|
Találkozás a német püspökökkel az érseki palotában a szentmise után
2005. augusztus 21., vasárnap 17 óra
XVI. Benedek pápa
Németországi látogatása a 20. Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából
2005. augusztus 18-21.
Kedves Püspöktestvéreim!
Hálát adok az Úrnak azért, hogy a XX. Ifjúsági Világnap végén
megörvendeztet egy Önökkel való találkozással itt, német földön. Úgy
látom, hogy a Gondviselés a maga kifürkészhetetlen intézkedéseivel
ezt a napot nemcsak nekem, Péter utódának ajándékozta bátorításul,
hanem az ország Egyházának is, és mindenekelőtt Önöknek, a
pásztoroknak akarta a remény jelét adni. Mindannyiunknak mélységes
hálámat fejezem ki ezen esemény előkészítéséért, különösen is
Joachim Meisner bíboros úrnak és segédpüspökeinek, továbbá a Német
Püspöki Konferencia elnökének, Karl Lehmann bíboros úrnak és minden
munkatársának.
Amint már a délelőtti nagy szentmise végén Máriamezőn mondtam,
Németország ezekben a napokban egy megdöbbentő zarándoklatnak,
mégpedig nem akármilyen, hanem a fiatalok zarándoklatának volt a
tanúja! A szemünk előtt áll ez az esemény, melynek előkészítésében a
kölni egyházmegye és Önök valamennyien minden erejükkel részt vettek
– és mennyire okunk van arra, hogy hálát adjunk Istennek,
elgondolkodjunk és új elhatározásokat tegyünk! II. János Pál pápa,
az Ifjúsági Világnap mindnyájunk által szeretett kezdeményezője
szívesen emlegette, hogy ennek a zarándoklatnak a főszereplői a
fiatalok, és a pápa bizonyos értelemben követi őket. Tréfás a
megjegyzés, de mély igazság rejlik benne: a fiatalok, akik keresik
az élet teljességét, minden gyöngeségük és hibájuk ellenére
rávezetik a pásztorokat arra, hogy hallgassanak oda kérdéseikre, és
azért fáradozzanak, hogy az egyetlen igaz választ, tudniillik
Krisztus válaszát érthetővé tegyék számukra. A mi feladatunk tehát,
hogy ezt az ajándékot, melyet Isten az Egyháznak Németországban
készített, fölhasználjuk úgy, hogy a kihívásait elfogadjuk és élünk
a lehetőségeivel.
Fontos hangsúlyoznunk, hogy ez az esemény rendkívüli ugyan, de nem
elszigetelt jelenség. A kölni Ifjúsági Világnap nem „katedrális a
pusztában” – amint mondják. Gondolok ugyanis a sokféle adottságra,
melyeknek az Egyház Németországban oly nagy mértékben birtokában
van. Öröm számomra, hogy ezeket röviden fölsorolhatom, mégpedig a
hála és a dicsőítés szellemében, melyek ezeket a kegyelmi napokat
lélekkel töltötték meg. Ebben az országban nem kevesen élik a
hitüket példás módon nagy szeretettel az Egyház pásztorai és Péter
utóda iránt. Számos hívő vállal önként súlyos feladatokat is az
egyházmegye és a plébánia életében, egyesületekben és mozgalmakban,
főként a fiatalok javára. Sok pap, szerzetes és laikus végzi
hűségesen szolgálatát, gyakran nehéz lelkipásztori helyzetekben.
Figyelemre méltó a német katolikusok nagylelkűsége a legszegényebbek
iránt is. Sok német Donum-Fidei-pap és misszionárius
dolgozik távoli országokban. A katolikus Egyház sok intézménnyel van
jelen a közéletben. Említésre méltó a számos karitatív szervezet
munka, amit a Misereor, az Adveniat, a Missio,
a Renovabis és a Caritas végez egyházmegyei és
plébániai szinten. Szerteágazó a katolikus iskolák és más katolikus
intézmények és szervezetek nevelői tevékenysége az ifjúsági javára.
