|
II. János Pál pápa Szombathelyen első magyarországi látogatás, 1991. augusztus 16-20. Reggel 8.20-kor szálltak fel a helikopterek, s a Szentatya 9.35-kor érkezett meg a szombathelyi repülőtérre, a szentmise színhelyére. Szent Márton szentmiséjét imádkoztak. A mise elején Konkoly István megyéspüspök úr így köszöntötte a Szentatyát: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szentséges Atya! Egyházmegyénk nevében nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm! Az ősi Savariának, Szent Márton szülővárosának hívő népe mindig hűségesen ragaszkodott Szent Péter utódához, az Egyház sziklaalapjához. Ma különösen is nagy öröm tölti el szívünket, mert Jézus Krisztus földi Helytartójával, a mi legfőbb tanítónkkal, főpapunkkal és főpásztorunkkal itt Szombathelyen is együtt lehetünk. A Szentséges Atya iránt való tiszteletet, szeretetet és a mai találkozás örömét megosztják velünk a szomszédos, győri és veszprémi egyházmegye püspökei, papjai és hívei. De vannak kedves külföldi vendégeink is Ausztriából, elsősorban az eisenstadti és gráci egyházmegyékből, valamint Szlovéniából, a maribori egyházmegyéből. Szentséges Atya, hálásan köszönjük az eucharisztikus áldozatban való közösség lehetőségét, nagy ajándékát. Kérjük, hogy tanításával, imáival és áldásával erősítsen meg minket, hogy elkötelezett keresztények lehessünk, akiknek Krisztus az út, az igazság és az élet. Akik tudják, hogy reménységük egyedüli forrása Jézus Krisztus keresztje, hiszen általa nyertük el az istengyermekség kegyelmét és az üdvösség ígéretét. Ez a keresztény remény éltet, bátorít és vigasztal minket. Erről akarunk tanúságot tenni a világ előtt is. Tudjuk, hogy ez a legnagyobb szolgálat, amellyel mi keresztények segítségére lehetünk a sok-sok céltalanul élő, kétségek közt hánykódó, elkeseredett és reményét vesztett embertársunknak. Szentséges Atya, az itt egybegyűlt zarándokok őszinte szívvel kérik a Mindenhatót, éltesse sokáig, védje és oltalmazza az egész Egyház örömére és lelki javára. A magyarul, németül és horvátul felolvasott szentlecke (Róm 12,3-13), és evangélium (Jn 10,11-16) után a Szentatya a következő homíliát mondta: 1. „Én vagyok a jó Pásztor”[1] Krisztus szavai állandóan visszatérnek hozzánk. Ezek a szavak, amelyek az Ezekiel próféta[2] által hirdetett Isten-képet átviszik az Újszövetségbe, kétezer éve mindenütt felhangzanak, ahol az Evangéliumot hirdetik. Ezeket a szavakat magyar földön is sok nemzedéken át hallgatták a hívek. Ma, Szombathelyen, magyarországi zarándoklatom itteni állomásán ezeknél a szavaknál szeretnék megállni, hogy veletek elmélkedjünk róluk a szentmisében. A kenyér és a bor eucharisztikus asztalához készülődve, táplálkozzunk előbb a Jó Pásztor evangéliumi igazságából. Üdvözlöm Konkoly István püspök urat, ennek az egyházmegyének főpásztorát és a többi jelenlévő főpásztort. Üdvözlöm a papokat, az Istennek szentelt állapotban élőket és a világi híveket, az egész helyi egyházat, amely hűségesen és nagylelkűen kívánja szolgálni Krisztust. Üdvözlöm a polgári hatóságok itt megjelent képviselőit és mindazokat, akik az ország más vidékéről, sőt külföldről is idejöttek, hogy részt vegyenek ezen a lelki találkozón. Szeretettel köszöntőm a szomszédos országokból jött zarándokokat: magyarokat, osztrákokat, horvátokat és szlovénokat. Szívből köszöntelek titeket, kedves