munkájukért megfelelő bért kell kapniuk, s biztosítani kell számukra a munkahelyi döntésekben való részvétel lehetőségét. Az intézményi rend létrejöttéhez azonban nem elegendő néhány törvény megalkotása, ez csak az egyének erőfeszítésével együtt alakulhat ki. Az egész társadalmi-etikai rend legelső elve a javak közös használatának elve. A munkásember ebben elsősorban az igazságos munkabére által részesedik, amelyet munkája ellenszolgáltatásaként kap.

"A munkabér, azaz a munka díjazása az a konkrét út, amelyen keresztül az emberek zöme hozzáférhet azokhoz a javakhoz, amelyek közös használatra vannak rendelve" (LE 88).

64. A munkával kapcsolatban fölmerülnek személyes életvitelünk szempontjai is. A munka igen fontos eleme életünknek, nem válhatunk azonban ennek rabszolgájává. A túlélés kényszere vagy éppen a luxuscikkek megszerzése, a meggazdagodás sok embert különösen nagy erőfeszítésekre késztet. Azonban ennek nem áldozható fel a családi együttlét, a heti pihenőnap (MM 248-253).

A katolikusokat gazdasági döntéseikben - akár a gazdaságpolitika alakítói, akár vállalkozók, akár munkavállalók - a hitükből fakadó értékek kell, hogy irányítsák. A felnőttképzés keretében az egyháznak intézményesen is részt kell vállalnia a mai piacgazdaság működéséhez szükséges tudás közvetítésében, mindenekelőtt a kívánatos viselkedésminták megismertetésében.

65. A volt szocialista országokban az állami intézményrendszer és a politika világának radikális átrendeződésére került sor. Így történt ez Magyarországon is az 1989-90 utáni békés átmenet, az "alkotmányos vagy jogállami forradalom" során. Emlékeztetni kell ennek a folyamatnak számtalan pozitívumára, amelyek a - korábban csak hangoztatott - alkotmányosság, a jogállamiság, a szabad választások, a szólás-, a gyülekezés-, a lelkiismereti és vallásszabadság, általában az emberi jogok biztosítása területén most meg is valósultak. Sok olyan érték vált újra valósággá a társadalom életében, amely negyven éven át hiányzott, így például a többpártrendszer és a politikai pluralizmus. 1989 előtt mindez elképzelhetetlen volt Magyarországon, holott ezek szolgálták és szolgálják az emberi méltóságnak, az igazságosságnak és a szabadságnak az egyház által is hirdetett értékeit. A többpártrendszerű, pluralista demokrácia intézményei kiépültek, működésük eddig alapvetően a stabilitást szolgálta. Látványosan egyetlen intézmény sem tért le az alkotmányosság és a jogállamiság, vagyis az alkotmánynak és a törvényeknek való engedelmeskedés útjáról. A demokratikus intézmények szilárdnak bizonyultak.

A Centesimus annus pápai enciklika azonban már 1991-ben felhívta a figyelmet arra, hogy az átalakulással érintett országok számára valódi "háború utáni" időszak fog bekövetkezni számtalan problémával (CA 28). A politikai átalakulás és a demokrácia nem hozta magával a sokak által remélt jólétet. Összegezve mai helyzetünket: sok jogos reményünk valósággá vált - sokat kell azonban még fáradoznunk azon, hogy az emberhez valóban méltó élet alakuljon ki a magyar társadalomban.

66. A hatalom birtokosai, a politikai osztály tagjai nem képesek meggyőzően és hitelesen képviselni a politika új minőségét, amit az állampolgárok joggal elvárnak. A polgárok egy része úgy véli, hogy a politikusok, elsősorban a választott képviselők és a parlamenti pártok egy új (de gyakran a régi személyekből álló) elitet alkotnak, amely nem érzékeny a társadalom valódi helyzetére és problémáira. Bízunk azonban abban, hogy a politikusok nagyobb része őszintén törekszik hivatásának betöltésére.

Magyarországon (akárcsak a többi volt szocialista országban) az állam átalakításának paradoxona, hogy egyfelől le kell építeni egy totalitárius, centralizált, bürokratikus és a társadalmi tulajdonra épülő államot, másfelől fel kell építeni a pluralizmusra épülő, de működőképes államot. Ez valójában átépítést jelent. Minthogy azonban nincsenek kidolgozott modellek, nem meglepőek, de semmiképpen sem helyeselhetőek azok a jelenségek, amelyek újraállamosításhoz és központosításhoz vezetnek. Emiatt tapasztalható bizonytalanság az állam szerepvállalásával kapcsolatban is, különösen a szociális szolgáltatások terén. Nehezen feloldható ellentmondás az, hogy az állam egyes területeken terjeszkedik, a társadalom önszervező képességét gyengíti, ,a másik oldalon pedig kivonul a szociális ellátásokból.

Az állam eredményes működését a hatékony közigazgatás biztosítja. A jó törvények mellett nélkülözhetetlen a jó közigazgatás és a megfelelően javadalmazott és feddhetetlen köztisztviselői kar. Sajnálatos, hogy az utóbbi időben számos képzett tisztviselő kényszerül arra, hogy - az alacsony bérek és az intézményi megvonások miatt - otthagyja a közszolgálatot.

67. Sok tekintetben mindmáig tisztázatlan az állam és a társadalom viszonya. A Magyarországon is megvalósult képviseleti demokrácia úgy érvényesül, hogy a nép által választott képviselőket meghatározott időre felhatalmazzák arra, hogy ígéreteik és belátásuk szerint intézzék a köz ügyeit. Ez alapozza meg a képviselők többsége által támogatott kormányzat jogi legitimitását. A társadalom azonban érzékeny a társadalmi legitimitásra is, ami a politikai hatalom mindenkori társadalmi elfogadottságát jelenti. Ehhez nélkülözhetetlen volna a hatalom és a társadalom közötti folyamatos és őszinte párbeszéd, az ezt szolgáló intézmények rendszere és hatékony működése. Mind a kormányzati, mind a társadalmi szerveknek jobban kellene törekedniük társadalmi összefogást, a szociális partnerséget elősegítő megmozdulások, intézmények létrehozására, a meglévők támogatására. Enélkül fokozódhat a politikából való általános kiábrándultság, amely éppúgy jelentkezik a politika iránti bizalmatlanságban, mint a politikai aktivitás csökkenésében.

68. 1989 előtt az ellenzéki politizálás egyik fő követelése mind az állammal, mind mindennemű központi és monopol jellegű hatalommal szemben - az öntudatos, önigazgató, autonóm szervezetű társadalom kiépítése volt. Ezt jelentette a civil társadalom eszméje, ami magába foglalta egyrészt a decentralizáció igényét, másrészt a lakóhelyi, a munkahelyi és egyéb alsó szinteken a közéleti részvételnek és a megfelelő társadalomszervezet megteremtésének igényét (amelyet a szubszidiaritás eszméje is sürget). Ebből a célkitűzésből alig valósult meg valami. Hiányoznak a polgárok bevonására irányuló határozott politikai elképzelések és intézkedések. Sőt, az elmúlt egy-két év

- például a közigazgatásban - újra a központosítás irányába mutat. Ugyanakkor a politikailag képzetlen és tapasztalatlan, nem ritkán már csalódott polgárok legtöbbször maguk sem hiszik, hogy hatékonyan közre tudnának működni szűkebb vagy tágabb környezetük viszonyainak javításában. A már létrejött civil önszerveződő csoportoknak többnyire hiányzik az anyagi hátterük a hatékony cselekvésre, ezért válnak hatástalanná vagy az államnak anyagilag kiszolgáltatottá. Gondoskodni kell arról, hogy a társadalmi szervezetek anyagi támogatása valódi értékük, nem pedig politikai szempontok vagy éppen egyéni érdekek alapján történjék.

