English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Csaladjaink.hu
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Virtuális Plébánia
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben


Üzenet a betegek 16. világnapjára

XVI. Benedek pápa
2008. február 11.


Kedves Testvéreim!

1. A Lourdes-i Szűzanya emléknapján, február 11-én tartjuk a Betegek Világnapját, amely megfelelő alkalom arra, hogy elgondolkodjunk a fájdalom értelmén, és felfedezzük keresztényi kötelességeinket, amelyek a szenvedés jelenléte miatt hárulnak ránk. Idén ez a fontos nap az Egyház életének két jelentős eseményéhez is kapcsolódik, ahogy ezt a témaválasztás is mutatja: „Az Eucharisztia, Lourdes és a betegek lelki gondozása”. Az egyik esemény a Szeplőtelen Szűz lourdes-i megjelenésének 150. évfordulója, a másik a kanadai Québec-ben megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Mindezek kivételes alkalmat nyújtanak arra, hogy átgondoljuk, milyen szoros kapcsolat áll fenn az Eucharisztia misztériuma, Máriának az üdvözítő tervben betöltött szerepe, valamint a fájdalom és az emberi szenvedés között.

A lourdes-i jelenések óta eltelt 150 év arra hív minket, hogy a Szent Szűzre tekintsünk, akinek szeplőtelen fogantatása Isten legnagyobb és ingyenes ajándéka egy nőnek. Ő az előtte álló megpróbáltatások és szenvedések ellenére szilárd és megingathatatlan hittel kapcsolódott be az isteni tervbe. Így Mária az Isten akaratára való teljes ráhagyatkozás példaképe: szívébe fogadta az örök Igét, aki megfogant szűzi méhében; Istenre bízta magát, és még a fájdalom tőrével átjárt lelkével is (vö. Lk 2,35), tétovázás nélkül osztozni tudott Fia szenvedésében, és a Kálvárián, a kereszt tövében megerősítette az angyali üdvözletkor kimondott „igent”. Mária szeplőtelen fogantatásáról csak úgy tudunk elmélkedni, ha engedjük, hogy magához vonzzon minket az ő „igen”-je, amely csodálatos módon Krisztushoz, az emberiség megváltójához, és az ő küldetéséhez fűzi. Mária kézen fog és vezet minket, hogy Isten akaratára mi is kimondjuk a saját „igen”-ünket örömmel, szomorúsággal, reménnyel és csalódással átszőtt teljes létünkkel, annak tudatában, hogy a próbatételek, a fájdalom és a szenvedés nem szegényíti, hanem gazdagítja földi zarándokutunkat.

2. Nem szemlélhetjük Máriát anélkül, hogy ne éreznénk Krisztus vonzását, és Krisztusra is csak Mária jelenlétében tudunk tekinteni. A Fiút elválaszthatatlan kötelék fűzi Édesanyjához, akinek méhében a Szentlélektől fogantatott. Ez a kapcsolat fejeződik ki a maga titokzatos jellegében az Oltáriszentség által, ahogyan erre az egyházatyák és a teológusok az első századoktól kezdve rávilágítottak. „A Máriától született test, mivel a Szentlélektől származik, maga a Mennyből alászállott kenyér” – mondja Poitiers-i Szent Hiláriusz. A IX. századi Sacramentarium Bergomense-ben pedig ezt olvassuk: „Az ő méhe olyan gyümölcsöt és kenyeret adott, amely angyali ajándékokkal töltött el minket. Mária visszaadta az üdvösség számára mindazt, amit Éva a bűnével lerombolt”. Damiani Szent Péter megállapítja: „Azt a testet, amelyet a Boldogságos Szűz megszült és anyai gondoskodással táplált, mondom nektek kétség kívül, azt a testet – és nem mást – kapjuk a szent oltárról, és annak vérét isszuk, mint megváltásunk szentségét. Ezt mondja a katolikus hit, és hűségesen tanítja a Szent Egyház.” A Szent Szűz köteléke a Fiúval, a feláldozott Báránnyal, aki elveszi a világ bűneit, kiterjed az Egyházra, Krisztus misztikus testére. Isten Szolgája, II. János Pál pápa mondja: Máriának, az „eucharisztikus asszonynak” egész élete által, amelyre az Egyház mint példaképére tekint. Az Egyház „arra hivatott, hogy utánozza őt (Máriát) e szent Misztériummal való kapcsolatában is” (Ecclesia de Eucharistia enciklika, 53.). Ebből a szemszögből még inkább érthető, hogy Lourdes-ban a Boldogságos Szűz Mária tisztelete miért fonódik össze az Eucharisztiával olyan erősen és folyamatosan a szentmise naponkénti ünneplésével, a szentségimádással és a betegek megáldásával, mely utóbbi az egyik legmeghatározóbb pillanat a Massabielle-i barlanghoz zarándoklók számára.