magyar papok, szerzetesek, szerzetesnők és hívek, akik más országokból idejöttetek. Ebben a nagymúltú városban magyar honfitársaitokkal együtt egyesültök az imában Szent Péter utódjával, hálát adva mindazért a jóért, amelyben részesültetek az utolsó évek folyamán. Maradjatok hűek lelki örökségetekhez; őrizzétek meg a hitet és keresztény hagyományotokat. Isten vezéreljen benneteket az élet útján. Horvát nyelven: Szeretettel köszöntőm Djuro Koksa zágrábi segédpüspök urat és a Horvátországból, Ausztriából és Szlovákiából a Péter utódával való találkozásra érkezett összes horvát zarándokot. Kedveseim, az Úrhoz szálló imádságunk legyen mindenki számára a hálaadás példája azért, hogy a mesterséges határokon felülemelkedve nyilvánosan megvallhatjuk az őseinktől századokon át ránk örökített hitünket. Imádkozzunk a népek közötti békéért és barátságért. Isten áldjon meg benneteket, családtagjaitokat és az egész horvát népet. Szlovén nyelven: Különleges köszöntésem Franc Kramberger maribori püspök úrnak és a magyarországi, valamint Szlovéniából érkezett szlovén zarándokoknak. Kedveseim, szombathelyi zarándoklatotok legyen az összes európai népek egysége felé vezető út jele. Isten Anyja járjon közben az Úrnál, hogy megőrizhessétek keresztény hiteteket és tanúságot tegyetek másoknak is. Isten adja meg a békét, amelynek minden nép között jellemeznie kell a kapcsolatokat. Megáldalak benneteket, családtagjaitokat és az egész szlovén népet. 2. „A jó pásztor életét adja juhaiért”,[3] mondja Krisztus. János hasonlata kifejező és meggyőző. Szinte látjuk magunk előtt a pásztort a juhok aklában: hűségesen őriz minden egyes bárányt. „Fontosak számára a bárányok”, jegyzi meg Jézus. Fontosak számára és törődik velük, buzgón, hűségesen kész arra, hogy szembenézzen minden veszéllyel, amely a bárányokat fenyegeti. Nem menekül el soha, nem hagyja el gyáván a juhakolt. Ismeri a bárányokat és nevükön szólítja őket. Ezért a bárányok is ismerik őt, és hallják szavát. A pásztor teljes bizalmukat élvezi. És valóban kész arra, hogy „életét adja a juhokért”:[4] mindig saját magát adja, minden nap és minden körülmények között. Valóban, „másokért élő ember”. Ez a nagylelkű segítőkészség magában Isten misztériumában gyökerezik. A Jó Pásztor, Krisztus, „ismeri az Atyát”,[5] hiszen Ő az Atyával egylényegű Fiú. Az Atya, aki mint Fiút ismeri őt, csak őt bízta meg azzal a feladattal, hogy „adja életét” áldozatul az egész hatalmas nyájért, minden emberért. Krisztus a Megváltó, az egyetemes Pásztor: „Az Atya ezért szereti őt: mert odaadja az életét”[6] mindenkiért, a világ megváltásáért. Áldozatul adja életét, és így jut el a szabadság legmagasabb fokára, a szeretet teljességére. Krisztus hozzáteszi: „Hatalmam, van arra, hogy letegyem az életemet, és hatalmam van arra, hogy visszavegyem”.[7] Mindez Krisztus húsvéti misztériumába vezet be bennünket. Csak úgy beszélhetünk a Jó Pásztorról, ha utalunk a Keresztre és a Feltámadásra. 3. Mi is, kedves Testvéreim, részt veszünk Krisztus húsvéti misztériumában. Az Eucharisztia révén veszünk benne részt. Nemcsak azért gyűltünk itt össze, hogy újból elmélkedjünk az Úr haláláról és feltámadásáról, hanem azért is, hogy szentségi módon, a most bemutatott áldozat révén megjelenítsük halálát és feltámadását. Az Apostol szavai mindnyájunkra vonatkoznak: „Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen ésszerű hódolatotok.”