És mindez csak néhány a nem teljes felsorolásból, mégis fontos
utalások, melyek egy élő Egyház képét vázolják – az Egyházét, mely a
hitben adott nekünk életet, s melynek szolgálni számunkra
megtiszteltetés és öröm.
Tudjuk, hogy az Egyháznak ezen arcán sajnos vannak foltok és
árnyékok is, melyek elhomályosítják a ragyogását. Szeretetből és
szeretettel akarunk szólni ezekről is ebben az ünnepi és hálatelt
pillanatban. Az elvilágiasodás és az elkereszténytelenedés
folyamatosan terjed. A katolikus etika és erkölcs befolyása egyre
kisebb. Nem kevesen elhagyják az Egyházat, vagy ha megmaradnak is
benne, a katolikus tanításnak csak egy részét fogadják el. Aggasztó
a vallási helyzet az ország keleti részében, ahol a lakosság
többsége nincs megkeresztelve és semmiféle kapcsolata nincs az
Egyházzal. Ezekben az adottságokban sok kihívást ismerünk föl, és
Önök vannak ennek leginkább tudatában, amint ez Szent Bonifác
vértanúságának 1250. évfordulója alkalmából 2004. szeptember 24-én
írt pásztorlevelükből is kiderül. E pásztorlevélben a jezsuita
Alfred Delp páter szavaival állapítják meg: „Missziós területté
lettünk”. Mivel én magam is ebből az annyira szeretett országból
jövök, problémái különösen is érintenek. Ezért szeretném ma
kifejezni Önöknek az együttérzésemet és a szolidaritásomat az egész
Püspöki Kollégiummal együtt, és bátorítom Önöket, hogy egységesen és
bizakodva tartsanak ki küldetésük teljesítésében. Az Egyháznak
Németországban mindig missziósnak kell lennie, s meg kell találnia
az utakat, hogy a hitet közvetíteni tudja a következő nemzedékeknek.
Az Ifjúsági Világnap ezt a helyzetképet tárja a szemünk elé:
felszólít, hogy tekintetünket a jövőre irányítsuk. A fiatalok az
Egyház s különösen is a pásztorok, a szülők és a nevelők számára élő
felszólítás a hitre és a reményre. Tisztelt Elődöm e XX. Ifjúsági
Világnap témájának megválasztásával – „eljöttünk, hogy imádjuk Őt”
(Mt 2,2) – megerősítette ezt a felszólítást. Világos irányt mutatott
a fiatalok útja számára: buzdította őket, hogy keressék Krisztust és
vegyenek példát a napkeleti bölcsekről; meghívta őket, hogy kövessék
a csillagot, mely Krisztus tükröződése a személyes és társadalmi
élet égboltján. Szeretetreméltó és határozott példájával nevelte
őket, hogy boruljanak le az emberré lett Isten, Szűz Mária Fia előtt
és ismerjék föl benne az ember üdvösségét. Ugyanezt az előképet,
melyet a fiatalok elé állított, II. János Pál pápa a pásztoroknak is
ajánlotta, hogy a felnövekvő generációk között és az Egyház egész
családjában végzett szolgálatuknak irányt mutasson. Valójában ezt az
utat, ezt az igazságot és ezt az életet – amit minden ember, egész
különlegesen az ifjúság keres – maga Krisztus bízta ránk,
pásztorokra, akiket a maga tanúivá és evangéliumának szolgáivá tett
(vö. Mt 28,18-20). Ezért nem becsülhetjük le a keresést, és nem
rejthetjük el az igazságot, hanem fenn kell tartanunk a termékeny
feszültséget, mely e két pólus között uralkodik: olyan feszültség
ez, mely a mai emberek természetének a leginkább megfelel. Ezen
ajándék fényével és erejével, tudniillik az evangéliuméval, amit a
Szentlélek folyamatosan éltet és aktuálissá tesz, hirdethetjük
minden félelem nélkül Krisztust, és buzdíthatunk mindenkit, ne
féljen föltárni feléje a szívét, hiszen meg vagyunk róla győződve,
hogy Ő az élet és a boldogság teljessége.
