English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Csaladjaink.hu
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Virtuális Plébánia
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben


Nagyböjti üzenet a 2004-ben

II. János Pál pápa
Vatikán, 2003. december 8.


Kedves Testvéreim!

1. A hamvazkodás emlékezetes szertartásával megkezdődik a nagyböjti szent idő, amikor a liturgia – bízva az Isteni Irgalmasságban – megújítja minden hívőnek szóló felhívását a megtérésre.

Az idei évben így hangzik nagyböjti üzenetem témája: „Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, engem fogad be” (Mt 18,5). Ez a mottó alkalmat kínál arra, hogy átgondoljuk a gyermekek helyzetét, akiket Jézus ma is magához hív, és akiket példaképként állít azok elé, akik tanítványai akarnak lenni. Jézus szavai sürgetnek minket, hogy megvizsgáljuk, hogyan bánunk a gyermekekkel családjainkban, társadalmunkban és az Egyházban. Ők egyúttal arra is ösztönöznek minket, hogy újra felfedezzük az egyszerűséget és a bizalmat, amelyet a hívőknek gyakorolniuk kell Isten Fiának követésében, aki osztozott a kicsinyek és a szegények sorsában. Erre vonatkozóan mondta Assisi Szent Klára Jézusról: „Aki a jászolban feküdt, szegényen élt a földön és a kereszten is ruhátlan maradt” (Testamento, Ferences források Nr. 2841.).

Jézus szerette a gyermekeket, és előnyben részesítette őket „egyszerűségük és életörömük, természetességük, csodálkozással teli hitük miatt” (Úrangyala, 1994. december 18.). Azt akarja, hogy a közösség tárja ki karjait és nyissa meg szívét feléjük, mint Jézus felé: „Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, engem fogad be” (Mt 18,5). Jézus a gyermekekhez sorolja a „legkisebb testvéreket”, az ínséget szenvedő embereket, a rászorulókat, az éhezőket és a szomjazókat, az idegeneket, a ruhátlanokat, a betegeket és a börtönben lévőket. Őket befogadni és szeretni, illetve közönyösen bánni velük és elutasítani őket azt jelenti, hogy magával Jézussal viselkedünk így, mert ő különleges módon jelen van bennük.

2. Az evangélium beszámol Jézusnak a szerény názáreti otthonban eltöltött gyermekkoráról, ahol szüleinek engedelmeskedve felnőtt: „növekedett bölcsességben Isten és az emberek előtt” (Lk 2,52). Gyermekké válásával az emberi tapasztalatokban akart osztozni. „Kiüresítette önmagát – írja Szent Pál apostol – szolgai alakot öltött és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,7-8). Amikor 12 éves korában a jeruzsálemi templomban maradt így szólt szüleihez, akik aggódva keresték: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?” (Lk 2,49). Jézus személye valóban telve volt a Mennyei Atya iránti bizalommal és gyermeki ráhagyatkozással. Ő mondta: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki küldött engem, hogy elvégezzem az ő művét” (Jn 4,34).

Nyilvános működése éveiben gyakran ismételte, hogy csak azok juthatnak be az Isten Országába, akik megértik, hogy olyanokká kell válniuk, mint a gyermekek (Vö.: Mt 18,3; Mk 10,15; Lk 18,17; Jn 3,3). Jézus szavaiban a gyermekek beszédes képpé válnak a tanítványok számára, akiket meghívott, hogy gyermeki odaadással kövessék az isteni Mestert: „Aki olyan kicsinnyé tud válni, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában” (Mt 18,4).

Kicsinnyé „válni” és „befogadni” a kicsinyeket: ez annak az egyetlen útmutatásnak a két vonatkozása, amelyet az Úr a mi korunkban is tanítványaihoz intéz. Csak aki kicsinnyé válik, az képes arra, hogy szeretettel befogadja a „legkisebb testvéreket”.