A beteg zarándokok és az őket kísérő önkéntesek jelenléte Lourdes-ban segít elgondolkodni azon, hogy Mária milyen anyai és gyöngéd gondoskodást mutat az ember fájdalmai és szenvedései iránt. A keresztény közösség, miközben körülveszi szenvedő tagjait, akik magukon hordozzák az Úr szenvedésének jeleit, különösen közel érzi magához Máriát, a Fájdalmak Anyját (Mater Dolorosa), aki a kereszt lábánál Krisztus áldozatában osztozva együtt szenved isteni Fiával. Mária együtt szenved azokkal is, akik megpróbáltatást élnek át, velük együtt remél, és vigaszt nyújt nekik anyai segítségével. A sok beteg lelki tapasztalata vajon nem arról beszél, hogy egyre jobban megértsük: „az isteni Megváltó minden szenvedő ember lelkéig akar hatolni Szent Anyjának szívén keresztül, aki elsőként s a legtökéletesebben részesült a megváltásban”? (II. János Pál pápa Salvifici doloris kezdetű Apostoli Levele, 26.)

3. Ha Lourdes rávezet minket arra, hogy elmélkedjünk a Szeplőtelen Szűz beteg és szenvedő gyermekei iránti anyai szeretetéről, akkor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus pedig jó alkalom lesz arra, hogy imádjuk az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust, rá bízzuk magunkat arra a Reményre, amelyben nem csalódunk, s úgy fogadjuk őt, mint a hallhatatlanság orvosságát, amely testet és lelket egyaránt gyógyít. Jézus Krisztus szenvedésével, halálával és feltámadásával megváltotta a világot, és mint „az élet kenyere” velünk akart maradni földi zarándokutunkon. „Az Eucharisztia Isten ajándéka a világ életéért”: ez az Eucharisztikus Kongresszus témája, amely kihangsúlyozza, hogy az Eucharisztia ajándék, amelyet az Atya ad a világnak. Ez az ajándék pedig nem más, mint az ő egyetlen, megtestesült és keresztre feszített Fia. Ő az, aki összegyűjt minket az Eucharisztia asztalánál, és szerető figyelmet ébreszt tanítványaiban a szenvedők és a betegek iránt, akikben a keresztény közösség az Úr arcát ismeri fel. A Sacramentum caritatis kezdetű szinódus utáni apostoli buzdításban kiemeltem: „amikor közösségeink ünneplik az Eucharisztiát, egyre inkább tudatosítaniuk kell, hogy Krisztus áldozata mindenkiért van, ezért az Eucharisztia minden Őbenne hívőt arra késztet, hogy »megtört kenyér« legyen mások számára” (88). Ez bátorít minket arra, hogy személyesen elkötelezzük magunkat a testvérek szolgálatára, különösen azok javára, akik nehézségekkel küzdenek, hiszen minden kereszténynek valójában az a hivatása, hogy Jézussal együtt megtört kenyér legyen a világ életéért.