Ez azt jelenti, hogy reménykedő Egyháznak kell lennünk, s mint
ilyennek gazdagnak a felnövekvő nemzedékeknek szóló ígéretekben. A
fiatal emberek ugyanis nem egy önmagát mesterségesen fiatalnak
tettető Egyházat keresnek, hanem egy olyan Egyházat, mely lélekben
fiatal, olyan Egyházat, amelyben látható Krisztus, az új ember. Épp
ez az, amit ma feladatunkká akarunk tenni ebben a valóban
egyedülálló pillanatban – a pillanat egyedülálló, mert egy nagy
ifjúsági eseményhez kapcsolódik és sürget bennünket, hogy az Egyház
és a társadalom holnapjára tekintsünk. E pozitív, reményteljes
fényben bizakodva nyúlhatunk hozzá még a legnehezebb kérdésekhez is,
melyek ma Németországban az egyházi közösségekben fölmerülnek. A
fiatalok ismét üdvös provokációnak bizonyulhatnak felénk, pásztorok
felé, mert azt várják tőlünk, hogy egyértelműek, egységesek és
bátrak legyünk. A magunk részéről türelemmel kell őket nevelnünk a
megkülönböztetőképességre és egyfajta egészséges realizmusra, de
minden hamis kompromisszum nélkül, hogy föl ne hígítsuk az
evangéliumot.
Kedves Testvérek, az elmúlt húsz év tapasztalata arra tanít, hogy
bizonyos értelemben minden Ifjúsági Világnap új kezdetet jelent a
vendéglátó ország ifjúsági lelkipásztorkodása számára. Az esemény
előkészülete embereket és erőket mozgósít, maga az ünnep a
lelkesedés hullámait kelti. Rendkívüli energiák szabadulnak föl,
melyek még növekednek, ha tovaterjednek az országban. Gondolok a
plébániákra, az egyesületekre, a mozgalmakra; gondolok a papokra, a
szerzetesekre, a katekétákra és azokra, akik az ifjúsági
lelkipásztorkodásban tevékenykednek. Föltételezem, hogy
Németországban nagyon sokakat bevontak e történésbe. Imádkozom
azért, hogy mindegyikükben növekedjék a Krisztus és az Egyház iránti
szeretet, és bátorítok mindenkit, hogy a fiatalok közötti
lelkipásztori munkát a szolgálat megújult szellemében folytassák.
A német fiatalok legnagyobb része jó szociális és gazdasági
körülmények között él, de vannak nehéz helyzetek is. Minden
társadalmi rétegben növekszik a csonka családból származó fiatalok
száma. Sajnos Németországban nő a munkanélküliség az ifjúság
körében. Sok fiú és leány nem talál irányt és választ az élet és a
halál értelme, s a jelen és a jövő nagy kérdéseire. A modern
társadalom sok kínálata semmibe vezet, és sok fiatalember az alkohol
és a drog zátonyán vagy extrém csoportok örvényében végzi. A német
fiatalok egy része, főként keleten, Jézus Krisztus evangéliumát
személyesen soha nem hallotta. De még a hagyományosan katolikus
területeken sem sikerül mindig tartósan bekapcsolni a fiatalokat a
hitoktatásban és a katekézisben az egyházi közösségbe. Ezért az
Egyház Németországban arra törekszik, hogy új utakat találjon a
fiatal emberek elérése s arra, hogy Krisztust hirdetni tudja nekik.
