|
Találkozás a muszlim közösséggel 2001. május 6., vasárnap 18.15 II. János Pál pápa jubileumi zarándoklata Görögországban, Szíriában és Máltán 2001. május 4-9. Kedves Muszlim Barátaim! Asz-szalámú `alájkum! 1. Szívemből hálát adok a mindenható Istennek e találkozás kegyelméért. Nagyon hálás vagyok nektek a meleg fogadtatásért, mely megfelel az e régió számára annyira fontos vendégszeretet hagyományának. Különösen köszönöm a Waqf[2] Miniszter urának és a Főmufti úrnak a szívélyes köszöntőjét, akik kifejezték azt a nagy békevágyat, mely minden jóakaratú ember szívét betölti. Jubileumi zarándoklatom sajátossága a számos fontos találkozás muszlim vezetőkkel Kairóban és Jeruzsálemben, s most mélyen megindít az a tény, hogy vendégül láttok az Umajádok vallástörténetileg oly fontos Nagy Mecsetében. A ti földetek drága a keresztények számára: a mi vallásunk növekedésének és tanításbeli fejlődésének ugyanis alapvető mozzanatai történtek itt, s élnek itt keresztény közösségek, melyek sok évszázadon át békességben és egyetértésben éltek muszlim szomszédaikkal. 2. Annak a helynek a közelében találkozunk, melyet mind a keresztények, mind a muszlimok Keresztelő János sírjának tartanak, s a muszlim hagyomány Jahjának, Jánosnak nevezi. Zakariás fia a kereszténység történelmében alapvető fontosságú személyiség, mert Előfutárként utat készített Krisztusnak. János egészen Istennek szentelt életét vértanúság koronázta meg. Az ő tanúságtétele világosítsa meg mindazokat, akik itt tisztelik az ő emlékezetét, hogy ők és mi is megérthessük, hogy az élet nagy feladata Isten igazságának és igazságosságának keresése! Az a tény, hogy találkozásunk az imádságnak e híres helyén történik, emlékeztet minket, hogy az ember spirituális lény, aki arra hivatott, hogy fölismerje és elismerje Isten föltétlen elsőbbségét minden dologban. A keresztények és a muszlimok egyetértenek abban, hogy az Istennel való imádságos találkozás lelkünk szükséges tápláléka, nélküle a szívünk ellankad és akaratunk többé nem keresi a jót, hanem enged a rossznak. 3. Mind a muszlimok, mind a keresztények nagyra becsülik imádságuk helyeit, mint oázist, ahol az örök életre vezető utat járva találkoznak az irgalmas Istennel és egyvallású fivéreikkel és nővéreikkel. Amikor házasságkötés vagy temetés vagy más szertartás alkalmával a keresztények és a muszlimok csöndes figyelemmel hallgatják a másik imádságait, tanúságot tesznek arról, ami összeköti őket, anélkül, hogy eltitkolnák vagy megtagadnák azt, ami elválasztja őket. A mecsetekben és a templomokban formálják a muszlim és a keresztény közösségek vallási identitásukat, s a fiatalok vallási nevelésük jelentős részét e helyeken kapják. Vajon milyen önérzetet csöpögtetünk a keresztény fiatalokba és a muszlim fiatalokba templomainkban és mecsetjeinkben? Határozottan kívánom, hogy a vallási vezetők s a muszlim és keresztény tanítók nagy vallási közösségeinket úgy mutassák be, mint egymással figyelmesen dialogizáló, és soha ne úgy, mint összeütközésben lévő közösségeket. Fontos, hogy a fiataloknak megtanítsuk a tisztelet és a megértés útjait, nehogy rávegyék őket arra, hogy magával a vallással visszaélve igazolják vagy támogassák a gyűlöletet és erőszakot. Az erőszak szétrombolja teremtményeiben a Teremtő képmását, és soha nem szabadna a vallásos meggyőződés gyümölcsének tekinteni. 