|
Bevezető a Regina Coeli imádsághoz Az irgalmasság vasárnapjára[1]
2005. április 3-ra
Drága Testvéreim!
Még ma is hangzik a húsvét dicsőséges Allelujája. Szent János
evangéliumának ma olvasott részlete hangsúlyozza, hogy a Föltámadott
annak a napnak az estéjén megjelent az apostoloknak és „megmutatta
nekik a kezét és az oldalát”,[2] azaz a
fájdalmas szenvedés jegyeit, melyek a föltámadás után is
eltörölhetetlenül belevésődtek a testébe. E dicsőséges sebhelyek,
melyeket nyolc nappal később megérintetett a hitetlen Tamással,
kinyilatkoztatják Isten irgalmasságát, aki „annyira szerette a
világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte”.[3] A szeretet e misztériuma áll a mai nap,
fehérvasárnap, az isteni irgalmasság vasárnapja liturgiájának
középpontjában.
Az emberiségnek - melyet úgy tűnik, olykor megtéveszt és uralma alá
hajt a rossz, az önzés és a félelem hatalma - a föltámadott Úr
ajándékul kínálja a maga szeretetét, mely megbocsát, kiengesztelődik
és újra reményt ad a léleknek. Olyan szeretet ez, amely megtéríti a
szíveket és békességet ajándékoz. Mennyire szüksége van a világnak
arra, hogy megértse és befogadja az isteni irgalmasságot!
Urunk, aki haláloddal és föltámadásoddal kinyilatkoztatod az Atya
szeretetét, hiszünk benned és bizalommal mondjuk neked ma is:
„Jézusom, bízom benned, irgalmazz nekünk és az egész világnak!”
Az angyali üdvözlet ünnepe, melyet holnap fogunk ünnepelni, arra
indít, hogy Mária szemével szemléljük annak az irgalmas szeretetnek
a mérhetetlen misztériumát, mely Krisztus szívéből fakad. Mária
segítségével megérthetjük a húsvéti öröm igazi jelentését, mely erre
a bizonyosságra támaszkodik: Ő, akit a Szent Szűz a méhében
hordozott, szenvedett és meghalt értünk, de valóban föltámadott.
Alleluja!
II.
János Pál pápa
Jegyzetek:
[1] A Szentatya e sorokat még megírta,
de elmondani már nem tudta. Vasárnap délelőtt az érte bemutatott
szentmisében Leonardo Sandri érsek, az államtitkár helyettese
olvasta föl.
[2] Jn 20,20.
[3] Jn 3,16.
|
|
|
Szeresd Uradat, Istenedet! Lk 10,25-37
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|