[8] Tehát nem passzív részvételről, nem passzív jelenlétről van szó. Azért vagyunk itt, hogy „felismerjük, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes”.[9] A Jó Pásztornak ebben az áldozatában „át kell alakulnunk, megújulva gondolkodásunkban”.[10] Át kell alakulnunk lényünk mélyében, a Szentlélek ereje által, a kegyelem által – mindenkinek az „Istentől neki juttatott hit mértéke szerint”.[11] A szentmisén való részvételünk így éltető és építő lesz. Ha magunkhoz vesszük Krisztus szentségi testét mint a Vele való szeretetközösség jelét, akkor ezzel segítjük az emberek és a népek között élő Egyház lelki növekedését, így mi is elnyerjük azt a csodálatos örökséget, amely már a múltban is e nemzet annyi fiát és leányát alakította, és felfogjuk jelentését a mi korunk számára. 4. Mennyi ajándékot adott már Krisztus, a Pásztor, aki azért jött a világra, hogy bőséges életet adjon![12] Elhalmozott titeket szeretetével, és műve sokféle módon megnyilvánult köztetek. Mindenekelőtt egy sajátos kulturális hagyomány ajándékában részesültetek, amely az ősi Savariában jött létre: a császárok sorra egymás után érintetlenül adták tovább ennek tartalmát. Az antik kultúra megnyitotta az emberi szellemet a tudás mélységeinek, és megtanította arra, hogy felismerje és nagyra becsülje azokat az értékeket, amelyek felülmúlnak minden anyagi szempontot. Olyan lelki örökség ez, amely – Istennek hála – tovább tudott fejlődni, ellenállva a török uralomnak és a polgárháborúk dúlásának, mint hazátok annyi más virágzó vidékén. Városotok püspöki palotája előtt Berzsenyi Dánielnek, egyik legnagyobb költőtöknek szobra áll: műveiben ott lüktet az antik kultúrából merített esztétikai érzék, amellyel értékelni tudta a lét szépségét és harmóniáját. A költő mégis arra szólít fel, hogy szárnyaljuk túl a közvetlen valóságot, Istent keresve, akit az emberi lélek „óhajtva sejt”. 5. Vidéketek hagyománya azonban nem korlátozódik pusztán az antik kultúrára, bár igen jelentős és fontos örökség ez. Mélyebb eszmei örökséget is hordoz, amely a kimeríthetetlen evangéliumi élet gyümölcse. Joggal vagytok büszkék erre. E föld nagylelkű szülöttétől, Krisztus hűséges tanítványától merítitek az ihletet: Szent Mártontól, egyházmegyétek védőszentjétől. Példaképetek Ő, aki a hagyomány szerint kétfelé vágott egy köpenyt, s felét egy ruhátlan koldusnak adta. És Krisztus, azonnal megjutalmazva tettét, így szólt hozzá: „Márton katekumen, engem öltöztettél föl ebbe a köpenybe.” Mi is arra kaptunk meghívást, hogy így szeressük Krisztust és testvéreinket. Arra kaptunk meghívást, hogy engedelmesen hallgassuk Isten szavát, és arra kaptunk ösztönzést, hogy legyünk szolgálatára felebarátainknak, elsősorban azoknak, akik szükséget szenvednek.[13] A szegényekben valóban Krisztus arcát ismerjük fel, aki arra szólít fel bennünket, hogy úgy bánjunk másokkal, mint ahogy szeretnénk, hogy velünk is bánjanak.”[14] Krisztus még azt is kéri híveitől, hogy azokat is szeressék, akik ellenségesek velük és rosszat tesznek nekik: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért”.[15] De hogyan valósíthatná meg az ember ezt az oly sokat követelő felhívást, ha Isten maga nem érintené meg a szívét? Járjon közben mindnyájunkért Szent Márton! Példája és segítsége támogasson mindnyájunkat a tökéletesség útján, tevékeny szeretetté alakítva át a mindennapi életet. Ez a szabad és teljes szeretet, amely a Szentháromsággal egyesíti a lelkeket, a hívő lelki útjának csúcsa és középpontja, Krisztus valódi tanítványának ismertetőjele és a világ megújulásának titka. 6. Az Isten iránti szeretetnek a mások iránti őszinte és állandó figyelemben, az ingyenes szolgálat tetteiben és széleskörű társadalmi szolidaritásban kell megvalósulnia. „Ha valamelyik testvérnek nem volna ruhája és nem volna meg a mindennapi tápláléka, és egyiketek így szólna hozzá: »Menj békében, melegedj és lakjál jól!«, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna?”[16] Jakab apostolnak ez a buzdítása ma különösképpen időszerű. Arra szólít fel bennünket, hogy „adjuk meg a szükségest” a szűkölködőknek.[17] Magyarországon pedig ma igen sokan küszködnek különféle problémákkal és sokan szenvednek szükséget. Gondolataimban most mindazokhoz fordulok, akiket bármilyen ínség sújt ebben az országban: a hajléktalanokhoz, a munkanélküliekhez, a bevándorlókhoz, a válások áldozataihoz, a kábítószerfogyasztókhoz, az alkoholistákhoz, és mindazokhoz is, akik könnyelműségükkel vagy felelőtlenségükkel veszélyeztetik saját jólétüket vagy másokét. Mennyi fájdalmas életsors! Hányan nyújtják ki kezüket szolidáris és gyors segítséget kérve attól, aki rendelkezik a jobb társadalmi helyzet „köpenyével”! Ne áltassuk magunkat: a szegénységet és a kitaszítottságot bizonyos helyzetekben csak úgy küzdhetjük le, ha mindnyájan egyesítjük kitartó erőfeszítéseinket. A nemzet csak így épülhet fel a romokból, és javíthatja ki a múlt hibáinak vészes következményeit. Olyan társadalom felépítése felé kell haladni, amelyben mindenki lehetőséget kap arra, hogy emberhez méltóan élhessen, és megfelelő módon elláthassa önmagát és családját. A nemzet anyagi és erkölcsi újjáépítése mindenkitől nagylelkűen vállalt segítséget kíván. Ez csak úgy lehetséges, ha felülemelkedtek az ideológiai különbségeken, a régebbi korok s a közelmúlt ellentétein, amelyek talán még mindig jelen vannak a nemzet közéletében. Mennyivel dicséretesebb, ha fel tudjuk áldozni egyéni érvényesülési vágyunkat azért, hogy mások hatékony javaslatait és kezdeményezéseit támogassuk. Vajon Szent Márton példája nem bátorít-e titeket az együttműködésre és a segítőkészségre, akkor is, ha mindez fáradsággal jár és áldozatot igényel; valamint arra is, hogy olykor lemondjatok saját, talán jogos szempontjaitokról? Az ő példája azokban a szentekben folytatódik, akik a későbbi időben híressé tették történelmeteket, és abban a soksok keresztényben, akik magyar földön az Evangéliumot tették életük iránytűjévé. Itt emlékeztetni szeretnélek titeket Batthyány Strattmann hercegre, akinek boldoggáavatási ügye folyamatban van, továbbá báró Apor Vilmosra, a szomszédos győri egyházmegye püspökére, aki 1945-ben, a város megszállásakor áldozta fel életét a rábízott nyáj védelmében: „A jó Pásztor életét adja juhaiért.” 7. Ezek a példák is azt tanúsítják, hogy a szív valódi megtérése teszi lehetővé, hogy előmozdítsátok a társadalomban annyira óhajtott és oly nélkülözhetetlen igazságot. így megerősödik köztetek a szolidaritás, különösképpen azáltal, hogy nagylelkűen befogadjátok a különböző kulturális és etnikai csoportokat, tiszteletben tartva eredeti és lényegi sajátosságaikat. Ahogy ti is fontosnak tartjátok, hogy külföldön élő honfitársaitok megőrizhessék nyelvüket és kultúrájukat, úgy – a bibliai és keresztény befogadás hagyományát követve – ti is érezzétek kötelességeteknek, hogy ugyanígy bánjatok ezekkel a testvéreitekkel. Szívesen élek az alkalommal, hogy különös üdvözlettel forduljak a szomszédos Ausztriából érkezőkhöz, akik részt vesznek velünk együtt a szentmisén: Német nyelven: Szívből köszöntőm Hans Hermann Groer bíboros urat, Bécs érsekét, minden tisztelendő püspöktestvéremet, minden papot és szerzetest és minden testvért a szomszédos Ausztriából. Külön is köszöntőm Stefan László püspök urat, aki számos, különböző anyanyelvű zarándokkal érkezett az eisenstadti egyházmegyéből. Nagy örömet okoz, hogy találkozhatom veletek. Találkozásunk felidézi bennem utolsó lelkipásztori látogatásom emlékét szépséges hazátokban. Jelenlétetek megerősíti keresztény odaadásunkat és elkötelezettségünket: szomszédainkat nem felejtettük el az elmúlt nehéz évtizedekben, s most sem akarjuk őket cserben hagyni, amikor visszanyerték szabadságukat, hanem velük együtt közösen akarunk egyházat alkotni, melléjük állni örömben és fájdalomban egyaránt, egymást védelmezni és segíteni, ha ez szükséges, s egymástól kölcsönösen tanulni. Újra meg kell nyitnotok szíveteket Krisztusnak ahhoz, hogy ilyen érzülettel tudjatok szomszédaitokkal osztozni nemcsak az anyagiakban, hanem sokkal inkább a lelkiekben. Építsétek tovább a szeretet, az egység és a béke hídjait, amelyeknek alapja eleven hitetek. Ebben az ünnepi órában szeretettel gondolok a köztetek jelenlévő cigányokra is. Természetesen nem az Egyház feladata, hogy meghatározott intézkedéseket javasoljon, s az sem, hogy politikai jellegű útmutatást adjon. Mindazonáltal, a szentmisében, a jó Pásztor evangéliumi szakaszának fényében és Szent Márton példája nyomán nem tehetem meg, hogy ne buzdítsalak benneteket arra, hogy megfelelő megoldásokat találjatok az ő nehézségeikre is. Szeretnélek átölelni titeket is meleg szeretettel, kedves cigány testvéreim, akiket a Teremtőnek és annak a Megváltónak a szeretete vezet, aki életét adta mindenkiért minden megkülönböztetés nélkül. Titeket is meghívott a Teremtő, hogy szorgalmas és felelős munkatársak legyetek a teremtés nagy művében, és hogy az emberi társadalom felelősségteljes és lojális tagjai legyetek az emberi személy minden jogával és méltóságával. Ti is a keresztény közösség elkötelezett tagjai kell legyetek és annak a Krisztusnak követői, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon másoknak. Ha úgy szolgálunk, amint Jézus kéri tőlünk, akkor késznek kell lennünk arra, hogy életünket adjuk másokért. Szent Márton nyomdokain járva meg kell térnünk a szeretetre, s határozottan és állhatatosan el kell utasítanunk a világ szellemét: az anyagi élvezetek hajhászását, azt a fogyasztói szemléletet, amely a földi javakból modern bálványokat csinál, s ezért feláldozza a személyt és annak méltóságát. Mennyire másként hangzik Jézus hívása, aki nem ígér földi sikereket, hanem azt kéri, hogy saját magunkat adjuk „áldozatul”! Csak így lehet megtörni az önzés láncát, amely az embert önmagának, korlátainak és múló földi érdekeinek rabjává teszi. A szeretet életté válik és önmagát ajándékozza oda. Túllép az egyéni érdekeken, és mindig a közjóra tekint, a felebarát szolgálatára, fölismerve