Üzenet a hivatások 40. világnapjára II. János Pál pápa
2003. május 11. – húsvét 4. vasárnapja
Téma: A szolgálatra való meghívás
Főtisztelendő Püspöktestvéreim, kedves Testvéreim az egész világon!
A papi és szerzetesi hivatások
40. világnapjának üzenete arra hív bennünket, hogy visszatérjünk a
krisztusi
hivatás gyökereihez, annak történetéhez, akit elsőként hívott meg az
Atya,
a Fiúhoz, Jézus Krisztushoz. Ő az Atya "szolgája", akit a próféták
előre
megjövendöltek, akit az Atya kiválasztott és az anyaméhtől magáénak
ismert
(vö.: Iz 49,1-6); Ő a szeretett Fiú, akit az Atya támogat, és akiben
örömét
leli (vö.: Iz 42,1-9), és ő az, akire kiárasztja Lelkét, akit eltölt
erejével
(vö.: Iz 49,5) és akit dicsőségre emel (vö.: Iz 52,13)
Itt mindjárt a legmélyebb értelmében
válik nyilvánvalóvá az a pozitív jelentés, amelyet a szöveg a szolga
fogalmával
jelöl. Miközben jelenlegi kultúránkban azt, aki szolgál, kevésbé
becsülik,
az üdvösségtörténetben mindenki szolga, akit Isten meghív, hogy az
üdvösség
és a megváltás különleges küldetését teljesítse; minden szolga
tudatában
van annak, hogy mindenét, amije van, úgy kapta, és az a hivatása,
hogy az
ajándékba kapottakkal másokat szolgáljon
A Bibliában a szolgálat mindig
Istentől származó, különleges meghíváshoz kapcsolódik. Éppen ezáltal
a legfőbb
beteljesedésként mutatja be az emberi természet méltóságát, és
rávilágít
az emberi teremtményben az önmagán túlmutató, titokzatos dimenzióra.
Így
volt ez Jézusnak, a hűséges szolgának az életében is, akinek az volt
a küldetése,
hogy beteljesítse az üdvösség egyetemes művét
2. "Mint a bárány, amelyet leölni visznek…"
(Iz 53,7).
A Szentírásban erős és nyilvánvaló
kapcsolat áll fenn a szolgálat és a megváltás között, ugyanúgy, mint
a szolgálat
és a szenvedés, Isten szolgája és Isten Báránya között is. A Messiás
a szenvedő
szolga, aki vállára veszi az emberi bűnök terhét, ő a Bárány, akit "leölésre
visznek" (Iz 53,7), azért hogy embersége által lerója az
elkövetett bűnök
árát, és ezáltal azt a szolgálatot nyújtsa az embernek, amelyre
annak a legnagyobb
szüksége van. A szolga az a bárány, akit megkínoztak és megaláztak,
"de
száját nem nyitotta ki" (Iz 53,7), és mégis egyúttal
kinyilvánította
rendkívüli hatalmát, hogy a rosszért ne rosszal, hanem a jóval
válaszoljon.
Ez annak a szolgának a szelíd
hatalma, aki Istenben találja meg erejét, és akit Isten éppen ezért
a "nemzetek
világosságává" és az üdvösség szerzőjévé tett (Vö.: Iz
49,5-6). A szolgálatra
való meghívás egyben állandó, a hivatás misztériumában rejlő
személyes részvétel
az üdvösség szolgálatában, akkor is, ha ez sok lemondással és
szenvedéssel
jár.
3. "…az Emberfia nem azért jött, hogy neki
szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak…" (Mt 20,28)
Jézus valóban annak a szolgának
a tökéletes mintaképe, akiről a Szentírás beszél. Ő az, aki
önmagát kiüresíti,
"olyan lett, mint a szolga" (Fil 2,7), aki egészen az Atya
ügyének
szenteli magát (vö.: Lk 2,49), ő a szeretett Fiú, akiben az Atya
kedvét találja
(vö.: Mt 17,5). "Jézus nem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
hanem,
hogy ő szolgáljon másoknak, és váltságul adja életét sokakért"
(Mt 20,28);
megmosta az apostolok lábát és az Atya terve szerint engedelmes
volt a halálig,
egészen a kereszthalálig (vö.: Fil 2,8). Ezért az Atya
felmagasztalta és
olyan új nevet adott neki, amely az ég és a föld urává tette (vö.:
Fil 2,9-11).