4. Ezért világosnak tűnik, hogy az egészségügy terén végzett lelki gondozásnak éppen az Eucharisztiából kell lelki erőt merítenie, amely szükséges ahhoz, hogy hatékonyan segítsen a másik embernek fizikailag, és azt is szolgálja, hogy felismerje saját szenvedésének megváltó értelmét. Ahogy Isten Szolgája II. János Pál pápa írta a már idézett Salvifici doloris kezdetű apostoli levelében, az Egyház szenvedő testvéreiben Krisztus természetfeletti erejének sokféle közvetítő alanyát látja (vö. 27). Az ember, aki szenvedését szeretettel viseli, és engedelmesen ráhagyatkozik az isteni akaratra, Krisztussal titokzatosan egyesülve felajánlja magát a világ üdvösségére. Szeretett elődöm azt is mondta: „Minél jobban fenyegeti az embert a bűn, minél inkább átszövik mai világunkat a bűn szálai, annál inkább sokatmondóvá válik az emberi szenvedés. És annál inkább szükségét érzi az Egyház, hogy a világ üdvösségére fordítsa a szenvedés értékét” (uo.). Amikor tehát Québecben az Eucharisztia misztériumát szemléljük, amely Isten ajándéka a világ életéért, a betegek világnapjával lelki párhuzamot vonva nemcsak arra emlékezünk, hogy az emberi szenvedés valóban Isten megváltó művének része, hanem bizonyos értelemben azokat a drága gyümölcsöket is élvezhetjük, amelyeket Ő azoknak ígért, akik hisznek. Így a hittel fogadott fájdalom kapuján beléphetünk Jézus megváltó szenvedésének misztériumába, és vele együtt eljuthatunk a feltámadás békéjére és örömére.

5. Miközben szívélyes üdvözletemet küldöm minden betegnek és azoknak, akik különböző módon gondozzák őket, arra szólítom az egyházmegyei és a plébániai közösségeket, hogy a most következő Betegek Világnapján beszéljenek arról az örömről, amely a Lourdes-i Szűzanya megjelenésének 150. évfordulójával és a Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszussal kapcsolatban eltölt bennünket. Legyen ez alkalom arra, hogy kihangsúlyozzuk a szentmise fontosságát, a szentségimádást és az Eucharisztia tiszteletét, és tegyünk meg mindent azért, hogy az egészségügyi központokban lévő kápolnák „lüktető szívek” legyenek, ahol Jézus folytonosan felajánlja magát az Atyának a világ életéért. A betegek áldoztatása is, amelyet méltóságteljes és imádságos lelkülettel végezzünk, valódi vigaszul szolgáljon azoknak, akik valamilyen betegség szomorúságát hordozzák.

A Betegek Világnapja mindezeken kívül arra is kínáljon lehetőséget, hogy különleges módon kérjük Mária anyai oltalmát a betegeknek, az egészségügyben dolgozóknak, és azoknak, akik ezen a területen végeznek lelki gondozást. Főleg a papokra, a szerzetesekre, a szerzetesnőkre és az önkéntesekre gondolok, továbbá mindazokra, akik tevékeny odaadással szolgálják testileg és lelkileg a betegeket és azokat, akiknek szükségük van rá. Mindenkit Máriára bízok, Isten Anyjára, a mi Édesanyánkra, aki a Szeplőtelen Fogantatás. Ő segítsen mindannyiunkat a tanúságtétel során, hogy a fájdalomra és az emberi szenvedésre adott választ mindenki Krisztusban fedezze fel, aki feltámadásával legyőzte a halált, és nekünk adta azt az életet, amelynek soha sincs vége. Ezekkel a szívből jövő gondolatokkal adom mindenkire apostoli áldásomat.

Vatikán, 2008. január 11.

XVI. Benedek pápa



Napi evangelium
Kiment a magvető magot vetni.
  Lk 8,4-15

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum