|
Homília a Szent Péter téren tartott első ünnepélyes szentmisében 1978. október 22-én A Pápa a bíborosok kíséretében fölkereste Szent Péter sírját, és onnan indult az emberekkel teli Szent Péter térre, hogy bemutassa első pápai szentmiséjét. Amikor elfoglalta a pápai széket, Pericle Felici bíboros mint fődiakónus ráadta a palliumot, amit az egész jelenlevő tömeg tapsviharral fogadott. Ezután a pápa fogadta a bíborosok hódolatát, majd a szentmise latinul és görögül olvasott evangéliuma után a következő homíliát mondta olasz nyelven: „Te vagy a Krisztus, az elő Isten Fia!”[1] Ezeket a szavakat Simon, Jónás fia mondta Fülöp Cezareájának vidékén. Igen, a saját nyelvén mondta ki, mély, eleven és átérzett meggyőződéssel, de amit kimondott, az nem belőle származott, nem Ő maga volt a forrása: „mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ezt ki neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van”.[2] Ezek a hitnek a szavai voltak. És e szavak jelzik Péter küldetésének kezdetét az üdvtörténetben, Isten népének történelmében. Ettől fogva, e hitvallás elhangzásától kezdve Isten népe üdvösségének szent története más dimenziókat nyert: az Egyház történelmi távlataiban kezdett megmutatkozni. Az üdvtörténet ezen egyházi dimenziói eredetükben és születésükben a hit szavához tartoznak, és ahhoz az emberhez kötődnek, aki e szavakat kimondta: „Te Péter vagy – azaz kőszikla, kőszál –, és én tereád mint sziklára fogom építeni Egyházamat”. Ma és ezen a helyen újra el kell hangoznia és újra meg kell hallanunk ezeket a szavakat: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!” Igen, Testvéreim és Gyermekeim, először ezeket kell elmondanunk és meghallanotok. Mert e szavak tartalma szemünk elé állítja az élő Isten misztériumát: azt a titkot, amelyet a Fiú ismer és elhozott nekünk. Ugyanis senki nem hozta oly közel az emberekhez az élő Istent, és senki nem nyilatkoztatta ki úgy, ahogy Ő maga. Istenismeretünkben és Isten felé vezető utunkon teljesen ezekhez a szavakhoz vagyunk kötve: „Aki engem lát, látja az Atyát”. Isten, aki végtelen, kifürkészhetetlen és kimondhatatlan, közel jött hozzánk Jézus Krisztusban, az egyszülött Fiúban, aki Szűz Máriától született a betlehemi barlangistállóban. Valamennyien, hívő emberek, akik birtokában vagytok a hit fölbecsülhetetlen ajándékának; s mind, akik keresitek Istent, de azok is, akiket még kétségek gyötörnek, halljátok meg újra – ma és ezen a szent helyen – Simon Péter szavait, és ezekben a szavakban az Egyház hitét. Mert bennük van az új igazság, sőt a végső és megmásíthatatlan igazság az emberről: hogy az ember az élő Isten fia! „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia!” Ma az új római püspök ünnepélyesen megkezdi szolgálatát és elkezdi Péter küldetésének teljesítését. Mert Péter ebben a városban bontakoztatta ki és fejezte be az Úrtól kapott küldetését. Az Úr hozzá fordult és ezt mondta neki: „...amikor még fiatal voltál, magad övezted föl magadat és oda mentél, ahova akartál. De majd ha megöregszel, kiterjeszted a kezeidet, más övez föl téged és oda visz, ahova te nem akarod.”