Hogyne ismernénk fel Jézusnak,
a szolgának az elbeszéléséből minden hivatásnak a történetét!
Azokat a történeteket,
amelyeket maga a Teremtő gondolt el minden emberi lény számára; a
történetet,
amely a hívás által elkerülhetetlenül a szolgálathoz vezet és
amely csúcspontját
annak az új névnek a felfedezésében találja meg, amelyet Isten
mindenki számára
elgondolt? Ebben a "névben" mindenki még mélyebben megértheti
saját identitását,
miközben mindenki önmaga megvalósítására törekedhet, amely
szabaddá és boldoggá
teszi. Hogyne ismernék fel különösen a Fiúnak, a szolgának és
úrnak az elbeszélésében
mindazok hivatásuk történetét, akiket meghívott az ő közvetlen
követésére,
hogy papi hivatalukban vagy megszentelt életükben szolgák
legyenek! Valójában
a papi vagy az istennek szentelt hivatás lényegénél fogva Isten és
az embertársak
nagylelkű szolgálatát jelenti.
Így a szolgálat a saját hivatás
jobb felismerésének útjává és értékes eszközévé válik. A "diakónia"
a hivatásgondozás valódi és tulajdonképpeni útja (vö.: Új
hivatásokat az
új Európa számára 27c).
4. "Ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is"
(Jn 1,26).
Jézus, a szolga és Úr az, aki
meghív. Arra hív, hogy olyanok legyünk, mint Ő, mivel az emberi
lét egyedül
a szolgálatban fedezi fel a saját és mások méltóságát. Olyan
szolgálatra
hív, ahogyan Ő szolgált: ha az emberek közötti kapcsolatokat a
kölcsönös
szolgálat ösztönzi, akkor egy olyan új világ fog létrejönni,
amelyben kifejlődik
a hiteles hivatás kultúrája.
Ezzel az üzenettel mintegy kölcsön
szeretném adni a hangomat Jézusnak, hogy sok fiatal szeme elé
állítsam a
szolgálat ideálját, és segítsek nekik, hogy a túlzott önzés és az
illúzió
kísértését legyőzzék, és ily módon megtalálják a boldogságot. A
korszellem
bizonyos irányzatai ellenére sok fiatal szívében megvan a
természetes vágy,
hogy megnyíljanak mások felé, kiváltképpen a rászorulók felé. Ez
nagylelkűvé, a részvétre képessé és készségessé teszi őket, hogy
önmagukról megfeledkezve, saját érdeküknél fontosabbnak tartsák a
másik személyt.
Kedves fiatalok! A szolgálat
egészen természetes hivatás, mert az egész emberi lét –
természeténél fogva
– szolgálat, mivel nem urai vagyunk saját életünknek, és mivel
folyton rászorulunk
mások szolgálatára. A szolgálat a saját "én" előtérbe helyezésétől
való szabadság
kifejeződése, és a mások iránti felelősségérzet jele. A szolgálat
az egészen
kicsinek tűnő gesztusok által mindenki számára lehetséges. Ezek a
tettek
valójában azonban egészen nagyok, ha az igazi szeretet hatja át
őket. Az
igazi szolga alázatos, önmagát "haszontalannak" tartja
(vö.: Lk 17,10),
nem keresi önző módon a maga nyereségét, hanem odaadja magát
másoknak, és
ebben az odaadásban egyúttal megtapasztalja az önzetlenség örömét.
Kívánom nektek, kedves fiatalok,
hogy megértsétek, hogyan kell Isten szavára hallgatni, aki meghív
benneteket
a szolgálatra. Éppen ez az az út, amely a szolgálat sokféle
formája által
az egész közösség javához vezet: a felszentelt hivataltól a mások
sokféle
szolgálatának felismert és alkalmazott formájáig: ezek a
katekézis, a liturgikus
szolgálatok, a gyermekek nevelése és a felebaráti szeretet
legkülönbözőbb formái (vö.: Novo millennio ineunte 46). A nagy
jubileumi év bezárásakor emlékeztettem
arra, hogy elérkezett a "felebaráti szeretet
találékonyságának" pillanata
(vö.: uo. 50). Csak rajtatok, fiatalokon múlik, hogy különleges
módon vállaljátok,
hogy ezt a szeretetet a maga egészen lelki és apostoli
gazdagságában kifejezzétek.
