„Hiszek... Jézus Krisztusban, ... aki fogantatott a Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették... harmadnapon föltámadott a halálból...”

1. Az üdvtörténet útjának vonalát követve, ahogy azt az Apostoli Hitvallás elmondja, jubileumi zarándoklatom elvezetett a Szentföldre. Názáretből, ahol Jézus fogantatott Szűz Máriától a Szentlélek erejéből, eljöttem Jeruzsálembe, ahol „szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették”. Itt a Szent Sír bazilikában leborulok temetésének helye előtt: „Íme, a hely, ahova tették” (Mk 16,16).

A sír üres. Néma tanúja az emberi történelem központi eseményének: a mi Urunk Jézus Krisztus föltámadásának. Közel 2000 éven át tanúskodott az üres sír az Élet halál fölötti győzelméről. Az apostolokkal és az evangélistákkal, minden idő és hely Egyházával együtt mi is tanúskodunk és hirdetjük: „A halálból föltámadt Krisztus többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik” (vö. Róm 6,9). „Mors et vita duello conflixere mirando; dux vitae mortuus regnat vivus.” (Az élet a halállal megvítt csodacsatával, s a holt életvezér ma Úr és él. Húsvéti szekvencia). Az Élet Ura halott volt, most uralkodik győztesen a halál fölött, s örök életet ad azoknak, akik hisznek benne.

2. Ebben a templomban, mely „az összes templomok anyja” (Damaszkuszi Szent János), szívből köszöntöm Michel Sabbah pátriárka őboldogságát, a többi katolikus közösség ordináriusait, Giovanni Battistelli atyát és a szentföldi kusztódia ferences testvéreit, valamint a papokat, szerzeteseket és világi hívőket.

Nagyrabecsüléssel és testvéri szeretettel köszöntöm Diodorosz pátriárkát a görög ortodox egyházból és Torkom pátriárkát az örmény ortodox egyházból, a kopt, a szír és az etióp egyházak képviselőit, továbbá az anglikán és lutheránus közösségeket.

Itt, ahol a mi Urunk Jézus Krisztus meghalt, hogy Isten szétszórt fiait összegyűjtse (vö. Jn 11,52), az irgalmasság Atyja növelje az egység és a béke vágyát mindazokban, akik a keresztség üdvöt hozó vize által megkapták az új élet ajándékát.

3. „Bontsátok le ezt a templomot, és én harmadnapra fölépítem azt” (Jn 2,19). János evangélista elmondja, hogy miután Jézus föltámadt a halálból, a tanítványok visszaemlékeztek e szavakra, és hittek (vö. 2,22). Jézus ezt előre megmondta nekik, hogy jel legyen a tanítványai számára. Amikor velük együtt meglátogatta a Templomot, kiűzte a pénzváltókat és a kereskedőket a szent helyről (vö. Jn 2,15). Amikor a körülötte lévők tiltakozva kérdezték: „Milyen jelet mutatsz nekünk, hogy ezeket műveled?”, Jézus válaszolt: „Bontsátok le ezt a templomot, és én harmadnapra fölépítem azt.” Az evangélista megjegyzi, hogy Jézus „saját testének templomáról beszélt” (Jn 2,18-21).

Jézus próféciája húsvétkor teljesedett be, amikor „harmadnapon föltámadott a halálból.” A mi Urunk Jézus Krisztus föltámadása a jele annak, hogy az örök Atya hűséges ígéretéhez, és a halálból új életet támaszt: „... a test föltámadását és az örök életet.” A misztérium láthatóan tükröződik az Anasztaszisz ezen ősi templomában, mely magában foglalja mind az üres sírt, a föltámadás jelét, mind a Golgotát, a megfeszítés helyét. A föltámadás örömhíre soha nem szakítható el a kereszt misztériumától. Szent Pál az imént hallott szentleckében mondja: „Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük” (1Kor 1,23). Krisztus, aki a kereszt oltárán úgy szenvedett, mint esti áldozat (vö. Zsolt 141,2), úgy mutatkozott meg, mint „Isten ereje és Isten bölcsessége”(1Kor 1,24). Föltámadásában Ádám fiai és leányai részesei lettek annak az isteni életnek, mely az Atyával a Szentlélekben öröktől fogva az övé volt.

4. „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából” (Kiv 20,2).

A mai szentmise olvasmánya bemutatja nekünk a szövetséget, melyet Isten a Sinai0hegyen kötött népével, amikor átadta Mózesnek a Törvény tíz parancsolatát. A Sinai-hegy a második szakasza a hit nagy zarándoklatának, mely akkor kezdődött. amikor Isten mondta Ábrahámnak: „Jöjj ki országodból, hazádból és atyád házából az országba, melyet én mutatok majd neked” (Ter 12,1). A törvény és a szövetség a pecsét az Ábrahámnak tett ígéreten. A Tízparancsolat és az emberi szívbe írt erkölcsi törvény által (vö. Róm 2,15) Isten alapjában szólítja meg minden férfi és minden nő szabadságát. Válaszolni a lelkiismeretünk mélyén hangzó isteni szóra, és a jót választani, az emberi szabadság legmagasztosabb használata. Valóban választást jelent az élet és a halál között (vö. MTörv 30,15). A nép a Szövetség útján járva a Szentséges Istennel annak az ígéretnek őrzője és tanúja lett, mely az igazi szabadítás és az élet teljességének ígérete. Jézus föltámadása Isten minden ígéretének végső pecsétje, egy új és föltámadott emberiség születésének a helye, a béke és lelki öröm messiási ajándékától meghatározott történelem záloga. Az új évezred hajnalán a keresztények a Föltámadott mindeneket újjáalkotó dicsőséges hatalmába vetett szilárd bizalommal tekinthetnek a jövőbe (vö. Jel 21,5). Ő az, aki minden teremtményt megszabadít az esendőség rabságából (vö. Róm 8,20). Föltámadásával megnyitja az utat a nagy szombat, a nyolcadik nap nyugalma felé, amikor az emberiség zarándoklata célba ér, és Isten lesz minden mindenben (1Kor 15,28).