Az Ifjúsági Világnap e tekintetben mindig egy rendkívüli
„laboratórium” (hogy II. János Pál pápa egyik kedvelt kifejezésével
éljek). Laboratórium a hivatások tekintetében is, hiszen az Úr
napjainkban is nem kevés fiatal ember szívében szólaltatja meg
erőteljes hívását. E hívást azonban természetesen el kell fogadni és
el kell mélyíteni, hogy erős gyökeret verhessen, és jó és maradandó
gyümölcsöket hozhasson. Sok fiatal és házaspár tanúsága bizonyítja,
hogy e világméretű találkozók tapasztalata, amennyiben a hit, a
megkülönböztetés és az egyházi szolgálat útján folytatják, érett
döntésekre vezethet a házasság, a szerzetesség, a papság vagy a
missziós küldetés számára. Tekintettel az időközben Németországban
is drámaivá vált pap- és szerzeteshiányra, szeretném kérni Önöket,
kedves testvéreim, hogy új lendülettel fogjanak hozzá a
hivatásgondozáshoz, úgy, hogy az a plébániákat, a nevelő központokat
és a családokat is elérje. Az ifjúsági pasztoráció és a
hivatásgondozás feltétlenül kapcsolódik a családi pasztorációhoz.
Semmi újat nem mondok, ha kiemelem, hogy a család ma hány
problémával és nehézséggel találja szembe magát. Szívből kérem
Önöket, ne bátortalanodjanak el, hanem bizakodva folytassák
erőfeszítéseiket a keresztény család érdekében. A cél, amit el
akarunk érni, az, hogy a házastársak képesek legyenek feladataikat,
különösen a gyermekek és fiatalok keresztény nevelését teljes
terjedelmében megoldani.
A fiatalok világában fontos szerepe van az egyesületeknek és a
mozgalmaknak, melyek kétségtelenül gazdagságot képviselnek. Az
Egyháznak hasznossá kell tennie ezeket a jelenségeket, s ugyanakkor
lelkipásztori bölcsességgel kell őket vezetni, hogy különböző
ajándékaikkal a lehető legjobban járuljanak hozzá a közösség
építéséhez, soha ne versengjenek egymással, hanem kölcsönös
megbecsüléssel dolgozzanak együtt, hogy a fiatal emberekben föl
tudják ébreszteni a hit örömét, az Egyház iránti szeretetet és az
Isten Országáért való buzgóságot. E célból elkerülhetetlen, hogy
mindazok, akik a fiatalokkal és a fiatalokért dolgoznak, Krisztusnak
olyan meggyőződéses tanúi legyenek, akik hűségesek az Egyház
tanításához. Ugyanez érvényes a katolikus nevelésre és katekézisre
is: bizonyos vagyok benne, nem fogják elmulasztani, hogy a
hitoktatás és a katekézis feladataira figyelmes gondoskodással olyan
személyeket válasszanak ki, akik megfelelően fölkészültek és
hűségesek az egyházi Tanítóhivatalhoz. A felnövekvő nemzedék
nevelésének e feladatához értékes segítség a Katolikus Egyház
Katekizmusának Kompendiuma, amelyben a katolikus hit- és erkölcstan
minden lényeges eleme világosan és mindenki számára érthetően össze
van foglalva.
Kedves Püspöktestvéreim, ha Isten úgy akarja, további alkalmakat fog
még nekünk nyújtani, hogy elmélyítsük a lelkipásztori gondjainkat
érintő sok kérdést. Ez alkalommal föl akartam eleveníteni Önökkel
együtt azt az üzenetet, melyet a fiatalok nagy zarándoklata hagyott
ránk. Úgy látom, hogy ezen esemény végén a fiatalok rövidre fogott
kérése így hangzik felénk: „Eljöttünk, hogy imádjuk Őt. Találkoztunk
Vele. Most segítsetek, hogy tanítványaivá és tanúivá lehessünk!”
Igényes felszólítás ez, de egy lelkipásztor szívének nagyon
vigasztaló!
Támogassa Önöket és a szolgálatunkat a remény jegyében az itt,
Kölnben eltöltött napok emlékezete. Szeretetteljes bátorításomat
hagyom itt Önöknek, mely ugyanakkor szívbéli és testvéri kérésem,
hogy mindig egyetértően járjuk utunkat és dolgozzunk azon közösség
alapján, melynek csúcsponjta és kimeríthetetlen forrása az
Eucharisztia. Mindannyiukat Máriára, Krisztus és az Egyház Anyjára
bízom, és Önökre egyenként és közösségeikre teljes szívemből adom
különös apostoli áldásomat.
|
|
|
Amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem. Jn 12,44-50
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|