69. A rendszerváltás nem hozta magával elegendő mértékben a társadalom közéleti aktivizálódását. Márpedig enélkül lehetetlen, hogy a demokrácia intézményesen biztosított lehetősége valóságos gyakorlattá váljék.

Az állami bürokráciának 1989 után sem lett azonban érdekévé, hogy elősegítse önmaga társadalmiasodását, s ösztönözze az alsóbb szintű polgári mozgalmakat és társadalmi szerveződéseket. A gazdaságban, a politikai életben és a kultúrában mutatkozó centralizálódás pedig - alkalmi elkerülhetetlensége ellenére is - két irányban is hátrányos következményekkel jár. Egyfelől nem bontakoznak ki alsó szintű kezdeményezések. Az egyes emberek és a kisebb közösségek nem szereznek közéleti tapasztalatot, sőt legtöbbször, a másokért, a közért való elköteleződésük sem fejlődik ki. Így fontos energiák maradnak hasznosítatlanul. Másrészt a mamutszervezetek eltávolodnak a konkrét emberek világától és a társadalom alsóbb szintjeitől, nem tudják követni azok igényeit, viszont az önkéntes egyéni és közösségi együttműködések túlterhelődnek, és ezért feladataikat nehezebben tudják ellátni.

Kedvező változás viszont, hogy szabadabban, emberibb, demokratikusabb módszerekkel folyhat a civil társadalom további erősítése, hiszen jelenleg 41 ezer társadalmi szervezet létezik - legalábbis a bejegyzés szerint.

70. Egyetlen ország lakossága sem várhatja el, hogy kormányzati, államigazgatási szervek és intézmények végezzenek el minden feladatot. A kormányzatok sehol a világon nem tökéletes intézmények. A törvényhozás gyakran rövidtávú kompromisszumok eredménye, a közigazgatás esetenként rossz irányítás alatt áll: egy-egy intézkedés gyakran nem várt és nem szándékolt következményekkel jár. Az állampolgároknak maguknak is részt kell venniük a problémák megoldásában, nemcsak választójoguk gyakorlásával, hanem a társadalmi és az egyházi szervezeteken keresztül, de egyéni kezdeményezéseikkel is. Fellépésük kiegészítheti, esetleg helyesbítheti a központi és a helyi kormányzatok munkáját. A szubszidiaritás elvéből is következően a "civil szféra" részvétele nélkülözhetetlen a demokratikus intézmények kialakításában és működtetésében.

71. Nem szabad engedni, hogy a társadalomban terjedő pesszimizmus, rezignáció és rosszkedv uralkodóvá váljék. Kritikusan rámutatunk ugyan a gondokra, a bajokra, a hibákra, ugyanakkor viszont tisztában vagyunk avval - s erről ma sokan könnyen megfeledkeznek -, hogy az 1989-1990-től kialakult politikai és állami intézményrendszer új, igazabb és emberibb világot hozott az azt megelőző évtizedek totalitárius; egyetlen pártot és annak vezetőit szolgáló rendszere helyébe. Nem feledhetjük, hogy évtizedeken át a társadalom nagy részét megfosztották az emberi méltóság olyan - papíron ugyan létező - alapfeltételeitől, mint az emberi jogok, közöttük a vallásszabadság, a demokrácia és a jogállamiság. Az egyház ezért szembeszáll avval a kicsinyes szemlélettel, amely a változásoknak csak a nehézségeit és rossz oldalait látja, vagy megfeledkezik a szabadság csodálatos adományairól, és ezzel a múlt iránti hamis nosztalgiát szolgálja.

72. A keresztények kötelessége a, demokratikus társadalmi modell létrehozása és előmozdítása (OA 24). Ennek része a jogállam elve, mely "a törvénynek és nem az emberek önkényes akaratának rendel alá mindent" (CA 44). "Valódi demokrácia csak jogállamban és az emberi személy helyes értelmezése alapján lehetséges. A demokrácia igényli azon nélkülözhetetlen feltételek megteremtését, amelyek ezt lehetővé teszik, elsősorban a nevelés és oktatás által" (CA 46). Érthető, mégis sajnálatos tény, hogy az állam és a társadalom közötti értetlenség és a politikával szembeni bizalmatlanság egyik fő forrása a politika és a demokrácia működésére vonatkozó ismeretek hiánya. A demokrácia, a jogállamiság, az alkotmányosság olyan értékek, melyeket nem lehet egyszerűen ajándékba kapni, hanem el kell sajátítani, és fokozatosan kell gondolkodásmódunk, általános kultúránk részévé tenni. Ezért a megélhetési nehézségek és a politikai kiábrándultság ellenére buzdítjuk híveinket, és biztatunk minden embert ezeknek az alapvető értékeknek megismerésére és elsajátítására. Tesszük ezt annál is inkább, mert "a közjó az egész emberhez tartozik, azaz mind testi, mind lelki szükségleteihez" (PT 57). "Ma nagy gondot kell fordítani a nép, és főleg az ifjúság állampolgári és politikai nevelésére, hogy az állampolgárok jól betölthessék szerepüket a politikai közösség életében" (GS 75). Elvárások a politikától és az államtól

73. Az egyház társadalmi tanítása világosan kijelöli az állam kívánatos funkcióját és hatáskörét. A II. Vatikáni zsinat, mint láttuk, a jogok és a kötelességek kölcsönösségére figyelmeztet. Kiemeli az állam kötelességeit a társadalom szolgálatában, az állampolgárokat viszont óva inti attól, hogy túl nagy befolyást juttassanak a közhatalomnak, de attól is, hogy indokolatlan és túlzott kedvezményeket követeljenek tőle. A társadalomtól (államtól) kapott biztonság és szolgáltatások fejében a társadalomért való felelősségtudattal kell "fizetni". Az állampolgárok nehéz feladata, hogy megteremtsék a kényes egyensúlyt a tekintély és a szabadság, a személyes kezdeményezés és a szolidaritás, a kellő egység és a sokféleség között.