5. "Aki első akar lenni, legyen a legutolsó,
mindenkinek a szolgája" (Mk 9,35).
Ezt mondja Jézus a tizenkettőnek,
azon csodálkozva, hogy egymás között arról vitatkoznak, hogy "ki
a nagyobb
közülük" (Mt 9,34). Senki sem marad mentes ettől az állandó
kísértéstől,
aki meg van hívva az eukarisztia bemutatására, amely a szenvedő
szolga legnagyobb
szeretetének a szentsége. Aki ezt a szolgálatot gyakorolja, azzal
szemben
még inkább követelmény, hogy szolga legyen. Hiszen valójában arra
hivatott,
hogy Krisztus személyében cselekedjen. Ez azt jelenti, hogy újra
és újra
magára kell öltenie Jézusnak azt az utolsó vacsorán tett
magatartását, amelyben
kifejezi készségét, hogy a végső beteljesedésig, életének
feláldozásáig szeressen.
Az Úr asztalának szolgálata éppen ezért sürgető meghívás arra,
hogy áldozatként
mutassa be önmagát azért, hogy az Egyházban a szenvedő szolga és
úr magatartása
továbbra is jelen legyen és növekedjen.
Kedves fiatalok! Bontakoztassátok
ki magatokban azon valódi értékek és döntések iránti lelkesedést,
amely életeteket
Jézusnak, az Isten Bárányának nyomában mások szolgálatává alakítja
át. Ne
engedjétek magatokat megkísérteni a hatalomtól és a becsvágytól. A
papság
eszményének is állandóan szüksége van az ilyen és más veszélyes
torzulásoktól való megtisztulásra.
Bárcsak ma is visszhangra találna
az Úr Jézus felhívása: "Aki szolgálni akar nekem, kövessen
engem"
(Jn 12,26). Ne féljetek elfogadni a meghívást! Bizonyára nem
lesztek megkímélve
a nehézségektől és áldozatoktól sem, és mégis boldogok lesztek,
hogy szolgálhattok,
és annak az örömnek lesztek a tanúi, amelyet a világ nem tud
megadni. Így
váltok a határtalan és örök Szeretet eleven lángjává; és így
ismeritek fel
a papságnak, ennek az isteni ajándéknak és titoknak a lelki
gazdagságát.
6. Mint ahogyan oly gyakran, most is emeljük
tekintetünket Máriára, az Egyház Anyjára, az új evangelizáció
csillagára.
Teljes bizalommal forduljunk hozzá, hogy az Egyházból soha ne
hiányozzanak
azok, akik készek nagylelkűen válaszolni az Úr hívására, aki az
evangélium
még közvetlenebb szolgálatára hív:
Mária, a magasságbeli Isten szolgálóleánya,
a Gyermek, akit méhedben hordoztál, az emberiség szolgálójává
tett téged
Életed alázatos és nagylelkű szolgálat volt:
Te az Ige szolgálója voltál, amikor az angyal hírül hozta neked
Isten üdvözítő
tervét
Te
annak a Fiúnak voltál a szolgálója, akinek életet ajándékoztál
És
akinek a titkára örökre nyitott maradsz.
Te
a megváltás szolgálója voltál,
amikor
bátran ott álltál a kereszt lábánál
a
szenvedő szolga és bárány oldalán,
aki
szeretetből értünk adta önmagát.
Az
Egyház szolgálója voltál Pünkösd napján.
Nem
szűnsz meg közbenjárni azért, hogy új élet fakadjon minden
hívőben
nehéz
és szenvedésekkel teli korunkban is.
Izrael
fiatal leánya, aki – megdöbbenve a legfenségesebb akaratán –
magad
is megtapasztaltad a fiatal szív megrendültségét,
tekintsenek
terád bizalommal a harmadik évezred fiataljai!
Tedd
készségessé őket, hogy kövessék Fiad hívását,
és
életüket Isten dicsőségére szenteljék.
Segíts
nekik megérteni, hogy az istenszolgálat betölti a szívet
és
hogy csak Istennek és az Ő országának szolgálatában valósulhat
meg bennük
az, amit Isten róluk elgondolt.
Segíts nekik, hogy életük a Szentháromság magasztalása legyen.
Ámen.
Vatikán, 2002. október 16.
II.
János Pál pápa
|