Itt, a Szent Sír és a Golgota közelében, miközben megújítjuk hitvallásunkat a föltámadott Úrban, kételkedhetünk-e abban, hogy az élet Lelkének hatalma erőt ad nekünk megoszlásaink legyőzésére s az együttműködésre a béke, az egység és a kiengesztelődés jövőjének építésében? Itt újra halljuk – úgy, mint sehol másutt a világon – az Úr tanítványaihoz intézett szavait: „Bízzatok, én legyőztem a világot!” (Jn 16,33).

5. „Mors et vita duello conflixere mirando; dux vitae mortuus regnat vivus.” A föltámadott Úr a Szentlélek dicsőségétől ragyogva Feje az Egyháznak, Titokzatos testének. Ő támogatja Egyháza küldetését, hogy hirdesse az üdvösség evangéliumát férfiaknak és nőknek, minden nemzedékben mindaddig, amíg vissza nem tér a dicsőségben! Erről a helyről, ahol elsőként asszonyoknak és az apostoloknak mutatta meg a föltámadást, buzdítom az Egyház minden tagját, hogy újítsa meg engedelmességét az Úr parancsa iránt, mely szerint az evangéliumot el kell vinni a föld határaiig. Az új évezred hajnalán igen nagy szükség van arra, hogy a tetőkről kiáltsuk világgá a jó hírt, hogy „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, meg ne haljon, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). „Uram, ... az örök élet igéi nálad vannak” (Jn 6,68). Ma mint Péter alázatos utóda meg akarom ismételni e szavakat, miközben bemutatjuk az eucharisztikus áldozatot ezen a helyen, mely a világ legszentebb helye. Az egész megváltott emberiséggel együtt teszem magamévá a szavakat, melyeket Péter, a halász Krisztusnak, az élő Isten Fiának mondott: „Uram, kihez menjünk, az örök élet igéi egyedül nálad vannak”.

Krisztosz aneszti. Krisztus föltámadott! Valóban föltámadott! Ámen.

Az Úr Angyala imádság előtt

Kedves Fivéreim és Nővéreim!

A mély megindultság napjai ezek, olyan napok, amikor a lelkünk nem csupán attól indul meg, amit Isten régen tett, hanem a jelenlététől is, hiszen velünk együtt járt Krisztus születésének, halálának és föltámadásának földjén. E jubileumi zarándoklat minden lépésénél velünk volt Mária, megvilágosította utunkat és megosztotta fiainak és leányainak örömeit és fájdalmait.

Máriával, a Fájdalmas Anyával együtt állunk a kereszt alatt, s vele együtt siratjuk Jeruzsálem fájdalmát és a világ bűneit. Mellette állunk a Kálvária csöndjében, és szemléljük, hogy Fiának átszúrt oldalából vér és víz csorog. Tudatosítván a bűn szörnyű következményeit, bűnbánatra indulunk a saját bűneink és minden idők Egyháza gyermekeinek bűnei miatt. Ó Mária, aki bűn nélkül fogantattál, segíts minket a megtérés útján!

Máriával, a Hajnalcsillaggal együtt ér bennünket a föltámadás fénye. Vele együtt örvendünk annak, hogy az üres sír az örök élet szülőhelye lett, ahol az támadott föl a halálból, aki most az Atya jobbján ül. Máriával együtt határtalan hálát adunk a Szentlélek ajándékáért, akit a föltámadott Úr Pünkösdkor elküldött Egyházának, és állandóan szívünkbe áraszt üdvösségünkért és az emberiség családjának javára.

Mária a mennybe fölvett Királyné. Fiának sírjából tekintünk a sír felé, melyben Mária pihent békében, várva dicsőséges mennybevételét. A jeruzsálemi sírjánál végzett isteni liturgia mondja Máriának: „A halál után sem leszek távol tőled”, és gyermekei a liturgiában válaszolják: „Sírodat látva, Istennek szent Anyja, mintha téged szemlélnénk. Ó Mária, te vagy az angyalok öröme, a szorongatottak erőssége. Téged hirdetünk, aki a keresztények bástyája és mindenekelőtt Anyja vagy.”

A Theotokoszt szemlélve utunk végén az Egyház igazi arcát látjuk ragyogó szépségében, amint tükrözi „a Krisztus arcán ragyogó isteni dicsőséget” (2Kor 4,6). Ó, Szószólónk, segítsd az Egyházat, hogy egyre inkább hasonlítson hozzád, aki nagyszerű példaképe vagy! Segítsd növekedni a hitben, a reményben és a szeretetben, miközben mindenben Isten akaratát keresi és teljesíti (vö. LG 65).

Ó irgalmas, ó kegyes, ó édes Szűz Mária!

Nyomtatóbarát változat