Elnök Úr,
Miniszter Urak,
a Kneszet Tagjai,
Excellenciás Urak!

Elnök Úr, nagyon hálás vagyok a fogadtatásért, melyben Izraelben részesítettek. E találkozásnak mindkettőnk részéről hosszú előtörténete van. Ön a zsidó emlékezetet képviseli, mely e föld újkori történetén túl őrzi népe századokon és évezredeken át tartó egyedülálló útját. Én úgy jövök, mint akinek keresztény emlékezete kétezer évvel ezelőttre nyúlik vissza, Jézus születéséig, mely e földön történt.

A történelem, amint a régiek mondták, Magistra vitae, az élet tanítómestere. Éppen ezért elszántaknak kell lennünk a múlt sebeinek gyógyításában, hogy föl ne fakadjanak újra. Munkálkodnunk kell a zsidók és keresztények közötti kiengesztelődés és béke új korszakáért. Látogatásom a záloga annak, hogy a katolikus Egyház meg fog tenni minden lehetségest annak érdekében, hogy mindez ne pusztán álom, hanem valóság legyen.

Tudjuk, hogy Közép-Kelet békéje csak a régió minden népe: zsidók, keresztények, muszlimok közötti kölcsönös megértés és tisztelet gyümölcse lehet. Ebből a szempontból zarándoklatom a remény utazása: a reményé, hogy a 21. század új szolidaritást hoz a világ népei közé abban a meggyőződésben, hogy a fejlődés, az igazságosság és a béke csak úgy érhető el, ha mindenki részesedhet benne.

Fényesebb jövőt építeni az emberiség családja számára mindannyiunkra váró feladat. Ezért örülök, hogy köszönthetem a Miniszter urakat, a Kormány tagjait, a Kneszet tagjait, sok ország Diplomatáit, akiknek meg kell hozniuk és valósítaniuk a népek életét befolyásoló döntéseket. Nagyon remélem, hogy őszinte békevágy indítja döntéseiket.

Imádságommal kérem az isteni áldás bőségét Önre, Elnök úr, Országára, és mindazokra, akik megtiszteltek megjelenésükkel. Köszönöm.

2000. március 23.

Nyomtatóbarát változat