[3] Péter eljött Rómába! Mi vezérelte őt, és mi hozta el ebbe a Városba, a Római Birodalom szívébe, ha nem az Úrtól kapott indítás iránti engedelmesség? Ez a galileai halász talán nem is akart idejönni. Talán szívesebben maradt volna otthon, a Genezáreti-tó partján hajójával és hálói között. De az Úr szavára, indításának engedelmeskedve, elérkezett idáig. Egy nagyon régi hagyomány szerint (ami nagyszerű irodalmi formát kapott Henryk Sienkiewitz regényében) a Néró-féle üldözés idején Péter el akarta hagyni Rómát. De az Úr közbelépett: szembe jött vele. Péter ezzel a kérdéssel fordult hozzá: „Quo vadis, Domine? – Hová mégy, Uram?” Az Úr ezt válaszolta neki: „Megyek Rómába, hogy másodszor is megfeszítsenek”. Péter erre visszatért a városba, és ott maradt egészen addig, míg megfeszítették. Igen, Testvéreim és Gyermekeim, Róma Péter székvárosa. A századok folyamán mindig új és új püspökök léptek az ő helyébe. És ma is új püspök foglalja el Péter római székét. Egy püspök, aki telve van félelemmel és a saját méltatlanságának tudatával. De hogyan ne remegne a neki szóló meghívás nagyságától és ennek a Római Széknek az Egyház egésze felé szóló küldetésétől? Ma olyan püspök kerül Péter római székébe, aki maga nem római. Egy olyan püspök, aki Lengyelország fia. De ettől a perctől kezdve maga is rómaivá lesz. Igen, római lesz! Azért is, mert egy olyan nemzet fia, amelynek a történelme, a csíráitól kezdve és ezeréves folyamatában mindvégig, eleven, erős, megszakítások nélküli kapcsolatban élt Péter székével; egy olyan nemzet fia, amely mindig hűséges volt a Római Székhez. Ó, micsoda kifürkészhetetlenek az isteni gondviselés tervei! Az elmúlt századokban, amikor Péter utóda elfoglalta az ő székét, a fejére tették a hármas uralkodás jelképét, a tiarát. Az utolsó így megkoronázott pápa VI. Pál pápa volt 1963-ban. De a koronázás szertartása után mar soha nem viselte a tiarát, és szabadságot hagyott utódának abban a kérdésben, hogy akarja-e viselni. I. János Pál pápa, akinek emléke elevenen él a szívünkben, nem akarta viselni a tiarát, és nem akarja az ő utóda sem. Nincs itt az ideje annak, hogy visszatérjünk a koronázás szertartásához és a tiarához, amelyet – talán méltatlanul – a pápák evilági hatalma szimbólumának tekintettek. A mi korunk arra szólít, arra ösztökél és arra kötelez, hogy az Úrra tekintsünk, és Krisztus legfőbb hatalmának misztériumában merüljünk el alázatos és áhítatos meditációban. Mert Ő, aki Szűz Máriától született – az ács fia, ahogy vélekedtek róla, és az élő Isten Fia, amint Péter megvallotta –, azért jött, hogy valamennyiünkből „papi népet” alkosson. A II. Vatikáni Zsinat emlékezetünkbe idézte ennek a hatalomnak a misztériumát és azt a tényt, hogy Krisztus küldetése – a Pap, a prófétai Tanító és a Király küldetése – folytatódik az Egyházban. Mindenki, Isten egész népe részese ennek a hármas küldetésnek. A múltban talán azért is tették a pápa fejére a hármas koronát, hogy ezzel a szimbólummal fejezzék ki, hogy Krisztus Egyházának egész hierarchikus rendje, az egész „szent hatalom”, amelyet az Egyházban gyakorolnak, nem egyéb, mint szolgálat. Olyan szolgálat, amelynek egyetlen célja van: hogy Isten egész népe részesedjék Krisztusnak e hármas küldetésében és mindig az Úr hatalma alatt maradjon. Ez a hatalom nem evilági eredetű, hanem a mennyei Atyától való, s a kereszt és a föltámadás misztériumából következik. Az Úr feltétlen és mégis édes és szelíd hatalma az ember legmélyebb vágyainak felel meg, és kielégíti értelmének, akaratának és szívének legmagasabb törekvéseit; nem