|
Nagyböjti üzenet 1999-ben „Az Úr ünnepi lakomát készít minden népnek”[1] 1999. január 19. Krisztusban Kedves Testvéreim! Az előttünk álló böjti idő Isten ajándéka. Isten segít bennünket, hogy újra az Ő gyermekeinek tekintsük magunkat, akiket az Atya szeretete Krisztus által a Szentlélekben teremtett és újít meg. 1. Az Úr ünnepi lakomát készít minden népnek. E szavak határozzák meg az idei böjti üzenet alaphangját, és elsőként arra késztetnek, hogy minden ember tegye magáévá a mennyei Atya szerető gondoskodását. Ez a szeretet nyilvánult meg már a teremtésben, amikor „Isten látta, hogy amit alkotott, nagyon jó”.[2] E szeretetet erősítette meg Isten különleges közelsége Izrael népéhez, melyet az üdvösség művéhez saját népévé választott. E szerető gondoskodás Jézus Krisztusban érte el a beteljesedését: az Úrban Ábrahám áldása minden népre átszáll, és a hit alapján nyerjük el a megígért Szentlelket.[3] A böjti idő különösen is alkalmas arra, hogy megköszönjük az Úrnak csodatetteit, melyeket az emberek javára a történelemben folyamatosan művel; főként a megváltásért, ami miatt a tulajdon Fiát nem kímélte.[4] Ha föl akarjuk fedezni Isten üdvözítő jelenlétét az emberi élet viszontagságai között, meg kell térnünk. Aki fölfogja, hogy Isten kiválasztó szeretete mindenkinek szól, az dicsérni és áldani kezdi az Istent. Szent Pállal együtt mondjuk: „Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket fönn az égben. Mert Őbenne választott ki minket a világ teremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte.”[5] Hitünk megújítására hív bennünket Isten bűnbánatra és belső tisztulásra. Fáradhatatlanul hív, s mi valahányszor megtapasztaljuk a bűn leverő élményét, megmutatja az utat hazafelé, ahol újra átéljük a csodálatos szeretetet, amire kiválasztott minket Krisztusban. Az Atyától kapott szeretet növeli bennünk a hálát. 2. A böjti idő megváltásunk misztériumának, Krisztus szenvedésének és feltámadásának ünnepére készít elő. Amikor az Úr nagycsütörtökön az utolsó vacsorát ülte tanítványaival, s a kenyér és a bor színe alatt önmagát adta, e misztériumot elővételezte. Az Eucharisztiában „valóra válik a feltámadott Úr valóságos, lényegi és maradandó jelenléte, és az élet kenyerét ajánljuk fel áldozatul, mely az örök dicsőség záloga” - írtam a Dies Domini c. apostoli levelemben.[6] A lakoma az öröm jele, mert kifejezi a résztvevők közötti mély összetartozást. Az Izajás próféta által minden nép számára megjövendölt ünnepi lakoma[7] az Eucharisztiában valósággá válik. Szava igaznak bizonyul az idők végezetéig. Hitünk mondja, hogy a húsvéti misztérium Krisztusban már beteljesedett; de még meg kell valósulnia mindegyikünkben. Halálával és föltámadásával Isten Fia nekünk ajándékozta az örök életet, ami itt a földön kezdődik el, végső beteljesedése pedig a mennyország örök húsvétjában lesz. Sok-sok testvérünknek ad erőt a nyomorúság, gondok és betegségek elviselésére a bizonyosság, hogy egy napon részesei lesznek a mennyei lakomának. így a böjti idő fölemeli tekintetünket a jelen, a történelem és e világ horizontja fölé, és a Szentháromsággal való teljes és örök közösségre irányítja. A Krisztusban elnyert áldás rést nyit az idő falán, és kaput nyit az isteni életben való részesedésre. „Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára”:[8] soha nem szabad elfelejtenünk, hogy szeretetünknek ez az Eucharisztia szentségében már elővételezett ünnepi lakoma a végső célja. Krisztus nemcsak földi életünknek adott új méltóságot, hanem sokkal inkább az istengyermeki méltóságot nyerte vissza számunkra, ami az örök életre hivatottságból fakad. A böjti idő fölvértez a kísértés ellen, hogy belevesszünk e világba; inkább föl akarja ismertetni, hogy „a mi hazánk az égben van”.