|
Szentmise a Błonie-parkban egy érseket, két áldozópapot és egy apácát Błonie, Kraków, 2002. augusztus 18., vasárnap II. János Pál pápa lengyelországi látogatása 2002. augusztus 17-19. Kedves Testvéreim! „Ez az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket”[1] 1. Az Úr Jézusnak imént hallott szavai egész különösen beleillenek a mai szentmise összefüggésébe: Isten gazdag az irgalomban. Ez a kis mottó szinte magában foglalja az emberiséget megváltó Isten szeretetének egész igazságát. „A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat”.[2] E szeretet teljessége tárult föl a keresztáldozatban. Ugyanis: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, aki életét adja a barátaiért”.[3] Íme, Isten szeretetének mértéke! íme, Isten irgalmasságának mértéke! Ha erre az igazságra gondolunk, tudatosítanunk kell, hogy a krisztusi felszólítás – úgy kell szeretnünk a többieket, ahogyan Ő szeretett minket – mindannyiunk elé ugyanazt a mércét állítja. Bizonyos értelemben arra kapunk ösztönzést, hogy napról napra ajánljuk föl az életünket az irgalmasság gyakorlásában testvéreink felé, így viszonozva Isten irgalmas szeretetének ajándékát. Tudnunk kell, hogy amikor Isten irgalmasságot gyakorol felénk, azt várja, hogy az irgalmasság tanúi legyünk a mai világban. Az irgalmasságról való tanúskodás felhívása egész különlegesen visszhangzik itt, a szeretett Krakkóban, a lagiewniki Isteni Irgalmasság kegyhely és a tegnap fölszentelt új templom lábánál. E felhívás otthonosan hangzik itt, mert e város sok százados hagyományára hivatkozik, melynek sajátos jellemzője volt mindig a rászorulókon való segítőkészség. Nem feledhetjük, hogy e hagyományt szentek és boldogok sokasága, papok, szerzetesek és laikusok alkotják, akik az irgalmasság cselekedeteinek szentelték életüket. Kezdve a sort Szaniszló püspökkel,[4] folytatva Hedvig királynéval,[5] Kenty Szent Jánossal,[6] Skarga Péterrel,[7] Albert testvérrel,[8] s zárva Salawa Angélával és Sapieha bíborossal, e város hívő nemzedékei századokon át adták egymásnak az irgalmasság örökségét. Ez az örökség ma a mi kezünkben van, és nem mehet feledésbe. 2. Köszönöm Franciszek Macharski bíboros úrnak, hogy üdvözlő szavaival e hagyományra emlékeztetett minket. Hálás vagyok a meghívásért – hogy meglátogassam az én Krakkómat – és a nekem nyújtott vendégszeretetért. köszöntöm a jelenlévőket, a bíboros és püspök urakat, s mindazokat, akik e szentmisén a rádió és a televízió által vesznek részt. köszöntöm egész Lengyelországot. Lélekben végigjárom azt a fényes utat, melyen Kowalska Szent Fausztina készült az irgalmasság üzenetének átvételére – Varsótól Plockon és Vilnán át egészen Krakkóig azokról is megemlékezve, akik ezen az úton együttműködtek az irgalmasság apostolával. Szívemben átölelem honfitársaimat, különösen a szenvedőket és a betegeket, azokat, akiket különféle nehézségek tesznek próbára, a munkanélkülieket, a hajléktalanokat, az öregeket és magányosokat, a többgyermekes családokat. Biztosítom mindnyájukat, hogy lélekben közel vagyok hozzájuk és szüntelenül imádkozom értük. Köszöntésem szól a világban szerte élő honfitársaimnak is. Szívből köszöntöm az Európából s a világ különböző részeiből érkezett zarándokokat is. 3. Az Egyház, amióta csak létezik, a kereszt és a föltámadás misztériumára hivatkozva hirdeti Isten irgalmasságát, a remény zálogát és az üdvösség forrását az ember számára. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy ma különösen is hivatása, hogy hirdesse a világnak ezt az üzenetet. Nem mellőzheti e küldetést, amikor az Úr maga hívja Szent Fausztina tanúságtételével. Isten a mi korunkat választotta ki erre. Talán azért, mert a 20. századot a sok területen megmutatkozó, vitathatatlan sikerek ellenére egész különlegesen megbélyegezte a „gonoszság misztériuma”. A jónak és a rossznak ezzel az örökségével léptünk be az új évezredbe. Az emberiség előtt a fejlődésnek új távlatai tárulnak föl, ugyanakkor eddig ismeretlen veszedelmek fenyegetik. Az ember gyakran úgy él, mintha Isten nem létezne, sőt, elfoglalja Isten helyét. A Teremtő jogait követeli magának, hogy beavatkozzék az emberi élet misztériumába. Génmanipulációkkal meg akarja határozni az ember életét és annak végét a halállal. Elutasítva az isteni törvényeket és az erkölcsi elveket, nyíltan megtámadja a családot. A legkülönbözőbb módokon próbálja elhallgattatni Isten szavát az emberi szívben, s Istenből „nagy távollévőt” akar formálni a kultúrában és a népek lelkiismeretében. A „gonoszság misztériuma” ma is jellemzi a világot. E misztériumot tapasztalva az ember úgy él, hogy fél a jövőtől, az ürességtől, a szenvedéstől, a megsemmisüléstől. Talán éppen ezért történt, hogy Krisztus egy alázatos apáca tanúságtételén keresztül lépett be a mi korunkba, hogy világosan megmutassa a megkönnyebbülés és a remény forrását, mely Isten örök irgalmasságában rejlik. Az irgalmas szeretet üzenetét újult erővel kell megszólaltatnunk. A világnak szüksége van e szeretetre. Eljött az óra, hogy eljuttassuk Krisztus üzenetét mindenkihez: különösen azokhoz, akiknek embersége és méltósága, úgy tűnik, elvész a gonoszság misztériumában. Eljött az óra, amikor az isteni irgalmasság üzenete fölébreszti a szívekben a reményt, és egy új civilizációnak, a szeretet civilizációjának szikrájává lesz. 4. Az Egyház ezt az üzenetet fáradhatatlanul akarja hirdetni, nem csupán buzdító szavakkal, hanem az irgalmasság figyelmes gyakorlásával. Ezért tudja folyamatosan megmutatni csodálatraméltó emberek példáját, akik az istenszeretet és a felebaráti szeretet nevében „elmentek és bő termést hoztak”. Ma négy új boldog csatlakozik hozzájuk. Különböző időkben éltek, eltérőek voltak személyes körülményeik, de életszentségük közös vonása az odaadás az irgalmasság gyakorlására. Boldog Zygmunt Felinski[9], Varsó érseke, egy olyan korban, amikor hiányzott a nemzeti szabadság, arra hívta honfitársait, hogy kitartók legyenek a szegények nagylelkű szolgálatában, és nevelőintézeteket s karitatív szervezeteket hozzanak létre. Ő maga árvaházat és iskolát alapított, meghívta a fővárosba az Irgalmas Szűzanya Nővéreit és támogatta tevékenységüket. Az 1863. évi fölkelés leverése után irgalomtól indítva nyíltan védelmezte az üldözötteket. Ennek a hűségnek az lett az ára, hogy belső Oroszországba deportálták 20 évre. Ott sem feledkezett meg a szegény és szerencsétlen emberekről, s igen nagy szeretetet és türelmet tanúsított irántuk. Följegyezték róla, hogy „száműzetése idején mindenfelől szorongatva, szegényen, de imádságban mindig a kereszt lábánál volt, s az isteni irgalmasságnak ajánlotta magát”. A lelkipásztori szolgálat példája ő, akit ma különösen is püspök testvéreim figyelmébe ajánlok. Kedveseim, Felinski érsek támogassa erőfeszítéseiteket az irgalmasság lelkipásztori programjának megtervezésére és megvalósítására. Legyetek elkötelezettek e program mellett, elsősorban az Egyház életében, majd – ahogy szükséges és alkalmas – a nemzet, Európa és a világ társadalmi és politikai életében is. A szociális szeretet lelkületével Felinski érsek mélységesen elkötelezett volt a nemzeti szabadság védelmére. Erre ma is szükség van, amikor különböző, a szabadság gyakran hamis ideológiájától vezérelt erők próbálják kisajátítani ezt a területet. Amikor a liberalizmus, az igazság és felelősség nélküli szabadság hangos propagandája a mi országunkban is erősödik, az Egyház pásztorainak hirdetniük kell a szabadság egyetlen és tévedhetetlen filozófiáját, ami Krisztus keresztjének igazsága. A szabadság e filozófiája szervesen kötődik nemzetünk történelméhez. 