74. A fenti alapelvek tükrében megfogalmazhatók az elvárások a politikával és az állammal szemben.

Noha a közjó fogalma kiszorult közéletünk nyelvezetéből és gyakorlatából, az egyház társadalmi tanításának alapján mégis emlékeztetnünk kell arra, hogy az egyes embereknek, a különféle közösségeknek és az államnak egyaránt a társadalom egészére és a mindenki javát magába foglaló közjóra kell törekedniük. Az állam vezetőinek nem szabad egyes személyeket és csoportokat jogtalan és igazságtalan kedvezményekben részesíteniük, hanem a köz egészének javát kell keresniük. "Semmi módon nem szabad megengedni, hogy az állami hatóság egyeseknek vagy keveseknek az érdekét szolgálja, mert mindenki közjava szolgálatára alapították" (PT 56).

Az állam kötelessége az erkölcsi normák, az alkotmány és a közjó előmozdítása (PT 63), az igazságosság, a szeretet és a szabadság alapján, hogy ezáltal az emberi kapcsolatoknak új, emberségesebb rendjét hozhassák létre: "a polgárokét egymás közt; a polgárok és államaik közt; majd az államokét egymás közt; végül az egyes emberek, családok, közbülső társaságok, egyes államok és az egész emberiség közt" (PT 69).

75. A kormányzatnak segítenie kell a civil társadalom erősödését, biztosítania kell szervezeteinek működési feltételeit, hogy ne folytatódjék a társadalom újraállamosítása. Védelmeznie kell az alsóbb szintű kezdeményezéseket az erősebb és magasabb szintekkel szemben, korlátoznia kell tehát a politikai és a gazdasági hatalmi koncentrációt. "El kell ismerni, tiszteletben kell tartani és tovább kell fejleszteni minden személy, család és csoport jogait és jogaik gyakorlását, nem feledve azokat a kötelességeket sem, amelyek minden állampolgárt köteleznek.

Mindenki tartozik az államnak azokkal az anyagi és személyes szolgálatokkal, amelyeket a közjó megkíván" (GS 75).

76. Egyes politikai és gazdasági filozófiák azt várják az államtól, hogy csak a legsikeresebb egyéneket, szervezeteket, vállalkozásokat támogassa - abban a reményben, hogy később azok biztosítják majd az ország jövőjét. Az elmúlt évek tapasztalata nem igazolta ezt az elméletet. A katolikus társadalmi tanítás értelmében pedig meg kell fogalmaznunk azt az elvárást, hogy az állam - lehetőségeihez mérten - mindenki számára biztosítsa az emberhez méltó életet. Vagyis nem csupán a gazdaságot, hanem a rászorultakat is támogató politikát kell folytatnia (PT 64).

Az emberek támogatása mindenekelőtt cselekvő és kezdeményező képességük és önellátásra való képességük megteremtését követeli. Az állam nem akkor működik jól, ha konfliktusoktól mentesen igazgat passzív polgárokat, "atyáskodva" fölöttük, hanem ha polgárait felelős, saját ügyeiket intézni képes személyekké tudja nevelni. Ez kijelöli mind az oktatásügy, mind az államszervezet kívánatos fejlődésének irányát (PT 63. CA 48).

77. Mindemellett az önmagáért felelősséget vállaló és önmagát ellátni és igazgatni képes "civil társadalom" megteremtése elsődlegesen maguknak az embereknek és közösségeiknek az erkölcsi kötelessége és gyakorlati feladata. A keresztényeknek pedig Istentől kapott küldetésük tudatában s ennek felelősségével is kell a közjó szolgálatába állniuk, és a szolidáris társadalom megteremtésén fáradozniuk. "Teljes összhangban van az emberi természettel, hogy olyan politikai és jogi struktúrákat találjanak, amelyek egyre jobban és bármi néven nevezendő megkülönböztetés kizárásával hathatósan biztosítják minden állampolgár szabad és cselekvő részvételét mind a politikai közösség jogi alapjainak megalkotásában, mind a közügyek irányításában, mind pedig a vezetők megválasztásában" (GS 75). A társadalom szabad önszerveződését elősegítő reformok "létrehozták a szolidaritás hatékony formáit, amelyek alkalmasak arra, hogy a személy értékeit nagyobb mértékben tiszteletben tartó gazdasági növekedést elősegítsék" (CA 16).

Az államszervezetnek viszont saját eszközeivel kell ösztönöznie és támogatnia a demokratikus és plurális civil társadalom megszületését, úgy, hogy megfelelő módon támogatást nyújt a közösség javát szolgáló alsó (közöttük a vallási és az egyházi) kezdeményezéseknek is, nem kötve azt politikai, világnézeti vagy egyéb feltételekhez. "Az államférfiak ne akadályozzák a családi, társadalmi és kulturális társulásokat, ezeket az egyén és az állam között közvetítő testületeket és intézményeket, és ne tegyék lehetetlenné jogos és hatékony tevékenységüket; hanem inkább igyekezzenek azt készségesen és rendezett módon támogatni" (GS 75).

78. Az emberek, a társadalom feladata, hogy közös dolgaikat közösen oldják meg, hogy közösségeket és a közösségi lét intézményeit létrehozzák, hogy egymással, egymás különbözőségét elfogadva, párbeszédet folytassanak. A demokráciát tanulni és gyakorolni kell. Megvalósításának ellenben feltétele az, hogy engedjük szóhoz jutni a másik embert, közösséget vagy intézményt. Ehhez nem elég a szabadság és a jogállamiság megteremtése. Az előző korszak a politikai, kulturális és a gazdasági hatalmat kevesek kezébe helyezte. Ez a helyzet mára sem szűnt meg, legföljebb átalakult, s így továbbra is akadálya a "kisemberek" (és a szocialista-kommunista rendszerben hátrányosan megkülönböztetett minden csoport, szervezet vagy világnézet) megszólalásának, jogaik érvényesítésének. Ha az állam a semlegességre hivatkozva mindezzel nem törődik, akkor az előző rendszer által teremtett viszonyokat menti át a jövőbe. A "másként gondolkodás" és a pluralizmus védelme és ösztönzése az állam (és persze a társadalom, az egyház és minden egyéb intézmény) kötelessége. "Ez a vatikáni zsinat kijelenti, hogy az emberi személynek joga van a vallásszabadsághoz. Ez a szabadság abban áll, hogy (...) a vallás tekintetében senki se legyen kénytelen lelkiismerete ellen cselekedni" (DH 2). Nyilvánvaló azonban, hogy a pluralizmus nem jelenthet korlátlan erkölcsi szabadosságot: "Minden embernek kötelessége, hogy (...) keresse az igazságot, és azt megismerve tegye magáévá és ragaszkodjék hozzá" (DH 1).

79. Egyéni és társadalmi létünk megújulása nem csupán a társadalmi, a politikai és a gazdasági élet átalakulásától függ, hanem jelentős mértékben egyéni és közösségi életvitelünk milyenségétől is. Ebben az összefüggésben három témakört kívánunk kiemelni: a kultúra, a kommunikáció és az oktatás területét.

A szó tágabb értelmében kultúrának nevezzük mindazt a tudást, ami megszabja az ember életmódját, vagyis szükséges az embernek ahhoz - Teremtőjének felhatalmazását és parancsát követve -, hogy élete során saját személyiségét alakítsa, személyes kapcsolatokat teremtsen, közösségeket alkosson, s tevékenységével az élet különféle területein alkotásokat hozzon létre. "A kultúra szó általános értelemben mindazt jelenti, amivel a maga sokirányú szellemi és testi képességét kiműveli és kibontakoztatja az ember" (GS 53). Kultúra nélkül nem lehetséges emberi értelemben vett élet. E területen szót kell ejtenünk mind egyéni élet- és gondolkodásmódunkról, mind pedig a közösségi, kulturális struktúrákról (intézményekről).

