|
|
|
Udvariassági látogatás Őboldogsága Khrisztodulosz, Athén és egész Görögország érsekénél
2001. május 4., péntek 12.15
II. János Pál pápa jubileumi zarándoklata
Görögországban, Szíriában és Máltán
2001. május 4-9.
Őboldogsága!
A Szent Szinódus tisztelt Tagjai!
Görögország Ortodox Egyházának főtisztelendő Püspökei! Khrisztosz
aneszti!
1. A húsvét örömében Szent Pál apostolnak a tesszaloniki egyházhoz
intézett szavaival üdvözlöm Önöket: „A békesség Ura adjon nektek
mindig és minden körülmények között békét!” (2Tessz 3,16). Nagy
örömömre szolgál, hogy Őboldogságával Görögország Ortodox Egyházának
e prímási székházában találkozhatom. Őszinte szeretettel köszöntöm a
Szent Szinódus Tagjait és az egész hierarchiát. Köszöntöm a klérust,
a szerzetesi közösségeket és e nemes föld hívő népét. Békesség
mindnyájatokkal!
2. Mindenekelőtt Róma Egyházának szeretetét és tiszteletét akarom
kifejezni. Osztozunk a Jézus Krisztusban, Urunkban és Üdvözítőnkben
való apostoli hitben. Közösen őrizzük az apostoli örökséget és a
keresztség szentségi kötelékét, tehát valamennyien tagjai vagyunk
Isten családjának, mely arra hivatott, hogy az egyetlen Úrnak
szolgáljon és hirdesse az Evangéliumot a világnak. A II. Vatikáni
Zsinat arra buzdította a katolikusokat, hogy a többi Egyházak
tagjait úgy tekintsék, mint „fivéreket és nővéreket az Úrban” (UR
3.), és a testvériségnek e természetfölötti köteléke Róma Egyháza és
Görögország Egyháza között erős és maradandó. Kétségtelen, a múlt és
jelen vitái és a huzamos meg nem értés megterhel minket. Azonban a
kölcsönös szeretet szellemében mindennek fölébe lehet kerekedni,
mert az Úr ezt kéri tőlünk. Nyilvánvaló, hogy szükségünk van az
emlékezet megszabadító tisztulására. Mindazokért a múltbeli és jelen
alkalmakért, melyekben a katolikus Egyház fiai és leányai
cselekedettel vagy mulasztással vétettek ortodox testvéreik ellen,
kérjük az Urat, hogy bocsássa meg nekünk! Néhány emlék különösen
fájdalmas, s néhány régmúlt esemény mély sebeket hagyott a ma élők
szívében és lelkében is. Gondolok a birodalmi főváros,
Konstantinápoly kifosztására, mely oly sokáig a kereszténység
bástyája volt Keleten. Tragikus, hogy a fosztogatók azok voltak,
akik azért indultak el, hogy biztosítsák a keresztények szabad útját
a Szentföldre, és szembefordultak hittestvéreikkel. Latin
keresztények voltak, s ez a katolikusokat mély sajnálkozással tölti
el. Elkerülheti-e figyelmünket, hogy a gonoszság misztériuma van
jelen az emberi cselekedetekben? Az ítélet azonban egyedül Istené,
ezért a múlt súlyos terhét az ő végtelen irgalmasságára bízzuk,
kérve, gyógyítsa azokat a sebeket, amelyek még fájdalmat okoznak a
görög nép lelkében. E gyógyítással együtt kell működnünk, ha a most
születő Európa hűséges akar maradni önmagához, mert identitása
elválaszthatatlan Kelet és Nyugat közös keresztény humanizmusától.
