|
Üzenet a betegek 13. világnapjára II. János Pál pápa
Yaoundé, Kamerun, 2005. február 9-11.
Krisztus Afrika reménye
1. Tíz év elmúltával, 2005-ben ismét Afrika lesz a Betegek
Világnapja főünnepének házigazdája, amelyet a „Mária, az Apostolok
Királynéja” szentélyben, Yaoundéban (Kamerun) fognak megülni. A hely
kiválasztása kell, hogy lehetőséget biztosítson a konkrét
szolidaritás tanúsítására a földrész népei számára, akik súlyos
egészségügyi hiányokat szenvednek. Így újabb lépést tehetünk azon
kötelezettség átvállalására, amelyet Afrika keresztényei immár tíz
éve, a Betegek 3. Világnapja alkalmából felvállaltak, hogy „irgalmas
szamaritánusai” legyenek mindazoknak, akik nehézségek között élnek.
A szinódus után kiadott Ecclesia in Africa című apostoli
írásomban sok szinódusi atya megfigyelésére támaszkodtam, amikor azt
írtam, hogy „a mai Afrika ahhoz az emberhez hasonlítható, aki
Jeruzsálemből Jerikóba tartott, rablók kezébe került, akik
kifosztották, leütötték, azután elmentek, és félholtan otthagyták
(vö. Lk 10,30-37).” Ehhez hozzáfűztem: „Afrika olyan
földrész, ahol számtalan ember – férfiak és nők, gyerekek és
fiatalok – mintegy az út szélén fekszenek, betegen, sebesülten,
ájultan, az élet peremére szorulva és elhagyatottan. Sürgősen
szükségük van irgalmas szamaritánusokra, akik a segítségükre
sietnek” (41.)
2. A Betegek Világnapjának az is célja, hogy az egészség fogalmáról
való gondolkodásra ösztönözzön, amely a legteljesebb jelentése
szerint az ember harmóniája saját magával és az őt körülvevő
világgal. Nos, éppen ez az a látásmód, amely Afrikában a kulturális
hagyományok által igen gazdagon jut kifejezésre. Erről a vidám
hangulattal, ritmussal és muzikalitással teli, világi és vallásos
művészi ábrázolások tanúskodnak.
Sajnos ezt a harmóniát manapság erősen megzavarták. Sok betegség
gyötri ezt a földrészt, többek között az AIDS csapása, „amely Afrika
számos övezetében fájdalmat és halált vet” (uo., 116). A
konfliktusok és háborúk, amelyek Afrika sok régióját sújtják,
megnehezítik a betegségek megelőzésére és kezelésére szolgáló
intézkedések megvalósítását. Az elűzöttek és menekültek táboraiban
gyakran olyan emberek élnek, akiknek hiányzik még a túléléshez
mindenképpen szükséges élelem is.
Felhívással fordulok mindenkihez, hogy akinek van rá lehetősége,
minden erejét vesse be ezen tragédiák megszüntetése érdekében (vö. uo.
117.). Mindazokat, akik felelősek a fegyverkereskedelemért,
emlékeztetem arra, amit a dokumentumban írtam: „Azok, akik a
fegyverkereskedelem által háborúkra ösztönöznek Afrikában, azok az
emberiség elleni aljas bűncselekmények cinkosai” (uo. 118.).
3. Ami az AIDS drámáját illeti, már más alkalmakkor is utaltam arra,
hogy ez a betegség „a szellem patológiájaként” is megjelenik. Ahhoz,
hogy felelősségteljesen legyőzhessük, neveléssel, az élet szent
értékére való tekintettel és a szexualitás megfelelő módjára való
oktatással kellene megelőzni. Akkor is, ha sok esetben, különösen a
terhesség idején, fertőzéssel kerül a vérbe – ezek olyan fertőzések,
amelyeket minden erőfeszítéssel le kell győzni –, mégis sokkal több
az olyan fertőzés, amely szexuális kapcsolat révén történik, amelyek
felelősségteljes magatartással és a tisztaság erényének
megtartásával megelőzhetők.
Az említett, 1994. évi Afrika-szinódus püspökei előre látták, milyen
hatása lesz a felelőtlen szexuális magatartásnak a betegség
elterjedésére. Megfogalmaztak egy javaslatot, amelyet itt szeretnék
továbbadni: „Az érzés, az öröm, a boldogság és a béke, amelyek a
keresztény házasság és hűség jellemzői, valamint a tisztaság
nyújtotta biztonság állandóan a hívők, mindenekelőtt a fiatalok
szeme előtt kell, hogy legyen” (uo. 116.).
4. Az AIDS elleni küzdelembe mindnyájunknak be kell kapcsolódnunk. A
vezetők és a hivatalok felelősei, valamint a civilek feladata, hogy
ezzel a témával kapcsolatban világos és helyes információkat
szolgáltassanak az állampolgárok számára. Továbbá fontos az is, hogy
biztosítva legyenek azok a források, amelyek szükségesek a fiatalok
továbbképzéséhez és felvilágosításához e témával kapcsolatban.
