|
II. János Pál pápa találkozása a püspöki konferencia tagjaival szeptember 7. második magyarországi látogatás 1996. szeptember 6-7. Tisztelendő Püspök Testvéreim! 1. Örülök, hogy találkozhatom veletek most, amikor második alkalommal látogatom meg a szeretett magyar nemzetet. Rövidsége ellenére mostani tartózkodásom köztetek alkalmat ad arra, hogy megtapasztaljam a zsoltár szavainak igazságát: „Ecce quam bonum et quam iucundum habitare fratres in unum”.[1] Azért vagyok köztetek, hogy megosszam gondjaitokat és reményeiteket egy különleges történelmi pillanatban. Azért, hogy hálát adjak az Úrnak a nemzetetek által megtett útért. Miként más országok is, amelyeket megpróbáltak a nehéz múlt szenvedései, Magyarország is elindult a megújulás ígéretes útján. ígéretes ez az út, de nehéz is, amely érthetően magával hozza a félelem és a tanácstalanság pillanatait is, ha nem is éppen magát a kishitű beletörődést. Ma azért vagyok itt veletek, hogy biztosítsalak titeket szolidaritásomról és támogatásomról. Mindnyájatok hivatása és feladata az, hogy a rátok bízott népet az „új ég és új föld” felé vezessétek, amiről Isten beszél.[2] Legyetek szilárdak ebben a hivatásban; legyetek Isten Evangéliumának bátor szolgái honfitársaitok számára, akik századokon át védték a keresztény Európát anélkül, hogy valaha is elveszítették volna a reménységet. Legyetek az üdvösség hordozói minden ember számára. Isten irgalmas Gondviselése Reátok bízta ezt a feladatot. Fogadjátok bizalommal, és kérjétek tőle az állhatatosság erejét. 2. Különösen is őrizzétek Isten Szava és a keresztény tanítás érintetlen teljességét. Az utóbbi évtizedekben felnőtt nemzedékek – a diktatúra által rájuk erőszakolt téves emberkép és történelemszemlélet miatt – gondolatban, nyelvezetben és életstílusban eltávolodtak a keresztény hagyománytól. Sokan bizalmatlanok az Egyházzal és tanításával szemben. Csalódtak várakozásaikban, elfogadják azt az állítást, hogy az Egyház nemcsak kiszorult sokak életéből, hanem gyakorlatilag fölöslegessé is vált. Mert hiszen – szerintük – ez az Egyház nem ajánl fel semmit a földi létezés számára, ami pedig egyedül számít nekik. Ebben a környezetben teljesítitek lelkipásztori feladatotokat, amelyet nagyon beszennyezett a megtévesztő tanítás.[3] Hogy is ne látnánk sürgető szükségét annak a megújult apostoli lendületnek, amely felrázza a lelkiismereteket és arra ösztönzi őket, hogy őszintén nézzenek szembe azokkal a lényeges kérdésekkel, amelyeket az ember szívében hordoz? Közép-Kelet-Európa a múltban a szentek és a vértanúk igazi virágzását láthatta. Miért ne lehetne remélni a keresztény élet új tavaszának lehetőségét? 3. Örömmel értesültem arról, hogy a Katolikus Egyház Katekizmusa magyarul is megjelent és folyik a Biblia új fordításának és kiadásának előkészítése. „Isten Szava eleven, átható és élesebb minden kétélű kardnál”.[4] Ez a Szó ragyog minden kor embere számára, mint világosság az élet sötétségében. Tegyetek meg minden erőfeszítést, hogy a Szentírás eljusson mindenki kezébe, még ha ez nem kevés erőfeszítést és áldozatot követel is. A fiatalok vallásoktatására használt segédeszközök is hasznosak a mai erősen szekularizált társadalom evangelizálásában. Az egyes életkorokhoz igazodó hitoktatási kézikönyvek lehetővé teszik a felnőttek szekularizált nemzedéke számára is a kellő bevezetést a hit és az erkölcs legidőszerűbb és legégetőbb kérdéseibe. Tudom, hogy gondoskodtatok arról, hogy igen sok pápai dokumentumot magyarra