5. A vágy, hogy az irgalmasságot a legrászorultabbakhoz elvigye, vezette Pater Jan Beyzymet a távoli Madagaszkárra, ahol Krisztus szeretetéért odaadta életét a leprásoknak.[10] Éjjel és nappal szolgálta azokat, akiket kitaszítottak a társadalom életéből. Az elhagyott és megvetett emberek javára végzett irgalmas cselekedeteivel rendkívüli tanúságot tett. E tanúságtétel először Krakkóban, majd Lengyelországban, végül az emigráns lengyelek között talált visszhangra. A tőlük érkezett adományokból építette föl Beyzym atya a Czestochowai Szűzanya Kórházát, mely mind a mai napig működik. E támogatásnak volt egyik nagy mozgatója Szent Albert testvér is. Örülök annak, hogy ez az irgalmas szolidaritás a lengyel egyházban tovább él; ezt mutatják a segélyakciók, melyeket a világ különböző tájain élők, természeti katasztrófák áldozatai javára szerveztek. Ilyen a legújabb kezdeményezés, hogy a fölösleges gabonatermést az afrikai éhezők javára fordítsák. Remélem, hogy e nemes elgondolás meg is fog valósulni. A karitatív tevékenység Boldog Jan Beyzym küldetésének lényegéhez tartozott: elvinni az evangéliumot azoknak, akik még nem ismerik. Íme, az irgalmasság legnagyobb ajándéka: elvinni az embereket Krisztushoz, és lehetővé tenni számukra, hogy megismerjék és megízleljék az Ő szeretetét. Ezért kérem: imádkozzatok, hogy a lengyel egyházban támadjanak missziós hivatások. Támogassátok szünet nélkül anyagilag is, imádsággal is a misszionáriusokat. 6. Az irgalmasság szolgálata határozta meg Boldog Jan Balicki[11] életét is. Papi szíve mindig nyitva volt a rászorulók előtt. Irgalmas szolgálata, amellett, hogy segítette a betegeket és a szegényeket, különleges energiával mutatkozott meg a gyóntatószékben, ahol türelemmel és alázattal várta a bűnbánókat, mindig készen arra, hogy az isteni kegyelem trónusához vezesse őket. Róla emlékezvén szeretném mondani a papoknak és a szeminaristáknak: kérlek titeket, testvéreim, el ne felejtsétek, hogy igen nagy felelősség hárul rátok mint az isteni irgalmasság osztogatóira. Emlékezzetek rá, hogy maga Krisztus bátorít titeket a Szent Fausztina által adott ígérettel: „Mondd meg a papjaimnak, hogy még a megátalkodott bűnösök is meg fognak indulni a szavukra, ha határtalan irgalmasságomról és a szívemben irántuk élő részvétről beszélnek nekik.”[12] 7. Az irgalmasság gyakorlása jellemzi a Szeráfi Nővérek közé tartozó Boldog Sancja Szymkoviac[13] nővér szerzetesi hivatását is. Családjából hozta magával Jézus Szentséges Szívének buzgó szeretetét, és ezzel a lelkülettel volt jóságos mindenki, különösen a szegények és rászorulók iránt. Először mint a Mária Kongregáció és a Szent Vince Irgalmas Társaság tagja segített a szegényeken, később mint szerzetesnő még buzgóbban áldozta magát mások szolgálatára. A német megszállás kemény időszakát úgy fogadta, mint alkalmat arra, hogy teljesen a rászorulóknak szentelje életét. Szerzetesi hivatását az isteni irgalmasság ajándékának tartotta. Miközben köszöntöm a Szeráfi Nővéreket, a Fájdalmas Szűzanya Kongregációjának tagjait, az összes szerzetes és Istennek szentelt nő felé fordulok: Boldog Sancja legyen oltalmazótok! Tegyétek magatokévá ebbe az egyszerű mondatba sűrített lelki végrendeletét: „Ha Istennek ajándékozzuk magunkat, teljesen el kell veszíteni önmagunkat”. 