|
Találkozás a papsággal, szerzetesekkel és laikusokkal a damaszkuszi szír-ortodox székesegyházban 2001. május 6., vasárnap 17.00
II. János Pál pápa jubileumi zarándoklata Görögországban,
Szíriában és Máltán
2001. május 4-9.
Őszentsége!
Őboldogságai!
Eminenciás és Excellenciás Urak!
Fivéreim és Nővéreim Krisztusban!
1. Az Úr napjának alkonyán összejöttünk erre a szent helyre a
szír-ortodox Szent György székesegyházban, hogy ünnepeljük a
legszentebb Szentháromság kiolthatatlan fényét. „Az Úr Isten, aki
van, aki volt és aki eljövendő” (Jel 1,8), fényének teljessége
ragyog Jézus Krisztus arcán (vö. 2Kor 4,6). Általa a Szentlélekben
dicsőítjük Istent a hitben kapott nagyszerű örökségünkért és a
meghívásért, hogy az igazságot s a minket az evangélium szolgájává
tevő szeretetet szolgáljuk.
Szívem tele van hálával Isten iránt, hogy megengedte, hogy Szent Pál
nyomdokaiban zarándokolva eljussak Damaszkuszba. A damaszkuszi úton
történt, hogy Jézus Krisztus meghívta a Nemzetek Apostolát, s ő
befogadta a Szentlélek fényét és megkeresztelkedett. A Szentlélek
most összegyűjtött minket e közös imádságra, hogy hallgassuk Isten
igéjét, bocsánatát kérjük bűneinkért és a megoszlásokért, és
dicsérjük az Ő végtelen irgalmát. A föltámadott Krisztus békéjében
egy szívvel, egy lélekkel imádkozunk, s hallani akarjuk a nagy szír
misztikust és teológust, Abu al-Faradzst, aki arra buzdítja a
hívőket, hogy „szívük mélyén rombolják szét a keresztények közötti
ellenségeskedés gyökereit” (A galamb könyve, IV).
2. Testvéri szeretettel köszöntöm Őszentsége Maran Mar Ignatiosz
Zakka Iwaszt, akinek vendégei vagyunk ebben a csodálatos
székesegyházban. Különösen örülök annak, hogy viszonozhatom
Őszentsége és elődje, Maran Mar Ignatiosz Jakúb Rómában tett
látogatását. Az ilyen kétoldalú kapcsolatok segítenek testvéri
szeretetünk fönntartásában és elmélyítésében, s megpecsételik
egyházaink összhangját a közös hit, a megtestesült Ige, az igaz
Isten és igaz ember misztériumának megvallásában, és a lelkipásztori
együttműködés folytatására bátorítanak, melyet tizenhat évvel
ezelőtt a Közös Nyilatkozat kiadásával kezdtünk el. Őszentsége, az
Ön Egyházának nagy ökumenikus nyitottsága sokak számára mélységes
öröm forrása, és bátorítás arra, hogy állhatatosan haladjunk a
teljes közösség felé vezető úton (vö. Ut unum sint, 62-63. p.). Az
Ön Egyháza spirituális és lelkipásztori életerejének jele ez,
melyről a sok papi és szerzetesi hivatás is tanúskodik.
Ugyanilyen testvéri szeretettel köszöntöm Őboldogsága IV. Ignatiosz
pátriárkát és Őboldogsága III. Gregoriosz pátriárkát, valamint az
őket kísérő Metropolitákat és Püspököket. Üdvözlöm a szomszédos
országokból jött pátriárkákat és püspököket, és megköszönöm, hogy
jelenlétükkel megtisztelnek minket. Testvéri szeretettel köszöntöm
Őboldogsága I. Ignatiosz Músza Daúd kiérdemesült pátriárkát. Amikor
kineveztem a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusává és
bíborossá kreáltam, nem csupán tanulni kívántam tapasztalatából és
bölcsességéből, hanem megtisztelésemet is ki akartam fejezni a
Keleti Egyház, s különösen a Szíriai Egyház iránt.
Őszintén köszöntöm a papokat, a szerzeteseket és a nővéreket,
valamint az összes jelenlévő hívőt: igazán boldog vagyok, hogy
köztetek lehetek!
3. A húsvéti öröm a kereszt fájából fakadt. Itt, Damaszkuszban
hallotta az Ananiás nevű tanítvány egy látomásban, hogy keressen egy
Sault, az Egyház üldözőjét. Kétségei és félelmei ellenére Ananiás
engedelmeskedett az Úrnak, és a keresztények ellenségét habozás
nélkül „testvérnek” nevezte (ApCsel 9,17). Ebben az Egyház
küldetésének két lényeges vonását figyelhetjük meg: az Isten szava
iránti bátor engedelmességet, s a megbocsátó és megbékélő akaratot.
Amikor Isten cselekszik, a lehetetlen lehetővé válik. Feladatunk,
hogy „igen”-t mondjunk Isten üdvözítő akaratára, és egész valónkkal
fogadjuk el az Ő titokzatos tervét. Amikor Ananiás kereste Pált, ő
imádkozott (vö. ApCsel 9,11). Bizonyos értelemben készülődött a
küldetés átvételére, mely egyszer s mindenkorra a kereszthez
kapcsolta őt: „én majd megmutatom neki, hogy mennyit kell szenvednie
a nevemért” (9,16). Ebben a krisztuskövetésre szólító meghívásunk
két másik jellegzetessége látható: az imádság és a nehézségekkel
szembeni ellenállás. Ma a korábbiaknál még inkább ezek Isten iránti
hűségünk jellegzetességei: imádkozni, hordozni a keresztet,
engedelmeskedni Isten akaratának, és testvérként tisztelni
mindenkit. Ezen az úton „a tanúk nagy sokasága” (Zsid 12,1) nyomában
járunk, köztük megszámlálhatatlan szerzetes és szerzetesnő, akik
előttetek éltek ezen a földön. Hála legyen az isteni Gondviselésnek
azért, hogy az egész Közel-Keletet mélyen meghatározta a szíriai
szerzetesség kultúrája és lángoló tanúságtétele.
4. Itt, Damaszkuszban szeretném elismerésemet kifejezni az egész
szír hagyomány iránt, mely egységben és sokféleségben gazdag. Szent
Pál, Antiochiai Ignác, Efrém, Aranyszájú János, Oszlopos Simeon,
Damaszkuszi János és sokan mások mindnyájunk számára ragyogó
tanítók. Őbennük látjuk, hogy a hívő engedelmesség és a kereszt
szenvedése soha nem marad üdvös gyümölcsök nélkül.
A ti hagyományotok csodálatos kreativitása mutatkozik meg Niszibiszi
Szent Efrémben, a „Szentlélek hárfájában”, kinek műveit nagyon hamar
az ókori kereszténység minden nyelvére lefordították. Bárcsak soha
abba ne maradna az ajándékok e cseréje! Nagyon remélem, hogy a
keresztények szíve hamarosan ismét mindenütt megnyílik a szír
hagyományú egyházak spirituális és tanító kincsei előtt!
A nagy sokaságban, mely követi a Bárányt, ott van a ti országotok
páratlan szentje, Oszlopos Simeon, aki a maga korában az
életszentség eleven ikonja volt, s ma az egész világegyház tiszteli.
Szüntelenül imádkozott, és szeretete egyetemes volt, mert fogadott
mindenkit, aki közelből vagy távolból hozzá jött, a legnagyobbat
éppúgy, mint a legkisebbet.
Mindezeken túl testében hordozta a megfeszített Krisztus sebeit (vö.
Círuszi Theodorétosz: Historia religiosa, 26.). Életrajzában, melyet
egyik tanítványa tizenöt évvel a halála után írt, Szent Simeon
rendkívüli hivatásáról ezt olvassuk: „Szolgájának szenvedései által
Isten föl akarta rázni a világot mély álmából”. A mai világnak arra
van szüksége, hogy ráébresszék Isten szeretetére és üdvözítő
tervére. Az olvasott evangéliumi részlet buzdított: „Emeljétek föl
szemeteket és nézzétek a mezőket, hogy már fehérek az aratásra” (Jn
4,35).
Itt az aratás órája, mert az emberi szív mindig éhezi az utat, az
igazságot és az életet (Jn 14,6). Ahhoz, hogy a harmadik évezred
hinni tudjon, lényeges a keresztények részéről az egységesebb
tanúságtétel (vö. Jn 17,21). A Szentlélek siettesse a teljes
egységünk
napját!
5. Rövid találkozásunk végeztével idézem azokat a szavakat, melyeket
a keleti-szír szertartás isteni liturgiájának végén a püspök vagy a
pap mond: „Kedveseim, menjetek békében, mert a dicsőséges és szent
Háromság irgalmára és kegyelmére bízunk titeket..., az Úr dicsőséges
keresztje üdvözített, és a szent keresztség megpecsételt benneteket,
a szent Háromság bocsássa meg bűneiteket, engedje el tartozásaitokat
és adjon békét elhunytjaitok lelkének!” Legyen részetek mindezen
áldásban a szentek és vértanúk, s a legszentebb Istenanya, a
Theotokosz közbenjárására. Yoldat Aloho. Ámen.
II.
János Pál pápa
|
|
|
Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám. Jn 2,1-11
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|