3. E találkozás alkalmával biztosítani szeretném Őboldogságát, hogy
Róma Egyháza őszinte csodálattal tekint Görögország Ortodox
Egyházára azért, hogy megőrizte keresztény hitének és életének
sajátos örökségét. Ahol csak hirdetik az Evangéliumot, visszhangzik
Görögország neve. Városainak nevét a keresztények mindenütt ismerik
az Apostolok Cselekedeteiből és Szent Pál leveleiből. Az apostolok
idejétől napjainkig Görögország Ortodox Egyháza gazdag forrása
mindannak, amit Nyugat Egyháza is birtokol a liturgiában, a
lelkiségi és jogi hagyományban (vö. UR 14). Az egész Egyház öröksége
az egyházatyák, az apostoli hagyomány kiváltságos értelmezői, és a
zsinatok, melyeknek tanítása kötelező erővel bír az egész keresztény
hitben. Az egyetemes Egyház soha nem feledkezhet meg arról, amit a
görög kereszténységtől kapott, s mindig hálás a görög hagyomány
maradandó hatásaiért. A II. Vatikáni Zsinat bemutatta a
katolikusoknak az Ortodox Egyház liturgia iránti szeretetét, mely
által a hívek „részesülvén az isteni természetben, közösségre lépnek
a legszentebb Szentháromsággal” (UR 15). Évszázadok során a
liturgikus istentiszteletben, az Evangélium hirdetésében sötét és
nehéz korokban is, az Egyház hagyománya és Szentlélek által sugallt
folyamatos tanításban Görögország Ortodox Egyháza a szentek sorát
adta, akik Isten egész népéért közbenjárnak a kegyelem trónusánál. A
szentekben észrevesszük az életszentség ökumenizmusát, mely Isten
segítségével ösztökél bennünket a teljes közösségre, mely nem
feloldódás, nem is egybeolvadás, hanem találkozás az igazságban és a
szeretetben (vö Slavorum apostoli 27) .
4. Végezetül Őboldogságának szeretném kifejezni reményemet,. hogy
együtt haladunk előre Isten Országa felé. 1965-ben Athenagorasz
ökumenikus pátriárka és VI. Pál pápa közösen feloldották és
kitörölték az Egyház emlékezetéből és életéből a Róma és
Konstantinápoly közötti kiközösítéseket. Ez a történelmi tett arra
késztet, hogy egyre buzgóbban fáradozzunk a Krisztus akarta
egységért.
A keresztények közötti megoszlás bűn Isten előtt és botrány a világ
szemében. Akadályozza az Evangélium hirdetését, mert csökkenti
szavaink hitelét. A katolikus Egyház meggyőződése, hogy mindent meg
kell tennie, amire csak képes, hogy előkészítse „az Úr útját” és
egyengesse „az ő ösvényeit” (Mt 3,3), és érti, hogy ennek a többi
keresztényekkel együtt kell történnie testvéri dialógusban,
együttműködésben és imádságban. Ha az újraegyesülés egyes régi
modelljei már nem felelnek meg az indításnak, mellyel a Szentlélek
az újabb időkben mindenütt egységre serkenti a híveket,
mindannyiunknak nyitottabbnak és figyelmesebbnek kell lennünk arra,
amit a Lélek most mond az egyházaknak (vö. Jel 2,11).
E húsvéti időben az emmauszi úton történt találkozásra gondolok.
Anélkül, hogy tudták volna, a két tanítvány a feltámadott Úrral
együtt ment az úton, s ő tanította őket, magyarázva a Szentírást,
„Mózestől kezdve végig a prófétákat” (Lk 24,27). Ám eleinte nem
értették a mondottakat. Csak amikor megnyílt a szemük és felismerték
az Urat, akkor értették meg. Aztán már rádöbbentek szavainak
erejére: „Nemde lángolt a szívünk, miközben magyarázta az Írásokat?”
(Lk 24,32). A megbékélés és a teljes közösség keresése azt jelenti,
hogy nekünk is keresnünk kell az Írásokat, hogy Istentől tanuljunk
(vö. 1Tessz 4,9).
Őboldogsága! A Jézus Krisztusba „aki az elsőszülött a holtak közül”
(Kol 1,18) vetett hittel, testvéri szeretetben és élő reményben
szeretném biztosítani Önt, hogy a katolikus Egyház
visszavonhatatlanul elkötelezte magát az összes Egyházakkal való
egység útjára. Isten egyetlen népe csak így lesz képes
fölragyogtatni a világban, hogy jele és eszköze az Istennel való
bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének (vö. LG
1).
II.
János
Pál
pápa
|
|
|
| |
Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.
Jn 2,1-11
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|
Nyomtatóbarát változat