A (társadalmi) kommunikáció a kultúrától el nem választható, de attól mégis különböző jelenség. Jelentősége mindnyájunk számára az, hogy igazi közösség (communio) nem jöhet létre kommunikáció nélkül. A társadalom (és a benne élő ember) csak a társadalmi kommunikáció révén válhat igazi közösséggé, amelyben az egyes tagok és csoportok számára az a közös tudás (maga a kultúra) válik elérhetővé, ami túl azon, hogy megadja az emberi élet módjának lehetségét, megadja az egyéni és a közösségi azonosságtudat (identitás) kialakulásának lehetségét is. Vagyis a (társadalmi) kommunikáció teszi lehetővé az egyén számára a társadalom közösségébe való beilleszkedést és a társadalmi konszenzus kialakítását: a szocializációt, s ezáltal fontos. eszköze a társadalom szerveződésének. Minthogy életünk forrása, alapja és beteljesedése a szeretet, ezt nem elegendő csupán személyes kapcsolatainkban, a magánéletünkben megélnünk, hanem meg kell teremtenünk a társadalom életében is. II. János Pál pápa ismételten felszólított arra, hogy a szeretet civilizációját kell felépítenünk, Krisztus példája nyomán, mert csak ez tudja biztosítani az emberiség boldogulását, sőt egyáltalán a túlélését is.

Az oktatás és a nevelés a társadalom kibontakozásának, a személy fejlődésének elemi és nélkülözhetetlen eszköze. Az emberi haladást az biztosítja, hogy az elődöktől ránk hagyományozott tudást és tapasztalatot továbbadjuk az utánunk következő nemzedékeknek. Egyre gyorsabban változó világunkban, s különösen a Magyarországon végbemenő mélyreható átalakulások közepette kiemelten fontos szerepe - és felelőssége

- van az oktatással foglalkozó intézményrendszernek. De talán még ennél is fontosabb a nevelés, mind az egyén, mind a társadalom szempontjából, hiszen a szabadnak teremtett ember önmaga felelős életének, személyiségének alakításáért, egy társadalom tagjainak pedig közösen kell vállalniuk a felelősséget egymásért és a közjóért.

80. Nehézségeinkért és gondjainkért magunk is felelősek vagyunk. Az elmúlt évtizedek súlyos károkat okoztak testi-lelki egészségünkben, sokakban megtépázták az eszmények és az értékek rendjét is. A megújulásnak is feltétele tehát, hogy Isten színe előtt megvizsgálva lelkiismeretünket, számot vessünk magunkkal, és felülvizsgáljuk eszményeinket is, s ahol szükséges, változtassunk magatartásunkon, szemléletünkön, esetleg hibás vagy torzult értékrendszerünkön.

81. Bármilyen sok pusztítást okozott is az elmúlt negyven év, egyre kevésbé háríthatjuk csupán a múltra a felelősséget. A társadalomban minden egyes embernek megvan a sajátos felelőssége, kötelessége. A közerkölcsök megromlása, a korrupció, a politikai hatalommal való önző visszaélés, egyesek tisztességtelen meggazdagodása súlyos tehertételként nehezedik ránk. Az is tény azonban, hogy legtöbben nemcsak szenvedő alanyai, hanem részesei is vagyunk társadalmunk torzulásainak, akár saját helytelen tetteinkkel, akár passzív hallgatásunkkal. Mindnyájunknak személyes kötelessége a ránk váró feladatok megkeresése és azok felelős elvállalása.

82. Megcsappant az élet tisztelete. Az öngyilkosságok száma, főleg a fiatalok körében - az 1988 óta megindult csökkenés ellenére is - igen magas. Szaporodnak az élet elleni bűntettek. Szinte gyakorlattá  vált a meg nem született életek kioltása. Nyilvánosan vitatkoznak a gyógyíthatatlannak ítélt szenvedő élet mesterséges befejezéséről. Egyes politikusok a kábítószer-fogyasztás egyes formáinak engedélyezését javasolják.

A lakosság számottevő része. önkizsákmányoló, egészségtelen, önpusztító, embertelen életmódba kényszerült bele. Sokan elvesztették önbizalmukat és a jövőbe vetett reményüket, elsősorban az elszegényedés, , az állástalanságtól való félelem, a szociális és gazdasági lehetőségek romlása miatt.

83. Az európai értékvizsgálatok tanúsága szerint a magyarországi társadalom európai összehasonlításban kiemelkedő mértékben individualistává vált. Önzésünkben csak magunkkal törődünk. Elfelejtettük a közös öröm, a közös felelősségvállalás értékét, az egymással törődés kötelességét. Örvendetes viszont, hogy vannak az előbbivel ellentétes törekvések. Számos önkéntes civil kezdeményezés indult karitatív céllal. Az egyházközségekben és gyülekezetekben az utóbbi néhány évben megkezdődött és megerősödött az öregek, a betegek, a nagycsaládosok és az egyéb rászorulók felkutatása, támogatása. Óriási jelentősége van ezeknek az alulról induló önsegélyező szerveződéseknek, különösen akkor, amikor az állam egyre kevesebb pénzt fordít a szociálpolitikára. Fontos a szűkölködőkkel való szolidaritás, a nélkülözők támogatása, az így kialakuló közösség.

84. Más összefüggésben már láttuk, hogy az elmúlt évtizedekben erkölcsi világunk, értékrendünk meglazult, sok vonatkozásban szinte teljesen elpusztult. Ez az országos méretű értékvesztés még kiáltóbban jelentkezik a mostani változó társadalmi viszonyok között. Nem látszik jelentős törekvés arra, hogy az emberek eltorzult értékrendje jobbá legyen, műveltségük újra növekedjék, hogy szükség esetén segítséget kapjanak a beilleszkedéshez a társadalom életébe, növekedjék felelősségtudatuk önmagukért és a közjóért.

Tovább romlott az élet minősége; nemcsak anyagiakban, hanem a kulturális és morális értékek tekintetében is. Ennek veszedelmét és káros következményeit nem lehet alábecsülni, hiszen ezeknek az értékeknek alapján fogalmazódik meg, hogy miért érdemes élni, mivel tartozunk Istennek, önmagunknak és embertársainknak, mi a jó és mi a rossz. Mivel a föntebb leírt romlás igen elterjedt a társadalomban, a közvélemény sem segíti az egyént értékek (köztük a morális értékek) elsajátításában és megtartásában.

Az értékvesztés különösen három területen jelentkezik drámaian: a közéletben, a családi életben és a kulturális életben.

