|
Üzenet a vándorlók és menekültek 92. világnapjára XVI. Benedek pápa
2009. január 18.
Szent Pál, a vándor, a népek apostola
Kedves Testvérek! Az elvándorlók és menekültek világnapjára írt idei
üzenet témája: „Szent Pál, a vándor, a népek apostola”.
Ezt annak a jubileumi évnek ünnepi eseménye sugallta, amelyet magam
rendeltem el az apostol tiszteletére, születésének 2000. évfordulója
alkalmából. A hithirdetés és a közvetítő működés a különböző
kultúrák és az evangélium között dolgozott, amelyért Pál, aki
„hivatásból lett vándor”, valóban fontos eligazodást jelent
mindazoknak, akiket a jelenlegi migrációs mozgások érintenek.
Saul, mivel egy – a ciliciai Tarzuszban élő – emigráns zsidó család
gyermekeként született, héber és görög nyelven tanult, zsidó és
görög kultúrában nevelkedett, de neveltetésében a római kultúra
befolyása is fontos szerepet kapott. Miután a Damaszkuszi úton
találkozott Krisztussal (vö. Gal 1,13-16), az Úr utasításának
megfelelően – „Csak menj, mert én messzire, a pogányok közé
küldelek” (ApCsel 22,21) –, késlekedés nélkül, teljes bátorsággal és
lelkesedéssel új küldetésének szentelte magát, de közben sohasem
tagadta meg saját népe hagyományait, mindig tiszteletet és hálát
tanúsított a zsidóság és a törvény iránt (vö. Róm 9,1-5; 10,1; 2Kor
11,22; Gal 1,13-14; Fil 3,3-6). Élete gyökeresen megváltozott (vö.
Fil 3,7-11): Krisztus lett léte tulajdonképpeni alapja és apostoli
elkötelezettségének hajtóereje az evangélium szolgálatában. A
keresztények üldözőjéből Krisztus apostola lett.
A Szentlélek vezetése alatt teljesen feláldozta önmagát, hogy
nemzetiségre vagy kultúrára való tekintet nélkül mindenkinek
hirdesse az evangéliumot, amely „Isten üdvösséget hozó ereje minden
hívőnek, először is a zsidónak, azután a görögnek” (Róm 1,16).
Apostoli útjai során – annak ellenére, hogy akadályokba ütközött –
először a zsinagógákban hirdette az evangéliumot, különösen nagy
figyelmet szentelve szórványban élő honfitársainak (vö. ApCsel
18,4-6). Csak miután ezek elutasították, fordult a pogányok felé, és
lett igazán a „migránsok misszionáriusa”, hogy mint maga is vándor
és Isten utazó követe, minden embert meghívjon arra, hogy „új
teremtménnyé” váljon Isten Fiában (2Kor 5,17).
A kérügma hirdetése arra indította, hogy átkeljen a
Közel-Kelet tengerein és bejárja Európa útjait, hogy végül
megérkezzen Rómába. Antióchiából kelt útra, ahol olyan
népcsoportoknak hirdette az evangéliumot, amelyek nem tartoztak a
zsidósághoz, és ahol Jézus tanítványait először nevezték
„keresztényeknek" (vö. ApCsel 11,20.26). Élete és hithirdetése arra
irányult, hogy mindenki megismerje és megszeresse Jézust, hiszen
minden nép arra hivatott, hogy egy néppé váljon Őbenne.
Napjainkban, a globalizációnak ebben a korszakában, szintén ez az
Egyháznak és minden tagjának is a hivatása-küldetése; olyan
küldetés, amelyben a figyelmes lelkipásztori gondoskodás kiterjed a
migránsok sokrétű világára is – a külföldön tanuló diákokra,
száműzöttekre és kitelepítettekre –, beleértve a modern rabszolgaság
valamennyi áldozatát, például az emberkereskedelem áldozatait.
Napjainkban is a Nemzetek Apostolának elkötelezett hozzáállásával
kell közvetítenünk az üdvösség hírét, miközben a különböző szociális
és kulturális helyzetekre éppúgy figyelemmel kell lennünk, mint a
nehézségekre, amelyekkel a migránsok és az útonlévők sajátos
helyzetük alapján szembesülnek. Az a kívánságom, hogy minden
keresztény közösség ugyanazt az apostoli buzgóságot ápolja, mint
Szent Pál, aki mindenkinek az Atya üdvözítő szeretetét hirdette (Róm
8,15-16; Gal 4,6), s aki, hogy „minél többet megnyerjen”
[Krisztusnak] (1Kor 9,19), „a gyöngék közt gyönge... mindenkinek
mindene [lett], hogy mindenkit üdvözítsen” (1Kor 9,22). Példája
serkentsen minket is arra, hogy a világ minden részében szolidárisak
legyünk e testvéreinkkel, és minden eszközzel szorgalmazzuk a békés
együttélést a különböző etnikumok, kultúrák és vallások között.
De mi volt a Népek Apostolának nagy titka? Kiemelkedő apostoli
buzgósága, küzdő szellemisége azzal a ténnyel magyarázható, hogy
„Krisztus magával ragadta” (Fil 3,12) és ő olyan szoros kapcsolatban
élt vele, hogy miközben életének részese lett, „a szenvedésben is
vállalja vele a közösséget” (Fil 3,10; vö. még: Róm 8,17; 2Kor
4,8-12; Kol 1,24). Ez Szent Pál apostoli buzgóságának forrása, amint
maga mondja önmagáról: Isten „...már születésemtől fogva
kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem
a Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak...” (Gal 1, 15-16; vö. még: Róm
15, 15-16). Krisztussal együtt „társ-keresztrefeszítettnek” érezte
magát, úgyhogy végül elmondhatta önmagáról: „Élek, de már nem én
élek, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2, 20). Semmiféle nehézség
sem tarthatta vissza attól, hogy bátran folytassa evangelizációs
működését még az olyan kozmopolita városokban is, mint Róma és
Korintus, amelyek lakossága abban az időben a különböző etnikumok és
kultúrák valóságos mozaikját alkotta.