8. Testvéreim, e boldogok személyét szemlélve újra szeretnélek emlékeztetni benneteket arra, amit az isteni irgalmasságról szóló enciklikámban írtam: „Az ember olyan mértékben jut el az irgalmas Isten szeretetére, az Ő irgalmasságához, amennyire ő maga átalakul az ilyen felebaráti szeretet szellemében”.[14] Bárcsak egyre jobban fölfedeznénk ezen az úton az isteni irgalmasság misztériumát, hogy naponta megélhessük! A szegénység modem formái, melyek, ahogy tudom, országunkban sem hiányoznak, a „szeretet fantáziáját” igénylik a felebarát iránti szolidaritás szellemében – miként a Novo millennio ineunte levelemben írtam –, hogy így a segítség „a testvéri osztozás” tanúsága legyen.[15] Ne hiányozzék ez a „fantázia” Krakkó és egész hazánk lakóiból. Ez hassa át a lengyel egyház lelkipásztori programját. Az isteni irgalmasság üzenete tükröződjék mindig az ember irgalmas cselekedeteiben! E szerető tekintetre van szükség ahhoz, hogy észrevegyük a mellettünk lévő testvért, aki a munka, az otthon, a család méltó fenntartásának s a gyermekek nevelési lehetőségének elveszítésével elhagyatottságot, kudarcot és bizalmatlanságot érez. A szeretet fantáziájára van szükség egy anyagilag és lelkileg elhanyagolt gyermek segítéséhez; ahhoz, hogy ne fordítsunk hátat a különböző függésekbe vagy bűnözésbe tévedt fiúknak és lányoknak; hogy jó tanácsot, vigasztalást, lelki és erkölcsi támaszt tudjunk nyújtani azoknak, akik a rosszal küzdenek. Ne hiányozzék a „fantázia” ott, ahol egy rászoruló kér: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk”. A testvéri szeretetnek köszönhetően soha ne hiányozzék e kenyér. „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.”[16] 9. A hazámba 1979-ben tett első zarándoklatom alkalmával itt, Bloniában mondtam, hogy „amikor erősek vagyunk Isten Lelkétől, erősen tudunk hinni az emberben is – erősen a hitből, a reményből és a szeretetből fakadóan, melyeket nem lehet egymástól elválasztani –, és készek vagyunk tanúskodni az ember ügye mellett azok előtt, akik valóban szívükön viselik ezt az ügyet”. Ezért kértelek benneteket: „Soha ne szégyelljétek a szeretetet, ami »a legnagyobb«, ami a kereszt által mutatkozott meg, s nélküle az emberi életnek nincs sem gyökere, sem értelme”.[17] Testvéreim, ma megismétlem e felhívást: tárjátok ki szíveteket Isten legnagyobb ajándéka előtt, az Ő szeretete előtt, mely Krisztus keresztje által mint irgalmas szeretet mutatkozott meg a világnak. Ma, amikor már más időket élünk, egy új évszázad és évezred hajnalán, legyetek továbbra is „készségesek tanúságot tenni az ember ügye mellett”. Ma minden erőmmel kérem az Egyház fiait és leányait és az összes jóakaratú embert, hogy soha el ne válasszátok az „ember ügyét” Isten szeretetétől. Segítsétek a modern embert, hogy megtapasztalhassa Isten irgalmas szeretetét, aki ragyogásában és melegében üdvözíti az emberiséget! A szentmise végén, az Úr Angyala imádság előtt: Mielőtt ezt a szentmisét az Úr Angyala elimádkozásával befejeznénk, szeretnék a fiatalokhoz szólni. Sajnos e látogatás során nem nyílt lehetőség a külön velük való találkozásra, akiket utam során oly szép számmal láttam. Tudom, hogy a Fény és Élet mozgalom nagy csoportja van itt, akik imádkozva virrasztották át az éjszakát a Mindenszentek plébánia Szent Péter és Pál-templomában, hogy ezen az ünnepi szentmisén találkozhassanak a pápával. Emlékszem, hogy épp harminc évvel ezelőtt, augusztus 16-án Blyszczben, Tylmanova mellett volt alkalmam részt venni a „Közösségi napokon”. Akkor mondtam, hogy közel áll hozzám az az életstílus, amit Isten szolgája, Franciszek Blachnicki atya javasolt a fiataloknak. E véleményem azóta sem változott. Hálát adok Istennek