fordítsanak. Különös jelentősége van azoknak, amelyek a teológia és az erkölcstan alapvető témáira vonatkoznak. A továbbiakban arra kell törekedni, hogy az üdvösség evangéliuma híre a médiában is elfoglalja az őt megillető helyet. Képezzetek ki szakembereket a modern kommunikációs eszközök használatára. Nagy segítség lesz egy katolikus rádió is, amely biztosítja azt, hogy az Egyház szava eljuthasson a hívekhez az ország egész területén. Bátorítsátok a hívő értelmiségieket, hogy a nyilvánosság előtt is foglaljanak állást a hit védelmében. Reájuk is vonatkozik Jézus szava: „Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el fényes nappal, és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőről”.[5] 4. Az aratnivaló sok, de a munkás kevés! Magyarországon a papok, a szerzetesek és a szerzetesnők száma kevés, többek között a múlt rendszer megszorításai miatt. Sürgető ezért a hivatásébresztéssel foglalkozó lelkipásztori munka megújítása. Elengedhetetlen az is, hogy igénybe vegyétek komolyan képzett és apostoli buzgósággal eltelt világiak segítségét. Minden erőt latba kell vetni az Evangélium hirdetésére. Mindenki kötelezze el magát, hogy örömmel terjessze az igazság igéjét; ez az ige majd a jövő nemzedékek életében hozza meg gyümölcseit. Az evangéliumi mustármagot ma kell elvetni, hogy a maga idejében, az isteni Gondviselés szerint, nagy fává nőjön. Az Egyházat azért alapította Krisztus, hogy terjessze az Örömhírt a föld minden részén. Az Egyház – Isten népe, amely az égi haza felé vándorol – az a Krisztus, aki a századokon át tovább él. Ebben az üdvösség-exodusban segít bennünket, reményt ad a Szentlélek megújító ereje. Tevékeny jelenlétéről biztosít bennünket Krisztus ígérete.[6] Ne hiányozzék tehát a bizalom még a sikertelenségek közepette sem, hanem továbbra is optimizmussal vessük ki a hálót. 5. Különös figyelmet kell fordítani a jelen néhány nagy problémájára, főleg a szociális kérdések terén. Az elmúlt hetekben Konferenciátok ezzel kapcsolatban közzétett egy hosszú dokumentumot „Igazságosabb és testvériesebb világot!” címmel. Ezt nemcsak a katolikusokhoz intéztétek, hanem minden jóakaratú emberhez is. Bízom abban, hogy ez a dokumentum termékeny eszmecserére ad alkalmat azok között, akik szívükön viselik az ország igazi javát; és az általatok javasolt ösztönzések konkrét kezdeményezésekben öltenek testet a megvizsgált alapvető társadalmi területeken. Kedves és Tisztelendő Püspöktestvéreim, mint az evangélium bajnokai legyetek az Isten képére teremtett és Krisztus vérén megváltott ember védelmezői. Legyetek főleg az emberi élet védelmezői. Néha az a benyomásunk, hogy most már csak a keresztények küzdenek az élet védelméért. Manapság a fogyasztói és élvhajhászó társadalom főleg a még meg nem született és a haldokló életet veszélyezteti. A hívők feladata az, hogy előmozdítsák az élet értékét, szóval és tettel védjék azt. Az Egyháznak különleges hivatása az élet szolgálata, különösen a halál kultúrájának veszélyeivel szemben. Egy másik fontos feladat a leggyengébbek védelme, kezdve a kisebbségeken. Gondolok itt mind a más országokban kisebbségben élő honfitársaitokra, mind a Magyarországon élő különböző etnikai csoportokra, és köztük különösen a menekültekre. Megvédeni és segíteni az embert, minden embert, ez az evangélium hirdetésének elengedhetetlen feltétele. Az emberi élet védelme mellett gondoskodjatok a család védelméről, hiszen a család alkotja minden egészséges társadalom alapját, és minden nemzet jövőjének forrása. Vajon nem az Egyház feladata, hogy minden lehetőt megtegyen, hogy megőrizze a házasságot mint Istentől rendelt intézményt és mint a polgári egyetértés alapját? Jól teszitek tehát, ha gyakran emlékeztettek arra, hogy Magyarországnak csak úgy lesz jövője, ha szeretett hazátok családjai az élet szolgálatában állnak. Ebben az évben ezer éves a katolikus iskola Magyarországon. Hány nemzedék tanult az evangélium iskolájában! Ezt az örökséget meg kell őrizni. Neveljétek különösen a fiatalokat e dicső örökség tiszteletére, amely a legszilárdabb alapja a ma olyan sokaktól remélt „közös európai háznak”. Az az iskola, amely felkészíti gyermekeiteket az életre az evangélium jegyében, helyet biztosít Magyarországnak a harmadik évezredben. Ez az ország újra „virágoskert” lesz, a szentek országa. 6. Tisztelendő püspök testvérek! Korunk egyik aggasztó jelensége, hogy sokan elveszítették a vétek és a bűn iránti érzéket. Ha az ember nem ismeri el többé bűnösségét, nem tudja elfogadni a bűnbocsánatot, nem képes a kiengesztelődésre. Napjaink veszélye az, hogy az ember, Isten elé helyezve magát, saját maga akarja eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. Az ősi lázadás jelenik meg újra. A lelkipásztorok legyenek e jelenség előtt irgalmasak és határozottak, nem feledve Krisztus szavait: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek”.[7] Nagy türelemre és állhatatosságra van szükség. Elfogadó magatartásunkkal és megértésünkkel arra kell felkészítenünk a szíveket, hogy megnyíljanak a kegyelem működésének, amely mindenkit megtérésre hív. Ha igaz az, hogy a bűnbánat személyes kezdeményezés, ahol nem lehet szó delegálásról, elvitathatatlan az a segítség is, amelyet e téren a testvéri szótól, a példamutatástól és az imádságtól kaphatunk. Ezért szívünknek készen kell lennie, hogy mindenkit testvérként fogadjunk, még azokat is, akik nem gyakorolják vallásukat és jelenleg nem készek a bűnbánatra. A bűn és a hűtlenség elítélésével járjon együtt a tévedő és a bűnös iránti felebaráti szeretet. 7. Szilárdan megőrizve ezeket a tanbeli és erkölcsi alapelveket, hozzájárulhattok ahhoz, hogy a magyar nemzet megőrizze és továbbfejlessze keresztény örökségét. A több mint ezeréves történelem során felhalmozott értékek olyan örökséget képeznek, amelyet elsősorban a magyaroknak kell megőrizniük. Ha ők magukat nem kötelezik el erre, ki teszi meg helyettük? Mások nem teszik meg. Ti, akik mint állampolgárok a nemzethez tartoztok, és mint apostolutódok Isten népe vezetői vagytok, ezen a téren különleges felelősséggel tartoztok. Különösképpen is szorgalmazzátok szentjeitek tiszteletét. Ők foglalják össze legjobban ezeréves történelmeteket. Példájukat oda kell állítani az új nemzedékek elé. Az igazi szentség sohasem veszíti el aktualitását. A magyar szentek életében megcsodálhatjuk a rendíthetetlen hitet és az apostoli merészséget, a lelki nemességet és a szív alázatát, a bűnbánat szellemét és a szegények, a betegek, a kitaszítottak szolgálatát. Nem hiányoznak közülük egyetlen társadalmi csoport képviselői sem, akik Krisztus tanúi tudtak lenni minden helyzetben, beleértve a végső áldozatot is. 8. Törekedjetek megerősíteni tanítástokat saját életpéldátokkal és következetes életetekkel. így emlékeztetitek a megkeresztelteket arra, hogy mindenki meghívást kapott az életszentségre. „Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok”.[8] Ismeritek az Úr szavait: „Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes”.[9] Amit a Nemzetek Apostola Timóteusnak ír, érvényes minden püspökre: „Te, Isten embere... törekedj az igaz lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre... erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást”.[10] „Légy a hívek példaképe beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban... El ne hanyagold a benned levő kegyelmet, amelyet prófétai szó alapján a papságra felavató kézföltétellel nyertél”.[11] így hathatósan gyakorolhatjátok apostoli küldetésieket, követve a Christus Dominus kezdetű, az Egyház püspökei lelkipásztori szolgálatára vonatkozó zsinati dekrétum világos irányelveit. 9. Tisztelt püspöktestvéreim! Még egy dologra szeretném felhívni a figyelmeteket. 1993-ban országotok egyházmegyéi új felosztást kaptak. Ezt az intézkedést lelkipásztori igények tették szükségessé, nem szabad tehát, hogy ez gyengítse a hívők közötti szeretetegységet. Sőt, a híveknek – püspökeik vezetésével – meg kell találniok és meg kell őrizniök az igazi „communio”, a szeretetközösség szellemét. Mindenkinek mélyen át kell éreznie, hogy Krisztus Titokzatos Testéhez tartozik, és az ebből fakadó felelősséget, hiszen ezek szorosan egymáshoz tartoznak.[12] Az elmúlt évek tapasztalata ezenkívül kidomborította a rendezett és összehangolt lelkipásztorkodás fontosságát. Éppen ez teszi teljesen indokolttá a püspökkari konferencia szükségességét. Ezért valamennyien közösen kötelezzétek el magatokat – a konferencia keretében – az országos szintű lelkipásztori problémák megvitatására, elemezzétek gondosan azok összetevőit, és egymással egyetértésben keressétek a megoldásokat, amint erről az említett dekrétum[13] és az érvényben lévő kánoni normák rendelkeznek. Ez hatékonyabbá teszi lelkipásztori szolgálatotokat. Országotokban számos Krisztus-hívő tartozik más keresztény felekezethez. Tiszteletreméltó elődöm, XXIII. János pápa mondta gyakran: azt kell keresnünk, ami egyesít, nem pedig azt, ami elválaszt. Sohase lankadjon bennetek a keresztények teljes egysége utáni vágyakozás. A keresztény egyházak és egyházi közösségek közös elkötelezettsége egész nemzetetek számára előnnyel jár. Az Úr segítse és erősítse ökumenikus buzgóságtokat és vezessen benneteket valamennyi olyan kezdeményezésben, amelyet minden jóakaratú emberrel együtt vállaltok, hogy megőrizzétek és előmozdítsátok a békét. Azoknak a testvéreiteknek emléke, akik évtizedeken át megpróbáltatást szenvedtek, hogy megvédjék a hitet, és az állampolgárok között elősegítsék az egyetértést, jogos büszkeség indítéka számotokra, de legyen egyben sugalmazó iránymutatás is, amikor az új helyzetekben döntenetek kell. 10. Azzal szeretném befejezni, kedves Püspöktestvéreim, hogy velem egyesülve vessétek minden bizalmatokat a Szent Szűzbe, a Magyarok Nagyasszonyába. Amint első királyotok, Szent István tette, aki népe jövőjét Isten Anyja oltalmába helyezte, ma én is szeretném megújítani veletek az ő Szeplőtelen Szívének tett felajánlást. Mária legyen mindig országotok reménysége, és az ő pártfogása alatt éljen és haladjon előre Magyarország és valamennyi gyermeke. Ezekkel a jókívánságokkal adom különleges Apostoli Áldásomat. Jegyzetek: [1] Zsolt 132,1. [2] Vö. Jel 21,1; 2Pt 3,13. [3] Vö. 1Tim 4,1. [4] Zsid 4,1. [5] Mt 10,27. [6] Vö. ApCsel 1,7-8. [7] Lk 5,31-32. [8] Lev 19,2. [9] Mt 5,48. [10] 1Tim 6,11-12. [11] 1Tim 4,12-15. [12] Vö. CD 16,22,23. [13] Vö. CD 37. |
Nyomtatóbarát változat
Keresés a Bibliában:
|
|
Eseménynaptár |
 |