Az Apostolok Cselekedeteit és Pál különböző címzettekhez intézett
leveleit olvasva olyan egyház bontakozik ki előttünk, amely senkit
sem zár ki, mindenki előtt nyitva áll, és mindenféle kultúrából,
fajból származó hívekből tevődik össze, hiszen minden megkeresztelt
ember Krisztus Testének élő tagja. Ebből a szempontból egyedülálló
jelentőségű a mindennapokban konkrét formát öltő testvéri
szolidaritás, a részvét és az örömmel való gondoskodás
embertársainkról. Pál apostol mégis azt tanítja, hogy a kölcsönös
testvéri elfogadásnak ezt a dimenzióját sem lehet tettekre váltani,
ha hiányzik belőlünk a készség Isten szavakkal hirdetett és
gyakorlattá változtatott igéjének (vö. 1Tessz 1,6) hallgatására és
befogadására. Ez az ige mindenkit Krisztus követésére szólít (vö. Ef
5,1-2) az Apostol nyomdokain (vö. 1Kor 11,1). Ezért minél inkább
egyesül egy közösség Krisztussal, annál inkább gondoskodik
tagjairól, kerüli az előítéletet, mások megvetését, a botrányt, és
nyitva áll a kölcsönös befogadásra (vö. Róm 14,1-3; 15,7). A hívek
Krisztushoz hasonulva testvérként, az egy közös Atya gyermekeiként
ismerik fel egymást (Róm 8,14-16; Gal 3,26; 4,6). Ez az értékes
testvériség készségessé teszi őket arra, hogy „mindig gyakorolják a
vendégszeretetet” (vö. Róm 12,13), amely az agapé elsőszülött
gyermeke (vö. 1Tim 3,2; 5,10; Tit 1,8; Filem 17).
Így megvalósul az Úr ígérete: „Akkor felkarollak benneteket és
atyátok leszek, ti meg a fiaim és a leányaim lesztek” (2Kor
6,17-18). Mindezek tudatában hogyne gondoskodnánk azokról, akik
olyan nehéz szükséghelyzetekbe kerültek, mint a menekültek és a
száműzöttek? Hogyne segítenénk szükségükben azokat a gyenge és
védtelen, kétes és bizonytalan helyzetbe került embereket, akiket a
társadalom peremére szorítottak, vagy abból teljességgel kizártak?
Az ilyen embereknek különös figyelmet kell szentelnünk, Szent Pál
egyik közismert szövegének megfelelően: „Isten azt választotta ki,
ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket... s ami
alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek
látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak, hogy
senki se dicsekedhessék Isten előtt” (vö. 1Kor 1,27-29).
Kedves Testvérek! Az elvándorlók és menekültek világnapja, amelyet
2009. január 18-án tartunk, legyen mindenki számára ösztönzés arra,
hogy teljes testvéri szeretetben éljen mindenféle megkülönböztetett
bánásmód és hátrányos különbségtétel nélkül. Legyünk meggyőződve
arról, hogy minden ember, akinek szüksége van ránk és akin
segíthetünk, felebarátunk (vö. Deus caritas est, 15). Szent Pál sok
népnek és sokféle kultúrában hirdette az evangéliumot; a nagy,
alázatos apostol és vándor tanítása és példája sarkalljon minket
annak felismerésére, hogy a felebaráti szeretet gyakorlása az egész
keresztény élet csúcspontja és foglalata. A szeretet parancsa csak
úgy teljesíthető – és ezt mi nagyon jól tudjuk – , ha Jézus
tanítványai az ő asztalánál együtt részesülnek az Eucharisztiából,
amely éppen a testvériség és a szeretet szentsége. Amint Jézus az
utolsó vacsorán az Eucharisztia ajándékával együtt a felebaráti
szeretet új parancsát is nekünk adta, ugyanúgy kell az ő barátainak
is a kegyelem erejével és Krisztusnak, az emberek „szolgájának”
nyomán haladva, teljes odaadással szolgálniuk és gondoskodniuk
egymásról, amint Szent Pál is ajánlotta: „Hordozzátok egymás terhét;
így teljesítitek Krisztus törvényét” (Gal 6,29). Csak így gyarapszik
a szeretet egymás és mindenki iránt (vö. 1Tessz 3,12).
Kedves Testvérek! Ezt az „örömhírt” szüntelenül hirdetnünk és
tanítanunk kell, teljes lelkesedéssel, bátran, odaadással és minden
erőnkkel! A szeretet magába sűríti az evangélium teljes üzenetét,
Jézus tanítványait pedig az egymás iránti szeretetükről és a
mindenki iránt tanúsított vendégszeretetükről ismerik fel. Pál
apostol és különösen Mária, a befogadás és a szeretet édesanyja
esdje ki számunkra ezt az ajándékot. Miközben Isten segítségét kérem
az elvándorlók minden támogatójára és gondozójára, az elvándorlók
egész világára, imáimban állandóan megemlékezem mindenkiről, és
szívből adom apostoli áldásomat.
Castel Gandolfo, 2008. augusztus 24.
XVI. Benedek pápa
|
|
|
Beteljesedett! Jn 19,12-42
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|