ezért a mozgalomért, mely az elmúlt nehéz években annyi lelki gyümölcsöt hozott a fiatalok szívében, ma pedig a fiatalság és a családok lelki fejlődését elősegítő környezetet képvisel. Kedves Oázis-tagok, amikor Krakkó püspöke voltam, a jelenlétemmel próbáltalak támogatni titeket; mint Róma püspöke, imádsággal és lelki közelséggel állok mellettetek. Az Eucharisztia és a Szentírás iránti szeretet világosítsa meg isteni fénnyel életetek ösvényeit. Kedves fiatal barátaim! Nemrég Torontóban, Kanadában volt a világ ifjúságának különleges találkozója, melyet kétévenként tartanak és az Ifjúság Világnapjának mondjuk. A hit szellemében megélt csodálatos esemény volt; a hit a fiatalos elhatározások és törekvések lelkesedésének szilárd alapja. Mint már mondtam, az Ontario-tó partján újra átéltük a galileai nép élményét, kikre Jézus a Tibériás-tó partján rábízta a Boldogságok üzenetét. Ma visszatérek ehhez az élményhez, és fölidézem az isteni irgalmasság üzenetét. Szent Fausztina által Isten rátok bízza ezt, hogy ennek fényében jobban megértsétek, mit jelent lélekben szegénynek, irgalmasnak, békességszerzőnek, az igazságot éhezőnek és szomjazónak, s végül a Jézus nevéért üldözöttnek lenni. Mindig szükség van a Boldogságok szerint élő emberek tanúságtételére. Ma is szükség van rá. Kérem Istentől, hogy ehhez az igényes, isteni mértékhez igazodó életetek az irgalmasság melletti vonzó tanúságtétel legyen korunk számára. Szeretném külön is köszönteni a Leprások Barátai Társaság tagjait. A ti alapítótok Pater Jan Beyzym, és eredményesen folytatjátok a leprások megsegítésének művét. Kérlek benneteket, folytassátok az irgalmasság gyakorlását, és védőszentetek támogasson ebben. Armand Gaetan Razafindatandra bíboros úr, antananarivói érsek személyében köszöntöm az egész madagaszkári egyházat. Oltalmazzon benneteket a Czestochowai Szűzanya, kinek tisztelete Boldog Jan Beyzym öröksége nálatok. köszöntöm a varsói érsekségből a Prímás Bíboros úr vezetésével érkezett zarándokokat. Zygmunt Felinski érsek boldoggáavatása itt, Krakkóban történt, mert itt fejezte be az életét, de örökre a ti főegyházmegyétek védőszentje marad. Rövid ideig szolgált csak Varsóban, de lelkisége eltörölhetetlen nyomokat hagyott. Az ő közbenjárását kérem a főváros és minden lakója boldoguláséért. Nem feledkezhetem meg a przemysli főegyházmegyéről, amely ma Jan Balicki megdicsőülésének örvend. Köszöntöm Józef érsek urat, a papságot és a híveket, és kérem Istentől, hogy az új védőszent tisztelete mindannyiótok szívében a kegyelem bőséges gyümölcsét teremje. Köszöntöm a jezsuita atyákat, élükön fő elöljárójukkal. Új boldogot kaptatok ma: Jan Beyzymet. Isten és a rászoruló ember ügyéért föláldozott élete legyen számotokra példa és indítson korunk igényeinek megfelelő új kezdeményezésekre. Már szóltam a Szeráfi Nővérekhez, de újra köszöntöm őket, s kívánom, hogy számban és érdemekben gyarapodjanak Isten és az emberek előtt. Végül a világ különböző részeiről érkezett vendégekhez kell szólnom. Engedjétek meg tehát, hogy köszöntsem a Litvániából, Oroszországból, Ukrajnából, Fehéroroszországból, Üzbegisztánból, Szlovákiából, a Cseh Köztársaságból, Magyarországról, Itáliából, Ausztriából, Kanadából, Angliából, Franciaországból, Németországból, Svájcból, az Amerikai Egyesült Államokból és egyéb országokból érkezett zarándokokat. Jelenlétük tanúsítja, hogy az isteni irgalmasság tisztelete kiterjed az egész földre. Hála érte Istennek! Bizonyos vagyok abban, hogy ezt az üzenetet hazaviszik családjukba és környezetükbe, ahol élnek. Azért imádkozom, hogy a remény és a béke ajándéka legyen ez minden jóakaratú ember számára. A litvánokhoz: Most a litván hívőket köszöntőm. Kedveseim, arra buzdítalak, hogy az imádságból merítsetek erőt ahhoz, hogy hűségesen ragaszkodhassatok az evangéliumhoz, és az isteni irgalmasság hiteles tanúi lehessetek. Ő az út, az igazság és az élet minden ember és minden nép számára. Szívből megáldalak titeket. Az oroszokhoz: Szeretettel köszöntöm az Oroszországból érkezett híveket. Kedveseim, le ne vegyétek szemeteket Krisztusról. Ő ajándékozza mindegyikteknek a szükséges erőt, hogy megfelelhessetek korunk kihívásainak. Halljátok meg Isten szavát, aki arra hív, hogy az Ő gyermekei és szeretete Lelkének templomai legyetek. Áldásom mindnyájatokra! A fehéroroszokhoz: Szívből köszöntöm a Fehéroroszországból érkezett püspököket és híveket. Köszönöm megjelenésteket, és mindegyikteknek minden jót kívánok az Úrban. Az ukránokhoz: köszöntöm az Ukrajnából jött zarándokokat. A most boldoggá avatottak példája és Mária anyai közbenjárása ébresszen bennetek újra hűséget Isten iránt, aki „gazdag az irgalmasságban”, és egyre nagylelkűbb szeretetet a testvéreitek iránt. Megáldalak mindnyájatokat! A szlovákokhoz: köszöntöm a Szlovákiából jött zarándokokat. Az irgalmasságban gazdag Isten a most boldoggá avatottak és a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására ébresszen bennetek új hűséget az Úr Krisztus iránt, és egyre nagylelkűbb szeretetet a testvéreitek iránt. Különlegesen áldalak meg mindnyájatokat! A csehekhez: köszöntöm a Cseh Köztársaságból jött zarándokokat. Az irgalmasságban gazdag Isten oltalmazzon és áldjon meg titeket és drága hazátokat. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Az üzbégekhez: Szívélyes üdvözletem az Üzbegisztánból jött zarándokoknak, s fölhasználom az alkalmat, hogy általuk az egész üzbég népet biztosítsam: lélekben közel vagyok hozzájuk. A magyarokhoz: Szeretettel köszöntöm a magyar híveket. Bízzatok bátran Isten irgalmasságában, hiszen az kimeríthetetlen. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Franciául: Szeretettel köszöntöm a franciául beszélő zarándokokat. Az üdvözítő Krisztus tegye mindnyájatokat a remény és a béke élő tanúivá, Ő, aki minden embernek teljesen kinyilatkoztatta az Atya végtelen irgalmasságát. Szívből adom rátok apostoli áldásomat. Angolul: Szívből köszöntöm az Angliából, Kanadából és az Amerikai Egyesült Államokból itt jelen lévő zarándokokat. Isten, aki gazdag az irgalomban, áldjon meg titeket és családotokat minden mennyei áldással. Németül: Szívből köszöntöm a németül beszélő zarándokokat. Nagy a mi Istenünk irgalmassága. Bízzatok benne! Apostoli áldásom mindnyájatokra! Olaszul: Szívből köszöntöm az itt jelen lévő itáliai zarándokokat és mindazokat, akik a rádión és a televízión keresztül kapcsolódnak hozzánk. Mária és a most boldoggá avatottak segítsenek mindnyájatokat hűségesnek lenni Isten iránt, aki „gazdag az irgalmasságban”, és egyre nagylelkűbben szeretni a testvéreiteket. Megáldalak mindnyájatokat! És most minden kérésünket rábízzuk Isten Anyjára, az irgalmasság Anyjára: Az Úr Angyala köszönté.... Jegyzetek: [1] Jn 15,12. [2] Ef 2,4-5. [3] Jn 15,13. [4] Életét lásd a Szentek élete 2001. 1. kötetében, április 11-én. [5] Nagy Lajos király leánya. Szentek élete 1.457. o. [6] 1473-ban halt meg Krakkóban. Szentek élete 1.982. o. [7] 1536 februárjában született Grójecben (Mazóvia). Krakkóban tanult. 1554-től tanító és nevelő. 1564-ben pappá szentelték, Lvóvban kanonok és a székesegyház szónoka lett. 1568-71 között Bécsben és Rómában volt tanulmányúton. 1569-ben belépett a jezsuita rendbe. 1571-ben hazatért, Pultuskban és Vilná-ban működött. 1580-ban a plocki jezsuita kollégium, 1583-ban a vilnai jezsuita akadémia rektora. 1584-ben Krakkóban házfőnök. Több karitatív intézményt alapított. 1588-ban III. Zsigmond király udvari szónoka. Előkészítette a breszti uniót. Jelentős egyháztörténeti és spirituális irodalmi tevékenysége. Aranyszájú Szent Jánoshoz hasonlították. [8] Családi nevén Ádám Chmielowsky, a rendben Albert testvér, egy szegénygondozó rend, az Albertinusok férfi és az Albertina Nővérek női ágának alapítója. 1845. augusztus 20-án született Igolomiában (miechanowi vajdaság). 8 éves volt, amikor apja meghalt. A pétervári kadétiskolában helyezték el. Később Varsóba ment, majd Pulavyban a mezőgazdasági és erdészeti akadémia hallgatója. 1863-ban 18 évesen részt vett a cár elleni fölkelésben. Megsebesült, egyik lábát térdtől elvesztette. Párizsba ment és festészetet tanult. Varsóban rajztanári diplomát szerzett. 1869-74-ig Münchenben a Szépművészeti Akadémia hallgatója, majd ismét Párizsba ment. 1880-ban belépett a jezsuita rendbe, de néhány hónap múlva betegség miatt elbocsátották. Ezután Krakkóban élt, ahol 1884-ben teljesen elszegényedve, éjszakai menedékhelyeken húzta meg magát. Itt ismerte föl a szegények szolgálatára szóló hivatását. 1888. augusztus 25-én szegénységi és szüzességi fogadalmat tett Dunajewski krakkói püspök kezébe. E napot tekintik társai a rendalapítás napjának, bár Albert testvér nem írt regulát, tudván, hogy a nyomorúságnak azt a formáját, amit ő és társai élnek, az Egyház regulával nem hagyná jóvá. Menhelyeket nyitott, s ezeken belül műhelyeket, hogy a rászorulók megtanuljanak, illetve tudjanak valamit dolgozni. Csak önkéntes adományokat fogadott el, de szálláshelyeire minden különbségtétel nélkül befogadta a rászorulókat. 1916. december 25-én Krakkóban halt meg. [9] Zygmunt Szczesny Felinski a lucki egyházmegye Wojutyn falujában (ma Ukrajna, Volhinia) született 1822. november 1-én, nemesi családban, 11 gyermek között a hetedikként. 11 éves volt, amikor édesapja meghalt, 16 éves, amikor az édesanyját hazafias tevékenysége miatt Szibériába deportálták. Lengyelország ugyanis ebben az időben három részre volt osztva, s az a terület, ahol Zsigmond élt, az orosz cár fennhatósága alá tartozott. – Érettségi után a moszkvai egyetemen matematikát tanult, majd Párizsba ment, s a Sorbonne-on tanult tovább. Itt határozta el, hogy pap lesz. 1851-ben hazatért és fölvételét kérte a zytomierzi szemináriumba. Tanulmányait a pétervári egyházi akadémián fejezte be. 1855. szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján szentelték pappá. Káplán és hittanár lett. 1862. január 6-án IX. Pius pápa varsói érsekké nevezte ki. Nagyon kényes politikai, vallási helyzetben foglalta el érseki székét 1863 februárjában. Rendkívül nagy bizalmatlansággal fogadták, de Zsigmond érsek rövid idő alatt új életet támasztott maga körül, lelkileg és erkölcsileg fölrázta maga körül az embereket. Külön gondja volt a papképzésre, a hitoktatásra, az általa alapított Mária Családjának Nővérei rend a gyermekekkel és szegényekkel foglalkozott. Elszántan harcolt az egyház szabadságáért az állammal szemben. Az 1863 januári fölkelés után – mivel hűséges volt Rómához, és a cári kormány közvetítése nélkül tartott kapcsolatot a pápával – június 14-én Oroszországba hurcolták. 20 évet töltött a Volga menti Jaroszlavlban, lelki támasza volt a katolikusoknak és a Szibériába száműzötteknek. Sokat fáradozott a katolikus egyház újjáélesztéséért az orosz birodalomban, minek eredményeként az utolsó években katolikus templomot építhetett. A Szentszék közbenjárására 1883-ban szabadon engedték, de Varsóba nem térhetett vissza. A pápa tarzuszi címzetes érsekké nevezte ki. Élete utolsó 14 évét az osztrák területen lévő galíciai Dzwiniaczkában töltötte, valójában száműzötten. Fáradhatatlan volt a lengyel és ukrán lakosság lelki gondozásában: fölállította a tartomány első iskoláját, árvaházat nyitott, templomot és rendházat épített a Mária Családjának Nővéreinek. 1895. szeptember 17-én Krakkóban halt meg életszentség hírében. Maradványait 1921-ben a varsói székesegyházba vitték át. [10] Jan Beyzym SJ 1850. május 15-én született a volhiniai Beyzymy Wielkiében, Lengyelország keleti határán. Kijevben érettségizett, s belépett a jezsuita rendbe. Krakkóban 1881-ben szentelték pappá. A tarnopoli és a chyrówi jezsuita kollégium növendékeinek tanára és nevelője lett. 1898-ban elöljárói engedélyével Madagaszkár szigetére ment a leprások szolgálatára. A betegek között telepedett le, s éjjel-nappal velük volt. Az általa kidolgozott ápolási formával gondozzák ma is a leprásokat. Honfitársai adományaiból Maranában 150 személyes kórházat épített, ma is működik. Nagyon szeretett volna Szahalin szigetére menni a száműzöttek közé, de a leprások között fölemésztette erejét, s 1912. október 2-án, 62 éves korában meghalt. [11] Jan Balicki 1869. január 25-én Staromiesciében ma: Rzeszówi vajdaság született. Érettségi után a przemysli egyházmegye kispapja lett. Fölszentelését követően egy évig Polnán káplán volt, majd Rómában a Gregoriana egyetemen doktorált. Ezután a przemysli szeminárium dogmatika tanára lett. Kitűnt imádságos lelkületével és igazságszeretetével, szívesen hallgatott szónok és keresett gyóntató volt. 1928-34-ben a szeminárium rektoraként a kispapok számára a jó pásztor mintaképe lett. 1948. március 15-én Przemyslben halt meg életszentség hírében. [12] Napló, 1521; olasz kiadás 2001:504. [13] Sancja Szymkoviac 1910. július 10-én Mozdzanówban Ostrów Wielkopolski mellett, Poznantól délkeletre született, négy fiú után a család legkisebb gyermekeként. Gianninának keresztelték. Kiskorától feltűnő volt egyszerűséggel és derűvel párosult jósága és áhítatos jámborsága. Érettségi után a poznani egyetem idegen nyelvek fakultásán tanult, s a Mária Kongregáció tagjaként okos és hatékony apostoli munkát végzett társai között. Különös szeretettel fordult a gyengék és szenvedők felé, rendszeresen fölkereste a város szegény negyedeit. 1934 nyarán Lourdesba zarándokolt. Itt a Szűzanyának megígérte, hogy apáca lesz. Hazatérve, sok nehézség leküzdése után 1936 júniusában Poznanban belépett a Fájdalmas Szűz Leányai (más néven Szeráfi Nővérek) Társaságába. A Maria Sancja szerzetesi nevet kapta. Lelki élete egyre inkább elmélyült az Istennel való egyesülésben, ami a külső szemlélő számára a szerzetesi szabályzat pontos megtartásában és a nagyon készséges szolgálatban mutatkozott meg, egyébként semmi rendkívüli nem történt vele. Amikor a németek megszállták Lengyelországot, az elöljárók engedélyével hazatérhetett volna a családjához. Sancja azonban néhány társával a helyén maradt, s a legkeményebb munkát is vállalta a kórházzá alakított rendházban. Békét és reménységet sugárzott maga körül. A fogoly francia és angol katonák – kiknek tolmácsa is volt – a jóság angyalának, szent Sancjának hívták. A rendkívüli fizikai igénybevétel és a rossz körülmények miatt toroktuberkulózist kapott. Szenvedését szeretettel ajánlotta föl Istennek. Örök fogadalmát halálos betegen, 1942. július 6-án tette le. Augusztus 29-én, harminckét évesen meghalt. [14] Dives in misericordia enciklika, 14. [15] Vö. 50. [16] Mt 5,7. [17] 1979. június 10-én: Insegnamenti di Giovanni Paolo II. 11:1521. |
Nyomtatóbarát változat
Keresés a Bibliában:
|
|
Eseménynaptár |
 |