|
A Szentatya beszéde Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz 2004. december 18-án, szombaton délelőtt 11 órakor II. János Pál pápa magánkihallgatáson fogadta Gyurcsány Ferenc magyar
kormányfőt és 13 tagú kíséretét, közöttük Somogyi Ferenc
külügyminisztert, Hiller Istvánt, a nemzeti kulturális
örökség miniszterét, Erdődy Gábor szentszéki magyar
nagykövetet.
A találkozó a vatikáni protokollnak megfelelően a Szentatya
magánkönyvtárában kezdődött, majd a küldöttség tagjainak
bemutatásával folytatódott.
A Szentatya a következő beszédet intézte a magyar
miniszterelnökhöz, amelyet P. Somorjai Ádám bencés
szerzetes, a vatikáni államtitkárság munkatársa olvasott fel:
„Miniszterelnök Úr,
Szeretettel köszöntöm Önt a Vatikánban és köszönöm üdvözlő
szavait. Ebben az évben Magyarország belépett az Európai Unióba, s
ezzel új fejezet kezdődött történelmében. Bízom abban, hogy
országa e kontinens jövőjéhez sajátos módon járul hozzá, merítve a
kulturális és lelki értékek gazdag örökségéből, amelyek Szent
István korától kezdve formálták a magyar nép lelkét.
Ebben az összefüggésben különösen is az Ön nemzetének ifjúságára
gondolok, szilárd erkölcsi és polgári erényekre való nevelésük
fontosságára. Ez az Egyház számára különösen is jelentős, amikor
vallási és oktatói-nevelői misszióját végezve a köz javát
szolgálja. Ezért rendkívül nagyra értékelem a Magyarország és a
Szentszék között az elmúlt években kötött jogi egyezmények sorát,
különösen is a Megállapodást a Katolikus Egyház magyarországi
közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról. Ez a
Megállapodás jogilag kötelező érvénnyel határozza meg az Egyház
szerepét a magyar társadalom életének e fontos területén,
tiszteletben tartva a vallásszabadságra és az oktatásra vonatkozó
emberi jogokat. Remélem, hogy a konstruktív együttműködés szelleme
jellegzi majd a jövőben is az Egyház és az Állam munkáját a
Megállapodásban foglaltak hűséges végrehajtása során.
Megköszönve látogatását, biztosítom Excellenciádat az egész
szeretett magyar népért végzett imáimról. Nemzetére szívesen kérem
Isten áldását, kívánok bőséget és békességet.”
A kihallgatás végén a Szentatya 1514-ből való imakönyvet kapott
ajándékba, míg a magyar kormányfő albumot és érmét. A miniszterelnök
a pápai kihallgatás után Angelo Sodano bíboros, államtitkárral
folytatott megbeszélést.
|
|
|
Az jut be a mennyek országába, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Mt 7,21. 24-27
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|

|
|