|
Üzenet a vándorlók és a menekültek 89. világnapjára II. János Pál pápa
2003.
Téma: Küzdelem a rasszizmus, az idegengyűlölet és a
túlzott nacionalizmus minden fajtájának legyőzéséért
1. A mai világban a vándorlás egyre inkább kiszélesedő jelenséggé
vált, amely származási-, átmenő- vagy fogadóországként minden
nemzetet érint. A vándorlás emberek millióit érinti, és szemlélteti
azt a kihívást, amely a vándorló Egyházat az emberiség nagy
családjának szolgálatába állítja, és amely a mindenkit felölelő
felebaráti szeretetet az evangélium szellemében mozgatja. A
vándorlók és menekültek idei világnapja legyen egy különleges
alakalom az imádságra mindazoknak az ügyéért, akik a legkülönfélébb
okokból hazájuktól és családjuktól távol élnek; legyen ez az imanap
a komoly megfontolás napja, hogy mivel tartoznak a katolikusok
ezeknek a testvéreiknek.
Egészen különlegesen vonatkozik ez a legsebezhetőbb idegenekre: az
okmányok nélkül vándorlókra, a hontalanokra, a menedéket keresőkre,
a világ sok részén zajló véres konfliktusok üldözötteire és a bűnös
emberkereskedelem – mindenekelőtt női és gyermek – áldozataira. A
közelmúltban tanúi voltunk az etnikai és nacionalista okok alapján
történt tragikus áttelepítéseknek, amelyek az érintett csoportok
életébe leírhatatlan szenvedést hoztak. Ennek a helyzetnek az okai
azok a bűnös szándékok és cselekedetek, amelyek ellentétesek az
evangéliummal, és amelyek a keresztényeket az egész világon arra
ösztönzik, hogy a rosszat a jó által győzzék le.
2. A katolikus közösséghez való tartozás számára nem a nemzetiség
vagy a társadalmi illetve etnikai származás a döntő, hanem
mindenekelőtt a Jézus Krisztusban való hit és a Szentháromság
nevében való keresztség. Isten népének „világpolgár” jellege
napjainkban gyakorlatilag minden részegyházban látható, mivel a
vándorlás által maguk a kicsi és egykor elszigetelt közösségek
pluralista és interkulturális valósággá alakultak át. Azok a helyek,
ahol korábban csak ritkán lehetett idegent látni, most a világ
legkülönbözőbb részeiről származó emberek hazája. Példának okáért, a
vasárnapi szentmisén egyre többször hirdetik az evangéliumot
korábban soha nem hallott nyelveken, ami a régi zsoltár felhívásának
új kifejezőerőt kölcsönöz: „Dicsérjétek az Urat minden népek,
dicsérjétek őt minden nemzetek” (Zsolt 116,1). Ezeknek a
közösségeknek új lehetőségük, hogy az egyetemesség (katolicitás)
tapasztalatát megéljék. Az egyetemesség az Egyháznak az
ismertetőjegye, ami kifejezésre juttatja a nyitottságot minden nép
felé, amit a lélek minden népben véghezvisz.
Az Egyháznak meggyőződése, hogy egy helyi közösség tagjainak etnikai
vagy más tulajdonság alapján történő bezárkózása minden érdekelt
számára elszegényedést jelentene és ellentmondana a megkereszteltek
azon alapvető jogának, hogy Istent imádják és részt vegyenek a
közösség életében. Továbbá, azok a bevándorlók, akik egy bizonyos
plébániaközösségben magukat nemkívánatosnak érzik, mert nem tudják a
helyi nyelvet és nem követik a helyi szokásokat, könnyen „elveszett
bárányokká” válnak. Ezeknek a „kicsiknek” a lappangó diszkrimináció
által okozott elkallódása nem csak a pásztorok, hanem a hívek
számára is komoly gond kell, hogy legyen.
3. Ez visszavezet minket ahhoz a témához, amelyet gyakran választok
a vándorlók és utazók világnapi üzenetemhez, tudniillik ahhoz a
keresztény kötelességhez, hogy minden rászorulót befogadjunk, aki az
ajtónkon kopog. Ez a nyitottság olyan erős, élő keresztény
közösségeket épít, amelyeket a Lélek olyan ajándékokkal gazdagít,
amelyeket más kultúrák új tanítványai ajándékoznak nekik. Alapvetően
az evangéliumi szeretet fejeződik ki abban a szolidaritásban, amely
a világ minden részén a vándorlók és utazók számára a sokféle
segélyprogramot is élteti. Ahhoz, hogy a vándorlókért és az
üldözöttekért végzett szolgálat egyházi örökségének konkrét
jelentőségét megértsük, az olyan személyiségek vívmányaira és
hagyatékára kell emlékeznünk, mint Szent Saverio Cabrini Francesca
vagy Jean Baptist Scalabrini püspök, vagy a katolikus Karitász
segélyszervezetnek és a Vándorlás Nemzetközi Katolikus Tanácsának
napjainkban kifejtett széleskörű tevékenységére.