[9] 3. Miközben halljuk az Atyának ezt a Krisztusban felénk hangzó csodálatos meghívását, nem feledkezhetünk meg irántunk való szeretetéről. A 2000., nagy jubileumi év idei, előkészítő éve ismét tudatosítani akarja, hogy Isten Atya, aki az ő szeretett Fiában a tulajdon életét ajándékozza nekünk. Az üdvösség történetéből, melyet mindegyikünkkel és mindegyikünkért megvalósít, tanuljuk egyre intenzívebben élni a szeretet teológiai erényét,[10] melynek elmélyítését az 1999. évre a Tertio millennio adveniente c. apostoli levelemben ajánlottam. Az Atya szeretetének megtapasztalása a szolgálat és megosztás logikájával minden keresztényt arra késztet, hogy élő ajándékká váljon, nyíljék meg az emberek elfogadására. Az évszázadok során az Egyház számtalan területen mutatta meg szavával és tetteivel Isten szeretetét. Ma is határtalan területek nyílnak meg előttünk, melyeken Isten szeretete a keresztények cselekedetei által meg akar jelenni. Az új szegénység és a sokakat megfélemlítő gyötrő kérdések konkrét és megfelelő válaszra várnak. A magányosoknak és a társadalom peremére sodródottaknak, az éhezőknek, az erőszak áldozatainak, a reményvesztetteknek az Egyház gondoskodó szeretetében kell megtapasztalniuk a mennyei Atya gondoskodó jóságát, aki a világ kezdete óta mindenkit átölel és megajándékoz áldásával. 4. Ha az Atyára tekintünk, a böjti idő a szeretet kiváltságos időszakává válik, és az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiben fog megnyilvánulni. Nem szabad behunyni a szemünket azok előtt, akik el vannak zárva a mindennapok asztalától. Sok „Lázár” él, akik ott zörgetnek a társadalmak ajtóin: mindazok, akiknek nem lehet része a jólétben és a fejlődésben. A kilátástalan nyomorúság különféle formái rázzák föl a keresztények lelkiismeretét, hogy személyesen is, szervezetten is segítsenek. Nem csak egy-egy embernek lehetősége, hogy a maga javait megossza a szegénnyel; a nemzetközi intézmények, kormányok, a világ nagy gazdasági központjai is kötelesek bátran megtalálni az utakat a javak igazságos elosztásához országok és népek között. 5. Testvéreim! A böjti idő kezdetén azért fordulok hozzátok ezzel az üzenettel, hogy megtérésre bátorítsalak benneteket. A megtérés ugyanis elmélyít a jó misztériumának megismerésében, amit Isten készít nekünk. Mária, az Irgalmasság Anyja vezérelje lépéseinket. Ő volt az első, aki megismerte és fölfogta az Atya szeretettel teljes tervét; Ő hitt és Ő az „áldott az asszonyok között”.[11] Engedelmes volt a szenvedésben, és elsőként részesedett Isten gyermekeinek dicsőségében. Jelenlétével erősítsen minket Mária; legyen „biztos reménységünk jele”,[12] és járjon közben értünk, hogy Isten irgalmassága újra betöltsön minket. Vatikán, 1998. október 15. II. János Pál pápa
Jegyzetek: [1] Iz 25,6. [2] Ter 1,31. [3] Vö. Gal 3,14. [4] Vö. Róm 8,32. [5] Ef 1,3-4. [6] 39. p. [7] Iz 25,6. [8] Jel 19,9. [9] Fil 3,20. [10] Vö. 1Jn 4,10. [11] Lk 1,42. [12] LG 68. |
Nyomtatóbarát változat
Keresés a Bibliában:
|
|
Eseménynaptár |
 |