mindenkiben Isten jelenlétének jeleit. Hangsúlyozom, hogy minden egyes emberben, abban a parányi emberi lényben is, akit az édesanya szíve alatt hordoz és aki éppen csak elkezdte életútját. Vajon nem a Gondviselés jele-e, hogy lelkipásztori látogatásom egybeesik annak az „imakilencednek” a befejezésével, amelyen magyar keresztények összejöttek, hogy imádkozzanak és elmélkedjenek az anyaméhben megfogamzott élet értékéről? Napjainkban sokféleképpen, erőszakosan fordulnak szembe az emberi élettel, különösen a gyöngék és a védtelenek életével. Az elsötétült lelkiismeret megnyilvánulása ez, amely nem tesz alapvető különbséget az erkölcsi jó és rossz között. Szükséges ezért, hogy a keresztények szóval és tettel kiálljanak az emberi élet védelme mellett, és arra törekedjenek, hogy minden ember és az egész társadalom elismerje az élet sérthetetlen értékét, s előmozdítsa annak teljes kifejlődését Isten törvényének változhatatlan alapelvei szerint. Mindegyikünktől ezt kéri Jézus, a jó Pásztor, aki minden egyes báránykát ismer, még ha nagyon kicsi és ismeretlen is – még akkor is, ha el van rejtve anyja méhében.[18] 8. A jó pásztor a kapu. Krisztus a bárányok kapuja. Azért ajánlja fel életét, hogy mindenki számára kapuvá váljék. Feltárja az üdvösség távlatát, visszaadja az élet végső értelmét, megmutatja, merre menjünk, és megtanítja, hogyan haladjunk az úton, az Ő útján. Krisztus ezt mondja: „Bizony mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőre talál... Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőséges legyen.”[19] Íme, a terített asztal, az eucharisztikus kenyérrel. Gyertek! Lépjetek be a kapun, amely a jó Pásztor – Krisztus. Talán hosszú időn át úgy tűnhetett föl nektek, hogy zárva van, és talán még most is tart a bezártság érzése, az elmúlt évtizedek következtében. De Krisztus velünk maradt: mindig jelen van közöttünk Evangéliuma egész igazságával, Eucharisztiája teljes erejével, amely az üdvösség forrása. Jelen van közöttünk: a jó Pásztor, aki életét adja. Vajon nem Ő maga tett-e erről bizonyságot? Vajon nem Ő volt-e az, aki megígérte: „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig”?[20] Igen, maradj velünk, ó Urunk! Maradj velünk! Ámen! A szentmise végén kicsit megeredt az eső, amire a Szentatya búcsúszavaiban így utalt: Szeretteim! Köszönjük meg, hogy az eső csak a szentmise végén eredt el. Köszönjük meg Szent Mártonnak, hogy itt akart születni, s hogy Európa nyugati részébe, Franciaországba vitte az evangéliumot. Ez magyarázza Etchegaray bíboros úr jelenlétét is. Imádkozzunk most, az ezredfordulón, a lezáruló és előttünk megnyíló új évezred küszöbén szentekért, hogy legyenek szentjeink. Mert nélkülük lehetetlen megújítani földrészünk keresztény életének gyökereit. Kívánom hazátoknak, hogy hazátokból is jöjjenek ezek az új szentek! S még egyszer köszönjük meg, hogy az eső együttlétünk végén jött! Dicsértessék a Jézus Krisztus! Jegyzetek: [1] Jn 10,11. [2] 34. fejezet. [3] Jn 10,11. [4] Jn 10,15. [5] Vö. Jn 10,15. [6] Vö. Jn 10,17. [7] Jn 10,18. [8] Róm 12,1. [9] Róm 12,2. [10] Vö. Róm 12,2. [11] Róm 12,3. [12] Vö. Jn 10,10. [13] Vö. Mt 22,39. [14] Vö. Mk 7,12. [15] Mt 5,44. [16] Jak 2,15-16. [17] Vö. Jak 2,16. [18] Vö. Jn 10,3. [19] Jn 10,7.9-10. [20] Mt 28,20. |
Nyomtatóbarát változat
Keresés a Bibliában:
|
|
Eseménynaptár |
 |