az erőszak nyelvén beszél, hanem a szeretetben és az igazságban fejezi ki magát. Péter új utóda a Római Székben ma alázattal, de bizakodva és áhítattal így imádkozik: „Ó Krisztus! Engedd, hogy a te egyetlen hatalmad szolgája lehessek! A te édes hatalmad szolgája! A te hanyatlást nem ismerő hatalmad szolgája! Tedd meg, hogy szolga legyek, sőt a te szolgáidnak a szolgája!” Testvéreim és Nővéreim! Ne féljetek Krisztus körül összegyűlni és elfogadni az ő hatalmát! Legyetek segítségére a Pápának és mindazoknak, akik Krisztusnak akarnak szolgálni és Krisztus hatalmával akarják szolgálni az embert és az egész emberiséget! Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat! Nyissátok meg az ő üdvözítő hatalma előtt az államhatárokat, a gazdasági és politikai rendszerek határait, a kultúra, a fejlődés és a civilizáció széles mezőinek korlátait. Ne féljetek! Krisztus tudja, hogy „mi lakik az emberben”. De egyedülő tudja ezt! Manapság az emberek nagyon sokszor nem tudják, hogy mit hordoznak magukban, lelkük mélyén, a szívükben. Sokszor olyan bizonytalanná válik a földi élet értelme. Kételyek árasztják el az embert, és kétségbe is tud esni. Engedjétek tehát – kérlek benneteket, alázattal és bizalommal kérlek –, hagyjátok, hogy Krisztus beszéljen az emberekhez. Egyedül nála vannak az élet, az örök élet igéi! Ma üli az Egyház a Missziók vasárnapját. Azért imádkozik, elmélkedik és cselekszik, hogy Krisztus szava el tudjon jutni minden emberhez; hogy életet adó szavait úgy hallgassák az emberek, mint a remény, az üdvösség és a teljes szabadulás üzenetét. Megköszönöm mindenkinek, aki úgy határozott, hogy részt vesz Péter új utódjának ünnepélyes szolgálatkezdésén. Szívből köszönetet mondok az Államfőknek, a diplomáciai képviseleteknek, és a kormányküldöttségeknek, hogy megjelenésükkel megtiszteltek. Köszönet nektek, Római Anyaszentegyház Bíborosai! Köszönetet mondok nektek, szeretett Püspöktestvéreim! Köszönet nektek Papok, de nektek is, minden szerzet fiai és leányai! Köszönet nektek, Rómaiak! Köszönet a zarándokoknak, akik a világ minden tájáról eljöttek! És köszöntésem mindazoknak, akik kapcsolatban vannak velünk ebben a szentmisében a rádió vagy a televízió révén. Ezután néhány lengyel mondat következett, amit olaszul így magyarázott meg a pápa a jelenlévőknek: Ez most imádságra szóló felhívás volt, hogy imádkozzanak az új pápáért Lengyel-országban. De ugyanazzal a felhívással fordulok a Katolikus Egyház minden Fiához és Leányához is. Emlékezzetek meg rólam ma és mindig imádságaitokban! Ezután beszédének lényegét röviden elmondta franciául, angolul, németül, spanyolul és portugálul; majd egy-egy orosz, cseh, ukrán és litván nyelvű köszöntő mondat után újra olaszul fejezte be a homíliát: Kitárom a szívemet felétek is, különböző keresztény közösségeket képviselő Testvérek, és külön szeretettel fordulok azokhoz, akik egy közeli személyes találkozásra várva vannak itt jelen. Addig is őszinte köszönetemet fejezem ki nektek a jelenlétetekért! És most az összes emberhez fordulok, minden emberhez. De mekkora tisztelettel kell kimondania Krisztus apostolának ezt a szót: EMBER! – Imádkozzatok értem! – Segítsetek, hogy szolgálni tudjalak titeket! Ámen. Jegyzetek: [1] Mt 16,16. [2] Mt 16,17. [3] Jn 21,18. |
Nyomtatóbarát változat
Keresés a Bibliában:
|
|
Eseménynaptár |
 |