3. Sok hívő van, aki megpróbálja hűen követni az Úr ezen felszólítását. Itt szeretnék emlékeztetni a szülőkre, akik nem félnek magukra venni egy nagycsalád gondját, az anyákra és apákra, akik nem a szakmai siker és a karrier keresését részesítik előnyben, hanem azért fáradoznak, hogy gyermekeiknek átadják azokat az emberi és vallási értékeket, amelyek megadják az élet valódi értelmét.

Hálás csodálattal gondolok azokra, akik a nehéz helyzetben lévő gyermekek nevelésének gondját hordozzák, és azokra, akik enyhítik a gyermekek és családtagjaik szenvedését, amelyet a konfliktusok és az erőszak, a táplálék- és vízhiány, a kényszerű elvándorlás és az igazságtalanság számos formája okoz a világban.

Ezen nagylelkűség mellett szóvá kell tennem mindazoknak az önzését is, akik nem „fogadják be” a gyermekeket. Vannak kiskorúak, akiket mélyen megsebzett a felnőttek erőszakossága: a szexuális visszaélés, a prostitúcióra való kényszerítés, a gyermekek bevonása a kábítószer-kereskedelembe és a drogfogyasztásba; és vannak gyermekek, akiket munkára vagy harcra kényszerítenek; ártatlanok, akiket a családok szétszakadása örökre megbélyegez; gyermekek, akiket érint a szégyenletes szervkereskedelem és emberkereskedelem. És mit mondjak az afrikai AIDS-tragédiáról és annak pusztító következményeiről? Már emberek millióiról beszélnek, akiket ez a csapás érint, és akik közül már nagyon sokan születésüktől kezdve fertőzöttek. Az emberiségnek nem szabad szemet hunynia ezen aggasztó tragédia láttán!

4. Mi a bűne ezeknek a gyermekeknek, hogy ezt kell elszenvedniük? Emberileg nézve nem könnyű, sőt talán lehetetlen is válaszolni ezekre a felkavaró kérdésekre. Csak a hit segít nekünk, hogy kijussunk a szenvedés mélységeiből. Azáltal, hogy „engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8), Jézus magára vette az emberi szenvedést és bevilágította a feltámadás ragyogó fényével. Halálával örökre legyőzte a halált.

A nagyböjtben felkészülünk, hogy jelenvalóvá tegyük a húsvéti titkot, amely életünket és annak legösszetettebb és legfájdalmasabb vonatkozásait is reménnyel tölti el. A Nagyhét a húsvéti Szent Háromnap mély benyomást keltő szertartásai által újból szemünk elé tárja az üdvösség titkát.

Kedves Testvéreim, kezdjük bizalommal nagyböjti utunkat, felbátorodva az intenzívebb ima, a szentgyónás és a rászorulók iránti odafigyelés által. A nagyböjt legyen különösen is kedvező alkalom arra, hogy mind az egyes családok, mind a társadalom területén még nagyobb gonddal szenteljük magunkat a gyermekeknek: ők az emberiség jövője.

5. Gyermeki egyszerűséggel forduljunk az Istenhez azáltal, hogy „Abbának”, azaz Atyának szólítjuk őt, ahogyan Jézus tanította nekünk a Mi Atyánkban.

Mi Atyánk! Ismételjük gyakran ezt az imát a nagyböjt folyamán, ismételjük belső meggyőződéssel. Azáltal, hogy Istent Atyánknak hívjuk, felfedezzük, hogy az Ő gyermekei vagyunk, és egymás testvéreinek érezzük magunkat. Így könnyebben megnyithatjuk szívünket a kicsinyek felé Jézus felhívásának megfelelően: „Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, engem fogad be” (Mt18,5).

Ezzel a kívánsággal kérem Máriának, az emberré lett Fiúisten anyjának és az egész emberiség édesanyjának közbenjárására Isten áldását mindenkire.


Vatikánból, 2003. december 8-án

II. János Pál pápa



Napi evangelium
Az én házam az imádság háza.
  Lk 19,45-48

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum