|
II. János Pál pápa szentbeszéde Győrben szeptember 7. délelőtt második magyarországi látogatás 1996. szeptember 6-7. Tisztelendő Püspök Testvéreim, kedves Papok, Szerzetesek és Szerzetesnők, kedves Hívek! 1. Az imént hallottuk az evangéliumban Jézus megindító szavait: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhaiért”.[1] Az Egyház, akármilyen szempontból nézzük, elszakíthatatlanul kötődik a jó Pásztor képéhez, aki veszély idején nem hagyja ott a juhokat, nem fut el, amikor jön a farkas, hanem gondját viseli a nyájnak. Mivel nem béres, ha kell, élete árán is megvédi juhait.[2] Ez a kezdeti időktől elfogadott és kedvelt kép sugallta az első keresztény közösségeknek hogy tudatára ébredjenek sajátos önazonosságuknak. A jó Pásztor alakja, amely már az első századok keresztényüldözései idején ismert volt, ahogyan ezt a katakombák freskói is ábrázolják, mindig meghatározta az Egyház tevékenységét, akkor is, amikor már szabadságot élvezett. A jó Pásztor alakja lett az Egyház világgal való új kapcsolatának és missziós küldetésének modellje. Az Egyház kötelességének érezte, hogy összegyűjtse és vezesse azokat, akik még nem tartoztak aklához, de békére és üdvösségre vágytak, hogy Krisztus akarata szerint „egy nyáj legyen és egy pásztor”.[3] így az első évezredben számos nemzet csatlakozott Krisztus Egyházához. Otthonra találtak benne Közép-Kelet-Európa népei, és az első évezred vége felé a ti országotok is. Kedves Testvérek! Őseitek a keresztséggel megszerezték az Egyházhoz való tartozás tudatát, annak tudatát, hogy a nyáj a Pásztorhoz tartozik, aki megvédi és gondozza őket. Őseitek, az egykori Pannónia, a mai Magyarország lakói, abban a tudatban, hogy Krisztushoz tartoznak, felfedezték mélyebb kulturális identitásukat, és új módon váltak nemzetté. Rádöbbentek arra, hogy Valaki életét adta értük, és megértették, hogy különleges kincset birtokolnak, hiszen „Krisztusnak drága vére árán” váltak szabaddá.[4] Mindez nagyban gazdagította az egyes személyek és az egész nemzet öntudatra ébredésé. Ez a gazdagodás természetesen nem anyagi jellegű volt, hanem az alakuló nemzet szellemiségét formálta. A Pannonhalmi Apátság millenniuma, amelyet tegnap ünnepeltünk, szerves része ennek az örökségnek. Annak bizonysága, hogy országotokban immár ezer éve jelen van és működik olyan férfiak közössége, akik számára egész életüket átható hivatássá lett a krisztusi megváltás. Ezek az emberek életük fő céljának tekintik, hogy tanúskodjanak Krisztusról és Evangéliumáról, hogy hirdessék a világ megváltásának jó hírét és az ember Krisztusban való megújulását: „A jó Pásztor életét adja a juhaiért”. „Az Úr az én pásztorom, nincsen hiányom semmiben”.[5] 2. Az imént énekelt válaszos zsoltár szavai jól kifejezik, miként érlelődött új identitás-tudat azokban az emberekben, akik körében a pannonhalmi apátság immár ezer éve végzi áldásos tevékenységét. A magyar nép jól érzékelte, hogy az Egyház tevékenységében visszatükröződött Krisztus, a jó Pásztor figyelmes szeretete. Hierarchikus szervezetével, egyházmegyékre és plébániákra tagolódva, püspökökkel és papokkal az élen, az esztergomi prímás személye körül növekedett az Egyház, és lelki tevékenysége következtében a magyar nemzet életének új formája is kialakult. Az Egyház mint papi közösség jól tudta, hogy küldetése az Eucharisztia ünneplésére szól. Ezen keresztül építi fel Isten népét, amelynek sajátos hivatása, hogy az apostoli folytonosságban részesülők vezetése alatt betöltse hármas feladatkörét, papi, prófétai és királyi küldetését. Amióta tehát Hungaria coepit habere episcopum, 'lett püspök Magyarországon', a keresztény nép élete egyházmegyékben szerveződött meg. Köztük van a győri egyházmegye is, amelyet most alkalmam van meglátogatni. Magyar földön az Egyház kezdetei nemcsak a lelki élet területét érintették, hanem kihatottak a polgári életre is, és ezzel új időszak kezdődött nemzetetek történelmében és műveltségében. A századok során nem egyszer kellett mindent újrakezdenie országotoknak, és vele együtt a keresztény közösségnek is. Legutóbb 1989-ben. Erre emlékezve szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet a magyar egyház főpásztorainak az elmúlt öt évben végzett munkájukért. Tisztelendő püspök testvéreim, megőriztétek az Egyház egységét, és az újra kivívott szabadság adta lehetőségeket felhasználva a keresztény élet minden területén fellendítettétek a missziós tevékenységet. Nem kis nehézségekbe ütköztetek, de nem veszítettétek el a reményt. Az ország lelki újjáépítésében most számíthattok a megújuló szerzetesrendekre, az Istennek szentelt személyekre, a katolikus tanárokra és az elkötelezett világi hívekre. 3. Kedves Testvérek! Ne engedjétek, hogy kedveteket szegjék a gazdasági és társadalmi nehézségek, a munkanélküliség, sokak elszegényedése, a hit nélküli felnőtt nemzedék erkölcsi érzékének megfogyatkozása. Nagy a kísértés, hogy feladjátok a küzdelmet és beletörődjetek a fennálló helyzetbe. Szent Pál úgy mutatja be a pogányokat, mint „akiknek nincsen reményük”.[6] Mi keresztények azonban Krisztus jelenlétében élünk. Krisztus a mi reményünk! Nem vagyunk egyedül soha! Krisztushoz, a jó Pásztorhoz tartozunk, aki mindig velünk van. Ragyogó példaképeitek vannak, rájuk tekintsetek, amikor felhők tornyosulnak. Az elmúlt negyven évben főként a vértanúk és a hitvallók tettek tanúságot Krisztus világosságáról. Gondolok Apor Vilmos püspökre, aki ebben a városban áldozta fel életét a rábízottakért; gondolok Mindszenty József bíborosra, aki rendületlenül szembeszegült a diktatúrával, vállalva ezzel a hosszú keresztutat; gondolok a szegények orvosára, Batthyány Strattman Lászlóra, a szeretetszolgálat igazi hősére; gondolok a papokra, a szerzetesekre, a szerzetesnőkre és a sok világi keresztényre, akik életüket odaadták Jézusért. Tisztelettel emlékezzünk mindazokra, akik az elmúlt évtizedekben üldöztetést szenvedtek, de nem tagadták meg hitüket. 4. „Én vagyok a jó Pásztor, ismerem enyéimet és az enyéim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát”.[7] Jézus számára a legfontosabb feladat az volt, hogy megmutassa az embereknek az Atyát, az ő irgalmát és szeretetét. A huszadik század végén mennyire szükséges megismerni Krisztust, az Ő személyét, életét és tanítását! Ma sok ideológia és kulturális áramlat kínálja magát, boldogságot, sikert és szabadságot ígérve. De nem képesek megjelölni az élet valódi célját. Egyedül Krisztus az Út, az Igazság és az Elet. Krisztus nemcsak az üdvösség útját mutatta meg, hanem ezt mondta: „Aki hisz bennem, annak örök élete van”.[8] Szíve legmélyén minden ember a Krisztus által kinyilatkoztatott igazságra vágyik. Krisztus, a jó Pásztor azért jött, hogy „életünk legyen és bőségben legyen”. János apostol írja Krisztusról: „Benne élet volt, s az élet volt az emberek világossága”.[9] A történelem során ezt még soha senkiről nem állították. Egyedül Krisztus – aki maga az Élet – győzte le a halált. Egyedül Ő hirdethette: „Én vagyok a feltámadás és az élet”.[10] 5. Amint hallottuk, Szent Pál az efezusiakat arra inti, hogy Krisztus tanítása szerint éljenek: „Ha valóban őrá hallgattatok és megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság... vessétek le a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény”.[1] Ezek a pogányságból éppen megtért keresztényekhez intézett szavak ma is időszerűek, a ma emberére is érvényesek. A keresztény élet abból a folytonos elkötelezettségből áll, hogy levetjük a régi embert, akit az eredeti bűn tart fogva: „a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége”.[12] A mindennapi élet tapasztalata vajon nem azt mutatja-e, hogy az első Ádám jelen van bennünk? Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy megszabadulhatunk az öröklött hármas tehertől, mert Krisztus hatalma és az általa szerzett megváltás képessé tesz minket arra, hogy magunkra öltsük az új embert, megújuljunk lélekben és valóban keresztény életet éljünk. Főként a Krisztusban történt megújulás élő tanúinak, a Szenteknek és a Boldogoknak köszönhetjük, hogy az Egyház elültette az Evangéliumot az emberi szívekben és a népek kultúrájában, ami az életszentség és a műveltség új gyümölcseit hozta. Kedves magyar hívek, az Evangélium titeket is új emberekké és új nemzetté tett. „Öltsétek magatokra az új embert!”, úgy ahogy ezt ezer éve őseitek tették, amikor Szent István vezetésével megtértek a pogányságból! Jól ismeritek hazátok történelmét, és tudjátok, mennyi veszély fenyegette hosszú történelme során. A nemes magyar nép, mindennel dacolva, hűséges maradt, mert a döntő pillanatokban, még a nagy tragédiák közepette is, sikerült megújulnia a hitben és a keresztény életben. Nem hiányoztak a prófétai személyiségek, akik segítették testvéreiket, hogy „levessék a régi embert”. Különleges szeretettel említsük meg most azokat, akik életük feláldozásával tettek tanúságot Krisztusról és Evangéliumáról. Istennek különleges kegyelme, hogy éppen ma, szeptember 7-én ünnepeljük az egy éve szentté avatott három kassai vértanút. Most itt Győrben emlékezünk rájuk, abban a városban, amelyben Isten hűséges szolgája, Apor Vilmos Püspök életét adta a rábízottakért. 6. Szívből köszöntőm Paskai László bíborost, Esztergom-Budapest érsekét, minden jelenlévő bíborossal együtt. Különösen szívélyesen üdvözlöm a győri egyházmegye főpásztorát, Pápai Lajos püspök urat és a többi jelenlévő püspököt. Szeretettel köszöntőm a papokat, a szerzeteseket és a szerzetesnőket, különösképpen azokat, akik hosszú éveken át börtönt és megaláztatást szenvedtek el az evangéliumért, és akiknek képviselői ma itt vannak mellettem az Úr oltáránál. Köszöntőm a jelenlévő híveket, főként a fiatalokat, akik látom, oly sokan vannak itt. Kedves fiatalok, boldog vagyok, hogy találkozhatom veletek. Amikor megköszönöm fiatalos lelkesedéseteket és az Egyház életében való nagylelkű szolgálatotokat, találkozóra hívlak benneteket Párizsba, ahol jövő év augusztusában az Ifjúság Világnapja lesz. Testvéri köszöntéssel fordulok a nem katolikus egyházak itt jelenlévő pásztoraihoz és híveihez. Adja meg a szeretet Istene a kölcsönös mély tiszteletet, hogy gyorsabban haladjunk a teljes egység felé, amelyet Krisztus akart Egyháza számára. Szívélyesen köszöntőm a kormány és a város itt jelenlévő képviselőit, akiknek mély hálámat fejezem ki a kedves fogadtatásért. Végül üdvözlöm a szomszédos országokból, főként Ausztriából, Németországból, Horvátországból, a Cseh Köztársaságból, Szlovákiából és Romániából érkezett zarándokokat. Szívből köszöntőm a szomszédos Ausztriából és a Német Szövetségi Köztársaságból jött zarándokokat. Kedves testvérek, azt kívánom, hogy egyre jobban erősítsétek meg a barátság és az együttműködés érzelmeit Magyarország polgáraival és ezzel az országgal, amelyhez a mély kulturális köteléken kívül közös örökségetek, a vallási értékekhez való ragaszkodás fűz titeket. Szívből köszöntőm a Horvátországból és a magyarországi horvát plébániákról érkezett híveket. Kedves testvérek, évszázadokon keresztül osztoztatok a magyar nép történelmében, ma pedig a keresztény értékekhez való ragaszkodásában. Legyetek büszkék erre az évszázados örökségre. A horvát nép, a szomszédos népekkel együtt erre az alapra támaszkodva építheti a szolidaritás és a kölcsönös tisztelet által a testvéri együttélés jövőjét. Szívélyes köszöntéssel fordulok a Szlovákiából érkezett hívekhez, akik azért jöttek, hogy együtt imádkozzanak magyar testvéreikkel. Kedves testvéreim, történelmetek szorosan összefonódott a magyar történelemmel. A múlt örvendetes és szomorú eseményeiből merítsetek útmutatást a jelen pillanat döntéseihez. Kérem Istent, hogy a közös keresztény hit fűzze egységbe a két népet a béke és a szolidaritás keresésében. 7. Kedves Testvérek! Tekintsetek bizalommal a jövőbe. Egyesek pesszimista jóslatai miatt ne csüggedjetek el, és a mások által emelt akadályok ne állítsanak meg benneteket. Isten segítségével és azzal, hogy elkötelezitek magatokat, felülkerekedtek a nehézségeken és eljuttok a kitűzött célokhoz. Az a feladat vár rátok, hogy „korábbi életmódotokkal ellentétben levessétek a régi embert” és „öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény”.[13] A kereszténység állandó programja ez: megújulni lélekben és érzületben, és felöltem az új embert, aki Krisztusban, a feltámadott Úrban él. Imádkozzunk valamennyien, hogy a magyar nemzetet megújítsa Krisztus Evangéliuma az új évezred hajnalán, hogy erősebbé és boldogabbá épülhessen újjá. Krisztus Evangéliumától megújítva, szilárdabban és boldogabban újra épülhessen. Segítsen benneteket a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek, a „Magna Domina Hungarorum,” a Magyarok Nagyasszonya közbenjárásával. Ámen! Jegyzetek: [1] Jn 10,11. [2] Vö. Jn 10,11-12. [3] Jn 10,16. [4] 1Pt 1,18-19. [5] Zsolt 23,1. [6] Vö. 1Tesz 4,13. [7] Jn 1,14-15. [8] Jn 6,47. [9] Jn 1,4. [10] Jn 11,25. [11] Ef 4,21-24. [12] 1Jn 2,16. [13] Vö. Ef 4,22-24. |
Nyomtatóbarát változat
Keresés a Bibliában:
|
|
Eseménynaptár |
 |