Nem mindig könnyű szolidárisan cselekedni. Ez gyakorlatot kíván és
azt, hogy felhagyjunk az elzárkózó magatartással. Az elzárkózás sok
mai társadalomban agyafúrtabb és áthatóbb lett. Az Egyház minden
szinten él a nevelés és a képzés széleskörű lehetőségeivel, hogy
megelőzze az ilyen jelenségeket. Ezért szólítom fel a szülőket és a
tanítókat, hogy a katolikus szociális tanításra támaszkodva álljanak
ki a rasszizmussal és az idegengyűlölettel szemben.
4. Egyre mélyebben Krisztusba gyökerezve kell a keresztényeknek
minden irányzatot legyőzniük, ami magukba zárná őket, és meg kell
tanulniuk, hogy más kultúrák embereit is Isten teremtményeinek
tekintsék. Egyedül az evangéliumban gyökerező igazi szeretet elég
erős ahhoz, hogy segítse a közösségeket, hogy valódi tiszteletté
alakuljon át a másik ember sajátosságai iránti puszta tolerancia.
Csak Krisztus megváltó kegyelme tud minket győztessé tenni azokban a
mindennapi kihívásokban, hogy az önzés helyébe az önzetlenséget, a
félelem helyébe a nyitottságot, az elutasítás helyébe a
szolidaritást tegyük.
Miközben felszólítom a katolikusokat, hogy a szolidaritás
szellemében forduljanak a közöttük élő idegenek felé, hangsúlyozom a
bevándorlóknak azt a kötelességét, hogy az őket befogadó országok
értékeit védjék, és ügyeljenek az őket örömmel fogadó emberek
törvényeire, kultúrájára és hagyományaira. Csak így érvényesülhet a
szociális egyensúly.
A bevándorlók kulturális különbözőségének elismeréséhez vezető út
valójában nagyon fáradságos, egyes esetekben igazi keresztút. Ennek
azonban nem szabad bennünket visszatartania attól, hogy teljesítsük
Isten akaratát, aki Egyháza által – mely az egész emberi nem
egységének szentsége – minden népet Krisztusban önmagával egyesíteni
akar (vö.: Lumen Gentium 1.).
Ez az út olykor prófétai szót kíván, amely figyelmeztet a rosszra és
védelmezi a jót. Ha feszültség keletkezik, akkor az Egyház és az
Egyház tanításának hitelessége a személy alapvető tiszteletéről a
pásztorok és a hívek erkölcsi bátorságától függ, hogy „mindig a
szeretetre fogadjanak” (vö.: Novo millennio ineunte 49.).
5. Aligha kell hangsúlyozni, hogy a kulturálisan vegyes közösségek
egyedülálló lehetőséget nyújtanak arra, hogy elmélyítsék a más
egyházakkal és egyházi közösségekkel való egység ajándékát. Közülük
több is a saját közösségen belül és a katolikus egyházzal együtt
hathatósan fáradozik egy olyan társadalom felépítéséért, amelyben a
vándorlók kultúrája és különleges adományaik őszinte megbecsülésnek
örvendenek, és amelyben a rasszizmustól, az idegengyűlölettől és a
túlzott nacionalizmustól való megbélyegzés ellen prófétai módon
lépnek fel.
Mária, Isten anyja, aki abban az órában, amikor világra hozta fiát
maga is visszautasított volt, segítsen az Egyháznak, hogy egység
jele és eszköze legyen a kultúrák és nemzetek egyetlen családjában.
Az ő közbenjárása tegye lehetővé számunkra, hogy Krisztus
megtestesüléséről és folytonos jelenlétéről tegyünk bizonyságot
életünkben, aki a megváltás művét hátrányos megkülönböztetés,
elutasítás és kirekesztés nélkül általunk folytatja a történelemben
és a világban. Isten bőséges áldása legyen mindazokkal, akik
szívesen fogadják be az idegeneket Krisztus nevében.
Vatikán, 2002. október 24.
II. János Pál pápa
|
|
|
Heródes király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Mk 6,14-29
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|

|
|