Kedves Testvéreim Krisztusban!

1. A Szentháromság iránti mélységes hálával teszem e látogatást a jeruzsálemi Görög Ortodox Pátriárkátuson, és a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmében és békéjében köszöntelek Mindannyiotokat. Köszönetet mondok Diodorosz pátriárka őboldogságának testvéri vendégszeretetéért és hozzám intézett kedves szavaiért.

Köszöntöm Torkom pátriárka őboldogságát; minden egyház és egyházi közösség Érsekét és Püspökét. Nagy öröm tudni, hogy a keresztény közösségek vezetői itt a Szent Városban, Jeruzsálemben gyakran találkoznak a híveket érdeklő közös kérdések megtárgyalása érdekében. A köztetek élő testvéri lelkület a Szentföld keresztényei számára jel és ajándék az őket érő sok kihívás közepette. Kelle mondanom, hogy nagy bátorítást jelent számomra ez a ma esti találkozó? Megerősíti azt, hogy elindultunk a kölcsönös jobb megismerés útján azzal a vággyal, hogy felülemelkedjünk a múltból örökölt bizalmatlanságon és versengésen. Ebben a városban, ahol a mi Urunk Jézus Krisztus meghalt és föltámadott a halálból, különleges erővel visszhangzanak az Ő szavai, mindenekelőtt azok, melyeket a halála előtti éjszakán mondott: „hogy mindnyájan egyek legyenek... hogy elhiggye a világ, hogy te küldöttél engem” (Jn 17,11.20-21). Az Úr imádságára adott válasz a mi együttlétünk, akik fájdalmas megosztottságaink ellenére valamennyien ugyanannak az Úrnak a tanítványai vagyunk, és valamennyien tudjuk, hogy az Ő akarata kötelez minket arra – éppen úgy, mint a többi egyházakat és egyházi közösségeket, melyeket képviselünk -, hogy a kiengesztelődés és a béke útját járjuk. E találkozás emlékeztet engem arra a történelmi találkozóra, mely itt, Jeruzsálemben Elődöm, VI. Pál és I. Athenagorasz ökumenikus pátriárka között történt. Olyan esemény volt, mely megvetette az egyházaink közötti kapcsolatok új korszakának alapjait. Az elmúlt évek folyamán megtanultuk, hogy az egység felé vezető út nehéz. De ettől nem kell elbátortalanodnunk. Türelmesnek és állhatatosnak kell lennünk, és tétovázás nélkül előre kell haladnunk. Pál pápa és Athenagorasz pátriárka forró ölelése prófétai jel és erőforrás számunkra, mely új erőfeszítésekre késztet, hogy megfeleljünk az Úr akaratának.

2. Törekvésünk a keresztények közötti teljesebb egységre sajátos jelentést nyer az Üdvözítő születésének földjén és Jeruzsálem szent városában. Itt, a különböző egyházak és egyházi közösségek jelenlétében újra meg akarom erősíteni, hogy az Egyház egyetemessége teljesen tiszteletben tartja a törvényes különbözőségeket. Liturgikus szertartásaitok, hagyományaitok, lelkiéleti, teológiai és kánonjogi tanításotok változatossága és szépsége az egyetemes Egyház kinyilatkoztatott és osztatlan örökségének gazdagságát tanúsítja úgy, ahogy a századok folyamán Keleten és Nyugaton kifejlődött. Van törvényes különbözőség, mely semmiképpen sem ellenkezik Krisztus Testének egységével, hanem inkább erősíti az Egyház ragyogását és nagyon hozzájárul küldetésének teljesítéséhez (vö. Ut unum sint enciklika, 50). E gazdagság egyetlen elemének sem kell elvesznie abban a nagyobb egységben, amelyre törekszünk.

