English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Csaladjaink.hu
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Virtuális Plébánia
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben


Pásztorlevél az önkormányzati választások alkalmával

Magyar Katolikus Püspöki Kar
Budapest, 1994. október 16.


Kedves Hívek!

Az országot és benne titeket is érintő nagy események mellett nem akarunk szó nélkül elmenni. A köztársasági elnök 1994. december 11. napjára írta ki az önkormányzati választásokat. Azt szeretnénk, ha e nagy eseményre lelkiismeretesen felkészülve mennétek el. Egyetlen magyar állampolgár - még kevésbé a hívő ember - számára nem lehet közömbös, hogy kik határozzák meg saját községe, városa, kerülete jövőjét az elkövetkezendő négy évben.

Ezért a következőkre szeretnénk kérni benneteket:
Először is jól gondoljátok át és beszéljétek meg egymás között, hogy nyugodt lélekkel kit bízhattok meg azzal, hogy titeket, hívő embereket képviseljen. Csak olyan jöhet szóba, aki jellemes, becsületes, Istenhez és egyházához hű, - és aszerint él is, - aki a ti érdekeiteket önzetlenül, meggyőződéssel képviseli az önkormányzatban. Gondolunk itt gyermekeitek hitoktatására, egyházi iskoláink támogatására, a családok és rászorulók szociális segítésére. Meg kellene beszélni az Egyházközségi Képviselőtestületek tagjainak is, hogy kiket tartanak minden szempontból alkalmasnak, és így egymást is segíteni tudnátok a helyes döntés kialakításában. Azt is jó előre meg kellene beszélnetek, hogy ki lenne a választottak közül a legalkalmasabb polgármesternek. Ha közösen egy alkalmas személy mellé tudtok állni, akkor a szavazás eredményes lehet.

Másodszor arra szeretnénk kérni benneteket, hogy a választás napján mindnyájan menjetek el és adjátok le szavazataitokat. Gyakran egy-két szavazaton múlik, hogy az általatok megfelelőnek tartott személy bejuthasson az önkormányzati képviselőtestületbe. Ezért keresztény ember nem vállalhatja annak felelősségét, hogy éppen az ő szavazatának hiánya miatt olyan jelölt kerüljön be, aki, bár nem alkalmas, mégis több szavazatot kaphat, - akár pártbeli hovatartozása, akár nagyhangú ígérgetései miatt.

Végül arra szeretnénk kérni Mindnyájatokat, hogy a választásokig - azok Isten akarata szerinti sikeréért - naponta imádkozzunk és a vasárnapi szentmiséken a hívek könyörgésébe is foglaljuk bele ezt a szándékot. Ehhez kérjük Isten áldását és a Magyarok Nagyasszonyának pártfogását.

Budapest, 1994. október 16.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar


Napi evangelium
Én vagyok az élet kenyere.
  Jn 6,30-35

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum