„Ez az én testem.”
Az emeleti terembe összegyűlve hallottuk az Utolsó Vacsora evangéliumi elbeszélését. Hallottuk a szavakat, melyek Isten Fia megtestesülése misztériumának mélyéből fakadnak. Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, majd tanítványainak adta e szavakkal: „Ez az én testem.” Istennek népével kötött szövetsége az Ő Fia, a testté lett Örök Ige áldozatában éri el csúcspontját. Most teljesednek be a régi próféciák: „Áldozatot és fölajánlást nem akartál, de testet alkottál nekem... Íme, eljövök, hogy megtegyem, ó Isten, a te akaratodat...” (Zsid 10,5-7). A megtestesülésben Isten Fia, aki egy az Atyával, emberré lett és testet kapott Szűz Máriától. Most, a halála előtti éjszakán mondja apostolainak: „Ez az én testem, mely értetek adatik áldozatul”.

Nagy megindultsággal halljuk újra ezeket a kétezer évvel ezelőtt elhangzott szavakat. Azóta nemzedékről nemzedékre ismételték azok, akik a papszentelés által részesei lettek Krisztus papságának. Így maga Krisztus ismétli állandóan e szavakat papjai szava által a világ minden helyén.

„Ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, mely értetek és mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

Engedelmeskedvén Krisztus parancsának az Egyház megismétli e szavakat az Eucharisztia ünneplése közben. E szavakat, melyek a Megváltás misztériumából fakadnak. A húsvéti vacsora közben az emeleti teremben Jézus kezébe vette a borral teli kelyhet, megáldotta és odaadta tanítványainak. Az ószövetségi húsvét szertartásának egyik mozzanatát végezte, de Krisztus, az új és örök szövetség főpapja szenvedésének és halálának üdvözítő misztériumát hirdette ki e szavakkal. A kenyér és a bor színe alatt Teste és Vére áldozatának szentségi jeleit alkotta meg.

„Kereszted és föltámadásod által válts meg minket, világ Üdvözítője!” Minden szentmisében hirdetjük a „hit misztériumát”, mely kétezer éven át táplálta és fönntartotta az Egyházat, mely a világ üldözései és Isten vigasztalásai közepette járja a maga zarándokútját, s hirdeti az Úr halálát és föltámadását, amíg el nem jön... (vö. LG 8). Ma bizonyos értelemben Péter és az apostolok tértek vissza utódaikban ide, az emeleti terembe, hogy megvallják az Egyház örök hitét: „Krisztus meghalt, Krisztus föltámadott, Krisztus vissza fog térni”. A mai liturgia első olvasmánya az első keresztény közösség életéről szólt. A tanítványok „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításának hallgatásában és a testvéri közösségben, a kenyértörésben és az imádságban” (ApCsel 2,42).

Kenyértörés. Az Eucharisztia egyrészt az új és örök szövetség közösségének lakomája, másrészt áldozat, mely megjeleníti a kereszt üdvözítő hatalmát. Az Eucharisztia misztériuma kezdettől fogva mindig kapcsolódott az apostolok tanításához és követéséhez, valamint Isten Igéjének hirdetéséhez, mely először a prófétákban, majd egyszer s mindenkorra Jézus Krisztusban hangzott el (vö. Zsid 1,1–2). Mindenütt, ahol hirdetik e szavakat: „ez az én testem” és hívják a Szentlelket, az Egyház erősödik az apostolok hitében és az egységben, melynek eredete és köteléke a Szentlélekben van.

Szent Pál, a pogányok apostola, világosan megértette, hogy az Eucharisztia, amennyiben részesedés Krisztus Testében és Vérében, a lelki közösség misztériuma is az Egyházban. „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk” (1Kor 10,17). Az Eucharisztiában Krisztus, a Jó Pásztor, aki életét adta nyájáért, jelen van Egyházában. Mi más az Eucharisztia, ha nem Krisztus szentségi jelenléte, amikor egy kenyérből és kehelyből részesednek valamennyien? Ez a jelenlét az Egyház legnagyobb gazdagsága.

Az Eucharisztia által Krisztus építi az Egyházat. A kezek, amelyek az Utolsó Vacsorán megtörték a kenyeret a tanítványoknak, a kereszten kitárultak, hogy minden népet összegyűjtsenek az Atya örök Országában. Az Eucharisztia ünneplése által Krisztus – folyamatosan – valóban Testének tagjaivá tesz férfiakat és nőket.

„Krisztus meghalt, Krisztus föltámadott, Krisztus vissza fog térni”. Ez a „hit misztériuma”, melyet minden szentmisében hirdetünk. Jézus Krisztus, az új és örök szövetség főpapja tulajdon vérével váltotta meg a világot. Föltámadva a halálból előre ment, hogy helyet készítsen nekünk az Atya házában. A Szentlélekben, aki Isten szeretett fiaivá tett minket, Krisztus testének egységében örvendező reménnyel várjuk az Ő visszatérését.

A Nagy Jubileum éve különleges alkalom a papok számára, hogy elmélyedjenek az oltáron ünnepelt misztérium szemlélésében. Ezért az idei nagycsütörtöki levelet a papok számára itt, az emeleti teremben szándékozom aláírni, ahol Jézus Krisztus egyetlen papsága alapíttatott, melynek mi mindnyájan a részesei vagyunk.

Jeruzsálemben, az emeleti teremben ünnepelve az Eucharisztiát, minden idők és bármely földrajzi hely Egyházával egyesülünk. Egységben a Fővel a századok folyamán közösségben vagyunk Péterrel és a többi apostollal és utódaikkal. Egységben Máriával, a szentekkel, a vértanúkkal és minden megkeresztelttel, akik a Szentlélek kegyelméből éltek, bátran mondjuk: Marana tha!, Jöjj el, Úr Jézus! (vö. Jel 22,20). Vezess el minket és mindazokat, akiket kiválasztottál a kegyelem teljességére, örök Országodba! Ámen.

Nyomtatóbarát változat