4. Nagyon kívánom, hogy e mai találkozó az Umajádok Mecsetében elszántságunk jele legyen, hogy elő akarjuk mozdítani a katolikus Egyház és az Iszlám közötti dialógust. E dialógus az utóbbi évtizedekben nagyobb lendületet nyert, s ma hálásak lehetünk az út eddig megtett szakaszáért. Legfelső szinteken a katolikus Egyházat a Vallásközi Dialógus Pápai Tanácsa képviseli. Több mint harminc éve e Tanács üzenetet küldött a muszlimoknak a Ramadan végén az Id al-Fitr[3] alkalmából, és örülök annak, hogy e gesztust sok muszlim úgy fogadta, mint a köztünk lévő bátorság erősödésének jelét. Az utóbbi években a Tanács létrehozott egy bizottságot, mely kapcsolatot tart a nemzetközi Iszlám Szervezetekkel, valamint az egyiptomi al-Azhar Egyetemmel[4], melyet az elmúlt évben volt alkalmam meglátogatni. Fontos, hogy a keresztények és a muszlimok folytassák a filozófiai és teológiai kérdések közös kutatását, hogy a másik fél vallásos hitéről tárgyilagosabb és teljesebb ismeretet szerezhessenek. A kölcsönös jobb megértés a gyakorlat szintjén vallásaink bemutatásának új módját hozza majd magával, nem szemben állva, miként ez sajnos a múltban történt, hanem az emberi család javáért való együttműködésben. A vallásközi dialógus hatékonyabb, amikor a mindennapos „egymás mellett élés” tapasztalatából fakad egy és ugyanazon közösség és kultúra kereteiben. Szíriában a keresztények és a muszlimok századokon át közvetlen szomszédságban éltek, és folyamatosan előbbre vitték az élet gazdag dialógusát. Személy szerint mindenki és minden család ismeri az összhang alaphelyzeteit és azokat a helyzeteket, melyekben a dialógus akadozik. Közösségeinknek a béke reményében kell erősíteniük a pozitív tapasztalatokat; s nem szabad engedni, hogy a negatív tapasztalatok veszélyeztessék e remény beteljesedését. Valahányszor a muszlimok és keresztények kölcsönösen sérültek, bocsánatot kell kérnünk a Mindenhatótól és föl kell kínálnunk a megbocsátást egymásnak. Jézus arra tanít, hogy meg kell bocsátanunk mások megbántásait, ha azt akarjuk, hogy Isten megbocsássa a mi bűneinket (vö. Mt 6,14). Mint az emberi család tagjainak s mint hívőknek kötelezettségeink vannak a közjó, az igazságosság és a szolidaritás iránt. A vallásközi dialógus az együttműködés sok módját hozza magával, mindenekelőtt a szegények és elesettek megsegítésében. Ez tanúsítja istentiszteletünk hitelességét. 5. A mennyei cél felé vezető életutunk során a keresztények érzik Máriának, Jézus Anyjának a közelségét; az iszlám is tiszteli Máriát, és így köszönti: „kiválasztott a világ minden asszonya közül” (Korán III,42)[5] A názáreti Szűz, Szajdnája[6] Úrnője megtanította nekünk, hogy Isten oltalmazza az alázatosakat és „szétszórta a gőgösöket szívük gondolataiban” (Lk 1,51). A keresztények és a muszlimok szíve forduljon egymás felé a testvériség és a barátság érzelmeivel, hogy a Mindenható megáldjon minket azzal a békével, amit csak az Ég tud adni! Az Egyetlennek, az Irgalmas Istennek legyen dicséret és dicsőség mindörökké. Ámen. II.
János
Pál pápa
Jegyzetek: [1] Az Umajád nagymecset eredetileg egy ókori, római Jupiter- templom helyén épült keresztény, Keresztelő Szent János-bazilika volt. A muszlim hódítás után több mint egy fél évszázadig a keresztények és muszlimok közösen használták. Al-Walíd ibn Abd al-Malik umajád kalifa (ur. 705-715) vette el a keresztényektől és alakította mecsetté. Déli mináretje követendő példája a Szíriában Észak-Afrikában, Andalúziában épített mecsetek minaretjeinek. A három hajó és a kereszthajó, valamint a mozaikokkal díszített kupola építésén Al-Walíd kalifa utasítására perzsa, indiai, görög és egyiptomi mesteremberek vettek részt. 1069-ben, 1400-ban és 1893-ban tűz pusztított benne. Az Umajád nagymecset a muszlimok szerint a mekkai, medinai és jeruzsálemi mecset után az iszlám negyedik legszentebb helye. [2] Muszlim vallási alapítvány, a vallásügyi minisztérium megfelelője. [3] A böjt végének ünnepe. Kisebb bajrámnak is nevezik,napja Sawwal hónap elseje. [4] Épületét 972-ben dszawhar al-Kátib al-Sigill fátimida tábornok építette, ma teológiai akadémia, egyetem. [5] Az eredetiben: „[Emlékezz arra,] amikor az angyalok azt mondták: Ó Mária, Alláh téged választott ki és tett tisztává. Téged választott minden értelmes teremtmény asszonyai előtt.” [6] Damaszkusztól északra fekvő település, kolostora híres Mária-kegyhely. |
Nyomtatóbarát változat
Keresés a Bibliában:
|
|
Eseménynaptár |
 |