|
Üzenete a betegek 12. világnapjára II. János Pál pápa
2004. február 11.
Kedves Testvéreim az egész világon!
1. A Betegek Világnapja, mely minden évben más kontinensen kerül
megrendezésre, idén különleges jelentőséggel bír. Franciaországban,
Lourdesban kerül megünneplésre, ahol 1858. február 11-én a Szent
Szűz megjelent, és amely azóta számos zarándoklat célpontja lett.
Ezen a hegyes vidéken a Szent Szűz különleges módon akarta
kinyilvánítani anyai szeretetét a szenvedőknek és betegeknek.
Állhatatos anyai gondoskodását azóta is folytatja jelenlétével.
2. Ezekkel a szavakkal Mária nemde az élethez és az
egészséghez való viszonyát akarta kifejezni? Ha ugyanis az eredeti
bűnnel jött a világba a halál, Isten meg kellett, hogy óvja Máriát,
– Krisztus érdemeire való tekintettel, – a bűn minden foltjától, ami
által az üdvösség és élet újra elérkezett hozzánk (Vö. Róm 5,12-21).
A Szeplőtelen Fogantatás dogmája elvezet minket a Teremtés és a
Megváltás misztériumának középpontjába (Vö. Ef.1,4-12; 3,9-12).
Isten az életet az emberi teremtménynek bőségben akarta adni (Jn
10,10), feltételként szabta ugyanakkor a kezdeményezésére adott
szeretetteljes és szabad választ. Az engedetlenség által
visszautasított ajándék a bűnhöz vezetett, az ember tragikusan
megszakította létfontosságú párbeszédét Teremtőjével. Isten igen-je,
az élet teljességének forrása szemben áll az ember nem-jével, aki
önző önelégültségével a halál előhírnökévé vált (Vö. Róm 5,19).
Isten elutasítása az egész emberiséget súlyosan megterhelte. Egyedül
a názáreti Mária fogantatott mentesen az eredeti bűntől, Krisztus
érdemeire való tekintettel és vált teljesen nyitottá az isteni cél
iránt, hogy a mennyei Atya megvalósítsa az emberekkel kapcsolatos
elképzelését.
A Szeplőtelen Fogantatás ténye felfedi a harmonikus kapcsolatot
Isten igenje és Mária teljességgel megnyilvánuló igenje között, amit
az angyali üzenet felkérésére adott (Vö. Lk 1,38). Igenje, amit az
emberiség nevében adott, újra megnyitja a kapukat a hívők előtt a
Paradicsomhoz, hála a megtestesült Igének, amely testében a
Szentlélek által megvalósult (Vö. Lk 1,35). A teremtés eredeti terve
ezáltal újra megszilárdul Krisztusban és ebben a tervben Szűz Mária
is megtalálja hivatását.
3. Az emberi történelem kibontakozásának kulcsa Mária
Szeplőtelen Fogantatása, amely megkezdi a Megváltás nagy művét és
Krisztus drága vérének kiontásával fejeződik be. Általa mindenki
arra hivatott, hogy az életszentségben eljusson a teljességre (Vö.
Kol 1,28).
A Szeplőtelen Fogantatás Krisztus sugárzó ígéretes napjának hajnala,
aki halálával és feltámadásával helyreállította a harmóniát Isten és
az emberiség között. Ha Jézus a forrása ama életnek, amely legyőzi a
halált, Mária a figyelmes anya, aki gyermekei előtt jár, vigyázva
azok testi és lelki egészségére. Ez az az üzenet, amit Lourdes
szentélye nyújt a zarándokoknak és itt imádkozóknak. Ez a testi és
lelki gyógyulások ténye, amit tapasztalhatunk a Barlang közelében.
A Bernadette Soubirousnak való megjelenés napja óta Mária gyógyítja
a szenvedőket és betegeket, visszaadván egészségét számos
gyermekének. De ennél is meglepőbb csodákat visz végbe a hívők
lelkében, akiknek megnyitja szívét a Fiával, Jézussal való
találkozásra, válaszolva az emberi szív legmélyebb elvárásainak. A
Szentlélek, aki Máriát megárnyékozta az Ige megtestesülésekor,
átalakítja a betegek szívét, akik hozzá folyamodnak. Még ha nem is
mindig kapják meg a testi egészséget, mindig lehetőségük van
megkapni a még fontosabb ajándékot, szívük megtérését, mely a belső
béke és öröm forrása. Ez az ajándék átalakítja létüket és Krisztus
keresztjének hírnökeivé teszi őket, ami a remény jele a legnehezebb
és legkeményebb megpróbáltatások közepette is.
4. A Salvifici doloris apostoli levélben kiemeltem,
hogy a szenvedés hozzátartozik az ember történelmi helyzetéhez, hogy
azt meg kell tanulnia elfogadni illetve felülemelkedni rajta (Vö.
AAS 576. (1984), 202. o.) De hogyan is történhetne meg ez másképp,
mint Krisztus keresztjének kegyelmei által?