85. Mivel negyven éven át alig volt lehetőség a szabad véleménynyilvánításra, az eltérő vélemények ütköztetésére, érthető, hogy a társadalom jelentős része nem tartja önmagára kötelezőnek mások tiszteletben tartását olyan esetekben, amikor nézeteik vagy érdekeik eltérnek a többiekétől. A széthúzás, a bizalmatlanság és a békétlenség nemcsak az egészséges közélet kialakulását gátolja, hanem az egészséges, demokratikus politikai életet is. Veszedelmesen meggyöngült a másik ember megbecsülése, tisztelete, az egymáshoz való alkalmazkodás képessége, szándéka, holott ezek nélkül nem létezhet emberi közösség. Mélyen gyökerező, nemritkán rasszista előítéletek élnek sokakban (sajnos olykor magukat kereszténynek mondó emberekben is) a más vallásúakkal vagy más nemzetiségűekkel, a kisebbségekkel, végső soron minden idegennek tartott emberrel szemben. Egymás megbecsülése hiányzik a politikai és az üzleti életben, gyakran még a mindennapi érintkezésben is. Nem fogadjuk el a másik embert olyannak, amilyennek Isten megteremtette, és amilyenként Isten őt szereti.

Az egész társadalom életéhez, az emberi méltóság biztosításához szükséges alapvető értékek védelme az állam kötelessége az egész társadalom érdekében. A közös felelősség alól azonban senki sem vonhatja ki magát. Mindnyájunknak törekednünk kell arra, hogy az alapvető emberi értékek a közfelfogásban is megkapják méltó rangjukat.

86. Veszélybe került mind a köztulajdon, mind pedig a magántulajdon. Ennek okát csak részben kereshetjük az elmúlt évtizedek tulajdonviszonyaiban. Nagyobb kárt okoz az, hogy kivesztek a tulajdonra vonatkozó elemi erkölcsi parancsok is. Mintha munkahelyünk eszközei, környezetünk tárgyai, a köztulajdon mind-mind szabad prédát képeznének. Rajtunk múlik, menynyire óvjuk környezetünket, mennyire tiszteljük, védjük a közösség és a másik ember tulajdonát. Ahol a társadalom nem ítéli el a rongálást és a rablást, ott a jog és a törvény biztosan tehetetlen.

87. Gyakran tapasztalható, hogy az elemi üzleti tisztesség és becsület szempontjait is figyelmen kívül hagyva igyekeznek az emberek becsapni egymást, törvénytelen és erkölcstelen módon jutni nyereséghez. A munkaerkölcs is jelentősen romlott az elmúlt évtizedekben Magyarországon. A munkatempó az elmúlt években sok helyen meggyorsult, de nem mindenütt s talán nem eléggé. Nemzetközi verseny résztvevői lettünk, s abban nemcsak nyugat-európaiak vesznek részt, hanem távol-keletiek is. Gazdaságunk csak a mainál nagyobb teljesítménnyel állhatja meg a helyét. Az egyes munkavállaló pedig csak az eddiginél keményebb munka ellenében remélhet magasabb jövedelmet. A teljes erőbefektetéssel végzett tisztességes munka erkölcsi kötelesség és gazdasági szükségszerűség. Ugyanakkor viszont a kizsákmányolás új módjai vannak terjedőben: némely munkaadók a munkanélküliséget vagy a feketemunka lehetőségét kihasználva éhbérért dolgoztatnák embereket.

88. Veszedelmesen terjed a durva, faragatlan, önző viselkedés, sőt a másokat vagy a közjót súlyosan károsító; szándékosan pusztító, brutális magatartás. A vandál rombolás nem kíméli a templomok megszentelt terét sem. Sem a közvélemény, sem a média, sem az állami intézmények és társadalmi szervezetek néhány tiszteletreméltó törekvést leszámítva - egyáltalán nem vagy csak határozatlanul lépnek fel e jelenségek ellen, s az igazi műveltségeszmény kialakítása és elterjesztése érdekében.

89. A társadalom alig tekinti értéknek a jövőt és a jövőért cselekvést: az egyéni és a közösségi élethez szükséges értékek elvesztették hitelüket, vonzásukat. Általánossá vált - a növekvő szegénység közepette is - a fogyasztói társadalmi szemlélet. Az értékvesztés egész társadalmat meghatározó jelenségében mintha hasonló eredményre vezetne a múltban hivatalosan terjesztett materialista ideológia és a Nyugatról érkezett szekularizált életszemlélet, amely kizárólag az egyén anyagi érdekeit helyezi előtérbe. Sokan nem bíznak a jövőben, nem tanultak meg tudatosan és felelősen tervezni, szükség esetén áldozatot vállalni akár saját jobb jövőjük érdekében. Különösen aggasztó mindez a fiatalok körében, ahol a perspektívátlanság minden korábbinál nagyobb, a társadalmi beilleszkedési zavarok tovább nőnek.

90. A házasságoknak szomorúan jelentős része sekélyes, felbomlik, nem tölti be sem emberi, sem szentségi funkcióját. Otthon és tartós emberi kapcsolatok hiányában igen sok ember elveszti belső egyensúlyát, erkölcsi-emberi tartását, s ahelyett, hogy a közösség, a többiek javát szolgálná, élősködővé lesz a társadalom testén, vagy káros szenvedélyekkel tékozolja el életét és boldogságát. Nemcsak a válások száma magas, hanem növekszik azoké is, akik eleve idegenkednek az életre szóló elkötelezettségtől: egyre többen élnek együtt csupán élettársi kapcsolatban, házasságkötés nélkül. Sajnálatos, hogy az azonosneműek együttélését a médiumok is nemegyszer pozitív színben tüntetik fel. Így a közvélemény is egyre inkább elfogadja azt, amit korábban természetellenesnek tekintett, keresztény felfogásunk szerint pedig teljességgel elfogadhatatlan.

91. A családszerkezet szinte visszafordíthatatlan átalakulása, illetőleg a világrahozott és fölnevelt gyermekek számának folyamatos csökkenése következtében az idős emberek többsége öregségére magára marad. Ellátásuk lényegében a társadalomra hárul, az viszont nem tud a problémával megküzdeni. Sokuknak az egészségük fenntartásához szükséges gyógyszerekre, a mindennapi élelem beszerzésére sem futja. Talán még többen vannak olyanok, akiknek az egyedül maradás rémével kell szembenézniük, akár azért, mert nincsenek rokonaik, barátaik, akik gondoskodnának róluk, akár azért, mert gyermekeik, közeli hozzátartozóik nem törődnek velük.

92. A válások nagy száma miatt igen nagy az egyszülős családok száma. A megélhetési gondok miatt az ép családokban is szinte minden esetben mindkét szülőnek kereső munkát kell végeznie, s nemritkán több állást is kell vállalnia. Így a legtöbb családban nem adottak az egészséges gyermeknevelés feltételei. A gyermekek, a felnövő generációk a társadalom egyes rétegeiben gyakran a minimális nevelésben sem részesülnek életük kezdetén, pedig a gyermeknek nemcsak az élethez van joga, de az emberhez méltó neveléshez is. A gyermekek jogi kiszolgáltatottsága sem csökkent, hosszú távú érdekeik politikai képviselete pedig gyakorlatilag lehetetlen.