Bátorítom mindazokat a nemzetközi szervezeteket, amelyek ezen a
téren a bölcsességből és a szolidaritásból születő különböző
kezdeményezéseik során egyetlen célként az emberi méltóságot és az
élethez való jogot védelmezik, amelyet semmilyen körülmény között
nem lehet megsérteni.
Különös érdem illeti azokat a gyógyszeripari cégeket, amelyek arra
törekednek, hogy alacsony áron forgalmazzák az AIDS betegség
kezeléséhez szükséges gyógyszereket. Természetesen szükség van az
anyagi források biztosítására a további kutatások céljából, valamint
arra is, hogy a már létező gyógyszerek forgalomba hozatalát
biztosítsák. Az AIDS-betegek kezelése az emberi élet megmentése
terén egy igen sürgető feladat.
Az egészségügyi pasztoráció területén dolgozó testvérektől viszont
azt kérem, hogy „az AIDS betegségben szenvedő testvéreket teljes
erkölcsi és lelki támogatásukban részesítsék, valamint a szükséges
anyagi támogatást is biztosítsák a számukra. A világ felelős
politikusaitól, kutatóitól és vezetőitől folyamatosan kérem, hogy ne
tegyék a gazdasági érdekek függvényévé ezeket a lépéseket, hanem az
emberi élet iránti szeretetből és tiszteletből használjanak fel
minden eszközt arra, hogy véget vessenek ennek a borzalomnak” (Ecclesia
in Africa, ap.lev. 116:1.c.)
Szeretnék különösképpen nagy tisztelettel megemlékezni itt az
egészségügyi lelkipásztorkodás területén dolgozókról, a segítő
szerzetesekről és önkéntesekről, akik irgalmas szamaritánus módjára
az AIDS-szel fertőzött betegek gyógyítására szánják az életüket és
hozzátartozóikról is gondoskodnak. Fontos szerepet töltenek be
Afrikában azok a katolikus egészségügyi intézmények, amelyeknek
száma több ezerre tehető, és sokszor hősies módon felvállalják a
betegek sorsát, akik nyomorúságos helyzetben élnek, különösképpen az
AIDS-szel fertőzöttekét, de ugyanúgy a malária és tuberkulózis
betegségben szenvedőkét is.
Az elmúlt években azt tapasztalhattam meg, hogy a felhívásaim arra
vonatkozólag, hogy az AIDS-szel fertőzött betegek érdekében mindent
meg kell tennünk, nem volt hiábavaló felhívás. Örömmel láttam, hogy
a különböző országok és intézmények miként segítették a már
fertőzött betegeket, és hogyan támogatták konkrétan a betegséget
megelőző intézkedéseket.
5. És most különösképpen hozzátok fordulok, kedves Püspök
Testvéreim, a többi kontinensen működő Püspöki Konferencia
püspökeihez, hogy nagylelkűen álljatok Afrika Pásztorai mellé azért,
hogy hathatós megoldások szülessenek ebben a sürgető kérdésben, de
sok más kérdésben is. Az Egészségügyben Dolgozók Pápai Tanácsa, úgy
ahogyan eddig is tette, támogatásával koordinálja mindazon
kezdeményezéseket, amelyek felmerülnek, és a Püspöki Konferenciákat
is felkéri erre a lépésre.
Az Egyháznak Afrika problémái iránt érzett felelősége nem csupán az
emberszeretet érzelmi forrásából fakadó lépés, amely a szükséget
szenvedőket akarja segíteni, hanem a Megváltó Krisztus példája az,
amely cselekvésre késztet, és így minden szenvedő emberben az Ő
arcát fedezzük fel. Lényegében a hit az, amely az embert szíve
mélyén arra indítja, hogy a szenvedőket ápolja, mint ahogyan ezt
évszázadok óta megteszi. A reménység ad erőt, hogy kitartsunk ebben
a misszióban minden akadály ellenére, amivel szembesülünk. És végső
soron a szeretet az, mely minden helyzetben képessé teszi az
Egyházat a helyes megoldások felismerésére.
Ezzel a mély együttérzéssel keresi fel az Egyház mindazokat, akiket
az élet megsebzett, azért, hogy Krisztus szeretetét adja számukra, a
segítségnyújtás sokféle formájában „a szeretet képzelőerejével” (Novo
millennio ineunte, 50. ap.lev.), amely megadja a szükséges
ihletet hozzá. Mindenki számára ezekkel a szavakkal ismétli:
„Bátorság, Isten nem feledkezett meg rólad. Krisztus veled együtt
szenved. És te, felajánlva a szenvedéseidet Neki, általa
együttműködhetsz Vele a világ megváltásában.
6. Az évente sorra kerülő Betegek Világnapja lehetővé teszi
mindannyiunk számára, hogy jobban megértsük az egészségügyi
lelkipásztorkodás fontosságát. Századunkban, amelyre az elvakult
szekularizáció jellemző, fennáll annak a veszélye, hogy nem
tulajdonítunk kellő figyelmet az egészségügyi lelkipásztorkodásra.
Azt gondoljuk, hogy az életbe vágó kérdések valahol más területeken
játszódnak le. Viszont pontosan ezek azok a pillanatok, éppen a
betegség idején van a legnagyobb szükség arra, hogy megfelelő
válaszokat találjunk az emberi élet végső kérdéseire: a fájdalom
értelmére, a szenvedés és a halál kérdésére, amit nem csupán egy
olyan állapotnak kell tekintenünk, amivel nehéz szembesülnünk, hanem
ez az a misztikus pillanat, amelyben Krisztus magára veszi létünket,
testet ölt mibennünk. Ez újjászületés arra az életre, amely soha nem
ér véget.
Az egészség teljes és igazi reménye Krisztusra irányul. Ő az, Aki az
igazi választ hordozza azokra a kérdésekre, amelyeket az emberek
életük utolsó pillanataiban megfogalmaznak. Nem létezik ellentmondás
a földi egészség és a mennyei egészség között, mert Krisztus az
emberiséget gyötrő minden fájdalomnak és szenvedésnek meghalt (Nagypénteki
kereszthódolat). A Megváltás már önmagában hordozza a
megkötött Új Szövetséget.
Az elkövetkezendő Betegek Világnapja alkalmából szeretnénk kifejezni
reménységünket és felelősségünket Afrika és az egész emberiség
egészségi állapota iránt, elköteleződvén arra, hogy nagyobb
odaadással dolgozunk ennek a szolgálatnak a beteljesítésére.
7. Az Evangéliumban, ahol a boldogságokról van szó, az Úr azt
mondja: „Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket”.
(Mt 5,4) Az a látszólagos ellentmondás, amely jelen van a
szenvedés és az öröm között, a Szentlélek vigasztaló kegyelme által
múlható felül. Átélve ugyanazt a titkot, amelyet Krisztus halála és
feltámadása rejt magában, a Lélek segít megnyílni már most azelőtt
az öröm előtt, amit majd a Megváltóval történő végső találkozásunk
alkalmával fogunk átélni. Valójában az emberi lét nem csupán a lelki
vagy a testi jólétből fakadó kellemes érzésen alapul, hanem egy
olyan „egészségen”, amely az Istennel való teljes harmóniában
fejeződik ki, magával Istennel és az egész emberiséggel egyaránt.
Ehhez viszont csakis abban a titokban lehet teljesen közel kerülni,
ami a passió misztériuma, Krisztus halála és feltámadása.
Ebből az eszkatológikus valóságból kiindulva, a Szentséges Szűzanya,
Mária az, aki már elővételezett tapasztalatban részesíthet bennünket
is, az ő megélt különleges titkai által, amely a Szeplőtelen
Fogantatás és a mennybe való felvétel. Ő, aki szeplőtelen volt,
teljes készséggel állt az isteni akarat előtt és az emberek
szolgálatában, éppen ebből adódóan teljes az a harmónia, amiből ez
az öröme megszületik.
Ezért fordulunk teljes meggyőződéssel Hozzá, és úgy szólítjuk Őt: „A
mi örömünk forrása”.
Az az öröm, amit Szűz Mária ajándékoz nekünk, megmarad a
próbatételek idején is. Mindazonáltal Afrikára gondolva, amely
kontinens az emberi erőforrás meghatározó része kulturális és
vallási szempontból egyaránt, és amely földrészt megszámlálhatatlan
szenvedés ér, teljesen spontán módon egy imádság tör fel belőlünk:
Mária, / Szeplőtelen Szűz, / a fájdalmak és a reménység Asszonya, /
légy irgalmas azok iránt, akik szenvednek, / és kérd számukra az
élet teljességét. / Fordulj a Te anyai tekinteteddel / különösen
Afrika népéhez, / akik mindenben szükséget szenvednek, / mert AIDS
által fertőzöttek vagy más betegségben szenvednek. / Tekints azokra
az édesanyákra, akik siratják fiaikat, / tekints azokra a
nagyszülőkre, akiknek megvannak az anyagi forrásaik ahhoz, / hogy
árván maradt unokáikat fel tudják nevelni. / Szorítsd mindnyájukat a
Te szívedhez, Mária, / Afrika és az egész világ Királynője! /
Szentséges Szűzanya, / imádkozz érettünk! /
Vatikán, 2004. szeptember 8.
II.
János Pál pápa
|
|
|
Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Lk 1,26-38
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|