3. A legutóbbi ökumenikus imahéten e jubileumi évben közületek sokan egyesültetek velünk imádságban a Krisztust követők közötti nagyobb megértésért és együttműködésért. Annak tudatában tettétek ezt, hogy az Úr minden tanítványának közös küldetése az Evangélium szolgálata a Szentföldön. Minél inkább egyek vagyunk Krisztus körül az imádságban, annál bátrabban nézünk szembe megosztottságaink fájdalmas emberi valóságával. Az Egyház zarándokútját az új évszázadban és az új évezredben az egységre szóló meghívása jelöli ki. Kérjük az Urat, lehelje belénk az egyházak közötti egyetértés és szolidaritás új lelkületét azoknak a nehézségeknek a leküzdésére, melyek a jeruzsálemi és szentföldi keresztény közösségek számára merülnek föl.

4. A testvéri együttműködés a keresztények között e Szent Városban nem merő kívánság, hanem megvan a maga jelentése annak a szeretetnek a közlésében, amellyel az Atya szereti a világot és elküldte a Fiát (vö. Jn 3,16). Csak a kölcsönös tisztelet és támogatás szellemében virágozhat itt a keresztény jelenlét egy saját hagyományokkal élő közösségben, mely bizalommal néz szembe a kibontakozó helyzet szociális, kulturális és politikai kihívásaival. A keresztények csak akkor tölthetik be teljesen szerepüket Jeruzsálemnek a Béke Városává formálásában minden nép számára, ha kiengesztelődnek egymással. A Szentföldön, ahol a keresztények a zsidóság és az iszlám követői mellett élnek, ahol szinte minden nap támadnak feszültségek és konfliktusok, nagyon fontos, hogy fölül tudjunk emelkedni botrányt keltő nézeteltéréseinken és vitáinkon. Elsősorban ebben a városban kellene megvalósulnia a keresztények, zsidók és muszlimok együttélésének testvériségben és szabadságban, méltóságban, igazságosságban és békében.

5. Kedves testvéreim Krisztusban, szándékomban állt, hogy 2000-ben a jubileumi év ünneplésének a katolikus Egyházban világos ökumenikus jelleget adjak. A Falakon kívüli Szent Pál bazilikában a szent kapu megnyitása, melyen számos egyház és egyházi közösség képviseltette magát, szimbolizálta annak a „kapunak” közös átlépését, aki Krisztus: „Én vagyok az ajtó, aki rajtam keresztül megy be, üdvözül” (Jn 10,9). A mi ökumenikus utunk éppen ez: út Krisztusban és Krisztus, az üdvözítő által az Atya tervének hűséges megvalósítása felé. Isten kegyelmével az Ige megtestesülésének 2000. évfordulója „alkalmas idő”, a kegyelem esztendeje lesz az ökumenikus mozgalom számára. Az ószövetségi jubileumok szellemében ez az év számunkra gondviselésszerű idő arra, hogy az Úrhoz forduljunk, és bocsánatot kérjünk a sebekért, melyeket egyházaink tagjai a századok során egymáson ütöttek. Alkalmas idő arra, hogy kérjük az igazság Lelkét, segítse egyházainkat és közösségeinket, hogy kötelezzék el magukat az egyre termékenyebb teológiai dialógusra, mely alkalmassá tesz arra, hogy egyre jobban megismerjük az igazságot, és eljussunk a kommunió teljességére Krisztus Testében. Az eszmecsere révén dialógusunk később az ajándékok cseréjévé válik: hitelesebb részesedéssé a szeretetben, melyet a Szentlélek szüntelenül a szívünkbe áraszt. Őboldogsága emlékeztetett minket Krisztusnak a szenvedése és halála vigíliáján mondott imádságára. Ez az imádság az Ő végső akarata, végrendelete és kihívás mindnyájunknak. Mi lesz rá a válaszunk?

Kedves testvéreim Krisztusban, reményteli szívvel és rendíthetetlen bizalommal formáljuk át a harmadik keresztény évezredet az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységében és békéjében megtalált örömünk évezredévé. Ámen.

2000. március 25.

Nyomtatóbarát változat