A Megváltó halálában és feltámadásában az emberi szenvedés
megtalálhatja legmélyebb értelmét és megváltó értékét. Az emberiség
viszontagságainak és szenvedéseinek egész súlya összesűrűsödik annak
az Istennek a misztériumában, aki emberi természetünket magára véve
kiüresítette önmagát, egészen addig, hogy „bűnné lett értünk” (2Kor
5,21). A Golgotán minden ember hibáját magára vette, az
elhagyatottság magányában így kiáltott Atyjához: „Miért hagytál el
engem?”(Mt 27,46).
A Kereszt paradoxonjából tör elő legnyugtalanítóbb kérdéseinkre a
válasz. Krisztus szenved érettünk: magára vette az emberek
szenvedését és megszabadítja őket attól. Krisztus szenved velünk,
felkínálva a lehetőségét annak, hogy megosszuk Vele szenvedéseinket.
Az az emberi szenvedés, amely Krisztus szenvedésével egyesül, az
üdvösség eszközévé válik. Ezért mondhatja a hívő Szent Pállal
együtt: „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem
testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az
Egyháznak javára” (Kol 1,24). A hittel elfogadott szenvedés az Úr
megváltói szenvedésének misztériumába vezető kapu. Olyan szenvedés,
mely már nem veszi el sem a békét, sem a boldogságot, mert a
feltámadás ragyogó fényessége járja át.
5. A Kereszt lábánál Mária csendben szenved, különleges módon
vesz részt Fia szenvedésében, az emberiség Anyjaként, kész
közbenjárni azért, hogy bárki elnyerje az üdvösséget (Vö. II. János
Pál: Salvifici doloris apostoli levél, (1984. február 11.),
25: AAS 76. (1984) 235-238. o.).
Lourdes-ban nem nehéz megérteni a Szent Szűz különleges szerepét
Krisztus megváltói küldetésében. A Szeplőtelen Fogantatás csodája
alapvető igazságra emlékezteti a hívőket: elnyerhetjük az
üdvösséget, ha engedelmesen részt veszünk az Atya szándékában, aki
Fia halálával és feltámadásával meg akarja váltani az emberiséget. A
keresztséggel a hívő beleilleszkedik a megváltói tervbe és szabaddá
válik az eredeti bűntől. A betegség és a halál, földi életünk
velejárói elveszítik negatív értéküket. A hit fényében a test halála
legyőzetett Krisztus halála által (Vö. Róm 6,4), így válva a
kötelező átmenetté a halhatatlan élet teljessége felé.
6. Korunk nagy eredményeket ért el az élet tudományos
megismerésében, amely Isten alapvető adománya, s amelynek mi csupán
gondozói vagyunk. Az életet el kell fogadni, tisztelni és védeni az
elejétől a végéig. Ugyanígy óvni kell a családot, minden születő
élet bölcsőjét.
Immár könnyedén beszélünk „géntervezésről”, utalva arra a
rendkívüli, a mai tudomány által kínált lehetőségre, amely
beavatkozási lehetőséget ad már az élet forrásánál. Bátoríthatunk
minden valódi fejlődést ezen a téren, feltéve, hogy az a személy
méltóságának jogait fogantatásától kezdve tiszteli. Mert senki sem
engedheti meg magának az élet pusztításának és manipulálásának
képességét. Az egészségügyi lelkipásztorkodás területén dolgozóknak
az a különleges feladatuk, hogy mindazokat, akik ezeken az érzékeny
területeken dolgoznak, készségessé tegyék őket arra, hogy mindig az
élet szolgálatában álljanak.
A Betegek Világnapján köszönetet mondok minden egészségügyi
lelkipásztorkodás területén dolgozónak, elsősorban a püspököknek,
akik a Püspöki Konferenciákon nyomon követik ennek a területnek
tevékenységét; a lelkipásztoroknak, plébánosoknak és más e területen
elkötelezett papoknak, a kongregációknak és szerzetesrendeknek, az
önkénteseknek és mindazoknak, akik a szenvedéssel, fájdalommal és
halállal szemben fáradhatatlan meggyőződéssel tanúskodjanak az Úr
haláláról és feltámadásáról.
Köszönetem kiterjed mindazok felé is, akik az egészségügyben
dolgoznak, az orvosi és egészségügyi személyzetre, a kutatókra,
különösen azokra, akik új gyógyszerek előállításának szentelik
idejüket, és azokra, akik olyan gyógyszerek gyártásán dolgoznak,
melyek elérhetők a kevésbé gazdagok számára is.
Mindannyiukat a Szent Szűz oltalmába ajánlom, akit a Lourdes-i
szentélyben az Ő Szeplőtelen Fogantatásában tisztelünk. Segítsen
minden keresztényt abban, hogy tanúságot tegyünk arról, hogy a
fájdalomra, a szenvedésre és a halálra az egyetlen hiteles válasz
Krisztus, a mi Urunk, aki meghalt és feltámadt értünk.
Ezekkel a gondolatokkal adom mindenkire, aki részt vesz a Betegek
Világnapjának ünneplésén, különleges apostoli áldásomat.
Vatikán, 2003. december 1.
II. János Pál pápa
|
|
|
A fiamat csak megbecsülik! Mt 21,33-43.45-46
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|

|
|