93. Külön figyelmet érdemelnek a gyermeket nevelő családok, különösen a nagycsaládok. Jó részükben eszményi családi élet valósul meg: a gyermekek gondos nevelésben, jó és derűs családi légkörben tanulják meg a helyes életvezetés módjait. Másik részükben - elsősorban gazdasági és kulturális okokból - a felnövekvő gyerekek nevelésben alig részesülnek, esélyeik jelentősen kisebbek a kevesebb gyereket vállaló családokban élő gyerekekéhez képest. Általánosan igaz azonban, hogy aránytalanul magas anyagi terheket kell viselniük azoknak a szülőknek, akik több gyermek nevelésére vállalkoznak.

94. Igen sok olyan jelenség volna felsorolható, ami megfontolást igényel. Itt most mindössze néhányat említünk példaként:

(a) Korábban a központi pártirányítás bénította, most az anyagi összeomlás réme fenyegeti a kulturális életet; ugyanakkor pedig silány, sőt az emberi személyiséget károsító "kultúrcikkek" árasztják el a társadalmat.

(b) Az elmúlt néhány évben az ország egyes területein, de elsősorban a fővárosban örvendetesen megélénkült a kulturális élet, illetőleg radikálisan átalakult a kulturális intézményrendszer - főleg az öntevékeny, társadalmi kezdeményezések hatására.

(c) Ma tipikus jelenség, hogy ha egy csoport helyzete rosszabbra fordul a társadalom egészében, csak igen ritkán van módja arra, hogy javítson rajta. Az elmúlt évtizedekben az egyének társadalmi fölemelkedésének elsősorban politikai pályái voltak, manapság pedig a gátlástalanság, illetőleg a mértéktelen vagyonszerzése van terjedőben. Az anyagiak révén megszerzett privilégiumok érvényesülnek a kulturális életben is.

95. A múltban tudatosan szorították vissza az emberek egymás közti érintkezését, a civil, vagyis alulról, önkéntes kezdeményezésre létrejövő társadalmi szerveződéseket. A szabad véleménynyilvánításra, az önálló gondolkodásra, a közösségek alakulására alig volt lehetőség. Az embereket hozzászoktatták ahhoz, hogy a központi irányítással működő sajtóhoz igazítsák saját véleményüket. Ez a helyzet sajnos 1989-1990 óta még nem sokat változott. Ez több területen megmutatkozik.

96. Sem magánéletünkben, sem társadalmi méretekben nem tudjuk hatékonyan és pozitív eredménnyel keresni a fölmerülő konfliktusok megoldását. Országos méretekben sem tudnak megnyilvánulni, egymással találkozni és a társadalom javára összerendeződni a különböző cselekvési törekvéseket tükröző vélemények, értékrendszerek. Az értéktelen vagy éppen érték-ellenes nézetek, felfogások megszüntetésére, feloldására hiányzik a megfelelő párbeszéd. Így feldolgozatlanok maradnak az eltérő vélemények és életformák, nem alakul ki a szükséges társadalmi egyetértés az alapvetően szükséges értékek tekintetében, s nem kapja meg jogos terét a szabad, egyéni vagy csoportos kezdeményezés.

97. Nem tudtunk még megfelelően szembenézni múltunkkal: az elmúlt évek eseményeinek tényfeltáró munkája is jórészt elvégzetlen, még inkább hiányzik azonban az, hogy a keletkezett sebek, igazságtalanságok és torzulások káros következményeiből kigyógyuljon egyén és társadalom.

Súlyos és társadalmi méretű zavarok mutatkoznak önértékelésünkben, mind önmagunk és egymás előtt, mind pedig a többi nemzetek közti helyünket illetően. A nemzet múltja, öntudata, önbecsülése egyensúlytalanná lett, s ezért ingadozik a szélsőséges, gyakran pártpolitikai érdekekre felhasznált soviniszta, rasszista túlzások és a sajátos nemzeti értékeket alábecsülő, a gazdasági-gyakorlati hasznot előtérbe állító felfogás között.

98. A tömegkommunikációs médiumok többsége egyelőre nem járul hozzá igazán az emberek valódi boldogulásához: a harmonikusabb élet, az egészségesebb társadalom, a morális gazdaság, a tisztább közélet kialakításához. Kevéssé tölti be az emberek pontos és teljes körű, tárgyilagos informálásának kötelezettségét, még kevésbé az emberek és a társadalom nevelésének feladatát. Egyelőre. elég jelentősnek látszik a közszolgálati funkciókat ellátni hivatott rádió és tv csatornák pártpolitikai, közhatalmi befolyásoltsága és a tőkének való kiszolgáltatottsága. Még sok pozitív lépést kell megtenni (a törvénykezésben is) ahhoz, hogy a tömegkommunikáció valóban betöltse hivatását az egész társadalom javára.

99. Az oktatás és nevelés intézményei közül elsősorban a közoktatásra, a felsőoktatásra és a felnőttoktatásra akarjuk felhívni a figyelmet. Káros és súlyos következményekkel járó jelenségnek tartjuk, hogy ezeket az intézményrendszereket a mai Magyarországon mintha nem tekintenék igazán fontosnak, nem biztosítják a működésükhöz szükséges feltételeket, s a kor megkövetelte átalakításuk sem megnyugtatóan halad: egyiket sem tekintik stratégiai ágazatokhoz tartozónak. Ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy jelenleg oktatási rendszerünk semmilyen szinten sem kapja meg azt az anyagi fedezetet, amelyre legalább a szinten tartásához szüksége volna - a fejlesztésről nem is beszélve.

Általánosságban is igaz, hogy a fiatal nemzedékek jövőjével nem törődik eléggé a társadalom; nem adja meg a (köz)oktatás szükséges rangját; a pedagógusok alacsony bérük miatt kénytelenek kiegészítő munkákat vállalni, s ezért túlterheltek, az iskolák nem részesülnek a munkájuk ellátásához szükséges támogatásban; az állam nem teszi lehetővé az oktatásügyben a társadalmi sokféleségnek megfelelő intézményi pluralizmus kialakulását.

100. Az oktatás tartalmáról mindmáig nem alakult ki megnyugtató álláspont. Az évek óta folyó s nemegyszer egymást keresztező korszerűsítési törekvéseknek (főleg a Nemzeti Alaptantervről folytatott vitákban) egyelőre nem sikerült megalapozott végeredményre jutnia. Ezért arra kellene törekedni, hogy minden további intézkedés nagy körültekintéssel történjék, s teremtse meg az egyelőre nem létező konszenzust, hogy ne növelje tovább az iskolákban már most is tapasztalható bizonytalanságot.

101. A közoktatási és főként a szakoktatási rendszer egyre kevésbé tölti be a mai társadalomban reá háruló feladatokat. Újabb és újabb generációk kerülnek ki valójában felkészületlenül s a társadalom számára haszontalan tudással az életbe.

Az (köz)oktatási rendszer alig vagy egyáltalán nem biztosít kitörési lehetőségeket a hátrányos helyzetűek számára. Ezzel jelentős rétegeket hanyagol el, és enged ki a társadalmi értékteremtésből, s nem teljesíti a társadalomnak nyújtandó legelemibb "szolgáltatást": az egyén boldogulásának szolgálatát.

Így egyáltalán nem meglepő, hogy főleg a családtalanul, állami gondozottként felnövő vagy az utcán kallódó gyermekek nem részesülnek olyan nevelésben, amelyik a társadalom, embertársaik számára hasznos polgárokká, felelős személyiségekké formálná őket, s ennek következtében könnyebben válnak a megromlott viszonyok áldozatává és így bűnözővé.

102. Sem az egyes emberben, sem a mai társadalomban nincs meg még a valódi felismerés a folyamatos képzés és az átképzés jelentőségét illetően; ebből is következően minden tapasztalható erőfeszítés ellenére sem tekinthető megnyugtatónak a közoktatáson túl szükséges átképzések intézményrendszere, amely pedig - más intézményekkel együtt - a munkanélküliség megoldásához, de akárcsak csökkentéséhez jelentősen hozzájárulhatna.

103. Kiemelten kell megemlíteni a magyar felsőoktatás egyre inkább az egész társadalom számára is megmutatkozó ellehetetlenülését. A felsőoktatás nem egyszerűen a társadalmi reprodukció egyik fontos intézménye az oktatási intézményrendszeren belül, hanem megkülönböztetetten fontos intézmény. Itt kapják meg kellő képzésüket azok, akik elődeik helyére állva a társadalom szervezésének és vezetésének terheit magukra tudják vállalni. Az ezredforduló társadalma - a korábbiakhoz képest fokozottabban - nem tud meglenni sem a szakértelmiség, sem pedig a szokásosan alkotónak nevezett értelmiség nélkül. A felsőoktatás az elmúlt évtizedek értelmiségellenes politikája s ideológiai okok következtében olyan színvonalra csökkent, amely az Európához való csatlakozásunkban eleve esélyhátrányt jelent, még akkor is, ha néhány területen ma is büszkék lehetünk kiemelkedő eredményeinkre. A szükségeshez mérten igen alacsony a felsőoktatásban részesültek száma.

104. Zavarok mutatkoznak az utóbbi években megjelent új egyházi oktatási intézmények körül. Egyesek mintha nem vennének tudomást arról, hogy a társadalom nem kis hányada - az alkotmány biztosította jogával élve - kivánja azt, hogy gyermekei vallásos nevelésben részesüljenek, s egyházi iskolába járhassanak. A jogos társadalmi szükségleteket kielégítő egyházi iskolahálózat kiépítése hozzátartozik a demokratikus jogállam megteremtéséhez. Nem mindenki előtt világos az sem, hogy a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. IV. törvény alapján az egyházi iskoláknak joguk van ugyanolyan anyagi ellátásra az állam részéről, mint a többi iskoláknak. A felnövő nemzedékek oktatása, szellemi művelése az állam, a társadalom feladata. Ezért szükséges volna, hogy valóban létrejöjjön a szektorsemleges finanszírozás elve, amelynek értelmében a fenntartótól függetlenül azonos anyagi ellátásra jogosultak a közfeladatokat átvállaló egyházi iskolák is. Egyelőre még nem látszik az, hogy mindez csak az átalakulás átmeneti zavarának tekinthető csupán, avagy hosszabb időszakra kell tudomásul vennünk az efféle konfliktusokban rejlő értékütközéseket.

105. Egészséges társadalmakban a gyermekek nevelése három szintéren folyik: a családokban, az iskolákban és a társadalom egészében. Jelenleg a nevelésért elsődlegesen felelős család az esetek többségében nem tudja vagy nem akarja betölteni e feladatát, nem biztosít többé nevelő-növelő környezetet a gyerekeknek. A társadalomban, az "életben", sajnos nem utolsósorban a sajtóban, s főleg a televízióban a negatív hatások és példák sokkal erősebben jelentkeznek a pozitív, nevelő értékű hatásoknál. Így az iskola maradt a nevelés utolsó mentsvára: a magyar közoktatás azonban erre a feladatra sem felkészítve nincs, sem pedig nem tekinti feladatának ezt. Hozzátehetjük azt is, hogy egymagában a legtökéletesebb iskola is képtelen pótolni a családi és társadalmi nevelés hiányát, s ellensúlyozni a gyermekeket érő káros hatásokat. Újra közüggyé kellene tenni a nevelés feladatát, összefogva mindazokat a jószándékú erőket, amelyek az ország jövőjéért felelősnek érzik magukat.

106. Kiemelt fontosságú területnek kell tekinteni oktatási intézményrendszerünket. Egyrészt vissza kellene adni a tudás rangját, a szorgalmas és a becsületes munka értékét, azoknak az alapvető értékeknek a társadalmi elfogadottságát és megbecsültségét, amelyek nélkül tartósan nem létezhet emberi kultúra (ilyen értékek például a megbízhatóság, a becsületesség, a szorgalom, az öntevékeny kezdeményezés, a másik ember és a közjó iránt érzett felelősségtudat, más nemzetek tisztelete, a szülőföld és a haza szeretete, a hagyomány tisztelete). Másrészt szükséges volna megakadályozni a további értékrombolást. A közoktatás alapját megszabó irányelveknek nemcsak a megszerzendő tudás körét és tartalmát, a korszerű műveltségeszményt kellene megszabniuk, hanem meg kellene határozniuk az igaz és teljes ember eszményét is.

107. Anyagi és erkölcsi tekintetben egyaránt segíteni kell a családokat abban, hogy jobban betöltsék nevelő hivatásukat, hogy az alapvető értékek átadása a kisgyermekkorban, a családban történjék. Gyermek- és család-barát szemléletet kell kialakítani a közvéleményben: az írott és elektronikus sajtónak ebben megkülönböztetett szerepet kellene vállalnia. Korlátozni szükséges az erőszakot és pornográfiát vonzó színben feltüntető elektronikus szórakoztató programok forgalmazását és terjesztését (akár a televízióban, akár videokazettákon).

Oktatási rendszerünknek különös figyelmet kell szentelnie a hátrányos helyzetű fiatalokra: a testi vagy/és szellemi fogyatékosokra, az állami gondozásban felnövőkre, a társadalmi beilleszkedési zavarokkal küszködőkre, azokra, akik egészen fiatalon az alkohol, a drog, a lézengő, értelmetlen és céltalan, magát törvényen kívül helyező életmód áldozatává lettek. A fiatalkorú bűnözés és öngyilkosság megakadályozására vagy legalább csökkentésére a fiatalokon segítő, hosszú távú és hatékony programokat kell kidolgozni, az állami intézmények és a társadalmi kezdeményezések közös összefogására építve. Igen fontos lenne az is, hogy az állam is segítse az önkéntesen alakult szervezetek és intézmények munkáját ezen a területen.

Mindent el kell követni azért, hogy az állami gondozottak száma radikálisan csökkenjen, s ezek a fiatalok az emberi kibontakozásúkat leginkább segítő környezetbe kerüljenek. Az államnak támogatnia kell mindazokat az egyházi és társadalmi kezdeményezéseket, amelyek a veszélyeztetett családok, az alkoholisták, a kábítószer-élvezők, az elítéltek, a börtönből szabadultak gondozását vállalják fel.

108. Kultúránk csak akkor erősödhet meg újra, és segítheti az utánunk jövőket is a teljesebb és boldogabb emberi életre, ha ki tudjuk alakítani magunkban és bennük a jövőnkért vállalt felelősséget és a valódi értékekhez igazodó, tudatos életvezetést; ha valós és elérhető jövőképet és értékrendet tudunk átadni a fiataloknak. A társadalom egyik legnagyobb kincse azokban a fiatalokban rejlik, akik tudatosan készülnek arra, hogy értékes életet éljenek, a társadalom és az emberiség szolgálatára legyenek. Éppen ezért az államnak és az egész társadalomnak összehangolt erőfeszítésére van szükség ahhoz, hogy újra növekedjék az iskola és a pedagógusok tekintélye és megbecsülése. A rosszul fizetett, munkáját nem hivatásból végző pedagógus nem fogja pótolni azokat a hiányokat, amelyeket a tanuló hazulról hoz magával. Az államnak, a közoktatási rendszer fenntartóinak tehát gondoskodniuk kell a pedagógusok megfelelő szintű bérezéséről. "Gondoskodni kell arról, hogy mindenki kielégítő mértékben hozzájusson a kultúra javaihoz, elsősorban az ún. alapkultúra elemeit képező javakhoz..." "Arra kell törekedni, hogy magasabb szintű tanulmányokat mindenki folytasson; akinek megvan hozzá a tehetsége... Így érheti el minden ember és minden társadalmi réteg kulturális életének azt a teljes kibontakozását, amely összhangban van tehetségével és hagyományaival" (GS 60).

109. Átalakulási folyamatainkban kellő súlyt kell kapnia a társadalom egészét átfogó nevelési-művelési-kulturálódási programnak.

"A kultúrának a személyiség teljes tökéletesedését, a közösség meg az egész emberiség javát kell szolgálnia... Ki kell művelnie a szellemet..., továbbá gondot kell fordítani a vallási, erkölcsi és szociális érzék kifejlesztésére" (GS 59). Ebben az egyház is felajánlja az Evangélium értékeit, kétezer éves hagyományának kincseit, szolgálatát a nevelésben és az oktatásban. Világszerte számos jel figyelmeztet arra, hogy a hagyományos értékrend feladása mennyire fenyegeti az emberiség életét. A második világháború utáni pártállami rendszer nagyban hozzájárult a szilárd erkölcsi elvek lerombolásához. Szétzilálta azokat a közösségeket, felszámolta vagy meggyöngítette azokat az intézményeket, amelyek ezeket az értékeket hordozták. A megmaradt romokon könnyen, szinte ellenállás nélkül hódított teret a jóformán korlátlan szabadosság, az anyagiakra összpontosító, önző fogyasztói szemlélet. A kereszténység az emberi élet fenntartásához nélkülözhetetlen igazságok és értékek képviseletével az emberiséget szolgálja. "Az üdvösség üzenete és a kultúra között számos kapcsolatot találunk." "A krisztusi örömhír ... a népek erkölcseit szüntelenül tisztogatja és nemesíti. Istentől származó gazdagságával mintegy belülről termékenyíti meg, erősíti, kiegészíti, sőt Krisztusban meg is újítja" (GS 58).

110. Az államnak kötelessége, a társadalom minden tagjának pedig lelkiismereti felelőssége, hogy támogassa mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek az életmód nemesítését, az alapvető emberi értékekre való nevelést, a közélet és a családi élet kultúráját szolgálják. "A közhatalomnak... megfelelő segítséget kell nyújtania ahhoz, hogy mindenki kulturált életet élhessen, a nemzeti kisebbség is" (GS 59).

Szükséges, hogy a közszolgálati feladatokat ellátó tömegkommunikációs eszközök tárgyilagos, pontos és mindenre kiterjedő tájékoztatást adjanak a világban és az országban zajló folyamatokról. Az ellentétek szítása helyett a társadalmon belüli párbeszédet szolgálják, vállaljanak részt a nevelés feladatából, s az emberek szórakoztatását is az erkölcs és az emberi méltóság szempontjainak figyelembe vételével végezzék. "A társadalomnak megvan a joga, hogy információt kapjon mindarról, amit az embereknek, akár mint egyéneknek, akár mint egyes csoportok tagjainak, hasznos tudniuk... Ez megköveteli, hogy a közlés tartalma mindig igaz és teljes legyen" (IM 5.).

"Az egyház Isten ajándékának tekinti a médiát, hiszen testvériesen összekötik az embereket" (CP 2.). "Minden kommunikációnak az őszinteség, a megbízhatóság és az igazság legnagyobb törvényének kell eleget tennie" (CP 17).

111. Az egyház maga is segíti a társadalomban folyó párbeszéd és a kívánatos egyetértés kialakulását avval, hogy saját közösségén belül is támogatja az őszinte és testvéries párbeszéd különböző módjait, s maga is tevékenyen részt kíván venni a közvélemény alakításában, a társadalom közösséggé szerveződésében. "Az emberek közötti jobb megértés és figyelem, a segítőkészség és az alkotó együttműködés - amit a tömegkommunikáció hihetetlen mértékben tud támogatni - olyan célok, amelyek Isten népének célkitűzéseivel összhangban állnak, s amelyeket az egyház még inkább elmélyít" (CP 18).

112. Számos problémát soroltunk fel, számos feladatra világítottunk rá. Mindezt azonban nem kívülálló kritikusként, hanem annak tudatában tettük, hogy az egyház ma is része a társadalom életének, ahogyan szerves része volt egy évezreden át. Hogyan lehet mindezt s a többi még ránk váró feladatot teljesíteni? Jelenünk fájdalmas problémái és a mélyreható változások cselekvésre s országos összefogásra szólítanak mindnyájunkat. Nemcsak jogrendünk, politikai rendszerünk, gazdasági életünk helyes működése forog kockán, hanem erkölcsi-kulturális-emberi életünk is. A mindnyájunkat sújtó terhek, a válságjelenségek, a feladatok nagysága sokakat elbátortalanít vagy éppen türelmetlenné tesz. A katolikus egyház - sem vezetőiben, sem híveiben - nem vonhatja s nem is vonja ki magát e terhek alól, s a társadalom tagjaival és szervezeteivel kapcsolatot keresve vállalja a reá eső feladatokat is. Jelen körlevelünkkel is ennek kívántunk hangot adni. Bármilyen áttekinthetetlennek látszik is a kibontakozás útja, bizalmunkat nem adjuk fel. Jézus Krisztustól tudjuk, mire teremtette és hívta meg Isten az embert, hogyan tudja kibontakoztatni önmagát, jobbítani életkörülményeit, békét és boldogságot teremteni a társadalomban. A reményre hívott meg minket Krisztus, s bízunk benne, hogy a boldogabb jövőbe vetett reménység elszánást és erőt ad mindnyájunknak, hogy közös összefogással és felelősségvállalással építsük az ország jövőjét.